Délmagyarország, 1911. december (2. évfolyam, 276-300. szám)

1911-12-10 / 283. szám

1911 december 10 DELMAGYARORSZAG 17 A jövő iskolája. — Fulda, Ostwald és Bölsche vitája, — A berlini Goethe-szövetség a napokban nagy arányú, impozáns vitaülést tartott, melynek tárgya a jövő iskolája volt. A vitában a német tudományos élet legkiválóbbjai, világhírű nagyságai vettek részt, ugy, hogy bátran állíthatjuk, hogy hasonló nivóju vita még nem folyt le a jövő szabad, előitéletmentes iskolája körül. Az ülést Ludwig Fulda, a kiváló német iró nyitotta meg. Reformeszmékben — mondta megnyitó beszédében — a jövő iskolája nem szűkölködött a múltban sem, mindaz azonban, ami eddig történt, csak foltozási munka volt. Ezek azonban még nem csinálhatják a ma iskolájából a jövő iskoláját. A gondolatszabadság alapfeltétele az eszme szabadsága. A ma iskolája a skolasztika szellemében működik. Nem az a lényeg, hogy mit tanítanak, hanem hogy miképen. Az akadály épen a szisztéma körül keletkezett, ezen vérzettek el pedagogusok is. A nagy molochot a tanterv kormányozza. A tanuló elfelejti a szabályokat, de az iskola iránti ellenszenve megmarad. Azt követeljük — fejezi be Fulda a beszédét, — hogy az ifjak fiatalsága ne pazarolódjék el. Az élet sokkal rövidebb ahoz, semhogy bármily kis darabkáját elpazarolni szabad lenne. A jövő iskolájáért folytatott harcunk a nemzet jövőjéért vívott küzdelem! A nagy Ostwald a következőket mondta: A követelmények és azok beváltása között mindig van valami ür. A mai iskolázási rendszer ellen felhozott panaszok egyre hevesebbek lesznek és különösen a phiiologus-gimnázium mostani formája ellen irányulnak. A humanisták az emberi skolák egyedüli megvalósitóinak hirdetik magukat. Az ideáloknak nem a múltra, hanem a jövőre kell vonatkozniok. A mai nevelési rendszer iskolapéldája az energiák megkötésének. A pedagógiának fogalma sincs miképen kell az energetikus tudományokat az ifjúságnak átadni. Ostwald szerint a lipcsei pszyhologiai kísérleti intézetnek minden iskola a mintájául kell szolgálnia. Végül felteszi a kérdést. A mai iskola a reája bízott gyermekek célját, szerencséjét szolgálja-e? A parasztorvossághoz hasonlítja a nagy német tudós ezeket az iskola irendszereket és azzal az intéssel végzi beszédét, hogy nem az érzés, de az értelem mértéke szerint kell az ifjúságot nevelni. Ostwald szavai óriási hatást keltett, ugy hogy Wilhelm Bölsche csak percek multán juthatott szóhoz: — Soha sem fogunk tudni szabadulni attól a gondolattól, hogy bennünket tévesen, szinte a dolgok megfordításával kezeltek az iskolában. A mai állapotok szerint a tanuló feltétlenül automatává válik. A tanuló örökölt képességeit egyáltalában nem veszik tekintetbe. Majd minden gyermekben van bizonyos született képesség, amely gyakran frappánsul nyilatkozik meg. A modern pedagógia azonban egyáltalán nem tud mit kezdeni ilyen felbukkanó talentummal. Szorosan ra'gaszkodik tehát a régi theoriához: A gyermek agya egy fehér lap, amelyre a pedagógia irja fel a maga — normabetüit. (Nagy derültség.) Végül a vizsgák ellen fordul. Inkább a tanítókat vizsgáztassák meg, nem pedig a tanítványokat. — Az iskola mai munkája — vonja le végső következtetését — teljesen értéktelen. Peízold első sorban az elemi iskola reformját tartja legfontosabbnak. A „szabad iskola" megalapítója dr Gustav Wynekcn az uj iskolatípust állapítja meg. A régi iskolákat már nem lehet reformokkal fentartani, nekünk uj iskolafajtára van szükségünk. Új iskolára van szükségünk, amely otthona, hazája legyen- a gyermeknek és amely ugy a lélek, mint a test kulturáját egyformán szolgálja. Szedd a öarna, mint a szőke... Szebb a barna, mint a szőke ezerszer! Azért néz rád, hogy soha ne felejtsd el; Azért néz rád, azért néz rád: Hogy lásson a szivedig . . . Ne csodálkozz hát, ha beléd nyilalik. Szebb a szőke, mint a barna, hej de szebb! Imádságra tedd össze a kezedet, Ha rád veti, ha rád veti Szelíd szemét édesen: Simogatást érzel egész lelkeden. Ne csodálkozz, hogy ezt olyan jól tudom: Jutott nekem mindkettőből angyalom! De már aztán, melyik a szebb: Nem kutatom, nem bánom! Mert te vagy a legszebb a nagy világon.. Fap Zoltán. Hírős öíuz, sefyeni Őíuz . . . Kis madár, szép madár, nem lehetsz a feleségem. Hej be kár, hej be kár, de nincs semmim földön s égen Piros bluz, selyem bluz . . . Nem lehetsz a feleségem. Először is csöpp madár sötét és zord az én vackom. Napsugár ott sose jár, se téllel, se szép tavaszkor. Tarka ágy, bamba vágy . . . sötét és zord az én vackom. Aztán meg meleg madár: mi lesz majd a fütőfával? December van ám ma már s hidegebb minden órával! Téli éj, zord éj Mi lesz majd a fütőfával? Lágy madár, kis madár, nem megyünk mi sose paphoz Nem visz féderes batár, elkéstünk mi régen ahoz. Visz a láb mind alább . . . Nem megyünk mi sose paphoz. Végül pedig kis madár, a te apád zsidó kántor Hosszunap templomba jár, s böjttel tisztul meg a jámbor. Böjtöltem én eleget, többet én mint ezer kántor. Ne haragudj kis madár: nem lehetsz a feleségem. Néhány csók és vége már, elfogyott az eleségem. Piros bluz, selyem bluz . . . nem leszel a feleségem! Somlyó Zoltán. így eíegáns TjöfgyQöz. Te nem tudod, hogy mi a fájdalom, Te, drága Hölgy, selvem ruhába jársz, S ha kibontom Előtted bánatom, Unsz engemet, mert szebb mesékre vársz, Te nem maradtál sohasem egyedül, Hogy áll a szó és áll a pillanat, S nem szakítja el az arcvonásodat, Mint vázlatot az eltörött irón, Hogy valaki az éjbe' hegedül. Neked nem fáj a megfagyott szirom. És nem remegtél soha könyezőn, Mint jegenye az elhagyott mezőn, Nem lüktetett ugy még a pulzusod, Hogy tudnád: most az Óceánt uszod, És addig élsz, mig egyszer elmerülsz, Még nem sírtad el sose magad versen S a térdére sem ültetett Andersen. . . . Ó jó neked. Té szép fotelbe ülsz És frakkos emberek közt vacsorálsz. Blúzod fölött a csipkét szereted S a hosszú estéken színházba jársz (Hallgatni finom zenét és éneket), S ha derekad a páholyba belebben, Irigy szemekkel néznek a leányok, Mert hercegnő se mivelheti szebben, Ha kimondódat hanyagul lehányod, Mint szived felől az emlékemet . . . Ambrus Bal áss. *»• JE.