Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-21 / 292. szám

1911 december 21 DELMAGYARORSZAQ 13 A képviselőház ülése. — Megválasztották a delegáció tagjait. — (Saját tudósítónktól.) A Ház mai ülésén megválasztotta a delegáció tagjait, rövid idő után megszavazta az egyhónapos indemnitást, az ülés végén pedig meghallgatta a miniszterelnöknek a Gonrad-ügyben előterjesztett Apponyi-féle interpellációra adott válaszát. Az ülést Návay Lajos elnök nyitotta meg. A jegyzőkönyv hitelesítése után bemutatta az elnök a tegnapi ülésről távolmaradt képviselők névsorát s kéri a Házat, kiván-e velük szemben eljárni. A Ház nem kivan megtorlással élni. Ezután következett névszerinti szavazás utján a delegáció tagjainak megválasztása. A megválasztott negyven rendes tag között van 28 munkapárti, 4 horvát, 4 Kossuth-párti, 3 Justh-párti és 1 néppárti; választottak azonkívül 10 póttagot. (Az indemnitás.) A Ház ezután áttért az indemnitás általános tárgyalására. Hegedűs Lóránt előadó röviden ismerteti és elfogadásra ajánlja a javaslatot. Szebeny Antal az indemnitást nem szavazza meg. Holló Lajos nem szavazza meg az indemnitást, de különösen kifogásolja azt, hogy a delegációt közösügyi indemnitás megszavazására hivták egybe. Sürgeti az általános választójog megalkotását s kritizálja a horvátországi állapotokat. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Simonyi-Semadam Sándor a néppárt nevében kijelenti, hogy az indemnitást nem fogadja el. Csermák Ernő pártonkívüli függetlenségiek nevében sajnálatát fejezi ki azon, hogy a pártonkivüliek nem kaptak a delegációban helyet. Az indemnitást nem fogadja el. Lukács László pénzügyminiszter válaszolt ezután az elhagzott megjegyzésekre. Az ellenzék kapacitálásáról lemond, mert arra se idő, se alkalom nincs. A kulturális intézményekről mondott kritikát akkor érdemelné meg a kormáy, ha kellő előkészités nélkül fogott volna azokhoz. Ugyanigy van ez a választói jog kérdésével, amelyet a kormány meg fog oldani, de a megoldás időpontját maga választja meg. A horvát politikát ért megjegyzésekre azt feleli, hogy senki veheti rossz néven a kormánytól, ha olyan horvát többséget akar teremteni, mely az ő politikájához simul. A delegációkra vonatkozóan hangoztatja, hogy azok csak a költségeket állapítják meg, a fedezetről a perlament gondoskodik. A védőerőreformban az altiszti kérdés megoldása nem végleges s a pénzügyi viszonyoktól függ, hogy jobban meg lehessen oldani. Tiltakozik végül az ellen, hogy a kormány nem akarna a nemzet minden aspirációjának megfelelni. Kéri az indemnitás elfogadását. (Élénk helyeslés jobbról.) A Ház az indemnitást általánosságban elfogadta. A cimnél Bakonyi Samu tiltakozik az ellen, hogy a delegációk indemnitást szavazhassanak meg. Apponyi Albert gróf a miniszterelnök a horvát viszonyokról mondott szavaira reflektálva megjegyzi, hogy a horvát bán politikája csak a magyar kormánypolitika kiegészítő része lehet, ezért a politikáért tehát a magyar kormány is felelősséggel tartozik. A Ház ezután a javaslatot részleteiben is fogadia. (A Conrad-ügy.) Az ülés végén Héderváry Károly gróf miniszterelnök válaszolt Apponyi Albertnek a Conrad-ügyben s a külső politikai helyzet dolgában előterjesztett interpellációjára. Hangoztatja, hogy a vezérkari főnöknek fölmentése semmi összefüggésben sem volt az olaszellenes tendenciákkal. A hármasszövetség megerősítése céljából ujabb intézkedésekre nincsen szükség, mert a szövetség egyáltalában nincs megbolygatva s a külügyminiszr ler politikája elég biztosíték a hármasszövetség fönnmaradására. A vezérkari főnök a külpolitikába, nem avatkozik s a közös külügyminiszterrel való érintkezése tisztán informatív jellegű. Politikai befolyása a vezérkari főnöknek nincs, legfölebb a katonai kérdések dolgában tesz észrevételeket. Hangoztatja végül, hogy a hármasszövetség eddigi formájától eltérni nem fog. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Apponyi Albert gróf annak hangoztatásával, hogy a nemzeközi társulásoknak elsősorban a béke föntartását kell célul kitűzni, tudomásul veszi a miniszerelnök válaszát, melyet a Ház is egyhangúan tudomásul vett. Az ülés háromnegyed két órakor ért véget. Rendőrök és a művészet. — László Tivadar kalandja. — (Saját tudósítónktól.) Kicsit pikáns az eset, de azért László Tivadar szegedi színész szomorú kalandját még a László-imádó, tizenhat éves bakfisok is elolvashatják, anélkül, hogy belepirulnának. Hogy „in médiás res" kezdjem, minden kommentár nélkül leirom azt az apróhirdetést, melylyel a kaland kezdődött: Tivikém! Délután hat. A vasút állomás. Jöjj biztosan. Várlak ! Dusi. Most ott folytatom az eset elmondását, hol már érdekes bezd lenni. László Tivadar, mint kávéházi törzsvendég, már kora délután szorongatta a tök ászt és heccelte Heltai Jenőt, hogy ilyen öreg az ügy. Heltai bácsi erre dühös lett és „megél a szerkesztő ur" jelmondattal elbuktatta László Tivadart egy forint nyolcvan krajcárra. László ezt szomorúan vette tudomásul és rezignált „jövök forint nyolcvannal" leosztotta a lapot. Sejtik, hogy itt parázs ramsli játékról volt szó. Ez azonban most nem fontos, sokkal fontosabb, hogy László Tivadar játék közben izgatottan lapozott egy újságban, melyben még izgatottabban meg is találta az apróhirdetést. Persze, hogy elsietett. Hagyjuk most László Tivadart kiballagni a vasúthoz, mi pedig nézzünk fel a szegedi rendőrség ügyeletes szobájába. Az ügyeletes rendőrtisztviselő épen telefonált. — Halló! Állomás? Körözendő az állomásokon egy fiatal pincér, fekete, bajusztalan, színész arcu. Zöldesszürke kalap van rajta. Száz koronával megszökött. Jól figyeljenek és minden ilyen embert szólítsanak igazolásra. Hogy mi köze van ennek a telefonbeszélgetésnek László Tivadar kalandjához, azt a vasútállomáson történtek fényesen elregélik. . . . László Tivadar izgatottan járkált a vasútállomás perrónján. Egy jól megtermett rendőr pedig izgatottan nézte a színészt. Majd lopva a háta mögé került és a vállára tette a kezét. — Igazolja magát. — Én? — Persze, hogy maga! — László Tivadar színész vagyok. — írással igazolja ezt. László elpirult és keresgélni kezdett irások után a nagyon üres zsebekben. — Nincs. — Akkor gyerünk a rendőrségre! László kétségbeesésében elővett két szerelmes levelet és megmutatta a rendőrnek a címeket. A rendőrnek ez sem volt elég. Gyerünk, gyerünk, fiatalember. László Tivadar már nem tudott mit csinálni, a randevút is lekéste és még dutyival is fenyegetik. Már-már indulni akart a rendőrrel, mikor egy nagyszerű eszméje támadt. — Rendőr bácsi. Én színész vagyok és hogy ezt bebizonyítsam, magának eljátszok egy jelenetet. László Tivadar már szavalni is kezdett, a Papából egy részt, de a rendőr finom esztétikai érzékkel befogta a száját. — Tudja mit, majd telefonálok a színházhoz és megkérdezem, hogy van-e ott László színész. A rendőr megtette ezt. Vissza is jött a válasz. A rendőr jól megnézte László Tivadart, halkan igy szólt: — Épen ilyen. Hát ki a fene tudja, hogy nem pincér, hanem csak komédiás! László Tivadar visszarohant a kávéházba és egy régi közmondás alapján összenyerte a bohém társaság összvagyonát: kilencvenhárom krajcárt. Ilyen fényesen sikerült László Tivadar kalandja. NAPMÜREK Mit uegyünk a gyermekeknek ajándékul. (Saját tudósítónktól.) Erről a kérdésről minden évben érdemes újból és újból beszélni. Mert nagyon sok szülő van, aki egyáltalában nem törődik gyermeke hajlandóságával és minden megfontolás nélkül, egyszerűen csak ajándékot vesz. Pedig abból a pénzből, amit esetleg haszontalanságokra pocsékolt, kaphatott volna célszerű, megfelelő ajándéktárgyat is. A helyesen gondolkozó szülőnek sohasem szabad szem elől tévesztenie azt, hogy a játékszer ne legyen öncél, hanem esak eszköz a cél elérésére. Csak olyan ajándéktárgyat vegyünk a gyermekeinknek, amelyek alkalmasak arra, hogy gondolkodásra serkentsék őket és hajlandóságaikat fejlesszék. Praktikus ajándéktárgyak például: szerszámok, építőkockák, konyhaszerek, babák, babaszobák, varró-, himző- és horgolóeszközök, úgynevezett türelmi játékok, továbbá megfelelő képes- és mesekönyvek. Persze, az utóbbiak kiválasztásánál nagy elővigyázattal kell eljárni, mert különösen a mesekönyvek között olyan sok selejtes, értéktelen fércmunka kerül piacra, amelyek egyenesen megmérgezik a fogékony lelkületii gyermekeket. Egyet különösen ajánlatos kiküszöbölni a gyermekszobából: a militarista vonatkozású játékokat. A kardot, puskát, csákót és egyenruhát. Ne feledjük el, hogy a gyermek nagyon fogékony, azok a benyomások, amelyeket valaki gyermekkorában szerez, legtöbbször végigkísérik egész életén. Ne neveljünk minden áron lovagokat, párbaj hősöket. A katonai játékok helytelen irányban befolyásolják a gyermek gondolkozását. Durcás, dacos, erőszakos, hősködő természetet fejlesztenek benne. Félre a vitézkötéssel, — energikus, müveit munkásokat neveljünk. Ezt pedig már nagyon korán kell megkezdeni, nagyon korán . . . Hogy el ne késsünk. — Két hónapi kényszermunka — az angol pénzügyminiszter bal szeméért. Csak néhány napja, hogy híre jött annak a merényletnek, amelyet a leggazdagabb or-