Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-24 / 295. szám

DÉLMAOYARORSZÁO Í91Í december 24 Az utas. Irta Tömörkény István. (Bormérő szoba a városszéli utcában. Az ablakok befüggönyözve a nyárdélutáni nap elől. A sepert padló föllocsolva, a zöld asztalok letörülgetve, a gyufatartókban van gyufa. A söntésen tiszta poharak, üvegek, a boroekanesó fehér ruhával letakarva, a falakon a magyar királyok képei, Batthyány kivégzése, Petőfi halála, Kossuth gyászlapja fekete fátyolban. Nincsen vendég. Hajlotthátu, fejkötős ősz asszony az udvari ajtó küszöbén. Főtt kukoricát eszeget porcellánbögréből.) Utas ember (lóhajtó ostorral kezében, poros papucsban bejön a napról. Egy kicsit nem lát, azután észreveszi az öregasszonyt: Jó napot anyám. Az öreg asszony: Jó napot, fiam. (A bögrét leteszi.) Mi járatban? Utas ember: Talán nics itthon a gazda? Az öreg asszony: Nincsen, fiam. Kint vannak a szőlőbe a lányommal... Mert a lányom a felesége... Én vagyok most a hejöttes. Utas: Ugy hát. Adjon hát anyám akkor egy félliter bort. Mög egy kntyaijesztőt. Az öreg asszony (feláll, igen meghajlott, alig birja a fejét emelni a háta miatt): Mit adjak fiam? Mert nem jól hallok én már. Utas: Talán nagyot hall? öreg asszony: Azt, azt... A nagyot meghallom, fiam. Utas (kiáltva mondja): Félliter bort adjon, anyám, mög egy kutyaijesztőt. Öreg asszony: Talán tréfál velem, fiam? öreg vagyok én már ahhoz. Mi az a kutyaijesztő? Utas: Hát szódaviz. Attul ijed a kutya, ha a fejire spriccölnek vele. Öreg asszony: Ugy hát? Nem értöttem mög. Hány éves maga? Utas: ötven löszök. Öreg asszony: Hát persze a fiatalok... Én már a nyolcvan körül. Hét unoka, mög három déd. Én már mög se értőm néha a maguk magyar beszédit. Mindönt divatabbra beszélnek, mint régönte... (Hallgat egy darabig.) Hát hidegön issza az italt. Mert akkor lemék a pincébe. Utas: Hát inkább hidegön. Mert elég melegöm volt egész nap, anyám. Mert paprikát őrlettem én itt a gyárba. öreg asszony: Paprikát? Micsoda gyárba? Utas: Hát itt a fürészgyárba. öreg asszony (fejcsóválva halad az udvarajtó felé, hogy majd lemegy a pincébe, de a küszöbről visszafordul): Látom, hogy fiatal maga még, fiam. Furfangéroz egy öreg aszszonyt. Hiszen ebbe a gyárba itt fürészölnek, nem paprikát őrnek. (Lemegy.) Utas (vállát vonogatja. Ránéz a Petőfiképre s annak mondja): Öreg asszony, öreg asszony. Már nem jól szolgál az esze. (Megtömi a pipáját s rágyújt a maga masinájával.) öreg asszony (hozza az italt. Mogorván szól): Itt van... A pincébül való. Mert nem mindönki szereti a hidegöt... Az én időmbe még ez nem vöt... Gyár se vót. Fürészgyárba nem őrtek paprikát... Utas: Hát pedig, anyám, most őrlik. Nem magyar paprikát anyám. Az más kérdés, anyám, az más kérdés. A magyar paprikát aki őrli, abba nincsen benne a csumája. öreg asszony: Nincsen. Utas: A magja sincsen. öreg asszony: Hát az sincsen. A magja... Hát mér vóna benne a magja? Utas: Nohát. Az erejit is kivágják belülle! öreg asszony: Ki hát! Hát mit akar maga? Maga nem tud a paprikákon? Ugyan az én időmbe még csak a paraszti nép ötte. De most kivágják az erit. Utas: Hát én is aztat beszélőm. Öreg asszony: Hát akkor miket eszpliká itt a fürészgyárral? Fürészport csinál az, nem paprikát. Utas (nevet): Jaj, anyáin, az nem ugy van. Ez is őri. Van neki ojan gépje, csak ráveti a szijjat, aztán mén... De itt, tudja, csak aztat a rác paprikát őrlik. Én innét alulrul való vagyok, a rácok közül. Azoknak az köll, hogy benne lögyön az ereje, a magja, a csumája. De aztán három hatos lögyön egy litter. Hát ezt őrlik. öreg aszony (megnyugodva): Lőhet... Az lőhet... Nem tudtam... Mán aztat hittem, hogy furfangérozz engöm, öreg asszonyt... Mert most mindön divatabbra van válva ... Utas: Dehogy .. Már mér? öreg asszony: Hát éppen az... Utas létire... Utas: Nono, anyám. Igaz, hogy most utas vagyok én ezön a tájon, de valamikor idevaló voltam én... Talán éppen ebben a házban laktam. (Gondolkozva néz körül. Nézi az udvart.) De alighanem csakugyan ez az. Csakhogy akkor mintha kisebb lőtt volna a ház, nagyobb az udvar. Öreg asszony: Hát az, tudja, ugy van, hogy az uram bővített itten. Utas: Hát maguké a ház? Öreg asszony: Az... Olyan valami negyven éve körül. Utas: Ugy, ugy. Valami negyven éve. Nem az öreg Kondás Sándortul vötték? Öreg asszony: Hunnan tudja? Utas: Hát hiszen az volt az én mostoha apám. Kögyetlen kemény természetű embör volt. Öreg asszony: Vereködős. Istenkáromló. Alja-embör. Utas: Hát az. Hát nem is álltam a keze sujját. Utött-vert. Dolgoztatott, mint a kutyát, gyerök létömre. Szíjjal vert. Ugyan kötőfékkel is. A csizmát kenyni való szalonnabőrt vetötte elém étel gyanánt... Hiszi-e, anyám? Öreg asszony: Hát elhihetöm, ha mondja. Utas: Azért... Mer magának jogában van kételködni, neköm mög jogom van beszélni. öreg asszony: Hát hiszen, ami azt illeti. Bár ugyan sok beszédnek sok az alja. Utas: Nono. De azért igaz, hogy mikor egyször borzasztó mögvert, elszöktem a háztul. Möntem, amerre láttam. Neki a világnak, mint a Döme kutyája. Aztán sohase találtak rám. Öreg asszony: Talán nem is keresték. Utas: Lőhet. De azért csak mögvagyok. Kiindultam. Verbászon fölfogadott egy lakatos inasnak. Az isten áldja mög a haló porában is. Kitanultam a mestörségöt nálla, anyám. Most is lakatos vagyok én. De fődem is van. Paprikát termelök. De van buzafődem is. Nem sok, de éppen ölég. A csalárdommal munkáljuk. Öreg asszony: Hát van csalárdja is? Utas: Van. Adjon még egy félliter bort ehhön a kutyaijesztőhön. Öreg asszony: Hidegöt szeret? Mert akkor lemék a pincébe. Utas: Hát! Öreg asszony: Nono. Mert van, aki nem szereti a hidegöt. Én mindig mög szoktam kérdözni. Ugyan a vejem is. (Elmegy a borért. Addig a vendég meredten bámul a padlóra. Néha a falakra tekint, amik közül negyven év előtt megszökött.) Öreg asszony: No, ehol a bor. Hideg. Utas: Hát majd fizetők is. Ez jó bor, mert muslinca van benne. Aszongyák, hogy a pancsolt borra nem mén a muslinca. Öreg asszony: Arra nem. De azért lőhet ugy muslincát fogni, oszt készakarattal beletönni... Mert a világ furfangos. Mindig divatabbra válik... Mondom, hoztam föl a pincéből két fürt paprikát. Én éhös vagyok. Nem várom a vejemóket. Van jó pörkölt szalonnánk — a magunk szalonnája — aztán az énneköm elég vacsorára. Utas (gondolkozva néz az asszonyra): Én még ma nem öttem. öreg asszony: Nem-e? Talán m^bsömörlött? Utas: Hát... igön is, nem is. Ugy volt, tudja, hogy hajnalban indultam. Mondom, ha ideérök, beadom a paprikát őrletni, én mög elmögyök a lányomhoz. Öreg asszony: Hát itt van a lánya a városon? Utas: Hát... igön is, nem is... Haj, hajHát tudja a lány bevágyakozott a városba a rokonhoz. Mert van itt rokon. Hát haragudtam. Mondom: ide elő a városba jó lössz lófrálni, ugy-e, de a paprikapalántát locsolni nem tetszik. Hozzá is nyúltam vagy néhányszor. Akkor sirt. öreg asszony: Kiskorukba én is fenyitöttem a gyerököket. De nagykorukba nem nyúltam hozájuk egy ujjal se. Utas: Ej, nem ért maga ahhon! Öreg asszony: Én? Én nem értök ahhon? Mikor hét unoka, mög három déd —- — Utas: Hát ha hetvenhét déd is, akkor se ért ahhon Öreg asszony: Jól van no, jól van. Ha maga jobban tudja... Utas: Hát jobban. Hát hozzányúltam. Az én véröm, én neveltem. De aztán bőgött. Hát mondom, eredj. Vigyön az ördög. Hát vitte. öreg asszony: Vitte? Utas: Vitte, a fene teremti. Ma egy hete fölöltözött, elgyütt hazulrul ide. Már aszondta, hogy ide. Hát ma keresőm a rokonnál. A Csaba-utába. A Csányi Illés. A Kis-Kopán Jánosnak a sógora. A disznóvágóé, akit ugy is hinak, hogy örmestör Jani, mer őrmestör vót- a Boszniába. Hallhatta hirit. öreg asszony: Nem én. Utas: Nem? öreg asszony: Nem. Utas: Hát mindegy. Hát nincs ott a lány. Hirit se hallották. Nem is látták. No. Hát igy van. Érti-e most mán, anyám? Öreg asszony: Hát értőm. Szép vót a lány? Utas: A valóságos hasadó hajnal. Olyan finom a képe, mint az őzbőr. A testállása akár az űnőszarvasé. Fényös vót annak a haja, nem köllött annak szépszagu olaj a hajába... Hüj hüj... Az asszony. Az asszony! Mit szból majd az asszony? Öreg asszony: Aztán maga csak itten ül? Utas: Hát itten ülök. Hát mit csináljak? öreg asszony: Ahejjött, hogy szaladna itt a röndérséghön, oda alá mög a csöndérsóghön. Hát hogy nem kurrentáltatja? Utas: Én? öreg asszony: Nem is ón. Utas: Kurrentáltassa a kurrentáló ménkű. Ha elmönt, mönnyön. Ha ennyire tartotta az apját, mönnyön. Jó kutya hazajár. öreg asszony: Az embör nem kutya. Utas: Kutya biz az. Az ilyen az kutya. Szökött disznó. Öreg asszony: Ne késértse az istent. Maga is szökött, fiam... Innen szökött a szülei házbul. Az utas összesöpri a pénzt, ami a koronából visczajárt. Megtörli a szemét s nagy sóhajjal szakadt föl a melléből: — Hát én is szöktem. Nem ver az isten bottal. Jó éjszakát. Elmegy, behúzva maga után az ajtót. Az öreg asszony utána néz és csendesen motyogja: — Az ur könyvében áll: mögbüntetöm aa apák bünejit heted Íziglen...