Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-29 / 298. szám

1911. december 24. DELMAGYARORSZÁG 181 az elnöklő polgármester megnyugtatta a bizottság tagjait, hogy ő nem ért egyet az előadóval, hanem azon a nézeten van, hogy az épités elhalasztása is egyik megoldása a hiány előteremtésének. (El kell halasztani az építést.) Ezután elmondotta Bokor Pál polgármester-helyettes a véleményét. Szerinte Gaál Endre dr adatai nem minden tekintetben fogadhatók el reálisnak. Belső berendezésre feltétlenül fel kell venni 300,000 koronát, mert eddig nincs biztosítva, hogy a berendezést magánosok, vagy az egyház szerzi be. A hiány szerinte legalább 1.555,000 korona és ha ehez hozzászámítunk még 100,000 koronát, amely összeg mint árfolyamveszteség a kölcsön beszerzésénél föltétlenül a város terhére íródik, akkor 1.655,000 korona fedezetről kell gondoskodni. Ilyen nagy kölcsönnek az évi amortizációja 88,000 korona és ha figyelembe vesszük, hogy a templomföldek jövedelme 1925-ig évi 52,000 korona, akkor láthatjuk azt, hogy a városnak évi 35,000 koronával kellene a templom építésére felveendő kölcsön törlesztéséhez hozzájárulni. Ha nyolc esztendeig elhalasztják az építést, akkor könnyebb lesz a helyzet, mert addig szaporodik az alap és több pénze lesz a városnak. (Meg kell kezdeni az építést.) Kugler Albert azt mondja, liogy haladéktalanul meg kell kezdeni a templom építését. Itt arról lehet csak vitatkozni, hogy nyolc év múlva épitsék-e föl a templomot és addig építsenek a mostani, templom helyére egy ideiglenesei, mert a mostani templom nem tartható fenn és olyan az állapota, liogy restaurálni nem lehet, vagy pedig most kezdjék-e meg a fogadalmi templom építését. A költség mind a két esetben ugyanaz. Végman Ferenc dr azt mondja, hogy a bizottság ne foglalkozzék az elhalasztás kérdéjsével, hanem esak azzal, hogy miként lehet a költséget előteremteni. Szerinte a vallásalapból kell kölcsönt kérni. Obláth Lipót kevésnek tartja a fedezeti összeget. Szerinte több kell a templomra. De akármennyi kell, föl kell azt építeni, mert a város fogadalma beváltását nem halaszthatja el. (Vitatkozás.) Wimmer Fülöp Bokor Pál álláspontjához csatlakozik, csak azt jegyzi meg arra, hogy a fedezendő hiány nagyobb, mint amekkorának azt a polgármester-helyettes jelezte. Szerinte legalább 1.800,000 korona fedezetéről kellene gondoskodni. Ennek az évi törlesztése 100,000 korona és tekintve, hogy a bérföldek jövedelme csak 50,000 korona, a városnak évi 50,000 koronáról kellene gondoskodnia. Kéri, mondják meg ezt nyíltan a közgyűlésnek. Különben egy pillanatig sem jut eszébe, hogy olyant mondjon, hogy nem kell a fogadalmi templom. A templomot igenis föl kell építeni Szegednek, amely erre fogadalmat tett. Lövész Antal kéri, hogy fogadja el a bizottság az előadó javaslatát és mondja ki, hogy javasolja a közgyűlésnek az épités mielőbbi megkezdését. A város érdekei is megkívánják ezt, mert egy egész városrész várja a kiépítését. (Építsen a polgárság.) Pillich Kálmán azt mondja, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a város beváltsa fogadalmát. Sokkal többe fog kerülni a templom, mint azt előre kiszámították. De ez nem baj. Fedezze a költségeket a polgárság olyanformán, hogy ötven százalékos pótadónak megfelelő Összeggel járuljon hozzá az építéshez. Ezt persze nem egy év, hanem három év alatt kellene fizetni ugy, hogy 1913-ban 20, 1914ben 15 és 1915-ben 15 százalékot fizetnének. Bokor Adolf szerint azt kellene eldönteni, hogy a város költségvetése kibir-e évi 35,000 korona megterhelést, amilyen összeggel tudniillik a polgármester-helyettes véleménye szerint hozzá kellene járulni a költségek fedezéséhez. Ha elbírja a város ezt a megterhelést, akkor kezdjék meg azonnal az építést, ha pedig nem birja el, akkor halasszák el. (A határozatok.) Eh ők ezután bezárja a vitát és szavazásra bocsátja a kérdést. A szavazás eredménye az lett, hogy a bizottság többsége elfogadta az előadó javaslatát, vagyis elhatározta, hogy javasolja a közgyűlésnek: kölcsön utján szerezzék be a fogadalmi templom építéséhez még hiányzó összeget. Részletek a delegáció üléséről. — A monarchia külpolitikai helyzete. — (Bécsi tudósítónktól.) A magyar delegáció ma délelőtt ült össze Bécsben, hogy a közösügyi költségre négyhónapos indemnitást szavazzon meg. Az osztrák bizottság este hat órakor kezdte meg tanácskozását. A delegációs tárgyalást ez alkalommal nem nyitotta meg trónbeszéddel a király, ami a király gyöngélkedésén töliil nyilván azért történt igy, imivei a mostani ülésezés nem végez teljes munkát, előreláthatóan nem is fog gyakorolni a közös ügvek egész területére kiterjedő kritikát, mivel a négy hónapra szóló költségvetési fölhatalmazás tartama alatt újra összeül a delegáció s akkor módja lesz a közös költségvetés minden részletét bi rálát alá vonni. A magyar delegáció első teljes ülése délelőtt tizenegy órakor kezdődött a magyar palta delegációs termében. A teljes számban megjelent delegátusokon kivül ott volt fiéderváry Károly gróf miniszterelnök, Hazai Samu honvédelmi miniszter, Aehrenthal gróf, Auffenberg lovag és Burián báró közös miniszterek, továbbá Montecuccoli gróf tengerészeti parancsnok. A miniszterelnök javaslatára Bohus Zsigmond bárót bizták meg a korelnökséggel, korjegvző pedig Windischgraetz Lajos herceg lett. Az ezután lefolyt választások eredménve szerint elnökévé Láng Lajos bárót, alelnökévé pedig Zichy Ágost grófot választotta meg a delegáció. Láng Lajos báró átvette az elnök lést s Isten áldását kérte a királvra. Az elnöki megnyitó s apróbb ügyek elintézése után Burián István báró közös pénzüpvminiszter terjesztette elő a közös minisztérium javaslatát, amely rámutat arra, hogy az országos bizottságoknak ez év végéig már nincsen módjukban az 1912-i'ki közös költségvetés megállapítása s ezért a közösíigyi rendes kiadásoknak, továbbá a Boszniában és Hercegovinában lévő parancsnokságok, csapatok és intézetek szükségleteinek 1912. január 1-től április 30-ig való fedezésére a mult évben e ciimen megszavazott öszszege'k négy hónapra eső arányos részének megszavazását kéri. Hangoztatta a közös pénzügyminiszter, hogy e provizóriumnak megszavazása az 1912. évi közös költségvetés megszavazásának semmiképen nem prejudikál. A javalatot tárgyalás végett a négyes albizottságnak adták ki, azután pedig megalakították az albizottságokat. A teljes ülés után nyomban összeült a delegáció négyes albizottsága, hogy a Burián báró benyújtotta mdamnitási javaslatot tárgya.ás alá vegye. Aehrenthal gróf közös külügyminiszter nyilatkozott a monarchia külügyi helyzeté."'7. Hangoztatja, hogy az olasz-török háborúban a monarchia szdgoruon semleges s a törekvése az, hogy mind a két állam becsületes békével kerüljön ki a háborúból. Hoszszasabban nyilatkozott a marokkói tárgyalásokról, melyek alatt a béke föntartása volt a célunk. A hármas szövetség változatlanul szilárd. Mivel Európa közepén ekszponált helyen élünk, kérte a védőerőjavaslat megszavazását. Aehrenthal beszédét hosszú ideig tartó taps követte. Majd Berzeviczy Albert grófé emelkedett szólásra. Megnyugvással vette tudomásul a külügyminiszter beszédét, mely — szerinte — mindenkit kielégít az egész monarchiában. A legjobb álláspont, mely minden tekintetben kielégítő, épen ezért kéri, hogy bizalmat szavazzanak Aehrenthal külügyminiszternek s nyíltan fejeznék ki, hogy rhegnyugvással veszik tudomásul a monarchia mai külpolitikai helyzetét. Heltai Ferenc csatlakozik Be'rzeviczy indítványához. szintén megnyugvással veszi tudomásul Aehrenthal külpolitikai működését. Ezután Auffenberg Móric szólalt föl. A monarchia hadseregének állapotát jellemezte. Visszautasította egyesek vádját, melv szerint méltánytalan megterhelést okoznak a hadsereg reformtörekvéseivel. Statisztikai adatokkal mutatta ki, hogy külföldön menynyi áldozatot hoznak s azokkal lépést kell tartanunk, annál inkább, mert évtizedek mulasztásait kell pótolnunk. S a védőerőreformok fontosságát is vázolta, kérte a reformok elfogadását. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök szólalt fel eztán röviden. Kijelentései általános megnyugvást keltettek, ugy hogy elfogadták Berzeviczy Albert indítványát, elfogadták a négy hónapi indemnitást. Az osztrák delegáció délutáni ülésén — hol Aehrenthal és Anffenberg szintén felszólaltak — rövid vita után szintén elfogadták a közös indemnitás javaslatát. Papi vallomás a papok életéről. — «Nincs elegendő krisztusi szereteí». — (Saját tudósítónktól.) A pápa elrendelte a papnövendékek nevelésének megszigorítását, hogy a kispapok jóelöre megszokják az aszkézist, a nélkülözést, türelmet, felebaráti szeretetet. Bár erre a szoktatásra alkalmatosabb eszköznek gondolnánk a papok-kezelte állam vagyonról való lemondást, ami a nagy jövedelmekre vágyó fiatalemberek kedvét elvenné a papi pályától, el kell ismernünk, hogy — ilyen célt szolgáló intézkedésre szükség van. A papok életének megreformálására egyházi szempontból szükség van. Ezt nemcsak mi állítjuk, hanem maguk a papok is tudják. Ezt bizonyitja az a cikk is, amelyet egy Strommer Viiktorin nevű bencés paptanár az „Egyházi Közlöny" legutóbbi számába irt. Ez a cikk súlyos Vádakkal támadja a katolikus papságot. — Én — írja Strommer — igy karácsony táján sohasem tudok szabadulni attól a kínzó gondolattól, liogy a karácsonyi békéből és szeretetből nekünk papoknak a magunk hibájából vajmi kevés jutott osztályrészül. Nem a karácsonyfára s az alatta ugrándozó vidám gyermekseregre gondolok. Ez is valami, de akit hivatás vitt a papi pályára, könynyen napirendre tér efölött. Sokkal nagyobb dologról van itt szó. Tartózkodás nélkül kimondhatom: Krisztus papjai, nincs bennetek elegendő szeretet, nincs kivált egymás iránt! Csoda-e, ha égi béke helyett földi civakodás sokszor az osztályrészetek? Aki egy kicsikét Ismeri a papok életét, tudja, miről beszélek. A laikus elem sokat mulat rajtunk, nem egyszer meg is botránkozik. És, mi tagadás benne, méltán botránkozik, méltán élcelődik. A mi égiyházhoz voló viszonyunk nincs átitatva elégendő szeretettel. Nem ismerek még egy olyan társadalmi osztályt, olyan 'hivatáskört, ahol oly könnyen S oly szaporán megteremne a sápadt irigység, ahol oly szeretetlenül kritizálnák, annyi passzióval gyanusitánák egymást az emberek, mint ahogyan ezt a papok teszik. Az ambíciót gyanakvással kisérik, a munkakedvet stréberségnek beiyégzík, a sikereket fájó szívvel látják és irigylik. Az egymás szapulásában hü vezetitek, nem pedig, mint azt némelyek tévesen hiszik, a „Fliegende Blatter" kávésnénikéi. Nem hiszem, hogy vadidegen, egymással .vi ellentétben álló iemberek hasonló esetek-