Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-17 / 289. szám

8 DÉLMAGYARORS/ÁG 1911 december 13 hajóépítés technikájában fontos haladást je­lent. Edison elektromos battériája lehetővé teszi ugyanis, hogy a tenger alatt járó hajók legénysége egyhuzamban ezer napig viz alatt lehessen, A tenger alatt járó hajókban előfor­duló halálesetek nagy százalékát annak tulaj­donítjuk, hogy az emberek azt a szénsavat kénytelenek belélegzeni, amely az olyan szük helyen néhány óra alatt megmérgezi a leve­gőt. Edison a telepében hamuzsir-oldatot al­kalmaz, amely felszívja a levegő szénsavát és ezzel megtisztítja a levegőt. Nem először próbálkozott Edison ennek a nehéz problémá­nak megoldásával. Az amerikai tengerészet­figyi minisztérium már legközelebb megkezdi a kísérletezést az uj találmánynyal. — Kiraboltak egy kriptát. Szolnokról jelentik: Kedden délután egynéhány pász­torgyerek Tolna-Erős községben az Orczy báró birtokán birkákat legeltetett. A fiuk ját­szadozva odakerültek az Orczy Lőrinc báró kriptájához. Az egyik gyerek nekitámaszko­dott valahogyan a kripta ajtajának, azonban hirtelen nekiesett az ajtónak és bent feküdt a kriptában. A többi pásztorfiu ijedtségében nem mert a fiúhoz közeledni, hanem a faluba futottak és kihívtak egynehány embert. A fiút, aki a kriptába beesett, s a nagy bűztől, mely onnan kiáradt, ájultan feküdt a földön, csakhamar kihúzták. Majd a hatósági köze­gek érkeztek és megállapították, hogy Mind­szentek után ismeretlen tettesek behatoltak a kriptába, ott a koporsókat feltörték és a holttestekről több ezer koronát érő drágakö­vet és ékszert raboltak el. A csendőrség eré­lyesen nyomozza az ismeretlen tetteseket. — Az álrokon. Székesfehérvárról jelentik: Szüts Pálról, akit itt a Scheiber családnál ro­konnak mutatkozván be, két hétig élvezte azok vendégszeretetét, ujabban a rendőri nyo­mozás a következőket állapította meg: Az or­szágszerte körözött csaló ugyanekkor Radics Györgyéknél is látogatást tett s itt Radics Jánosnak mutatkozván be, azt állította, hogy «gy Kolozsváron elhalt rokonuk hagyatéki ügyében jött hozzájuk tárgyalás végett. Mi­vel azonban Radicsék egyszerű emberek lé­vén, a reménybeli örökségről örömükben egy rendőrrokonukat is akarták értesíteni, hogy az beszéljen a „sógorral". Szüts a találkozás­tól való félelmében eltávozott azzal, hogy xögtön visszatér. Természetesen nem látták többé. Ilyen természetű „rokoncsalásokért" büntetve volt már Szegeden, Budapesten, Aradon, Nagyváradon, Győrben s még né­hány helyen, legutóbb, 1902-ben Székesfehér­váron, ahol négy évi börtönt kapott egy ilyenfajta tréfájáért. Akkor Valkói János -vasúti tiszttel hitette el, hogy ő huszonöt év előtt eltűnt Mihály nevü fivére. Valkóréknál Is, mint mindenütt, csodálatos pontossággal ismerte a család viszonyait. Természetesen örömmel fogadták itt is a megkerült „test­vért", ellátták mindennel, pénzt is adtak neki s csak akkor kaptak észhez, mikor a szélhá­mos szó nélkül meglépett. A csalót Simon Sándor rendőrkapitány a közeli Sárszent­mihályon, a nagyvendéglőben fogta el, ahol egy csomó gazda között a falu birája rokoná­nak adta ki magát s elmesélte, mi mindent ad ő falusiaknak, amit Amerikából hozott magá­val. A gazdák csaknem agyonverték a csalót, mikor ott szemük előtt letartóztatta őt a fő­kapitány. Akkor négy évi börtönt kapott, de kiszabadulása után ismét a régi cselfogáshoz folyamodott. Most az egész ország rendőrsége keresi. — Fiaméban látták Baner-Bajort ? A negyedmilliós váltócsalás ügyében a fővá­rosi rendőrség folytatja a vizsgálatot. Min­denfelé Bauer Lajost keresik. A rendőrség nvomoz egy fiatalembert, aki az utóbbi idő­ben sürün együttjárt Bauerral s azt hiszik, hogy ez tud arról, merre szökött a váltó­csaló. — Fiúméból jelentik, hogy ott egy rendőr egy mulatóhelyen állítólag fölismerte Bauer Lajost. Jelentést tett róla, de mire ke­resni kezdték, eltűnt. Most nem tudják, hol van. — Anarkista összeesküvés Belgiumban. Brüsszelből jelentik, hogy Liégeben egy anar­kista összeesküvésnek jöttek a nyomára, mely szerint az anarkisták azt tervezték, hogy Bel­gium összes színházaiban az előadás alatt bomba-merényleteket fognak elkövetni. — Letartóztatás a hiányos távirat miatt Az orsovai határrendőrség tegnap távirati értesítést küldött a temesvári rendőrkapi­tányságnak, hogy Zlatna János neramezői lakos, kit hamis pénz gyártásával gyanúsí­tanak, Temesvár felé vette útját és kéri letar­tóztatását. Bobrik Milán ügyeletes rendőrtiszt az orsovai személyleírás alapján átkutatta a déli egy órakor érkezett személyvonatot és sikerült is a keresett Zlatnát megtalálnia. Bobrik azonnal megmotozta Zlatnát és ezer, száz, ötven és huszkoronásokban, összesen négyezernégyszázhusz korona jő pénzt talált, továbbá három darab román bankjegyet. Ter­mészetesen lefoglalta a pénzt, Zlatna pedig rendőri őrizet alatt van a vizsgálat lefolyá­sáig. Az orsovai határszéli rendőrkapitányság, telefonkérdezősködésre, igy nyilatkozott az ügyről: — „Nem értjük a dolgot. Mi azt kértük, hogy Zlatnát figyeltesse meg, mert pénzha­misítás gyanúja alatt áll. Kértük, hogy figyeljék meg, hol és milyen pénzt vált be, de letartóztatást mi nem kértünk. Hónapok óta nyomozunk Zlatna ellen. Most tudtuk, hogy sok pénz van nála és Temesvárra megy. Ezért kértük a megfigyelést, de nem a letar­tóztatást" Ezzel szemben Mikes dr kapitány, a temes­vári bünügyi osztály vezetője a következő­ket mondja: — „Az orsovai határrendőrségtől mi távira­tot kaptunk, amelyben értesítenek bennünket, hogy Zlatna János pénzhamisítással gyanú­sított egyén az egy órakor érkező vonattal Temesvárra jön. Csak természetes, hogy ilyen értesítés nyomán őrizetbe kell vennünk Zlat­nát. Arról, hogy Zlatnát megfigyeljük, egy szó sincs a táviratban." A táviratban valóban nincs szó „megfigye­lésről", eszerint a passzus: „Kérjük megfigye­lését" kimaradt a táviratból. — Műkedvelő előadások. A rókusi if]u­sági egyesület pompás műsorral egybekötött táncmulatságot rendez. A móravárosrészi ifjúsági egyesületben harmadszor játszák már Az ördög mátkája népszínművet. A sze­replők Kovács Gyula, Zombori Pál, Francso­vits nővérek, Lantos Juliska, Tóth Iluska, Czinbercsik Erzsike, Erdélyi Mihály, Dujne­vits József, Csányi István, Zombori János, Francsovits Zsigmond, Nagyivár Ferenc, Forró Gyula és rendező Erdélyi Mihály lesz­nek. — A belvárosi iparos és kereskedő if­jak Deák Ferenc-egyesülete a belvárosi fiú­iskola tornatermében előadja A becstelenek cimü 3 fölvonásos színmüvet. A szereplők Stern Dezső, Kokrón Irénke, Jusztic Fridus­ka, Kertész Sándor, Tóth Mátyás, Gáthy Er­zsike, Petikin István, Hartmann József, Ke­lété Böske, Madár Maca lesznek. — Látványosság a Széchenyi-téren. Sze­ged fejlődésében feltűnő és örvendetes mo­mentum az üzleti élet nagyarányú kialakulá­sa. Az utóbbi években bámulatos gyorsaság­gal keletkeztek üzletek, amelyek a legkénye­sebb igényeket is kielégítik. A közönség foko­zott igénye ós vásárló képessége pedig csak növeli az üzletek versengését. Különösen most, karácsony táján káprázatos látványos­ságot nyújtanak az üzletek. Egyik kimagas­lóan megkapó látványosság Holtzer és Abonyi férfiruba-üzlete. A Széchenyi-tér pompás miliőjébe méltóan illeszkedik be Holtzer és Abonyi üzlete. A kirakat megkap Ízléses el­rendezésével. A csillogó üvegtábla mögött finom magyar és külföldi szövetek, modern szabású kész ruhák tarkasága ötlik a sze­münkbe. A tágas üzlethelyiség impozáns pá­risi üzlet benyomását kelti. Az állványokon a roskadásig vannak zsúfolva a legkülönbö­zőbb szövetek és ruhák. A munkászuhbonytól az elegáns prémesbundáig a legdúsabb vá­laszték áll rendelkezésre. Az üzlet elkülöní­tett részén van a próbaterem, amelybe a sza­bászok munkaterme nyilik. A próbaterem mö­gött van a tágas munkaterem. A berendezés a legnagyobb osinynyel összeválogatott, szem­betűnően ízléses. Minden ragyogóan tiszta. Az üzlet valóságos látványosság és élénk doku­mentuma a szegedi üzleti élet fejlődésének. — Nőorvosok egybehangzó véleménye szerint a régismert Ferenc József-keserűvíz számos megbetegedésnél a legkedveltebb hashajtónak bizonyult. Kiváló előnye, hogy a legelkényeztettebb természetű szervezetek is szivesen veszik, mert kitűnő hatása min­den kellemetlen melléktünet és következ­mény nélkül biztosan és rövid idő alatt nyil­vánul. Dr. Braun von Fernwald tanár, a bécsi egyetem szülészeti klinikájának igaz­gatója irja: A természetes Ferenc József­keserüviz ismert gyors és biztos hatásáról nagyon gyakran meggyőződtem és ezért a Ferenc József-viz használatát beteg asz­szonyoknak a legmelegebben ajánlhatom. Óvakodjunk az utánzatoktól! A valódi Ferenc József-keserüviz minden jobb ás­ványvizek eladásával foglalkozó kereskedé­sekben bevásárqlható. Az Igazgatóság Bu­dapesten \ ••un KSAIÍ.":' R villamos vasúti jegyekre hirdetéseket jutányos árban fogad el a „Délmagyaroiszág" kiadóhivatala. HMM

Next

/
Oldalképek
Tartalom