Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-31 / 300. szám

Vasárnap, december 31 II. évfolyam, 300 szám Központi szerkesztőság és kiadóhivatal Szeged, =a Korona-utca 15. szám t=3 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám cra MWffl&sratSHSSHEKEEE^ .CJSSSSJSffiSBSSESISKSIS ELŐP1ZETESI AR SZEüEDEh egész évre . K 24-— félévre . . . K 12'— negyedévre . fi &•— egy hónapra K V— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre K 38-— íélévre . . . K 14'— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. telefon-szak : Szerkesztősei 305 Kiadóhivatal 83® Interurbán 3C5 Budapesti szerkesztősen teleion-száma 128— ff Jöjjön a véderő! Tesség belendülni a kaszárnyába és megkérdezni a legfiatalabb titulár-káplártól, hogy józan észszel és lelkiismerettel fönníartható-e a hadsereg mai állapota? Egy honvéd gyalogos-században harmincnegyven ember és egy közös gyalog-században hatvan-hetven ember, ez is csak akkor, ha a kapitány ur jó barátja az ezredes urnák és e barátság pallosával meg tudja védeni legényeit a tömeges elkommandirozás ellen. Lehet-e egy ilyen játékosan törpe csapattal századgyakorlatokat végezni, mikor egy hadiszázad létszáma kétszázötven ember és minden mozdulatot és minden operáció ehez a magas létszámhoz van alkalmazva? A titulár-káplár katonás nem-mel fog felelni az összes kérdésekre és szavazatához csatlakozik minden civil, aki valaha uniformist viselt. Katonásdit játszani lehet nevetségesen miniatűr csapati estekkel, de komoly eredményeket elérni tökéletesen lehetetlen. Már pedig a nemzet vére és pénze nem játékszer, hanem a mi legféltettebb drágakincsünk, amivel komoly időkben vértezni akarjuk magunkat. Minő mulatságos figurák hát azok a katonai szobatudósok, akik a hadügyminiszter felelős őszinteségét alá szeretnék helyezni a legutolsó titulár-káplár nyers szókimondásának. Auffenberg bárót egyszerűen el kellene csapni, ha ebben a íatálisan kritikus kérdésben, a hadsereg ügyében kendőzte volna az igazságot. Hogy ő inkább katona, mint államférfi, lehet-e ezért komoly váddal illetni? Lehet-e elitélni azt a kultuszminisztert, aki lázas szeretettel csüng az iskolák fejlesztésén, ha ez nagy pénzáldozatokkal is jár? Lehet-e vádolni azt a földmivelési minisztert, aki hatalmas beruházásokkal akar lenditeni az agrikultura ügyén, még akkor is, ha ez a lendület és lelkesedés súlyos ereket vág az állami büdzsén? Botorság volna a vádaskodás mindakét esetben. Az államháztartás mérlegének megállapítása a pénzügyminiszter dolga és az egyes reszortminisztereknek egyenesen kötelességük a legnagyobb áldozatkészséget sürgetni tárcájukdotálása érdekében, mert' egy közügyet hasznosan és becsületesen csak bizonyos optimista és követelőző lelkesedéssel lehet képviselni. Az uj hadügyminiszter is ezzel a tiszteletreméltó idealizmussal fogja föl feladatát. Az ő igényeit, ha talán túlzók, az ő terveik, ha túllépnék a lehetőségeket, , a parlamentek kötelessége mérsékelni,' mert az államháztartás egyensúlyának, -— az államrezon védelmének sorsa a parlamentek kezébe van letéve. Nem volt még alkotmányos javaslat a világon, amelynek disputábilis voltát minden komoly tényező el ne ismerte volna. Héderváry gróf ép ma intéz nyílt 'felhivást az ellenzékhez, hogy ám tessék módosításokat javasolni, tessék megmondani, hol és miként mérsékelhetők az áldozatok a magasabb érdekek kockáztatása nélkül — és minden idea a legmelegebb megszívlelésre talál. Hát lehet-e őszintébben és becsületesebben szólani? Kell-e kiáltóbb tanújele az ideális törvényalkotásnak, mint ez a miniszterelnöki felhivás? Hiszen a legszabadabb ut nyilik meg a szabadalmazott katonai tudósok és állambölcsek számára: tessék kiugratni a nagyszerű eszméket, tessék elárulni az eddigelé gondosan eltitkolt tengernyi bölcsességet és akkor a véderőjavaslat az ellenzék márkájával fog a törvénykönyvbe kerülni. Mert eddig csak handabandáztak a szóvirágokkal és — szavaztak. Hónapokon át névszerinti szavazások fertőjében íotgatták a parlamentet. Elibe vetették magukat egy szekérnek, amely őszerintük t*ri van terhelve és rossz portékái szállít, de • mikor megadatott nekik a mód a szekér 'terheinek okos könnyítésére, — akkorra^ ugy megszokták az obstrukciós sárion való hencsergést, hogy nem tudtak már föltápászkodni, őszintén szólva, most sincs sok reményünk arra, hogy majd a jobbik érzékükre hallgatnak. Pedig akkor újra eljő a harc, amelyben egyedül az ellenzék maradhat alul, mert a nemzeti utáAz ujságárus. Irta Knut Hamsun. Föl és alá jártam a szobában és csak arra a kis ujságárus gyerekre gondoltam. Tulaj donképen semmi közöm hozzá, nem viselkedtem vele szemben rosszul és ő lis nagyjából meg volt elégedve. És mégis két órát töltöttem el azzal, hogy 'keresgéltem és jóvá akartam tenni mindent. A dolog igy történt. A Károly János-uton mentem fölfelé. Hideg volt és sötét, nagyon sötét és 'hét óra körül járt az idő. Én mentem és néztem az utat. A Günther cukrászdája előtt állt az újságos fiu és újságot (kiabált. Mindig ezeket a szavakat ismetelte: — Vegyen kérem egy újságot! Első pillanatban nem fis figyeltem rá, csak mikor egy pár lépést tettem már, tűntek föl a szavai. Visszanéztem rá és azt gondoltam: adhatnál neki tiz őrét, azzal nem leszel szegényebb. És valóban belenyúltam a zsebembe a pénz után. Megjegyzem mégegyszer, hogy első gondolatom az volt, hogy adok a fiúnak tiz őrét. Mialatt azonban kezeim zsebemben voltak, rám jött a józanság és azt mondtam magamban: az nem segít, ha egy embernek tiz őrét adsz; még tiz korona se segítene igazán rajta; ez csak rontja a dolgot, demoralizálja őt és igy tovább. Elmentem az egyetemig és ugyanazon az uton jöttem vissza. A Cammermeyer-féle I könyvkereskedés előtt megállok, megnézem a könyveket és mialatt igy állok az útnak hátat fordítva, újra 'hallom az újságos gyerek 'hangját. Közvetlenül a hátam mögött állt. Néhány részeg matrózzal veszekedett egy újságszámért, amit azok eltéptek és nem akarták megfizetni. Ekkor a gyerek sirnfi kezdett. Odamegyek hozzájuk és meghallva, hogy miről van szó, erélyesen rászólok a matrózokra. hogy fizessenek. De ez nem ért semmit, kinevettek és azt mondták egymásnak: — Hallod? No, mit szólsz hozzá? Ez nagyon bosszantott és összeszorítottam a fogaimat. Valamikor kaptam egy nagy, fölfűzhető gombot, amit jelvénynek nézhet az ember. Ezt a tűt mindig a mellényem baloldalán hordom. Mikor ez a két részeg matróz ott mulatott az eltépett ujságlappal és vonakodott fizetni, eszembe jutott, hogy erélyes leszek. Odafordultam a semmirekelőkhöz, kinyitottam a kabátomat és némán rámutattam a csodálatos jelvényre. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán hidegen és határozottan mondottam : — Fizessenek vagy kövessenek. Ez hatott. Az újságot megfizették és mi négyen, akik a lap körül veszekedtünk, utunkra indultunk. A gyerek letörülte 'könveit és fölfelé ment az uton, én meg lefelé. A matrózok Tivoli felé dülöngéltek. A postánál újra megfordultam és mentem az uton fölfelé. Gondolataim még mindig az ujságárus gyerekkel foglalkoztak. Azt gondoltam: Te hozzásegítetted ezt a kis gyereket a pénzéhez, nagyon hálás lesz neked valószínűleg és nem fog többször szólni neked, ha előtte elmész; talán van benne annyi tapintat, talán egész jó nevelésben részesült. A Grand Hotel előtt újra megpillantottam.. Épen a lámpa alatt állott, ugy, hogy egészen tisztán láttam és azt mondtam magamban, mikor közeledtem hozzá: Mihelyt meglát hallgatni fog, mig elmegyek mellette. Olyan közel megyeik a lámpához, ahogy csak lehet, hogy fölismerhessen. Tévedtem. Semmi megkülönböztetést nem tett köztem és a többiek között, elibém tartotta az újságot és kérte, hogy vegyek egy példányt. Némáin és boszankodva mentem el mellette. Keserűen csalódtam benne, hiszen csak külvárosi fickó volt, igazi, komisz utcagyerek, aki már cigarettázott és bizonyítványát „elvesztette", ha rossz oszályzat volt benne. Egyszóval egy kis csirkefogóval akadt dolgom. Nagvon haragudtam rá, mikor tovább méntem és ugy éreztem, hogy megfelelően kezeltem, műkor nem adam neki tiz őrét. Most már csak az hiányzott, hogy harmadszor is megszólítson. Képes volt rá, inszén szemtelen kamasszal volt dolgom. Mvg csalk ez hiányzott. Az egyetemnél ismét megfordultam. Most