Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-06 / 280. szám

1911 december 3 DÉI. MAGYARORSZÁG 3 meghosszabbítására. Az ülésen Návay Lajos elnökölt, akinek bejelentései után a Ház folytatta a kereskedelmi tárca általános vitáját. Lengyel Zoltán a kereskedelmi tárca egyes tételeit bírálva, az iparfejlesztési akció nagyobb arányú folytatására hivja föl a kereskedelmi kormány figyelmét. Hibáztatja vasúti hálózatunk fejletlenségét. Beszéde további részében az államvasutaknál előforduló üzemi zavarokat teszi szóvá. A költségvetést nem fogadja el. Dobieczky Sándor rámutat az államvasutaknak a legutóbbi évtizedben való rendkívüli kifejlődésére, amely a vasutakra és azok személyzetére óriás föladatokat rótt. Az államvasutakra mondott sokféle kritikának legfényesebb cáfolata az, hogy a hallatlan arányokban megnevekedett forgalom nagyobb zökkenők nélkül lebonyolódott. A szállításoknál mutatkozó bajok nem csupán a vasút, hanem jórészt a szállítók hibájából állottak elő. A költségvetést elfogadja. Egry Béla a költségvetést nem fogadja el. A holnapi napirend megállapítása kapósán az elnök bejelentette, hogy Vojnits István báró az üléseknek egy órával való meghoszabbitására indítványt nyújtott be. Az indítványról a holnapi ülés végén határoz a Ház. Az ülésnek háromnegyed kettőkor volt vége. Ferenc Ferdinánd napjai Pusztaszeren. — A trónörökös és a magyar nép. — (Kiküldött munkatársunktól.) Hétfő reggel óta magyarföldön van a trónörökös. Gyalogosan, a hideg és egészséges széltől pirosra csípett arccal járja azt a földet, hol minden rög, minden falevél zörgés a honfoglaló Árpád emlékeit őrzi. A síkságon szabadon nyargaló szellő belebotlik a legrégibb magyar uralkodó kőbe vésett eá't. kébe és szélmuzsika hangja mellett tovább viszi a legújabb magyar uralkodóig. Ezer évnél is több van a két uralkodó között, nagy idő, elképzelhetetlen nagy távolság és íme mégis találkoztak. Megható, fönséges érzés lehetett ez a találkozás. Két nagy magyar, néma, de szent kézfogása volt ez, mely a trónörököst még magyarabbá tette, mint volt. Vagy hozhat-e idegen érzést az a szivében, aki Árpád lábanyomát tapossa, lehet-e az idegen, aki ezt a földet szereti legjobban? Nem! Az csak magyar lehet. Hiába áskálóanak a szenzáció éhes botránycsinálók. A tett, a faktum mindent cáfol. Pedig az faktum, hogy a trónörökös a magyar földet szereti legjobban, hisz mehetett volna ő Ausztriába és a Pallavicini földön vadászni és mégis idejött a honfoglaló magyar emléke mellé. A trónörökös minden tette azt jelzi, hogy itt érzi magát otthon. Minden évben lejön, már nem is vendég. Magyarul beszél , és mindenkivel szóba ereszkedik. Magyaros egyszerűség és még magyarosabb szűkszavúság a főjellemvonása. Ide, Magyarország szivéhez szokott a főherceg, ha király lesz, még többször jön ide. Árpád ivadékai szívesen látják, nincs zajos tüntetés, de van helyette szivből jövő öröm néma kifejezése. A mostani vadászaton sem hiányzott semmi, csak a magyaros , cigányzene. A máskor oly haingos diner, most cigányzené nélkül folyt lle, -mert Pallavicini őrgrófék gyászolnak. A pompásan rendezett vadászatról és annak érdekesebb epizódjairól a következő részletes tudósításban számolunk be. Megérkezés. A kisteleki állomás egyik melléksinén egy szalonkocsi és egy első osztályú Pullmankocsi várta a reggelt. A kocsik a trónörököst és főúri kíséretét hozták Magyarország szivébe, a legősibb és legmagyarabb mulatságra: a vadászatra. Reggel félhétig mély csönd és sötétség borul a vonatokra, csak mikor világosodni kezd, élénkül meg az állomás. Elsőnek jött Gyárfás Géza dorozsmai főszolgabíró, a trónörökös régebbi ismerőse. Félnyole órakor gyönyörű négyes fogaton megérkeztek a Pallavicini őrgróf ok: Pallavicini Sándor, Pallavicini Alfonz és ifjabb Pallavicini Sándor. Mindhárman vadászruhában. Csak néhány percet kellett várniok, máris kinyílott az udvari kocsi ajtaja és kilépett belőle Ferenc Ferdinánd trónörökös, majd utána sorakozott az udvari kiséret: Lobkovitz herceg, Schwartzenberg herceg, Eszterházy Móric gróf, Taruka Szilvya gróf, Rummerskirch báró, a főherceg szárnysegéde s Báldoss, az őrgrófi birtok központi igazgatója. A vasútállomáson a meghívott vendégeken kivül csak nagyon kevés kíváncsi várakozott. Az ováció csendes, de szivből jövő volt. Az állomáson azért volt kevés közönség, mert a falu jórésze, mint hajtó részt vett a vadászaton és már az Ujmajorban várta a fővadász kürtjelzését. Másrészt pedig a kisteleki lakosság már megszokta a főúri vendégjárást. Egészen közel álltam a trónörököshöz, mikor kiszállt a vonatból. Hatalmas testalkatú, — most sokkal kövérebb, mint tavaly volt — őszülő hajú, barna bajuszu ember a trónörökös. Barna kabát, piros nyakkendő, rövid pepita nadrág födte atléta termetét. Sárga keztyüjét a kezében lóbálta és integetett velük régi ismerőseinek. Vadászat előtt. Lassan, méltóságteljesen lépkedett a trónörökös a kijárat felé. Már messziről barátságosan integetett Gyárfás főszolgabírónak. — IJjra itt vagyok. Remélem, az idén jobb időnk lesz, mint tavaly? Na a viszontlátásra. Majd Verbó csendőrfőhadnagyhoz intézett néhány kérdést. — Hol van az állomása? — Szentesen. — Az idén talán jó vadászatunk lesz. — Igen, fenség. A trónörökös már csak röptében kapta el a feleletet, mert hirtelen ruganyos léptekkel felszállt a kocsijába. Az első kocsiban a trónörökös és Pallavicini Sándor őrgróf ültek. Egészen egyforma vadászruhájuk volt, mintha csak összebeszéltek volna. Kisteleken keresztül Sövényháza felé tartott a kocsisor. Repültek a lovak. A kocsisor élén hat négyes fogat vert homokfelhőt. Csakhamar megérkeztek a sövényházi őrgrófi kastélyhoz. A tömör stilusu, nagyurian előkelő kastélyon két zászló lengett. Piros, fehér, zöld, a magyar nemzet szinei és kék sárga, az őrgróf szinei. A sövényházi kastélyban Pity István jegyző Szonóky Béla biró és két esküdt fogadták a főherceget. Mindegyikkel kezet fogott a főherceg és jó magyar szokás szerint beszédbe ereszkedett mindannyival. A jegyzőt szólította meg legelébb. — Hány év óta van Sövényházán? — Öt. — Mióta jegyző? — Azóta, fenség. Majd a biró felé fordult. —Nagyon jók az utak. Ugy látszik, biró ur gondot fordít rájuk. Ez helyes. — Igen, fenség. Ezután Pallavicini Sándor őrgróf a két esküdtet mutatta be a főhercegnek. — A szomszédaim. A trónörökös nevetett és igy szólt: — Milyen volt a termés? — Elég jó, fenség. — Szóval, meg vannak elégedve az idei állapotokkal. A trónörökös tisztán érthetően beszélt magyarul. Rövid reggeli után megkezdődött a vadászat. Nyolcszáz hajtó. Ujmajorban, a sövényházi határ befásitott részén folyt le az impozáns vadászat. Pontban kilenc óra harminc perckor jelezte a messzeharsogó vadászkürt, liogy a hajtók megkezdhetik munkájukat. . Nyolcszáz hajtó verte föl a vadat a sövényházi erdőkben. A trónörökös egyszerű Lancaster-puskát vitt magával. Három puskából vadászott. Egy puskát a kezében vitt, kettőt a szolgái vittek utána. Vele volt a vadásza is, aki a kilőtt puskákat töltögette. A trónörökös messze becsatangolt az erdőbe, a többi vadászok messze elmaradtak mögötte. A trónörökös nyugodt, higgadt vadász, egyike a legjobb lövőknek. — Nem igen szalasztók el" vadat a puskám elől —• jegyezte meg Sándor őrgrófnak, aki érdeklődött a trónörökös puskái iránt. Érdekes epizód játszódott le vadászat közben. A trónörököstől vagy kétszáz méter távolságra a levegőben egy varjú keringett. A trónörökös célzott, de a vadásza figyelmeztette: — Csak varjú az, fenség. — Nem baj. — De nagyon messze van. — Aki lőnni tud, annak nincs. Elsült a fegyver, a varjú bukfencezve bukott a trónörökös lábai elé. — C'est admirable! — kiáltotta, föl önkéntelenül egyik puskatöltögető, aki bizony nagyon keveset tud magyarul. Délfelé a trónörökös megéhezett. Még csak le sem ült, hanem csak ugy állva tarisznyából falatozott. Nagyon jó étvágya volt. — Már régen nem láttam ilyen jóizüen enni a trónörököst — mondotta a fővadász munkatársunknak." Ebéd után fáradhatatlanul tovább vadászott a trónörökös. Két nyulat szalasztott csak el, azt is azért, mert a hajtók közbe szaladtak. Érdekes, liogy a vadásztársaság közül legtöbb vadat a trónörökös lőtt. A hétfői vadászat eredménye ez volt: 2100 nyul, 2700 fácán és néhány száz fogoly, meg egy varjú, a legértékesebb vadászzsákmány. A főherceg egyedid lőtt: 298 fácánt, 32 foglyot és 1 varjút. Diner. Fél nyolc órakor ért véget a hétfői vadászat. A főúri társaság fáradtan visszavonult a sövényházi kastélyba. A főherceg visszavonult a szobájába és ledőlt egy kicsit pihenni. Kilenc órakor megkezdődött a diner. A virágokkal ékesített asztal ikörül a következők ültek: Ferenc Ferdinánd trónörökös, Lobkovitz herceg, Schwartzenberg herceg, Eszterházy Móric gróf, Taruka Sylvia gróf, Széchényi Károly József gróf, Rummerskirch báró, Cicatricis Lajos főispán, Gyárfás Géza főszolgabíró és a vendéglátó gazdák. A társaság igen jó hangulatban tizenegy óráig volt ébren. A régi szokástól eltérően most nem volt cigányzene a főúri diner-en. Ezelőtt mindig Urbán Lajos (Kukac) búzta a szebbnél-szebb magyar nótákat a trónörökösnek. Kétszer is elkellett sokszor Kukacnak húzni: — Maros vize folyik csendesen Borulj a vállamra kedvesem ... Az idén ez nem volt, mert Pallavicini őrgrófék gyászban vannak. Épen ezért hiányzott a máskülönben fényesen sikerült vadászatból a szin, amit ezelőtt a hölgyek, az amazonok képviseltek. Hölgyek azért nem vettek részt a vadászaton ós diner-en, mert a háziasszony a gyász miatt Bécsben maradt. Tizenegy órakor a főherceg bontotta föl az asztalt. Fölállt, gyengéden meghajtotta magát és igy szólt a társasághoz: