Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-17 / 289. szám

<1911 decembér 17 DELMAOYARORSZÁO 17 Terjed a kultura s romlik az ízlés. Ha széjjel nézünk a XX. század világában, megdöbbentő, 'milyen kévés jóizléssel falálkö• • r •• • < • . f . : znnk;. Talán rnagá a kultura idézi elő ezt a rengeteg ízléstelenséget? Bizonyos fokig igent Mert az Ízléstelenségek a kultura kinövései, Ahol nincs kultura, Ízléstelenség sincs. De mindenütt, ahol a kultura felüti a tanyáját, már ott van.az Ízléstelenség s minél jobban fordít hatat az őstprmészetnek az emberiségriség, annál könnyebben tér el a jó Ízléstől is, S a kultúrának csak egy sokkal fejlettebb stádiumában kezd visszatérni a természethez s ezzel ismét meg van adva a jó izlés alapfeltétele. , Minél egyszerűbb viszonyok között élünk, annál könnyebben juthat érvényre a jóizlés.s minél nagyobb a fényűzés, annál kevesebb Ízléssel találkozhatunk. Sőt: az Ízléstelenség csak a gazdagoknál, érzi igazán jól magát. De előbb nézzük csak az egyszerűbb népet! Fájó szívvel látjuk, hogy mindjobban elfordul 'Ízléses, é/edeti viseléstől s, azt felcseréli ,a modern ruházat atrocitásaival. Nem ;kellene-e itt az úgynevezett intelligenciának közbelépni?, .Nem lehetne-e minálunk is, ugy mint Ausztriában teszik,, a. népviseletét ismét felkarolni? Osztrák szomszédaink például, ha a hegydkbe mennek — férfiak és nők egyaránt — magukra öltik a nép tetszetős viseletét s ebben a tekintetben maga ő felsége sem tesz kivételf. Az a nép, amely ilyent lát, megbecsüli a saját viseletét s büszkeséggel, szeretettel ragaszkodik hozzá. — Csak nem képzeled, hogy gatyában •járjak? Jegyezte meg felháborodva valaki, akivel erről beszélgettem. S ez a spontán kijelentés meg is magyaráz mindent. Mert nálunk, mindenki ur, még pedig annyira ur, hogy már nem érezné magát annak többé, ha, fél venné a paraszt viseletét. Hát csakugyan igaz volna-e, hogy a ruha teszi az embert? Dp hagyjuk ezt s nézzük például a város rohamos fejlődését.. Ma-holnap rá sem ismerünk többé a régi Szegedre s ahány uj házat emelnek, annyi az uj „stilus". Ugyanazt látjuk a. házak belsejében is. A lakásberendezések ép ugy, mint az alkalmazott dísztárgyak, képek a legritkább esetben vallanak igazi ízlésre s még ha az egyes tárgyak magukba véve Ízlésesek is, az a mód, ahogyan össze vagy egymás mellé vannak állítva, minden művészeti érzést nélkülöz. Ez azért nemcsak minálunk van igy, hanem másutt is. tapasztalható s mondják, hogy Amerikában, de különösen a déli államokban, egyes dollárkirályoknál összehalmozott Ízléstelenségekről nehéz magának fogalmat alkotni. .V' r .r/ Az. általános izlés oly rossz, hogy azon máris nincs mit rontani. Minden változás ezen á, téren csak kedvező eredménnyel fog járnj. Eléggé jellemző, hogy bizonyos iparAgak kizárólag, azm,emberek Ízléstelenségéből képesek imtgufcat , fentartani. itt első sorbari a kézimuök>»ii$}ptekre gondolok, de ideértem azt a sok ,mindenféle dilettáns .munkát is, amelyre az* anyag ,hol egészen nyersen, hpl}féjig eJkészitye,.; drága pénzen különböző üzletekben, ijt^phn.tó. Szinte hihetetlen, hogy mennyi fáradságot mennyi pénzt szentelnek némejy qjk, olyan tárgyak előállításának, amelyekkel rendesen boldogtalanná tessztjk azokat, ajriknek szántuk. Már pedig kézimunkában is lehet igen ízléses dolgokat produkálni; ott vari.például a,háziiparunk, amely.szebbnél-szebb munkákat hoz a piacra,-s> elismerésre méltó e tekintetben az az irány amelyet a magyar iparmű veszeti. iskolákban .követelnek. A jóizlés az emberekkel születik, de tagadhatatlan/ hogy. a nevelés, a környezet is befolyással vannak áz ízlés mikénti fejlődésére. A megszokás-ás befolyásolhatja az embert helyes ítélőképességében s ez a legszembetűnőbb a divat abnormitásával szemben tanúsított magatartásunknál. Ma nincs, aki a krinolint, a parókiáit, tournure-t Ízléstelenségnek ne minősítené, viszont a nőknél ismét divó abban a szokásban, hogy frizurájukat hamis hajjal egészítik ki, ma már alig találunk valamit, holott éz is csak ízléstelen• ség, ha nem is oly mértékben, mint teszem'a parókaviselet volt, amikor még a dus hajzattal megáldottak is hamis hajat Vettek a feDarátom szeretőjéhez. Gohdoítúl-e mór vrra,. hogy a sápadt arca hold , ' .. ' • ' ! • ( f. > : csikorgó óccakákoii mi melyen-néz a porba? S kemény leiét, amely már csudálta a pokoli; mily reszkető kevélyen, mily hideg lázzal kordia? •És arral Hogy h Hold az égi lép ed ön, mi lanyha bájjal nyugszik és milyen epedön; S mily jermékeny a ténye is millió év ölén a dus lejutnak árnyán ábrándozik szegény. 'A hold, e hölgyi ábra, e hivő éjji érc •fagyos mosolyba görbed feletted és alattad, Piros szivedbe mélyed s kiszakad rajt a férc s kihull belőle minden, miért szived eladtad. Mert, jaj, a holdba nézni: zavaros szivnek átka, ki szerelembe esve, még egyre vár, hogy hátha... hogy bárha messze, .messze, ply messze, mint a hold, még csüng egy csók, egy jobb csók, csókabb, mint ami volt i.. Haj, messze nézni, hidd meg, csak bölcsek bus bogárja; Csókszomjas ajkkal hűség: egyetlen földi fény! A hölgy szerelme útját csak mély sziklákba vájja! A hold: holt asszony csókja az égnek ajkivén! . . Qondoltál-e rqár arra, te drágatestü lélek, kogy alvó Hitnek, meghalt a legszybb hangú ének? •... A férfícsók -A mint holdfény — oly szörnyű végzetes, s holdat s asszonyt siratni — egyképen nem érdemes! Somlyó Zoltán. Tűzijáték. Én vágyaimnak tetejébe tűzlek És illatod a számba legyezem; Az emberek közi tétovázva űzlek S árnyékodnak kalapom leveszem. Mint aranyat, magamból felkotorlak, Vagy azt hiszem, hogy két kezemben hordlak S arcodon ujjam végig rezgetem ... Ó drága Nő, be régen vártalak S mint fáj nekem, hogy minden emlék talmi, Hogy élni kell. Hogy egyszer meg kell halni, S elmenni ugy. hogy nem is láttalak, Hogy elszédít ezer bolondos holmi, Ha próbállak magamból kicsiholni,, Hogy játszom, mint akit sötétbe csuktak. De mig becsukták, világost hazudtak, S ha skatulyámat kezembe veszem. Tüzet csalok ki a gyufa-fejen S érzem: elalszik... újra tűzbe kap ...8 azt hiszern: ez a Nap. Ambrus Balázs. Szabi perzsa áöfíő oerseiőőí. Fordította. Erffdi Béla dr.. — A szerelem varázsa. — lAkár gyógyít sebet, akár adjon halált, Boldog, aki egyszer szerelemre tqlált. Mert ha nyomorog is/tiir ítigyhég nélkül. Tűréséhez erőt merit szerelmébül. Nehéz gond és nyomor fanyar borát issza, Szenved bár, dé ajkát panaszra nem nyitja. Tudja, hogy a bornak mámorít az élve, S a rózsának nyomán ott a tö vis éle. Szivesen tűr az, ki • kedvesére gondol, Az üröm is édes a szeretem-borból, Ebben a békótran békés a rabszolga, E tőrben a vad is, kedvvel marad fogva. Karaván-koldusnak mutatja a látszat, Magány szultánjának igazán beválhat. Nevezzék bár őket tévúton járóknak, Szerelmesek mégis legjobb uton járnak. Kívülről a Kába romlatag és, vedlett, Belül láthatsz fényes oszlopsoros termet. Nem férgek ők, akik tüzhaláltól félnek, Mint lepkék a lángban, szivesen , megégnek. Folyó vizét isszák és szomjasan állnak, Szerelemnek csókján uj csókért sóvárgnak... — A vízcsepp. — Magas felhők közül egy vízcsepp lehullott S látva a nagy tengert, szégyenkezve szólott: Milyen semmi vagyok veled szemben tenger, Van jogod, a léthez,1 más még élni sem mer. Megalázva magát hidlt a tengerpartra, Ahol őt egy kagyló héja közé zárta. De áldott órában hullott le a földre, A kagyló mélyében gyöngy lesz belőle. Megalázva magát, felmagasztaltatott Megsemmisítve Magát, szebb életre kapott.