Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)
1911-12-05 / 279. szám
1911 december 3 DÉI. MAGYARORSZÁG 7 Tallián Emil halála a szegedi közkórházban (Saját tudósítónktól.) Tallián Emil, törökkanizsai főszolgabíró, Tallián Béla országgyűlési képivselő, volt földmivelésügyi miniszter testvéröcscse, vasárnap délután a szegedi közkórházban meghalt. A betegsége pénteken keletkezett, bélátfuródást állapítottak meg az orvosok. Vasárnapra már olyan aggasztó volt az állapota, hogy a. déli vonattal beszállították a szegedi kórházba. A beteghez táviratilag Uivták Herczl Manó dr udvari tanácsos, egyetemi orvostanárt, aki azonban a gyöngesége miatt nem hajthatta végre a műtétet. Tallián Emil tragikus haláláról részletes tudósításunk a következő: Vasárnap délután két óra tájban izgatott járás-kelés volt a szegedi közkórházban. A mentők az állomásról beszállították Tallián Emilt, aki akkor már a haláltusáját vivta. A beteggel érkeztek a testvérei: Tallián Béla a feleségével és Tibor fiával, Tallián Vilmos ós Tallián Jenő. A vonaton a beteget Braun Gyula dr, törökkanizsai járásorvos és Szilágyi József kórházi orvos ápolta. A beteget az első emelet 1. számú termében helyezték el. Néhány perc múlva megérkezett Herczl Manó dr, budapesti orvostanár is. Az orvostanár Boros József dr, kórházi főorvossal konzíliumot tartott. A hirtelen keletkezett bélátfuródás annyira elfajult, hogy nem lehetett már megmenteni Tallián Emilt. A betegség annyira elgyöngitette, hogy meg sem operálhatták. Kinos haláltusa után délután öt órakor kiszenvedett. Tallián Béla intézkedett az elszállításról és a temetés iránt. A halottat hétfőn délután félháromkor szállították Törökkanizsára, ahol kedden délután helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. Ötvenhárom éves volt. Tallián Emil tragikus halála osztatlan részvétet kelt. Tisztelték és becsülték hamisítatlan magyar ui volt. Ujabb időben a legismertebb magyar világutazók egyike volt. Afrikai oroszlánvadászatairól csodákat beszéltek. Négy izben járta meg Afrikát, minden alkalommal hatalmas vadászzsákmánynyal tért haza. Vadászygiijteménye ritka értékű. Az elmúlt nyáron az északi sarkon, a Ferenc József-csucson járt ekszpedicióval. Erről az útjáról szeptemberben tért vissza. A tagbaszakadt, erős szervezetű ember, aki az afrikai sivatagokon keményen dacolt a veszélylyel, most két nap alatt behódolt a halálnak. Tallián Emilt a Ferenc József-földről való visszatérése után fölkereste Újlaki Antal, aki látogatásáról a következőket irta a Délmagyarország olvasói számára: Fölkerestem törökkanizsai tuszkulánumában Tallián Emil főszolgabírót, aki garzon ember létére ritka finom ízléssel berendezett otthonában egyedül él a világ minden tájékáról összeszedett kitömött vadállatai, madarai, könyvei és térképei között. A hivatalos órán tul fogadott a valamivel ötven esztendősnél korosabb, igen szimpatikus modorú, finom lelkületű főszolgabíró, aki a hivatalából — mivel elmúlt hat óra — a lakására tessékelt. Ilyen lakást se láttam még. Jókainak egy izgatóan érdekes gyönyörű regényfejezete elevenedett meg előttem, amikor a tigrisés oroszlánfej ben végződő tarka-barka bőrökkel elborított bútorokra tekintettem. A falakon a legkülönbözőbb és sohase látott vadak nyakig, vagy derékig mindenféle formájú szarvval, tülökkel, ekszotikus madarak kiterjesztett szárnynyal. Egy kis nyájra való antilop. Ahány példány, annyi fajtájú. Van aztán a legritkább fajtájú majomból, a kolobusból is, melyet Kilimanzsaróban lőtt; érdekes nagyon a gnu. Szenzációi .a második teremnek a sivatagi hiúz, az emberjusztitó vadkutya, az asszami bölény, a monstruózus viziló Viktória-Nyanzáról, a rinócérósz Tangából (Kelet-Afrika), az afrikai vaddisznó, az antilopok közül az orix és az elaud, egy furcsa zebra pazarszinü bőrrel, egy foltos oroszlán stb. Azok, akik nyitott szemmel járnak az utcán s gondjaik mellett ráérnek apróságokra is figyelni és mindent meglátni, bizonyára észrevették, hogy a két legutóbb mult évtized női divatjának hóbortba csapó szeszélyes változásai 1909-ben, tehát három évvel ezelőtt, hirtelen megszűntek. Mert való, letagadhatatlan tény, hogy az utóbb mult három esztendő leforgása alatt csak lényegtelen változások estek a női divaton. — A divat szerencsére mitsem változott — mondták ravasz szemhnnyorgatással a szigorú intézkedés miatt /pityergő asszonyoknak, leányoknak — s igy nincs akadálya annak, hogy a tavalyi kalapokat, ruhákat el ne viseljétek az idén. De amig a legutóbbi divatszezonig a stagnálás majdnem örömujjongásra fakasztotta a súlyos gondoktól megkönnyebbült férjeket, apákat, addig másrészt nehéz gondokba borította a divat koronázatlan királyait, a pá' risi női szabókat. E szabófejedelmeknek ugyanis léte, egzisztenciája függ a divat változásaitól; egész üzletük, minden számításuk épen a divat gyors és szeszélyes változásain alapszik. — Ha valami csoda nem történik — mondta még a nyáron Páris egyik világhírű divattermének tulajdonosa — ha a divat meg nem változik s mi ennek folytán ezidén is csak elvétve kapunk rendeléseket, ugy nagyon könnyen megeshetik, hogy őszre a legtöbben bezárhatjuk üzleteinket. Manapság pedig csodák még a szabófejedelmek kedvéért sem történnek s bizony a párisi szabók feje fölött állandóan ott csüng a tönkremenés veszedelmének Demokleskardja. Mindazonáltal nem várták be összetett kezekkel Páris női szabói a közeledő ősz elején könnyen reájuk szakadható veszedelmet; nem várják be most se a téli, igazi főszezont, hanem hadat izentek annak s amit a divat szeszélye önmagától meghozni nem akar, ők maguk igyekeznek megteremteni „A holnap divatját." Eleinte tudvalevően extravagáns, lehetetlen divatot akartak a nagyközönségre ráerőszakolni, de amikor észrevették, hogy a divathölgyek jóizlésén megtörik minden ilyen szándékuk, amikor sok különböző „divatujdonság" csődje után a nadrágszoknya — a melyhez pedig oly sok reményt fűztek — is kudarcot vallott; a divatstagnálás ellen indított harcukban taktikát változtattak. — Ha a közönség nem kapta fel a mi alkotásainkat, — mondták a legutóbbi gyűlésükön — ugy csináltassuk meg magával a közönséggel „A holnap divatját". Néhány héttel ezelőtt vetődött fel ez az eszme s miután azt részletes tervvé dolgozták ki, a napokban — amint azt egy párisi jelentés hiriil hozta — divatlapjaik hasábjain a nagyközönség elé léptek vele. — Pályázatot hirdetünk — irják a párisi divatlapokban a szabófejedelmek — „A jövő divatjára". A pályázatban minden párisi divathölgy résztvehet. A feltételek: eredeti, de nem extravagáns és mégis minden régebbkori divattól teljesen elütő, amellett praktikus, Ízléses és csinos divat megalkotása. A pályázatban csakis érthető rajzokkal és pontos leírással lehet résztvenni. A tizenöt legjobb pályamű beküldője tiszteletdijat kap s a legjobb mii tervezőjének nevét belefoglalják a holnap divatjának a történelem részére szánt elnevezésébe. A párisi divathölgyek most csak e pályázatról beszélnek nagy izgatottsággal, de még nagyobb kiváncsisággal várják a pályázat eredményét. Az bizonyos, hogy a mai tulfinomult divatkorszakban csak a fantázia ötleteivel lehet megteremteni a holnap divatját. NAP1_HIREK A írónörökös Pusztaszeren. (Saját tudósítónktól.) Ferenc Ferdinánd trónörökös, mint Pallavicm Sándor őrgróf vendége, Pusztaszeren tartózkodik, ahol részt vesz a tiszteletére rendezett vadászatokon. A vonat hétfő délelőtt félkilenc órakor érkezett Kistelekre, innen kocsikon a sövényházai kastélyba hajtattak, ahol már terítve volt a reggelihez. Félórával később az egész társaság Ujmajorba gyalogolt. Itt kezdődött meg a vadászat, melyet két napra terveztek. A trónörökös kíséretében van Rummerskirch báró főudvarmester, Schwarzenberg Károly és Lobkovitz hercegek, továbbá Sylva Tarouca gróf, Széchenyi Károly gróf, Eszterházy Móric gróf, Pallavicini Alfons és Sándor őrgrófok és Cicatricis Lajos Csongrád vármegye főispánja. Ahol hajdanában, honalapító Árpád és kacagányos vitéz vezérei Magyarországot megalapították, ott ma egy évezred multán, Magyarország jövendő királya üzi a vadiat. Magyarország és a monarchia jövőbeli hatalmas ura most már harmadízben tartózkodik Szeged, a nagy magyar város közelében, a rengeteg Pallaviclni-birtokon. Mint eddig nem volt, ugy most snes a programban, 'hogy ide is ellátogasson. De hát ez mindenféleképen nagyon körülményes volna, sok ceremóniával, sok hivatalos külsőséggel járna. Sőt a külsőségek talán még akkor sem marahatnának el, ha őfensége inkognitóban jönne be megtekinteni a várost. S a trónörökös szórakozni akar, távol a nagy nyilvárosságtól, a Pallaviciniék szinte végtelen pusztáján, a puszta éles, edző levegőjében, férfiasan fárasztó sportban, vidám nagyurak bizalmas társaságában. A vadászatok programja a régebbiekéből eléggé ismeretes. A trónörökös, aki szenvelyes vadász és kitűnő lövő, kora reggel kezdi mec társaságával a vadászatot, amely eltart egész napon át. Tömérdek nyulat és fácánt lövöldöznek össze. Esténként aztán az alaposan kifáradt urak vidám lakoma melleit sokáig fönmaradnak. Legtöbbször cigányzene adja meg a hangulatot. Urbán Lajos vagy ahogy általában nevezik a „kukac", szegedi cigányprímás már két izben muzsikált a trónörökös előtt. A trónörökös érkezése előtt csendőrök, hivatalos személy ex szállották meg a kis állomást és a környékét. A község lakossága között elterjedt a hir a rnagasrangu vendégek érkezéséről, de különösebb érdeklődést nem keltett. Kistelek már megszokta ezt a vendégjárást. Magyarország jövendő királya s vadásztársasága, a mikor Pallavicini Sándor őrgrófot látogatásával kitünteti, ezen az állomáson szokott kiszállni. Semmi hivatalosság, semmi külső disz a fogadtatásában. Magát a trónörököst csak arra a pár pillanatra lehet látni, amig átszáll a kocsira, amely az őrgrófi birtokra viszi. A kistelekieket ez az átszállás nem forgatja ki a mindennnapiság közönyéből. Nincs nagyobb csoportosulás közvetlenül a vonat érkezése előtt sem. A nem nagyszámú kíváncsiakat a csendőrök hátrább szorítják. A fogadtatás igen szívélyes volt. Pallavicini Sándor őrgróf és fia Alfonz őrgróf várták a trónörököst. Társaságában volt Cicatricis Lajos dr főispán is. A beérkező vonat szalónkocsijának egyik ablakában csakhamar feltűnik Ferenc Ferdinánd vadászruhás vállas alakja. Könnyedén száll ki a kocsijából s nyájas inosolylyal üdvözli a fogadtatására megjelent vendéglátó urakat, akikkel kocsiba ül s csakhamar elhajtatnak, eltűntei: az állomáson összesereglett kivánc.si töniee elől.