Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-12 / 284. szám

1911 december 12 DÉLMAGYARORSZÁG 9 nagy áldozatot hoznak, akkor a városnak sem szabad elzárkózni a jogos követelés elől. Kovács József dr szerint az volna a helyes rendszer, ha a főforgalmi vonalakat kövez­nék ki. Rendezni kellene a nagykörutat. A kövezést a városnak házilag kellene megcsi­nálni és csak az aszfaltozásra kellene árlej­tést hirdetni. Obláth Lipót azt ajánlja, hogy a Szent­györgy-utca helyett a hid és a pénzügyigaz­gatóság közötti utvonalat kövezzék ki. Lantos Béla kéri a tanács javaslatának el­fogadását és kéri, hogy szavazzák meg a Tárogató-utca kikövezését. Pillich Kálmán, Tóth Mihály főmérnök és Regdon Károly dr fölszólalásai után Dittrói Nándor kérte a törvényhatósági bi­zottságot, hogy határozza el a Zárda-utca kövezését. Sári János kéri, hogy már most határozzák el, hogy á Szentháromság-uteát 1913-ban ren­dezik. Elnök bezárja a vitát. Bokor Pál polgármester-helyettes, előadó kéri a tanács javaslatának változatlan elfo­gadását. A közgyűlés ezután elfogadta a tanács ja­vaslatát és az elnök a novemberi közgyűlést berekesztette. és umm ünnepek alkalmára a valódi uj Singer és karikahajós varrógépek valamint az eredeti JPathé tünélküli be­szélőgépek és az olcsó tűs GRAMOFONOD árfelemelés nélkül 6—8 és 10 koronás havi rész­letre lesznek árusítva Szántó Sándor gépraktárában Szeged Tisza Laios-köruí 38 szám. szallagárusokkal szemben a Püspök-té/ átellenében. 2143 ;Figyelemi! Ne mulassza el senki Szegeden a KOSSUTH - KÁVÉHÁZ kávéház-helyiségét meglátogatni, ahol kellemes szóra­kozást talál. — Kitűnő italok. — Valódi buckái borok. Elsőrendű cigányzene. — Változatos mozgó-fénykép. MŰSOR: 1. Egy utazás az Ostra kormányozható léghajón, tanulságos. 2. A megszorított tolvaj, humor. 3. Álarczok gyártása, tanulságos. 4. Katalin regénye, dráma. 5. A kertész mint örökös, humor. 6. Akarata ellenére atya, humor. 7. A szálloda szolga, 400 m. dráma. Mindennap fi is ChikaSó Móric zenekara hangversenyez. Számos látogatást kér tisztelettel Schwartz Jenő, 2003 Koísuth-kávés. Hova oly sietve ? Megyek az újonnan megnyílt, villanyeröre gj| amerikai gépekkel berendezett Bodor-féle a Kiss Dávid-féle palotába (Kiss-utca), ahol cipőimet gyorsan és olcsón készítik. Aki egyszer ott dolgoztat, az többé máshova nem megy. 2308 VASS Mozgókép Színház :: Feketesas - utca, uj Wagner-palota. Ma kedden: Nagy P A L Idöadások! 1. Pali mint vadssz. 2. Pali ötletes. 3. Pali a moziban, 4. Pali mint inspektor. B. Pali mint próbabab. 6. Pali cipősarkai. 7. Pali utolsó csinyjei. MŰSORON KÍVÜLI SZAM: Ponni express vagy megmentve a lutár által nagy amerikai lovas dráma Előadások kezdete hétköznap este 7 és 9 órakor, vasárnap délntán 2-től este 11-ig Melj árak s Páholy-ülés 1 kor. L hely 70 filL II. hely 60 fill. Hl. hely 80 fill. Katonák, diá- JJ< kok és gyermekek: páholyülés 50fill. 1.hely 80 fill. II. hely 20 fill. III. hely 10 fillér K 1092 JW<<<<WWW<<<WW DOMÁN MIHÁLY f§§ SZÖNVEGÁRUHÁZA *elenti, hogy a válogatott, selyemfényű perzsa szcmye­s gek megérkeztek s és azok a közelgő kará­csony alkalmából !©§§ÍM­fányosabb árban lesz­nek áruba bocsátva. 2460 ^it@lképe$@ltn@k részletfizetésre és. Kérjük raktáraink sziues megtekintését. Szállítunk | s»alonszenet • ! éi briketteket i iá iP •‍ zsákokban vagy fuvarokban tiszapályaudvari •* szénraktárunkbői Telefon 11-48. H |VÉRTES MiXSA | a magyar általános kőszénbánya gjraa részvénytársnlat vezérkép viselő je __ Hérey-utss ©/a. Telefon 9-58. fi 234S&3Í BBBBBBBBBBBBBRBBS8 SPORT *r}f Szabadkai Sportegyesület SZAK 3:1­A SzAK vasárnapi szabadkai szereplése nem járt a kivánt sikerrel, amennyiben az ottani Sportegyesülettől vereséget szenvedett. A SzAK hat tartalékkal vette fel a küzdelmet és igy könnyen magyarázható a vereség, amelynek azonban tulaj donképeni oka a MLSz sérelmes határozata, mely ezt a mérkő­zést ily késő terminusra tolta ki. A kapott három goal elérésében a legnagyobb sikerrel Szüsz Lajos biró (33 F. K.) működött közre, aki ugyancsak figyelmen kivül hagyta a MLSz szabályait. Félidő 2:0. A második fél­időben a SzAK Vér révén egyetlen goalját tizenegyesből lövi, melyre Szabadka szintén egy goallal felel. Végeredmény tehát 3:1, a Szabadkai Sportegyesület javára. TÖRVÉNYKEZÉS § Spira Antal szabadlábon. Spira Antal, a kalandos fiút, áki Gressner József tanítványa társaságában betétkönyvet lo­pott és okiratot hamisított, a vizsgálóbíró szabadlábra helyeze. A vádat megszüntették ellene. Gressnerre! szemben ugyanis a szü­lők visszavonták a följelentést, Spira pedig a házukban lakott, úgyszólván a családuk­hoz tartozott. A följelentés visszavonása kö­vetkeztében tehát Spirával szemtón is elesett a vád. egnyi Nyolcvan szoba. Központi fűtés. vízvezeték f Tulajdonos Minden szobában Mérsékelt árak. - Dávid Sándor S.J1 vasúti vendéglős. 1070 V X Megnyílt Szegedi Kereskedelmi Rendezőbank Részvénytársaság. Tisza Lajos-körut 57. szám. Foglalkozik kereskedők fizetésképtelenségeinek ren­dezésével és azok financirozásával. Átvesz követeléseket leszámítolásra és behajtásra. Iparvállalatokban tőkerészesedést vállal. Főüzletága a vendéglői és kávéházi szakmába vágó üzletek lebonyolítása.' Óvadékokat nyújt főpincéreknek. Kultiválja a bankszakmába vágó összes üzlet­ágakat. 1091 Krausz Dezsőnél • Szeged, Rárász-utca 14. i vásár, i gf Szléses Ü blousok 9 pongyolák 9 1 Jouponok |§ ^ harisnyák *« divatcikkek kész női fehérnemüek 2 igen olcsó árakban " ü Batiszt blousok féláron. 2444 gg Értesítés. 2377 Van szerencsém az igen tisztelt uriközön­séget értesíteni, hogy a mai kor igényeinek teljesen, megfelelő uj borbély- és fodrász-üz­letemet Feketesas-u. Wagner-palotában meg­nyitottam. Raktáron tartok minden e szak­mába vágó pipere dolgokat, úgyszintén min­dennemű férfi- és női hajmunka készítését a legolcsóbb árban eszközlöm. Midőn magam szives pártfogásába aján­lom, vagyok kiváló tisztelettel Kálmán Zoltán, uri fodrász.

Next

/
Oldalképek
Tartalom