Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)
1911-11-14 / 261. szám
8 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 november 10 tetésére megszavazott 180.000 koronát. Marad tehát még körülbelül 46.000 korona, a mely az épületekre szükséges. — Kettős gyilkosság Pozsonyban. Pozsonyban, a város legforgalmasabb helyén, a Dóm-templom közelében, vasárnap reggel óriási tömeg gyűlt össze az egyik ódon, rozzant, kétemeletes ház előtt. Ebben a kuriális, évszázados házban van már több mint tiz esztendeje Némethy Józsefnének a trafikja. A kedves modorú, hetvenesztendős uriaszszony, egy állami tisztviselő özvegye, csekély nyugdijából és a trafik szűkös jövedelméből tisztességesen eléldegélt. A ház első emeletén az özvegygyei lakott Sarolta nevű harmincötéves leánya is, egy púpos, vézna teremtés, az élettel meghasonlott szerencsétlen leány, aki kora reggeltől késő estig segítségére volt az édesanyjának a trafikban. Az üzlethelyiséget keskeny, sötét folyosó köti össze az udvarral és a lépcsőházzal. A nők rendesen korán felkeltek, s reggel hét órakor már mindig nyitva volt a kis trafik. Vasárnap reggel elmúlt nyolc óra is és még mindig zárva volt Némethyné tőzsdéje. A dolo gfeltünt a szomszédoknak és ismerősöknek. Többen a tőzsdébe hatoltak. Borzalmas látvány tárult eléjük. A földön, az asztal mellett holtan feküdt az özvegyasszony. Haja zilált fonatokban csavarodott a nyaka körül, szemei kidüledtek, a szája zsebkendővel volt betömve. Közelében, alig egy lépésnyire, találták Németh Sarolta holttestét. A leány nyakán fojtogatás nyomai látszottak, az ő szája is zsebkendővel volt betömve ezenkívül a nyakán levő boa hurokra volt kötve. A rendőrségi vizsgálat során az öreg aszszony holtteste mellett egy fekete selyem álarcot és egy fából faragott pisztolyminát találtak. Valószínű, hogy a gyilkos álarcban ment a trafikba és a pisztolymodellel ijesztgette a szerencsétlen nőket. A vizsgálóbíró és a főkapitány azután fölmenték Némethyéknek az elsőemeleten levő lakásukba, ahol mindent a legnagyobb rendben találtak. Megtalálták az özvegy Írásait, értékpapírjait és körülbelül tizenkétezer korona készpénzt. A vizsgálóbíró kihallgatta a meggyilkolt özvegy fiát, Németh József pénzügyi számtanácsost is, akinek vallomásából megállapították, hogy az üzletből a gyilkos pénzt nem rabolt el, legfeljebb néhány korona aprópénzt vihetett magával. Némethy Józsefné és leánya holttestét ma boncolták fel a pozsonyi központi temető hullacsarnokábain. A boncolást Zsigárdy Aladár és Christián János dr törvényszéki orvosok végezték. Jelen voltak Bolle vizsgálóbíró és Schaeffer Vilmos ügyész és a rendőrtisztviselők. Az áldozatok arcán véraláfutások és fojtogatás nyomait találták, kezeik össze voltak kötözve. A halál okául a boncolás fulladást állapított meg. A rendőrség a nyomozás során azon az alapon indult el, hogy a gyilkosságot a viszonyokkal ismerős ember követhette el. A délután folyamán egy tiszti szolgát vettek gyanúba, aki az utóbbi időben gyakran tartózkodott az üzletben. Nem lehetetlen, hogy ő követte el a gyilkosságot. A rendőrség ötszáz korona jutalmat tűzött ki annak, aki a tettest kézrekeriti, vagy biztos nyomra vezeti a hatóságot. — Elfogták a szegedi postatolvajt. Három héttel ezelőtt fényes nappal feltörték a szegedi' főposta csomagfeladói osztályának kézi pénztárát és onnan 2300 koronát elloptak. A szegedi rendőrség megindította a nyo- I mozást, de a postatolvajnak már csak hült helye volt. Szabó András a tolvaj elszökött Szegedről és a rendőrség nyomozásának nem lett meg a kellő eredménye. Táviratokat küldött a szegedi rendőrség az ország minden részébe, de Szabó Andrásról nem tudott senki semmit. Már-már lemondtak arról, hogy a vakmerő és ügyes tolvajt valamikor is kézrekeritsék. Végre hétfőn délelőtt hirt kapott á szegedi rendőrség a postatolvajról. Az aradi rendőrség ugyanis táviratilag jelentette, hogy ott vasárnap éjjel betörésen érték és letartóztatták Szabó Andrást, aki szegedi lakosnak mondta magát,. Azt kérdézte az aradi rendőrség, hogy megfelel-e ez a valóságnak s nem foliyk-e Szabó ellen Szegeden is bünügy? A szegedi rendőrségen nagy örömet keltett a hir, mert rögtön megállapították, hogy az Aradon elfogott betörő azonos a szegedi posta tolvajával. Az aradi rendőrséget megnyugtatták, hogy Szabó valóban szegedi illetőségű. A veszedelmes tolvajért Szakáll József dr alkapiánty utazott át Aradra. a 3 £3 F> Mozgókép Színház :: Feketesas - utca, uj Wagner-palota. MŰSOR: Ma kedden 1. Karkai vízesések, természeti felvétel 2. Az ellopott Mona Lisa, humoros 3 Bűnös szerelem erkölcsdráma 3 felvonásban MŰSORON KÍVÜLI SZÁM: A szegedi Hubertus akadályverseny, a „Vass"-szinház eredeti felvétele. Előadások kezdete hétköznap este 7 és 9 JSg órakor, vasárnap délután 2-töl este 11-ig. Helj árult: Páholv-ülés 1 kor. I. hely 70 fill. II. hely 50 fill. III. hely 30 fill. Katonák, diákok és gyermekek: páholyülés 50 fill. 1. hely 30 fill. II. hely 20 fill. IH. hely 16 fillér. 2109 KÖZIGAZGATÁS Rendezzék a várost. — Az 1912. évi kövezési program. --(Saját tudósítónktól.) A költségvetés ismertetésekor megírtuk, hogy Szeged város rendezésére, illetve utcák kövezésére és aszfaltozására 329.000 koronát vettek föl a megfelelő rovatba. Ezt az előirányzatot elfogadta a közgyűlés is, amely felhatalmazta a tanácsot arra, hogy a költségvetésnek miniszteri jóváhagyása előt a megszavazott tételek keretein belül a kiadásokat eszközölje. A tanács hétfői ülésén épen ezért Bokor Pál polgármesterhelyettes megtette az előterjesztését az 1912. évi városrendezési programmot illetőleg. Ez a programm, amely ma még nem végleges és részleteiben még teljesen kidolgozva nincs kielégítő. Igaz, hogy nem mozog olyan keretekben, mint az 1911. évi városrendezésié, ha tekintetbe veszszük, az összes utcákat, a nagyobb tereket kiaszfaltozták, meg lehetünk elégedve a jövő évi programmal is, annál is inkább, mert annak keretében a külvárosrészek rendezését kezdik meg. Az előterjesztés értelmében 1912-ben kiköveznek a Kossuth Lajos-sugárutat a Nagykörűitől a Damjanich-utcáig, a Szentháromság-utcát, a Rudolf-tér északi részét, a Szentgyörgy-utcát, Hétvezér-utcát, a Cserepessort, a Kálmán-, Zárda-, Zerge- és Zászlóutcákat, a Nagy-körutat, a vautas palota környékét és a felsőipariskola telkét. A sugárutakat aszfalttal burkolják be, a kikerülő kőanyagból pedig rendezik a mellék-utcákat és az ujszegedi utcákat. A tanács a kövezési programmot általánosságban elfogadta annak megfelelő javaslatot terjeszt a közgyűlés elé. Mindenképen azon van a tanács, liogy a kövezési programmot még a novemberi közgyűlés tárgyalja. Fölhívta a tanács a mérnökséget, hogy a tervet és a költségvetést a munkákra tizennégy nap alatt készítse el és terjessze be. ízléses l i ioupon • újdonság ü Krausz Dezsőnél m =================== j mr scériis-ufca 14. sz. -w (Ungái—Mayer-palota.) § Finom nöiffehérnemiiek 2307 ífi Szegedi AK—Ferencvárosi Sportklub 1:1 (Barátságos mérkőzés,.) Gyönyörű szép időben, 400 főnyi közönség jelenlétében tartotta a Sz. A. K. utolsó mérkőzését ebben az évben az ujszegedi pályán. A remek formában levő szegedi csapat nemhogy egyenrangú félnek mutatkozott, de kiissé több szerencsével a győzelmet a maga részére is biztosíthatta volna. Azonban ez az eredmény is nagyon hízelgő a Sz. A. K. csapatára, mert ha tekintetbe vesszük, hogy a két év előtti legutolsó találkozás a vendégcsapat 4:0 arányú fölényes győzelmével végződött, addig a vasárnapi eldöntetlen eredmény a Sz. A. K. óriási javulásról tett tanúságot. Bár az ellenfél igen erős volt, vártuk a szegediektől, hogy méltó lesz hozzá. Ezt a Sz. A. K. határozottan bebizonyította, sőt jobb volt az F. S. K.nél, ha néhány percre erősebb védekezésre is kellett szorítkoznia. Tiizzel, lelkesedéssel játszottak és megérdemelték volna a győzelmet. Biró: Somogyi (Pécsi A. K.) A hygienikus Csak a révén lett világhírű a valódi c ~ , -• • . : .**—— í ' V V minősége m elsőrangú