Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-26 / 272. szám

1911 november 26 DELMAQYARORSZAQ 5 A délutáni tárgyalás. A fegyelmi tárgyalás folytatását délután négy órakor nyitotta meg Kray István dr táblai elnök. Bemutatta Engel Lajos folyószámla kivonatát, amely szerint Nagy Zoltán tartozik 158.52 koronával s a követel oldal üres. Bejelentette azután az elnök, liogy Orosz Pál táblabíró és Csányi János könyvszakértő megvizsgálták Engel Lajos 1908., 1909. és 1910. évben vezetett könyveit de Nagy Zoltán javadalmazására vonatkozólag semmi nyomot sem találtak. Bejelentette továbbá az elnök, hogy Nagy Zoltán birót 1903. február 26-án a Kúria fegyelmi vétség miatt jogerősen száz koronára itélte 1895-ben párviadal vétsége miatt nyolc napi államfogházat ült. (Az ügyész vádbeszéde.) Az elnöki bejelentés után következett Szabó Gyula dkr királyi főügyész-helyettes vádbeszéde. Tömör, tartalmas beszédben ismertette a vádat; ötrendbeli fegyelmi vétség miatt kérte a vádlott másodfokú megbüntetését. Feddést javasolt az ügyész az enyhitő körülményekre való tekintettel. A vád öt pontját külön-külön ismertette. — A vád első pontja — mondta a királyi főügyész — Nagy Aladár dr törvényszéki elnök kinevezésének a Szegedi Naplóban 1911 január elsején történt megírására vonatkozik. A névtelenül megjelent cikk szerzőségét a vádlott is beismerte. Abban a cikkben olyan sértő és bántó kifejezésekkel illeti a birói kart, amely legkevésbé méltó egy biróhoz. Az a cikk a kinevezett elnök vezetése alá kerülő birákra vonatkozott. Ha pedig nem speciálisan a szegedi birói karra vonatkoznék, hanem az egész magyar birói karra, az még súlyosabb beszámitás alá esnék. Az a cikk a biró testület tekintélye és jelleme ellen irányult. Ha több nem, ez az egy cikk js elegendő a vádlott elítélésére. — A vád második pontja Nagy Zoltán rendes munkatársi minőségben való javadalmazása. Ez ugyan a bizonyító eljárás során nem nyert teljes beigazolást, de az ellenkezője sincs minden kétséget kizárólag megállapítva. Bizonyos homály van ebben a kérdésben. Megállapittatott, hogy Nagy Zoltán a Szegedi Naplóval állandó összeköttetésben van. Birók, ujságirók vallották, hogy állandóan tudósítói tisztet teljesített. Színházba, hangversenyre, kabaréba járt, a terhelt szerint fölajánlott tisztelet jegy gyei, amelyek azonban a poty aj egyek természetével birnak. Engel Lajos a folyószámlái követélését nem érvényesítette. Mind olyan dolgok, amelyek ellenkeznek a birói hivatással. Nagy Zoltán mindezekben tiltott cselekményt követett el, kivatalbeli kötelességét vétkesen megszegte. — Következik a Simon—Petrovics-ügy. Ebben az ügyben, amelynek a tárgyalása egy hétig tartott, Nagy Zoltán az itélet szerkesztésével volt megbizva. Megállapítást nyert, hogy ebben az ügyben is megszegte hivatali kötelességét. A tárgyalás tartama alatt följárt a Szegedi Napló szerkesztőségébe, sőt az egyes részeket tollba is mondta. Ezt egy birónak megtenni nem szabad. Ez a viselkedés az elfogultság gyanújának fölébresztésére alkalmas. — A vád negyedik pontja szerint egy újságírónak kedvezőtlen információkat adott Simon Ákosról. Az ujságiró azonban a bizonyítási eljárás során azonban ugy nyilatkozott, liogy az a Haverda-ügyre vonatkozott. Megállapittatott, liogy a tárgyalás előtt hivatalos adatokat adott, ez a hivatali titok megsértése. — A vád ötödik pontja két részből áll. 1. Irt hírlapi tudósításokat olyan ügyekről, amelyekben itélőbiró volt. Ez semmiképen sem egyeztethető össze a birói hivatással 2. ítélet hirdetés előtt közölte a tanács határozatát. Ez már a hivatali titok megsértésének eklatáns példája. Valóságos riporteri szolgálatot végzett. Egy izben például azt mondta egy újságírónak: „Elkésett már, hiába fáradozik, nincs már érdekes ügy", de a következő napon érdekes ügyről irt a Szegedi Naplóba. — Mindezekből megállapítható a hivatalos kötelesség vétkes megszegése, ötrendbeli fegyelmi vétség elkövetésében vétkes. A vétségeket különböző időben, különböző ténykedésekkel követte el. A vád pontjai teliát össze nem vonhatóik. Súlyosbító körülménynek tekintem, liogy a biró társaival felette sértő módon bánt el, továbbá, hogy fegyelmi uton már 3 fokú büntetéssel volt sújtva. Tekintettel azonban Nagy Zoltán családos voltára, 2, fokú büntetést, feddést javaslok. A főügyész elegáns beszéde mély hatást gyakorolt ugy az itélőtanácsra, mint a hallgatóságra. (Nagy Zoltán védekezik.) A vádbeszéd után Nagy Zoltán védekezett. — Nagyon érzem, — mondta — tudatában vagyok annak, amit tettem. Részletesen foglalkozott a váddal. Az inkriminált kifejezéseket ellentétbe állították. Magasztalta Nagy Aladár dr-t. Amikor a cikket inegirta, egyéni véleményét nyilvánította. A sértéseket nem értette a birákra. A cikkben különben Nagy Aladár dr sem talált semmi sértőt, ezt bizalmasan közölte vele. A birói kar előtti bemutatkozásakor is ebbeli véleményének adott kifejezést. — Azt mondja a vád, — folytatta — rendes fizetéssel mint liirlapiró működtem. Hivatkozom a bizonyítási eljárásra, amelynek folyamán ez egyáltalán nem nyert beigazolást. Á szerkesztők kérésére barátságból irtani cikkeket. ítéletkihirdetés előtt soha nem közöltem a tanácskozás eredményét. A Petrovics— Simon-ügyben valóságos hajszának voltam kitéve. Nagy Zoltán beszéde után az itélőtanács visszavonult Ítélethozatalra. Hat órakor hirdette ki az ítéletet Kray István dr táblai elnök, amely szerint a fegyelmi tanács rosszalásra itélte Nagy Zoltánt. Az ügyész az itélet súlyosbítása, Nagy Zoltán pedig a bűnösség kimondása miatt fölebbezett. Az itélet indokolása a következő: Az itélet és indokolása. ö Felsége a király nevében! A szegedi királyi Ítélőtábla, mint fegyelmi bíróság bűnösnek mondja ki Nagy Zoltánt az 1871:VIII. t.-c. 20. szakaszának a) pontiában megbatározott két rendbeli fegyelmi vétségben és ezért őt ugvan e törvény 22. sizakasz a) pontja alapján rosszalásra itéli. Kötelezi, hogy az államkincstárnak 176 korona eljárási költséget a törvény meghatározta módon megfizessen. Az itélet a felügyeleti hatósággal közöltetni rendeltetik. Indokolás. Az 1911. évi január első napján megjelent Szegedi Naplóban. Nagy Aladár hivatalba lépése cim alatt közzétett újságcikk tartalmából megállapítható, hogy az említett cikkben foglalt felette sértő és bántó kitételek és kifejezések vádlottnak biró társaira vonatkoznak. S minthogy a biró; ügyviteli szabályok 76. szakaszának rendelkezése szerint, de a kollegiális viszony természetéből folyóan és vádlott ezzel kötelesség sértést követett el. ennek következtében ellenében ez esetből kifolyóan a fegyelmi törvény 20. szakaszának a) pontiában meghatározott fegyelmi vétség tényálladéka megállapítandó volt. Minthogv továbbá vádlott saját beismerése. de a kihallgatott tanuk vallomása alapján megállanitható az is, hogy vádlott olvan tudósításokat közölt állandóan a Szegedi Naplóban, amelyek a riporteri szolgálat tekintete és fogalma alá esnek, ilv működés pedig a birói állással össze nem fér, s a birói állás méltóságával sem hozható összhangba, de a birói függetlenséggel még kevésbbé s minthogy ezekért a riporteri szolgálatokért adományokat és jutalmakat fogadott el. ennek következtében e cselekmények miatt a királyi ítélőtábla vádlott ellen megállapíthatónak tartja a fegyelmi törvény 20. szakaszának a) pontjában meghatározott fegyelmi vétség tényálladékát. A büntetés kiszabásánál a királyi ítélőtábla súlyosító körülményként mérlegelte, •hogy vádlottá ellen már harmadfokú fegyelmi büntetés kiszabatott, enyhitő körülménynek vette, hogy vádlott családos ember, s hogy már e fegyelmi eljárás következtében hivatali előléptetésnél mellőztetvén, elkövetett cselekményeiért némileg megbűnhődött. Könyvüzlet és kultura. Berlinben jubileumot ül egy német könyvkiadó. A vállalat negyedszázados munkájának emlékeztetőjeként egy ötszáz oldalas könyv került a néniét könyvpiacra és ez a könyv túlnőtt a közönséges reklám keretein. Kulturhistóriai dokumentum lett. Nem azért, mert fotográfiák varinak benne és eredeti levelek, amelyek iró és kiadó viszonyát világítják meg az előbbi nyilvánvaló hátrányára, nem azért, mert ezekből a levelekből az tűnik ki, hogy az iró mindig pénzt kér a kiadótól és kétséges, hogy kap-e és nem is azért, mert a kiadó-ág házi-irói bizonyos erkölcsi bizonyítványt állítanak ki a derék Sami Fischernek azért, mert kiadta a könyveiket. Ennek a könyvnek a jelentősége abban a benne megnyilvánuló gyönyörű szimptomában fekszik, hogy a modern könyvkiadó kezdi teljesen átérezni árinak az uj helyzetnek a jelentőségét, amelybe őt a kapitalisztikus társadalmi fejlődés mint kultura-kereskedőt,. mint müveltség-árué't állította. Ebben a könyvben nincsen semmi szentimentálizmus, a reminiszcenciák csak körítésként állanak a nyugodt és objektív lények között, amelyből gyönyörűen bontakozik ki a modern könyvárus és könyvkiadó lélektana. Maga a jubiláns, ISami Fischer, önvallomással szolgál. Ennek a vallomásnak a margójára néhány megjegyzést kell tennem. (Az ember gyakran van igy könyvekkel, — ezek a legjobb könyvek talán — nyugtalanítják az olvasót és vitatkozni kell vele.) Az első megjegyzés: mit jelent az, hogy a könyvkereskedő talentumokat fedez fel? Fischer szerint: — dér Yerleger will Entdecker sein... — ez igaz. John Gábriel Borckmann példája, akit nem pozitiv értékek vonzanak, („Pbantasiewerfe") a könyvkereskedőre alkalmazva hasznos példája Fischernek. Mondhatnám ügyes példa. De igaz-e? Azt hiszem, nem. A könyvkiadó nem akar uj talentumokat felfedezni, nem akar uj erőket teremteni: nem akar, mert nem tud. A felfedezés t. i. nem a könyvkereskedő irodájában játszódik le, hanem odakinn a boltban. Még csak nem is a saját boltjában, hanem százezer sortimenter-könyvkereskedéeben, ahol az eladás folyik. A könyv teljesen imaginárius érték, amig kéziratban van. Ható eriővé tényleg csak az öntött betű tesz. Az a kritika, amelyet a biráló-könyvkereskedő (majdnem azt mondtam: felfedező) tehát a kéziraton végez, teljességgel egyoldalú és egyirányú lehet és annak a mérlegelésére szoritkozhatik, hogy ez az imaginárius kézirat-érték pozitiv öntöttbetü-értékre átváltoztatva, mekkora keresletet vonzkat. Ne tessék félreérteni: a könyvkereskedő nem a kézirat belső értékét mérlegeli, hanem egyedül a tömegizléshez való viszonyát, azt a viszonyt, amely eldönti, hogy kell-e a könyv vagy sem. Ez nem fölfedezés. Ez azt jelenti, hogy mennyire ismeri a könyvkiadó az emiitett viszonyt és mennyire helyes az alkalmazkodó képessége. Ma nagy: gyakran log. „fölfedezni". De mindég csak a tömegek ízlésének megítélésében fog eredményeket elérni, sohase mint irányitó-faktor, sohase mint pozitiv kultura-irányitó. A Fischer-jubileumnak egyetlen disszonanciája az, hogy maga a kiadó bizonyos mértékig aktiv knltnrTáktornak tekinti ma-