Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-08 / 282. szám

2 DELM AGYARORSZÁG 1911 december 8 hajlandóság. De mi ezt tartanok a legna­gyobb szerencsétlenségnek. A Qrey-féle recipe szerint csakis a szövetség képes a háborúnak elejét venni s Ausztria-Ma­gyarország és Olaszország szövetsége egyenesen a béke záloga. Felelőtlen s klerikalizmussal telt szivek ugyan nem szívesen látják, hogy az anti­klerikális Olaszországgal a monarchia szövetséges viszonyt tartson fel, de min­denkinek, aki nem hadidicsőségre vágyó generálisok gusztusa, hanem a monarchia népeinek és nemzeteinek érdekében folytat külpolitikát, arra kell törekednie; hogy ez a szövetség minél erősebb és minél őszin­tébb legyen. Mert ennek a szövetségnek felbomlása egyúttal a háború kezdete volna. A népek békében akarnak élni s tilta­koznak az ellen, hogy bármely hatalmi csoport önző célokból egymásra uszitsa őket. A magyar parlamenti pártok most megtanulhatják, hogy a külügyi politika vezetését éberebb figyelemmel kell kisér­niök. A veszedelem egyelőre elhárittatott, de addig, mig az osztrák-magyar monar­chiának és Olaszországnak szövetségesi viszonya becsületesebb alapokra nem fek­tettetik, addig a veszedelem minden perc­ben kiujulhat. Egyenesen érdeke a monar­chia nemzeteinek és népeinek, sőt egész Európának, hogy az osztrák-magyar-olasz szövetség, ha lejár, megujittassék. Ez a békének egyik legerősebb garan­ciája. A perzsa válság és a magyar sajté. Perzsiát már-már okkupált tartománynak tekinti Oroszország, mely bevonult északi Perzsiába. Perzsia el van szánva, hogy a végsőkig harcol Oroszország ellen és kérni fogja az európai hatalmak beavatkozását. A budapesti „Otthon"-kör elnöksége a követ­kező táviratot kapta Teheránból, a perzsa sajtó szindikátusától: A perzsa nemzet tör­ténetének oly kritikus pillanatát éli, amely­ben integritását és függetlenségét fenyege­tik igen erőszakosan és hevesen s az ország regenerálására irányuló törekvéseit és nem­zetközi viszonylatait oly erőszakkal támad­ják meg, hogy miután kifogyott a perzsa nemzet becsületéhez méltó összes eszközök­ből. egy részrehaj lattan ankét elé terjeszti az Oroszország által támasztott követelések Perzsia teljesen ártatlannak mondja magát a nemzetközi jognak és igazságnak bármine­mű megsértésében, a sajtó és az emberiség igazságszeretetére appellál, bizva a magyar nép szolidáris érzésében. A perzsa sajtó kéri a magyar sajtó segítségét, abban, hogy az Oroszroszág által támasztott követelések oly megoldást nyerjenek, amely méltó ahoz a nemzethez, amely elhatározta, hogy min­den lehető eszközzel szilárdan kitart sza­badsága és függetlensége mellett. — Ugvan­ilyen táviratot küldött a perzsa sajtószindi­kátus az összes európai államok sajtóegye­sületeihez is. A külügyminiszter a hármasszövet­ségről. A közös miniszteri értekezlet meg­nyitása után gróf Aehrenthal közös külügy­miniszter hosszabb ekszpozét mondott a kül­politikai helyzetről. Ismertette a legutóbbi közös miniszteri tanácskozás óta lefolyt ese­ményeket: a marokkói tárgyalások befejezé­sét, a német-angol diplomáciai konfliktust és behatóan foglalkozott Olaszország tripo­liszi akciójával s annak várható következ­ményeivel. Ekszpozéját ezzel fejezte be: A külügyminiszter a hármasszövetség fen­tartását a maga részéről ép ugy szükséges­nek, mint majdnem bizonyosnak tartja és ugy tudja, hogy semmi kétség sem forog fent az iránt, hogy Olaszország a hármasszövetség­hez való ragaszkodásának eddigi álláspont­jától eltérjen. Olaszország ezután is szüksé­gesnek és üdvösnek tartja a hármasszövet­ség fentartását. A külügyminiszter ez előterjesztéséhez mindkét miniszterelnök csatlakozott és a kö­zös miniszteri értekezlet egyhangúlag kife­jezte azt a véleményét, hogy Ausztria-Ma­gyarország külpolitikájának az eddig meg­szabott vonalon kell tovább haladnia. A kö­gyon el van ázva. Bolondos, vad, nagyter­mészetü ember. Nem jó kikezdeni vele. Meg­várjuk, mire kijózanodik. — No, az ilyen embernek csakugyan a halálba kell hogy menjen a leánya, — mondja Illés. — Ismerem a dolgot, — folytatja a rendőr. — A leány nagyon derék teremtés, jó lélek. Az öreg Rúzsa még se szerette, mert öreg korára másodszor is meg akart házasodni. Az Annuska anyja meghalt, az a menyecske pedig, akit a második asszonynak szemelt ki Ruzsa, valamikor szemet vetett az An­nuska vőlegényére. Most meg, hogy az öreg ezt a bolondot teszi, Annuska nem tudja a szégyent elviselni. Hogv a mostohája legyen az az asszony, aki . . . Szomjas fülekkel hallgatják az emberek ezt a szomorú történetet. Az arcukon szá­nalom él és gviilölet cikázik a szemükből. Reggel volt majd csak, amikor Ruzsa ki­jött a korcsmából. A rendőr már várta az utcán. Elibe áll és szárazon mondja: — Ruzsa Péter, az Annuska lányát az éj­szaka holtan húzták ki a Tiszából . . . A kidülledt szemű, torzonborz bajszú, ha­talmas ember megtántorodott, aztán nekivá­gódott a falnak. Bosszúsan, rekedten mor­mogta : — Rosszul cselekedtem! . . . De nvomban kiegyenesedett és volt va­lami félelmetes az alakján, az arcán, amikor hozzátette: — Azért mégse volt igaza. — Halottal nem lehet perlekedni, — jegyzi meg a rendőr. Ruzsa megrázkódik, mogorván fölhúzza a szemöldökét és a rendőr feje fölött elnézve, dünnyögi: — Megyek haza! — Nem nézi meg a leánvt? A tulajdon leányát? — Minek? Úgyis jön a hatóság. Az el­végzi. Majd ha hazahozzák, találkozunk ... — Szívtelen ember maga Ruzsa Péter. A gazdának megvillant a szeme, anélkül, hogy fénye tüzet adott volna. — Ilvet ne mondjon se maga, se más... Merthogy rendőr? ... Szerettem a leányt, — punktum.. — Akkor miért ment a halálba? Ruzsa lehorgasztja a fejét. — Az anvja miatt . . . • — Már hogy a mostohája miatt, — egé­sziti ki a rendőr. — Nem, az édesanyja miatt, aki meghalt. Amaz értetlenül bámul. — Mert tudja, — folytatja a gazda en­gesztékeny hangon, — az az asszony meg­csalt engem is, az Annuskát is. A leány nem az enyém. Most már tudja. Hát azért vir­rasztok a korcsmában . . . Meg másért is. A második asszony miatt ... — Nincs ve­lük szemcsém. Most meg a leány is itt­hagyott . . . És a megátalkodott, keménynyakú em­ber szeméből kövér könycseppek ereszked­nek alá . . . zös külügyminiszter egyúttal tudatta a mi­niszterekkel, hogy a legközelebbi delegációk elé terjesztendő külügyi akszpozéjában szin­tén a fentemiitett alapelvet fogja hangsú­lyozni. Abban az esetben pedig, ha már a december végén összeülő egy-két napos de­legációs tanácskozáson interpellálni fognak ebben az irányban, akkor a külügyminiszter a fent megjelö'+ ban fog válaszolni. Teremtsünk okos és hasznos karácsonyi ünnepeket. Irta Sassi Nagy Lajos. Közeledik az év legnagyobb napja: a ka­rácsony. Ilyenkor boldog, boldogtalan azon töri a fejét, miféle ajándékkal lepje meg sze­retteit. A szeretet napja tehát nemcsak ünnepet, hanem világvásárt is jelent, mert a nagyközönség karácsony előtt vásárolja meg ajándéktárgyait, sőt egyéb szükségle­teit is. £ két szempontból ma a karácsonyi vá­sárok felülmúlják forgalom dolgában a régi középkori, hires vásárok jelentőségét is. Senki sem hi-szii, mennyi pénz vándorol ki tőlünk a gazdag külföldre karácsony előtt. Tegyünk csak egy kis számítást. Magyar­ország buisz millió lakosából tiz millió több­szörösen kap karácsonvi ajándékot. Tegyük föl, hogy minden ajándéktárgy csak pár ko­ronát ér, akkor is kerek száz millió koronára tehető a karácsonyi ajándékok értéke. A va­lóságban azonban ez az összeg jóval na­gyobb, hiszen a divat hatása alatt sok ezer család szinte erején felül költekezik, a gaz­dagok pedig valóságos vagyont áldoznak. Ha e tömérdek pénz bent maradna az or­szágban, rendén volna minden. De amikor azt kell tapasztalnunk, hogy e roppant ösz­szeg legnagyobb részben (külföldre vándorol, mug kell döbbenünk közönségünknek ön­gyilkossággal határos közömbösségén. Pa­naszkodunk, jajgatunk az elviselhetetlen drá­gaság miatt. Agráriusok, merkantilisták egy­másban látják a 'hibát; gyűlésezünk, banket­tezünk, mindenkiben bűnbakot keresünk, csak magunkban nem látjuk a hibát. Pedig az elviselhetetlen drágaságnak egyik főoka a külföldi iparcikkek vásárlása s a rettenetes fényűzés. Hazlánlk 'ezernyolcszázharminckét millió korona értékű árut hozott be az elmúlt évben. Ebből ezernégyszázmilió tisztán ipari cikkekre esett. Vagyis hazánk, tisztán csak a külföldre vándorló munkabért véve alapul, hét évenként vesztett háború nélkül is gaz­dasági téren egy-egy szedáni katasztrófát kénytelen elviselni csak azért, mert erején felül költekezik s a hazai ipart nem támo­gatja. — Ha nem akarunk tönkremenni, szervezkedni kell az egész társadalomnak, még pedig községenkint. Minden faluban a birtokos, a pap, tanító, jegyző, mint a nép hivatott vezetője, december első napjaiban hivja össze a népet a községházába, magya­rázza meg ott a magyar iparpártolás orszá­gos jelentőségét s vegye rá a közönséget, hogy csakis magyar gyártmányt vásároljon. Fejtse ki, hogy ez nem iparosérdek, hanem kinek-kinek a saját haszna, mert a vissza­tartott milliókból mindnyájan részesedünk, épen ugy, mint ahogy a bő termés vevőnek, eladónak egyaránt áldást jelent. Értessük meg mindenkivel, hogy karácsonyi ajándé­kul bármely csinos honi tárgy alkalmas. Ezek után a helyi vagy környékbeli iparoso­kat, kereskedőket szólítsák föl, hogy kará­csonyi ajándékul honi tárgyakat árusítsa­nak. E tekintetben vevőnek, eladónak biztos tájékoztatóul szolgál a Hazai Ipari Beszer­zési Források cimü kötet, amelyet Budapes­ten a m. kir. Kereskedelmi Muzeum két ko­ronáért bárkinek megküld s a Honi iparcik­keket árusítók címjegyzéke, amelyet a Ma­gyar Védőegyesület (Budapest, VIII., Szent­királyi-u. 3.) szintén bárkinek ingyen bocsát rendelkezésére. Városokban még könyebb a szervezkedés. Itt a müveit osztályra vár a jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom