Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)
1911-12-30 / 299. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG 1911. december 27. 'hagyta s igy lehetővé tette, hogy a szerencsétlen asszony öngyilkossá legyen. Az Est ezen hírével szemben éjjel azt jelentik telefonon, hogy a Schwartzer szanatórium igazgatósága nyilatkozott, mely szemit Az Est híre nem felel meg a valóságnak, mert a Schwartzer szanatórium ellen a rendőrség meg sem indította a vizsgálatot, annvira nyilvánval óvolt, hogy részükről gondatlanság nem történt. Az öngyilkos úriasszony! föl sem 'boncolták, ugy temették el. A Schwartzer szanatórium igazgatósága Az Est ellen sajtópert indított. — Egy őrült szökése. Busa Pálnak még nemrégen jóforgalmu üzlete volt Szegeden, a Mikszáth-utcában. A lisztkereskedő azonban csakhamar elkártyázta az üzletet és szélhámoskodni kezdett. Váltót hamisított, csalt, sikkasztott, ugy, hogy csakhamar börtönbe is került. A szegedi törvényszék több évi börtönre itélte Busát, de ez a börtönben elmebajosnak tetette magát. Annyira félre tudta vezetni még az orvosokat is, hogy a lipótmezei tébolydába szállították. Innen pénteken megszökött. A tébolyda igazgatósága táviratilag értesítette a szökésről a szegedi rendőrséget. Busát most országszerte körözik. — Bűnbánó betörő. Temesvárról jelentik, hogy ott tegnap egy szép szál parsztlegény ('állított be Andreszku ügyeletes tisztviselőhöz jés azt mondta: — Azért jöttem, hogy főbe lőj jenek! A tisztviselő eleinte azt hitte, hogy őrülttel vau dolga, de később kiderült, bogy az illető neve Boda Lajos, dragsinaí illetőségű gazdasági cseléd, aki még december elején látogatóba ment Bárok Mihály Orosházán lakó sógorához, ott feltörte a szekrényt és 600 korona készpénzt ellopott. Amerikába akart inenni, de nem kapott útlevelet és előbb Lúgosra, majd Karánsebesre ment, a pénzt elmulatta és most önként jelentkezett Temesváron. A rendőrség letartóztatta. — Szövetkezés — ivásra. Érdekes módon ikeresett magának mellékjövedelmet Cojooariu Illés, az oravica—zsidovini vonalon levő 4. őrház baktere. Aki a pályán átment, 'azt 5 és 10 koronával megbírságolta. Ha az illető nem akart fizetni, 'akkor ráijesztett olykép, hogy Téma János kákófalvai bíró és Nedelcu János albiróval idézést küldött áz illetőknek, akiknek ajánlották* hogy fizessenek, mert különben zálogolni fognak. Igy összesen 110 K-t szedett össze a derék szövetkezet, amit közösen elittak. A kákófalvi őrs a három leleményes férfiút .a fehértemplomii ügyészségnél feljelentette. — Bosszú két esztendlő után. Két esztendeje Rétságon meggyilkolták Elfér Sarolta jómódú szatócsnőt és lakását kifosztották. A csendőrség eleinte a meggyilkolt asszony vejét gyanúsította, de az ügyészség bizonyítékok hijján kénytelen volt az eljárást megszüntetni A csendőrség azóta eredménytelenül tovább nyomoz és ugy látszik, sohasem fog nyomára jutni a tettesnek. De van egy ember, aki nem tud belenyugodni, hogy a szerencsétlen asszony meggyilkolása boszulatlan maradjon. Ez az ember a meggyilkolt szatócsnő testvéröcscse, Schiffer József kereskedő, akii felkereste Boda Dezső főkapitányt és Krecsányi Kálmán detektivfőnököt, hogy küldjenek fővárosi detektiveket a gyilkos felkutatására. — Bozváry Magda öngyilkos. Nagyváradról jelentik: Bozváry Magda, aikit a budapesti esküdtbíróság néhány hónap előtt felmentett emberülés vádja alól, tudvalevőleg ikaharéénökesnő lett és rövid idő óta a nagyváradi kabaréban müfcödütt. Csütörtökön este még játszott, azután hazament jókedvűen és szobájában még dúdolgatott is. Egyszerre csak éjszaka revolverdurranás hallatszott ki szobájából. A házbeliek felszakították a bgzárt ajtót és a szőnyegen átlőtt mellel találák Bozváry Magdát. Megállapították, hogy öngyilkosságot követett el, revolverével mellébe lőtt. A golóy a tüdőt fúrta keresztül. A leány rövid ideig még eszméleténél volt és könyörgött, hogy nővérét és egy barátnőjét Ihivjáik hozz'á. Azután félrebeszélt. Bevitték a biharmegyei közkórházba, ahol az orvosok azt mondták, hogy sebe halálos. Az öngyilkosság oka az, ihogy a leány szerelmes volt egy nagyváraiéi fiatalemberbe. Ismerősei szerint már régen készült a halálra. — Gyanús értéktárgyak egy betörőnél. A temesvári rendőrség letartóztatta Szubics Száva negyvenegy éves, rovott multu napszámost, aki néhány évvel ezelőtt többrendbeli betörésért nyolc hónapi börtönre volt ítélve s akit a temesvári királyi törvényszék hatóság elleni erőszak büntette miatt körözött. Szubics legutolsó büntette óta mindenfelé csavargott, ugy, hogy a hatóságok nem tudtak nyomára jutni. Tegnap azután a temesvári rendőrség egyik közege Szubicsot felismerte és letartóztatta. Szubics birtokában egy, a Zágrábi Első Takarékpénztárra kiállított, nyolcszáznyolcvan koronáról szóló takarékbetéti könyvet, számos ékszert, valamint száznegyvennyolc korona készpénz találtak. Birtokában volt ezenkívül egy Német András nevére kiállított munkakönyv, amelyről azt állítja, hogy azt egy napszámostól kapta, akit azonban nem ismer. Szubics a vallatásnál elmondotta, hogy a pénzt ő megtakarította, az ékszereket pedig egy fiumei ékszerésznél vette 440 koronáért. Elmondatta továbbá, hogy legutóbb Fiúméban dolgozott s bogy felesége most is ott lakik. Miután azonban alapos a gyanú, hogy a Szubicsnál talált pénz és ékszer valami lopásból ered s a munkakönyv is hamisítva van, a temesvári rendőrség ez ügyben átiratot intézett a fiumei rendőrhatósághoz. Addig is, amig onnan a kellő felvilágosítás megjön, Szubics őrizetben marad. — Baner Endre szabadlábon. A budapesti királyi ítélőtábla ma 5000 korona biztosíték ellen elrendelte Bauer Endrének, a nagy bankesalásben részes Bauer Lajos fivérének szabadon bocsátását. Bauer Endrének tudvalevőleg Bauer Lajos egy szállodát rendezett be tízezer korona költséggel, még pedig a sikkasztott pénzből s a biróság azon az alapon tartóztatta le Bauer Endrét, hogy tudomása volt a pénz eredetéről. — Szilveszter-estély. A Szegedi Kereskedő Ifjak Egyesülete 31-ikén este fél kilenc órakor tartja saját helyiségében kabaréval egybekötött Szilveszteri mulatságát. — Nagy gázrobbanás Zólyomban. Zólyomból jelentik, hogy ott a gázgyárban nagy szerencsétlenség történt. Az egyik gáztartály felrobbant és négy munkás könnyebben, egy pedig életveszélyesen megsebesült. — Kedvezményes vasnti jegy. Szinte megszokta már a közönség, hogy a kedvezményes vasúti jegy érvényességét meghoszszabbitják az újév néhány hetére, mert kellő időre nem tudták elintézni az erre vonatkozó kérvényeket. Az idén e tekintetben örvendetes változás történt. Beöthy László kereskedelmi miniszter ugyanis a kedvezményes vasúti jegyre vonatkozó minden kérvényt a legnagyobb pontossággal elintézte és a MÁV jegykiállitó hivatala utasítást kapott, bogy megfelelő sorrendben állítsa ki a jegyeket, mert meghosszabbítás nincs. — Kémkedő alezredes. Milánóból jelentik: A Secolo értesülése szerint Dosonzálóban a rendőrség letartóztatott egy osztrák és magyar alezredest kémkedés gyanúja alatt. — Vád egy kereskedelmi miniszter ellen. Pétervárról jelentik nekünk: Bark kereskedelmi miniszter, akit ebbe az állásba nemrég neveztek ki, beadta lemondását, mert azzal vádolják, bogy a közeli nagy járadékkibocsátást meggazdagodására használta föl. - A berlini tömeges mérgezés. Berlinből jelentik: Tegnap este azt hitték, hogy a hajléktalanok menedékházában kitört betegség megszűnt, de az éjjel folyamán megint többen megbetegedtek s a betegek közül ketten meghaltak. Aggasztó körülmény az, hogy az utóbbiak nem a menedékházban, hanem távoleső városrészekben betegedtek meg. — Csendőrség által használt a Nagyméltóságú minisztérium által eladott összes Kropácsek-karabélyokat szuronynyal és töltényeivel Sebők Mihály vaskereskedő egyedárusítója Szegeden és azt szuronynyal együtt darabonként 28 korona 50 fillérért árusítja. Töltény 10 fillér. Minden fegyver 8 golyóra tölthető. Szétküldés postán vagy vasúton. 2455 — Bartos Lipót könyvkereskedésében a művészet és irodalom legszebb termékei pazar kiállításban leszállított árakon alkalmi ajándéknak kaphatók. Zenemüvek, festőkészletek, dísz-levélpapírok, címkék, disz-, mese- és képeskönyvek stb. a legújabbak. 2516 A puszta rózsái amerikai slágerdráma. látványosságok mozi újság. :•: Három behozat. Afestő szerelme dráma Van Dyckroí. Szombaton és vasárnap. H CHAMPAGNE - EPERNAY j% villamos vasúti jegyekre hirdetéseket iuíanuos árban foqad el a „Délraaguarország" kiad