Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-12 / 260. szám

2 DEUViAt < V Ak'UK'tS/. At 1911 november 12 A kiállitások gazdasági előnye. Elmondta Szabó Gyula kamarai másodtitkár. IV. Arra a kérdésre tehát, hogy milyen legyen a kiállitás, szerény nézetem szerint igy lehet legrövidebben felelni: legyen nagyarányú, szép, tanulságos, a mi viszonyainknak megfelelő, tartalmában a haladást mindenesetre kifejező, hogy ujabb határállomása legyen a magyar kiállítási ügy fejlődésének, külső köntöse méltó legyen Szeged város tekintélyéhez s ához az ügyhöz, melyet szolgál, azonban óvakodni kell, ne kerüljön többe, mint amennyit ér, még ha ez a külső szépség rovására esik is, nehogy ugyanazt írják végeztével a fejfájára, mint amit javasolt Gelléri Mór a St.-Loiusi világkiállításnak, hogy: inkább érdekes volt, semmint tanulságos, de távolról sem ért annyit, mint amibe kerüli. Ezek voltak a vezető szempontok, melyek figyelembe vételével a kiállitás ügyében keletkezett előterjesztések készültek. A tervezet részletei nagyjában már ismeretesek, dióhéjban mégis kitérek rájuk. 45—50,000 négyszögméternyi kiállítási térszükséglet előteremtéséről lehet szó, száinbavéve gazdasági fejlettségünket. (A milleniumi kiállitás ipari és gazdasági része kb. 60,000 m2 volt, a pécsi kiállitás beépített területe 20—22,000 m2, a kettő között középarányt vettünk számitásba.) Ily terjedelmű kiállításnak ideiglenes pavillonokban, a legegyszerűbb s csak egyeseknél véve külső csinosabb diszitést számitva, több mint egy és fél millió korona szükséges a mai épitkezési árak mellett. Területrendezés, vizvezeték, utak, kezelési épületek, rendezési költségek még egy millió korona kiadást igényelnek. A bevételek előirányzata segélyek nélkül mintegy 1 millió koronára taksáihatók. Másfél millió korona hiányról kellene tehát gondoskodni, mely az utóbb felmerült magasabb igények érvényesülését s az épitési költségeknek elkerülhetetlenül bekövetkező drágulását figyelembe véve, níég egy millióval emelkedhetik. Ez a perspektívája egy oly kiállításnak, melyet pavillonokban, Újszegeden rendezhetnénk. Ellenértékül a külső keret állítólagos imponálóbb volta s talán (ez ismét vitatható) a látogatók számában elérhető némi emelkedés jövedelme volna tekinthető. A tervezet főkép gyakorlatias szempontból indul ki. Lényegében kényelmes s kozzáférlie- | több helyet jelöl ki a város közepén, a Mars- \ téren s itt állandó épületek igénybevételét j veszi kombinációba. Az e réven elérhető , megtakarítás az előbbi tervvel szemben egymillió korona s azon bizonytalanságtól való megmenekülés, liogy a pavillonok tervezése közepette s az építési költségek drágulása miatt nem ér bennünket oly meglepetés, mint a fogadalmi templom tervezése körül. Óriási jelentősége e megoldásnak még az, liogy a kiállitás fontos városfejlesztési érdekeket szolgál, mert a Mars-tér rendezése a környék föllendülését vonja maga után. Vonzó keretet, fákat, parkokat, attrakciókat stb. itt is leliet létesiteni, a kiállitás kereteinek bővítéséről kellően gondoskodni leliet, a vízvezetéki, csatornázási, kövezési s általán a berendezési költségek kárba nem vesznek, mint ahogy történnék ez Újszegeden. Emellett a Mars-téri elhelyezés keretében már most is 6000 m2-el több hely kinálkozik, mint az ujszegedi parkban, melynek fáit egyharmadrészben ki kellene pusztítani, a rózsaligetet pedig sétánynyá átalakítani s részben kiállítási épületekkel beépiteni. Hátránya a Mars-téri elhelyezésnek, liogy szokatlan s a nagy kiállításoknak sok milliót pazarló pavillon-épitkezései csak részben vétetnek igénybe s liogy a térkihasználás emeletek is használtatnak kiállítási célokra. Némelyek a fák s az ujszegedi ligetben föltalálható liüs levegő hiányát is hibáztatják, lombos, nagy fák átültetése azonban csak technikai s inkább anyagi kérdés. Az ujszegedi liüs levegőt pedig kárpótolja a kőépiiletek hűvössége azzal szemben, liogy a favázas pavillonok erős napsütésben melegebbek, — esténkint pedig a szórakozásra ideát jobban kapható publikum, mint Újszegeden. Végül kétségtelen az, hogy a kiállitás látogatottságát legjobban fokozzák az attrakciók s az ügyes szervezés. Ha Újszegedre elkeltjük a be nem hozható milliókat, büszke áldozatkészségből, félő, hogy nem lesz pénzünk elég az attrakciókra s oly kedvezmények és áldozatok adására, melyekkel a vidékiek tömegesebb idegravitálását előidézhetjük. Már pedig a fák susogó lombjai ezt a munkát nem végezhetik el helyettünk. Ennyit a lielykérdésről s ezt is azért, hogy visszatérhessek felolvasásom céljára, a gazdasági előnyök kérdésére. Az emiitett gazdasági előnyöket igenis elérjük, lia józan számítással szabjuk meg a kereteket. Nagyobb allűrökkel nem dolgozunk, mint ami egy fejlődő nagy magyar, de mégis vidéki város elbir. Nagyobb áldozatot nem hozunk, mint amit az ügy megér s ezt is összekapcsoljuk oly városfejlesztési törekvésekkel, mely önmagában is kárpótolja az áldozatokat. Nem keltünk nagy illúziókat. Ha Pécsett volt 700,000 látogató, közöttük 100—150,000 vidéki, mi nem kalkulálunk 5 millióra, elég lesz egymillió s néhány százezer, köztük 250—300 ezer vidéki. Nem rendezkedünk be világkiállítások napi százezres látogatóinak befogadására, liogy aztán irtózatos csalódás érjen bennünket, mint a turini s a rómaiakat. Részletkérdésekben még sok lesz a változás. Helyes ötletek már is kerültek, melyek javítják a tervezetben foglalt előterjesztéseket, de nézetem szerint az óvatosságnak s józan számitásnak — amely a tervezetkészitésnél dominált — érvényesülni kell, mert különben kockáztatjuk a gazdasági eredményeket, melyeket elérni akarunk. (Folytatjuk.) A kinai forradalom. Pétervárról jelentik: A Ruskoje Slovo egy munkatársa felkereste Safersent, Mandzsúria alkirályát s beszélt vele a kinai császári család meneküléséről. Az alkirály elmondta, hogy a dinasztia Múkdenbe fog szökni s ő van megbízva, hogy őrködjék a fiatal Puji császár fölött. A forradalom sokáig fog tartani, mert a köztársasági mozgalommal egyidejűleg polgárháború is fog kitörni a kinaiak és a mandzsuk között. Nincs más mód a kibontakozásra, csak a becsületes köztársaság, Juansikkai diktátorsága nem fog használni, a japánok barátságában pedig nem szabad bizni. — Sanghaiból jelentik: Fu-Kuból érkezett távirat szerint a mandzsuk éjszaka többször megkísérelték az idegen telepek felgyujtását. A forradalmárok 27 mandzsut tetten értek és kivégezték. A nankingí császári csapatok iszonvu kegyetlenségeket visznek véghez. Kifosztották az egész lakosságot és minden kínait, aki nem visel copfot, megöltek. Az utolsó 24 órában legalább 1000 embert mészároltak le. Reggel 50.000 lakos hagyta el a várost és Sanghai felé menekült. A császári csapatok Krupp-ágyui számára már alig van lőszer. pirosra gyúlt arccal ült a fia és várta, mi történik. Az apa vállat vont, megivott egy pohár bort és 'kezébe vette a kártyát. — Látod Rudolf, ez a sok, sok pénz mind a tiéd lesz, ha elnyered tőlem. A fiu türelmetlenül fészkelődött a széken. Mindnyájan a kártyájukat nézték. Felvették. Ideges, nyugtalanító csönd borult a szobára. — Nyertem, — szólt halkan Cézár és maga elé söpörte a filléreket. Rudolf feltérdelt a széken. Újra osztottak és most az anya nyert. De azután megint nem ő nyert. Az apa már boszankodott, hogy mindig hozzászegődtek a súlyos, szédítő, komoly kártyák s szeretett volna szabadulni a nyereségtől. A kártyák azonban Inem Itáfgitottak. Jöttek félelmesen, követelőzve éjszakai különös ismerősei, a zöld, piros színek; a koronás kártyakirályok, elkényszeredett arcú legények, 'akikkel annyit nézett farkasszemet lihegve, verejtékezve, szivdobogva. Alig merte már megnézni. Hanyagul vette a kezébe. Kelletlenül ült a szék szélére, hátha megfordítja a szerencsét? Mindhiába. A kártyaalakok boszuló arccal meredtek reá. Mindig ő nyert. Halomba feküdtek előtte a szegényes, szánalmas fillérek. — Mit tegyek? — dörmögte mérgesen és mosolyogva fordult a feleségéhez. Elővették az összes babonákat. Az apa finom, fehér kezeivel megforgatta a kártyát, más székre ült és osztott. Újra ő nyert. Rudolf szótlanul várt. Komoly szemeivel sandán leste a szerencsét. Okos kis arca lángolt az izgalomtól és a szája görbületében már ott settenkedett a pityergés. Nagyokat nyelt. Az apa köhintgetett, megigazitotta a szemüvegét s feléje fordult: — vigyázz Rudi! Most te fogsz nyerni! Kikeverte a kártyát. A gyerek puha ravaszsággal hajolt előre, mint egy leső macska. A pénztárt már harmadszor nem ürítették ki, szinültig volt. nemcsak rézfillérekkel, hanem fényes ezüstforittltosokkaT is. Rudi mélyet lélegzett. Jó kártyát kapott. De jött a másik és a harmadik s szegény kis arcán egyszerre sötétedett el az öröm. Cézár komoran nézett maga elé. Már éjfélre járt az idő. A felesége és gyereke minden pénze előtte volt s nem tudott szabadulni tőle. Egyszerre valami furcsa ötlet villant át az agyán. Hosszú, hajlékony ujjaival végigtapogatta a kártyát és a finom ujjakban újra felébredt az a boszorkányos látnoki miiKészet, amivel a kártyaasztaloknál évekig nyitogatta mások erszényét. Behunyt szemmel, tapintó szemölcsei rezgésével érezte ki a jó kártyákat s egy villámgyors mozdulattal fogta egybe, hogy a kellő pillanatban fiának csempészsze oda. A bankot megduplázták. Még csa!k egy mozdulatot kellett volna tennie. De már minden késő volt. A fiu egyszerre felugrott az asztalra, tekintete végigcikkázott rajta és szélesre meredt szemekkel, irtózatosan szétfeszülő szájjal orditott reá: — Csalsz... csalsz...! Az apa csal...! Cézár felpattant a székről, három lépést vágódott vissza és kiejtette kezéből a kártyát. Nevetni próbált, de ereiben megdermedt a vér, csak hebegni tudott: — Mit mondasz? Te... te... ostoba. A gyermek azonban nem tágitott. Arca ragyogott. Hahotába fuló zokogással állt előtte és bizalmatlanul nézte végig. A bankot kifordította az asztalra, az apró kis pénzeket ordítva söpörte le, aztán egy marokra való ezüstöt szedett össze és kábult dühvel vágta az ablakba. — Nem kell. Nem kell... Becsaptatok... Cézár fehér ijedtséggel nézte. Mentegetőzni akart, mint a megszeppent iskolásgyermek, magyarázgatta neki az esetet és erőszakkal gyűrte zsebébe a pénzt. Az anya is csitigatta. De a kis Rudolf azon az esten durEásan sirfla magát' llombaj. Az! apa pedig megitta az összes bort és nem feküdt le, hanem az ablak alá állott és sokáig nézte a havas, kopár kertet. Tavaly ép ily sápadtan bámult ki a börtöne ablakából.