Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-01 / 251. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 november 4 ha Kossuth Justhot mégis exkontentálni akarja, ugy ő is hozzájárul a legradikálisabb választójognak a katonai kérdéseket megelőző törvénybe iktatásához. Akárhogyan vizsgáljuk is az előttünk fekvő autentikus vezéri nyilatkozatokat, nem juthatunk más eredményhez, mint ahhoz, hogy Kossuth egy iskolapéldáját akarta nyújtani a Darwin-féle natúral adoptation-nak. Jó szerencse, hogy a nemzeti munkapártban nem ül 256 politikai darwinista. A szervezkedő néposztályok. (Saját tudósitónktól.) A középosztály szervezését sokszor meg akarták csinálni, különösen Németországban, a legszervezettebb társadalomban. És ez a szervezés eddig sohase isikerült, semmi tekintetben. A mult hetekben Münchenben volt három napig tartó nemzetközi kongresszus, amely szétoszlott szintén, minden eredmény nélkül. Pedig ez a kongresszus azokat a gazdasági problémákat tolta előtérbe, amelyek a középosztályt legjobban izgatják és amelyeknek az előtérbe tolásával a legkönnyebben értékelhetővé tudták tenni, hogy menynyire szükség van erre a szervezkedésre. És itt, ezen a ponton feneklett meg végleg a szervezkedési kísérlet. A kongresszusról kiderült, hogy heterogén elemekből áll, hogy sem a meggyőződése, sem az érdekei nem egységesek és hogy a legegyszerűbb kérdések is a belső harc kitörésének magvát rejtik magukban. A középosztály szervezkedésének a gondolata szükségképen merült föl, mert hiszen az utóbbi évek gazdasági válságai majdnem kivétel nélkül a középosztályt sújtották legélesebben. Ezt mindenütt felismerték már, ínég — hogy nagyot mondjunk — Szegeden élet titkáig juthatunk. Mert minden titok az élethez tartozik, amig élünk és minden filozófia, minden gyönyör, minden igazság, minden fantázia csak egy miatt él: a halál félelméért és a halál miatt kell élnünk, hogy ne legyünk halottak, amig élünk. Hogy ne maradjunk halottak, amikor meghalunk. Megsemmisülni, ez az ómegája minden alfának. Ez ellen küzdünk minden pillanatban. E miatt ragaszkodunk minden produktumhoz, amivel csak összedobban a szivünk. Mindenkinek ez a gondolata: Ha én megsemmisülök, legalább a müveim maradjanak meg, legalább az ágyékomból pattant élőben éljek. Igy hisszük, reméljük, szeretjük, — dacára, hogy millió évek multán a legszebb műremekek is elpusztulnak, s dacára, hogy az én utódom nem az én életem már, — mégis hiszek, mcgis menekülök a megsemmisülés elöl. Nemhiába mindannyian csak oda menekülhetünk ... csak a megsemmisülésbe vethetjük a koporsónkat, amikor kiégtünk, miként a világűrbe zuhant csillagok. Halál! Csak ennek a legyőzéseért halt meg Krisztus. Legyőzte a halált, — igy hiszszük szentül, de azért Nagypéntek halálos napján mégis siratjuk a Mestert, mert ezen a napon nem volt isten, hanem ember. És hiába hisszük, hogy legyőzte a halált, inert e ihivés mögött ott viziózik a hitetlenség csudafantomja, | is, mert a ma esti tisztviselői mozgalom szintén ebbe a kategóriába tartozik. A proíetáriátust szervezve találták a gazdasági válságok, amelyek dacára a helyzetét folyton javította, mig a középosztály az osztályharcban csak ütköző volt, amelyet a viharok mindig jobban megtépáztak. „Szervezkedni!" — ez a jelszó hangzott föl ékkor mindenütt, mindenhonnan és a középosztály is megpróbált szervezkedni nemzetközi alapon, ugy, áhogy tudott. Ki ellen irányult ez a szervezkedési kísérlet? A proletárok ellen? Nem tudni. A középosztály nemzetközi szervezése n,em sikerült, mert nem sikerülhetett. A munkásosztály egységesen rosisz, silány, sanyarú helyzetben van, a proletár az egész világon proletár és a munkás máról-holnapra él Magyarországon asak ugy, mint Ausztriában. De a középosztály helyzete mindenütt a világon más és más. Az angol középosztály kétségtelenül erősebb, mint a magyar, a német középosztálynak egészen más érdekeik vannak, mint a francia bourgeoisnak. Nálunk a küzdelem a szervezkedés éle a feudalizmus ellen megy, a feudálisok erejét kell megtörni annak a gazdasági harcnak, amelyben a középosztálynak egy bizonyos pontig együtt kell haladnia a proletáriátussal. De hogyan szervezkedjék ez a középosztály egységesen és egyöntetűen a német középosztálylyal, amelynek a gazdasági harca nem a feudális arisztokrácia ellen folyik, hanem az iparbárók és tőkemágnások ellen? Nálunk előbb el kell jutni a fejlődésnek arra a pontjára, hogy e nagy tőke indusztralizálja az országot és erre a pontra Németország társadalmi elhelyezkedése már eljutott. Vagy hogyan szervezkedjék a nagytöke ellen harcoló német polgár a francia bourgeoisval, akinek már a szervezkedése a proletáriátus gazdasági előrenyomulásának akar gátat vetni? aminthogy az eksztázisos kéj mögött is mindig fájdalom a miénk. Feltámadunk! Igy irtuk ki a temetőre, ezt kiáltjuk a halottakat keresve. És valljuk be, — bűnünket ne is bánva — -hogy kiáltásunk mögött soha se a Halál van. De mindig az Élet, a közönséges, az elnyűtt, 'az isteni, a csudás, a megutált, az imádott, a biinös, az Elet! Mely befogad minden jelzőt és minden élőt is ... Föltámadunk! Ó, antik szók zsolozsmája, koporsók érccsengése, aj! földbe hatoló üzenet, testek titkos temploma. Föltámadunk! Ó, istenhez hanyatló árnyék, aj! szivek őrjöngő üzenete — ó, szeretet el nem apadó folyása — aj, világokon áthatoló fantázia: élet megváltása: halottak élete. Föltámadunk! Zeng az élők kiáltása a halottak felé. Akik azonban hallgatnak és elbújnak és nem láthatjuk, hogy hivnak-e, intenek-e, szeretnek talán? Föltámadunk — de előbb meghalunk. Meghalunk. Olyan egyszerű igy, olyan megnyugtató, olyan bizonyos, hogy — nem hihetünk benne, nem nézhetjük csak igy — hanem sirunk a sirokra rogyva és filozofálunk a sötétségbe kapaszkodva és fantáziánkat a koporsókon túlra küldjük és hívjuk a halottakat, hogy velük együtt reméljünk és föltámasztjuk az élőket, a holtakat és... Igen. És meghalunk. És végül: ki is tartozik a középosztályba? Az ötven forintos kishivatalnok, vagy az az egyetemi tandíj akinek az évül jövedelme ötvenezer korona? Ki a „középpolgár": a gyáros, vagy a hivatalnoka, a kereskedő, vagy a kereskedelmi alkalmazott? Az érdekek olyan sokszerüek, olyan egymásba fűződők, hogy az egyetlen társadalmi osztdlylyá való szervezkedés lehetetlen. A középosztály voltaképen nem is osztály és ezért bukott meg az osziálylyá szervezésériek minden kísérlete is. A müncheni kongresszus pedig, ha más eredményt nem is tudott elérni, egy tanulsággal mindenesetre szolgált: szemléltető alapon bizonyította be, hogy a „középosztály' a nagy gazdasági harcot egy táborban nem vr-hatja meg. És hogy az egész középosztályt átfogó tábort még a született adminisztrátorok, a németek sem tudták megcsinálni. A tejhamisitók ellen. — Porondra a máregkeverökkel! — (Saját tudósitónktól.) Megszívlelésre méltó indítványt nyújtott be a tanácshoz Franki Antal felsővárosi gyógyszerész, a törvényhatóság egyik agilis és rokonszenves tagja. Az indítvány a tejhamisitás megnehezítését célozza és abban Franki Antal arra kéri a tanácsot, hogy a tejhamisitásért elitéltek neveit, a bírságolás nagyságát közöljék a lapokkal, hogy igy a közönség tisztában legyen azzal: kiktől kell óvalkodni. Az inditvány, amelyet minden hizonynyal magáévá tesz a tanács, igy hangzik: A tejnek vizsel való hamisítása oly nagy mérveket ölt és a hamisítást olyan nagy vakmerőséggel űzik, hogy szükséges, miszerint a hamisítás meggátlására a hatóság a legnagyobb szigorral járjon el. A lelkiismeretlen hamisítók, amig egyrészről különféle ürügyek alatt a fogyasztó közönséget a tej árának emelésével kiuzsorázzák, addig másrészről a leggaládabb módon törnek a közönség egészsége ellen, meghamisítván a tejet lefölözéssel, vagy bőséges vízmennyiséggel. Persze a hamisítóknál fő a haszon. Itt nem veszik tekintetbe, liogy a közönség a drága pénzért jó árut kíván, nem akarják tudni, liogy az élelmiszerek között milyen elsőrendű fontossággal bír épen a tej, de lelkiismeretüket sem furdalja az, hogy rossz tejjel árasztják el a város közönségét, beteggé teszik a fejlődő gyermekeket, megmérgezik a súlyos betegeket, akiknek a tej képezi egyedüli táplálékukat. , A hatósági orvosok igazolhatják, liogy ma már olyan vakmerően űzik a hamisítást Szegeden, hogy volt tej, amelynek csak egyharmadrésze volt tej, kétharmadrésze pedig viz. Elismerem, hogy a piaci ellenőrzés a hatóság részéről lelkiismeretesen történik, de a bírságolás mai módja nem eléggé szigorú és nem elegendő a hamisítás meggátlására. Ma a leleplezett hamisító a kirótt pénzbírságot egyszerűen lefizeti, de az elkövetett visszaéléseket titokban maradnak, mert más nem tud azokról, mint az ügyben ítélkező hatósági közeg. Javaslatom tehát erre vonatkozólag az, liogy a tekintetes tanács olyan határozatot hozzon, hogy a jövőben mindazokat az élelmiszerhamisitókat, akiket a lelkiismeretlen üzérkedésnél rajtakapnak, ne csak a szokásos pénzbirsággal büntessék, hanem minden egyes esetet hozzanak nyilvánosságra, még pedig olyan módon, hogy a hírlapok közöljék a kihágást elkövető nevét, lakását és a kirótt bírságot. Igy legalább a közönség ia tudomást szerez arról, kiktől kell óvakodni a tejvásárlásnál. Azt hiszem tekintetes tanács, hogy ez a módszer, ha nem is fogja teljesen meggátol-