Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-07 / 281. szám

2 DELMAGYAROJ -Z4G 1911 december 7 dást a törvény a törvényszéktől átteszi a járásbírósághoz. Nem a legtermészetesebb, hogy e felett az egészen speciál jog felett a járásbíróságnál ezután olyan biró Ítélkezzék, aki már a törvényszéken járatosságot szerzett. Hasonlóan van pld. a telekkönyvi ügyekkel is. Hát egyszerű elgondolás nem elegendő arra, mely ezeknek a bíráknak áthelyezését szinte parancsolja. A mozgalmat a birói testület kezdte. S a birói testület erkölcsi ereje tette mozgalmukat súlyossá és komolylyá. A magyar birák egyetemességének ítélete szerint a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése célra nem vezet, sérelmet okoz anélkül, hogy csak Ígéretessé tenné az eredményt. A birák a saját dolgukban Ítélkeznek, holott itélkezniök negyedizigleni rokonságuk ügyében sem szabad. S ez Ítélkezés ellen mi bátorsággal emelünk érdekeltségi kifogást s az érdekeltnek tartott birói testület helyett a parlament szuverenitásától várjuk a döntést.. A biráknak ezt a mozgalmát, melyet nem belső tartalma, hanem a birói testület erkölcsi súlya és magas tekintélye tett komolylyá, szeretnék kihasználni azok, a kik a fogalmak megzavarásából, a világos gondolatok elhomályösitásából formálják ki az érzelmi politikájuk értelemtől elszakadt eszközeit. Merénylet a birói függetlenség ellen, támadás az ítélkezés szabadsága ellen — ezek a hangzatos szavak, melyek egy komoly óvásnak politikai célokra kihasznált eszközeit kisérik. Nem engedik a birákat áthelyezni, mert féltik, hogy ítélkezésük, vagy politikai magatartásuk miatt kormányüldözésnek lehetnek kitéve. Holott csak a vádemelés és a politikai bűncselekmények feletti ítélkezés érintheti az aktuális politikait. De vádemelésre az ügyészség jogosult, e felett pedig a kormány most is diszponál, adhat utasítást s vonhatja meg a megbízatást. A politikai bűncselekmények felett pedig úgyis > a tizenkét független polgárból álló esküdtbíróság ítélkezik. Vagy a politikai magaartásuk miatt féltik a birákat? De hiszen ez nem a birák áthelyezhetetlensége ellen, hanem a titkos szavazás mellett számbajövő érvelés. Ennek az egész politikai mozgalomnak nincsen imponáló belső tartalma. A politikai csatákat nem bevallott céljaikért vivják meg. Ennek bevallott célja a birói függetlenségnek megóvása, holott annak megvédésére más eszközök állnak rendelkezésre, nyilvánvaló célja pedig a mindenáron obstruálók számára a biróság kétségtelenül hatalmas s eddig hozzá nem férhető testületének feléjük fordulását megnyerni a kormány politikája elleni gáncsvetéssel. Csakhogy a reformokat a társadalom minden osztálya akarja és fogja élvezni. Egy társadalmi osztálynak vélt sérelme nem tartóztathatja fel diadalmas útjában s még csak nem is keseríthetik el azokat, kiket politikai célokból mártírokká szeretne megtenni a közvélemény kevesebbet gondolkodó, de hangosabban vitatkozó része. Mert minden reformnak sorsa az, hogy diadalmaskodjék. A legkevesbb, hogy csak elkerülhetetlen sérelmekkel fog járni e jogintézménynek életbeültetése is, mert jó és bölcs emberek végzik a magvetést. Delta. „A politikai barométer". Londonból jelentik: Sir Edward Grey külügyi államtitkár tegnap Plymouthban egy gyűlésen beszédet mondott, melyben a külügyeiket is érintette. Perzsia ügyében kijelentette, hogy a kormány az alsóház jövő heti ülésén fogja megvilágítani álláspontját abban a súlyos válságban, melyet Perzsia imost átél. Majd ezeket mondotta: hetnek bizalomba egymással az embereik a hajón. Utitársnőmet naphosszant alig hagytam el egy pillanatra is. Elmés vidámsága boldogabb világba varázsolt át engem, minőről egyébként csak álmot szoktunk látni. — Csak nem vallott neki szerelmet? — Lelkemre mondom, hogy nem; éreztem boldogságomat, s csak akkor akartam lába elé tenni szivem, mikor megpillantjuk Franciaország partjait. Közeledtünk már a partokhoz, mikor az őr jelezte, hogy egy hajó zátonyra jutott és sürgős segiitségünkre szorul. A kapitányt bosszantotta a dolog, mert tui akart tenni sebesség dolgában egy angol gőzösön. Mind a mellett nem merte folytatni útját s a hajótörés irányába fordította gőzösünket. A veszélyben forgó hajó, vagy inkább már hajóroncs közelében hirtelen megálltunk és mentőcsónakot bocsátottunk alá a vizre. Miközben a matrózok megragadták az evezőt, mi is közeledtünk. Nem 'voit már ember a hajón, de mégis volt rajta egy élő lény. A matrózok is észrevették s azt kiáltották: „Csak egy nyomorult kutya!" S ügyet sem vetve tovább a nyomorult állatra, visszafordultak a hajóhoz. Borzasztó kegyetlenség volt ez, mert a lefogyott eb anya volt. Kölyke mellette hevert s hiába szivta emlőjét. Oh, ha hallotta volna keserves vonitását, kétségbeesett ugatását! Ugy látszott, a szegény állat megérti, hogy elhagyták. Oly aggódó hévvel nyalogatta göly'két, mintha szebbé akarta volna tenni, hogy megessék rajta azoknak az embereknek a szive, kik ott hagyták, martalékul a kérlelhetetlen hullámoknak. Egyszerre erejének végső megfeszítésével, felszökött helyéről és szájába kapva kölykét, a tengerbe ugrott. De a matrózok nem törődtek vele. A csónak elindult és legénysége visszatért a hajóra. Miss Hopkins odarohant a kapitányhoz. Mily szép volt abban a pillanatban! Rimánkodott neki, hogy mentse meg a szegény hajótöröttet, fel akarta kelteni a részvétét. Engem mélyen megrendítettek a szavai, de a kapitány brutális fejmozdulattal . elutasította kérelmét. Neim akarta, hogv tovább is tartóztassák a hajót. Ekkor engem őrült cselekedetre ragadott a részvét és a szerelem. A tengerbe ugrottam és megmentettem Nanettet. — Bravó, ezt mondom aztán igazi francia cselekedetnek! S hogyan ért véget az eset? — Nem túlságosan rosszul. Midőn az állataimmal együtt kihalásztak, élénk tetszéssel köszöntött mindenki. De a szivembe nvilalott, látva, mily halálos sápadtság ömlik el egyszerre miss Hopkins arcán. Az ifjú ember elhallgatott, aztán idegesen kiáltott a kutyájára: — Nanette . . . Nanette . . . Jer ide . . . S magához vonva és megcirógatva kutyáját, a feledhetetlen óráknak ez élő emlékeztetőjét, fájdalmas hangon tette hozzá: — Ezért találkozott velem a Madelaine lépcsőjén . . . Látni akartam őt még egyszer s utoljára . . . — Ha Franciaorsizág és Németország elintézték vitás ügyüket Marokkóban, — amit én remélek — akkor ez az eredmény üdvös hatást kell, hogy gyakoroljon az angol-német viszonyra is. A miit kai barométernek emelkednie kell, ha a marokkói depresszió elmúlik. Megszűnt a vaggonhiány. — A szegedi állomásfőnök nyilatkozata. (Saját tudósítónktól.) A lapok napról-napra tele voltak a kereskedő világ számottevő tényezőinek ama panaszaival, amelyeik a vaggonhiány okozta károkért teszik felelőssé az illetékes faktorokat. A teherkocsik hiánya már-már végzetes károkat, rombolásokat idézett elő egy-egy nagy városban. Ugyanis a vidéki városokban észlelhető ijesztő sóhiány is a vaggonok kevés voltának tudható be. A forgalom megbénulása természetesen nagy károkat okozott a kereskedelmi életben. A kártérítési pörök olyan mérvben jelentkeznek, amilyenben még soha. Eddig öt millió korona az az összeg, amit magánosok kártérítés fejében követelnek az államvasutaktól azért, mert meghiusult egy-egy szállítás, vagy pedig a szállított áru a raktárakban romlott el, mivel lehetetlen volt továbbítani kocsik hiányában. A kereskedővilág két-liárom nap óta örvendetesen tapasztalja, hogy a forgalom gyorsabban bonyolitódik le és látja, hogy a teherkocsik már ól-holnapra megszaporodtak. A közönség csodálkozva fogja hallani, hogy a gabona, a szén, a só gyorsabb szállítása is a külpolitikával hozható vonatkozásba. Hötzendorfi Conrad vezérkari főnök lemondása idézte elő ezt a váratlan fordulatot. Az ő lemondása folytán négyezer tehervaggon vált szabaddá, Minden újságolvasó előtt világos már, hogy Conrádnak, a trónörökös kedvenc főemberének miért kellett eltávozni a vezérkar éléről. Conrád ugyanis azt akarta, hogy amig Olaszország a távoli Afrikában hadakozik, addig mi törjünk be Olaszországba és foglaljuk vissza Lombardiát. Egész az utolsó napokig remélte, hogy álláspontja diadalmaskodik és igy az ő intézkedésére a magyar államvasutakat teljesen a közelgő háború követelményeinek megfelelően rendezték be. Az olasz, meg a szerb határon több mint négyezer teherkocsi állott készen, hogy háború esetén a hadsereg gyorsan felhasználhassa. Ezt a négyezer vaggont természetesen megérezte a Máv egész hálózata. Ezért nem lehetett az árukat idejében elszállítani és ezért volt sóinség a vidéki városokban. Conrád távozásával azonban felszabadultak a kocsik, mert elszállott a háború réme. A hadsereg vezetőségében alakult háborupárt feje megbukott, a felség nem akarja a háborút és igy nincs szükség a határokon a katonavonatokra. A vaggonok gyors megszaporodásáról a következő óvatos, de jellemző fölvilágosítást kapta a Délmagyarország szerkesztősége a szegedi állomásfőnökségtől: — A vaggonhiány Szegen sohasem volt olyan nagymérvű, mint más vidéki városokban és épen azért most nem is érezhető olyan intenziven a vaggonhiány megszűnése. Különben sem a vaggonok csekély száma volt a forgalmi akadály, inkább az állomások helytelen berendezése.