Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-01 / 251. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 november 4 ha Kossuth Justhot mégis exkontentálni akarja, ugy ő is hozzájárul a legradikáli­sabb választójognak a katonai kérdéseket megelőző törvénybe iktatásához. Akárhogyan vizsgáljuk is az előttünk fekvő autentikus vezéri nyilatkozatokat, nem juthatunk más eredményhez, mint ah­hoz, hogy Kossuth egy iskolapéldáját akarta nyújtani a Darwin-féle natúral adoptation-nak. Jó szerencse, hogy a nemzeti munkapártban nem ül 256 poli­tikai darwinista. A szervezkedő néposztályok. (Saját tudósitónktól.) A középosztály szervezését sokszor meg akarták csinálni, különösen Németországban, a legszervezet­tebb társadalomban. És ez a szervezés ed­dig sohase isikerült, semmi tekintetben. A mult hetekben Münchenben volt három na­pig tartó nemzetközi kongresszus, amely szétoszlott szintén, minden eredmény nél­kül. Pedig ez a kongresszus azokat a gaz­dasági problémákat tolta előtérbe, amelyek a középosztályt legjobban izgatják és ame­lyeknek az előtérbe tolásával a legkönnyeb­ben értékelhetővé tudták tenni, hogy meny­nyire szükség van erre a szervezkedésre. És itt, ezen a ponton feneklett meg végleg a szervezkedési kísérlet. A kongresszusról ki­derült, hogy heterogén elemekből áll, hogy sem a meggyőződése, sem az érdekei nem egységesek és hogy a legegyszerűbb kér­dések is a belső harc kitörésének magvát rejtik magukban. A középosztály szervezkedésének a gon­dolata szükségképen merült föl, mert hiszen az utóbbi évek gazdasági válságai majdnem kivétel nélkül a középosztályt sújtották leg­élesebben. Ezt mindenütt felismerték már, ínég — hogy nagyot mondjunk — Szegeden élet titkáig juthatunk. Mert minden titok az élethez tartozik, amig élünk és minden filozófia, minden gyönyör, min­den igazság, minden fantázia csak egy miatt él: a halál félelméért és a halál miatt kell élnünk, hogy ne legyünk halottak, amig élünk. Hogy ne maradjunk halottak, amikor meg­halunk. Megsemmisülni, ez az ómegája minden alfának. Ez ellen küzdünk minden pillanatban. E miatt ra­gaszkodunk minden produktumhoz, amivel csak összedobban a szivünk. Mindenkinek ez a gondolata: Ha én megsemmisülök, leg­alább a müveim maradjanak meg, legalább az ágyékomból pattant élőben éljek. Igy hisszük, reméljük, szeretjük, — dacára, hogy millió évek multán a legszebb műre­mekek is elpusztulnak, s dacára, hogy az én utódom nem az én életem már, — mégis hiszek, mcgis menekülök a megsemmisülés elöl. Nemhiába mindannyian csak oda me­nekülhetünk ... csak a megsemmisülésbe vethetjük a koporsónkat, amikor kiégtünk, miként a világűrbe zuhant csillagok. Halál! Csak ennek a legyőzéseért halt meg Krisztus. Legyőzte a halált, — igy hisz­szük szentül, de azért Nagypéntek halálos napján mégis siratjuk a Mestert, mert ezen a napon nem volt isten, hanem ember. És hiába hisszük, hogy legyőzte a halált, inert e ihivés mögött ott viziózik a hitetlenség csudafantomja, | is, mert a ma esti tisztviselői mozgalom szintén ebbe a kategóriába tartozik. A pro­íetáriátust szervezve találták a gazdasági válságok, amelyek dacára a helyzetét foly­ton javította, mig a középosztály az osztály­harcban csak ütköző volt, amelyet a viharok mindig jobban megtépáztak. „Szervez­kedni!" — ez a jelszó hangzott föl ékkor mindenütt, mindenhonnan és a középosztály is megpróbált szervezkedni nemzetközi ala­pon, ugy, áhogy tudott. Ki ellen irányult ez a szervezkedési kísérlet? A proletárok el­len? Nem tudni. A középosztály nemzetközi szervezése n,em sikerült, mert nem sikerülhetett. A munkásosztály egységesen rosisz, silány, sa­nyarú helyzetben van, a proletár az egész világon proletár és a munkás máról-hol­napra él Magyarországon asak ugy, mint Ausztriában. De a középosztály helyzete mindenütt a világon más és más. Az angol középosztály kétségtelenül erősebb, mint a magyar, a német középosztálynak egészen más érdekeik vannak, mint a francia bourgeo­isnak. Nálunk a küzdelem a szervezkedés éle a feudalizmus ellen megy, a feudálisok ere­jét kell megtörni annak a gazdasági harc­nak, amelyben a középosztálynak egy bizo­nyos pontig együtt kell haladnia a proletá­riátussal. De hogyan szervezkedjék ez a kö­zéposztály egységesen és egyöntetűen a né­met középosztálylyal, amelynek a gazda­sági harca nem a feudális arisztokrácia el­len folyik, hanem az iparbárók és tőkemág­nások ellen? Nálunk előbb el kell jutni a fej­lődésnek arra a pontjára, hogy e nagy tőke indusztralizálja az országot és erre a pontra Németország társadalmi elhelyezkedése már eljutott. Vagy hogyan szervezkedjék a nagytöke ellen harcoló német polgár a fran­cia bourgeoisval, akinek már a szervezke­dése a proletáriátus gazdasági előrenyomu­lásának akar gátat vetni? aminthogy az eksztázisos kéj mögött is min­dig fájdalom a miénk. Feltámadunk! Igy irtuk ki a temetőre, ezt kiáltjuk a ha­lottakat keresve. És valljuk be, — bűnünket ne is bánva — -hogy kiáltásunk mögött soha se a Halál van. De mindig az Élet, a közön­séges, az elnyűtt, 'az isteni, a csudás, a meg­utált, az imádott, a biinös, az Elet! Mely befogad minden jelzőt és minden élőt is ... Föltámadunk! Ó, antik szók zsolozsmája, koporsók érccsengése, aj! földbe hatoló üze­net, testek titkos temploma. Föltámadunk! Ó, istenhez hanyatló ár­nyék, aj! szivek őrjöngő üzenete — ó, sze­retet el nem apadó folyása — aj, világokon áthatoló fantázia: élet megváltása: halottak élete. Föltámadunk! Zeng az élők kiáltása a halottak felé. Akik azonban hallgatnak és elbújnak és nem láthatjuk, hogy hivnak-e, intenek-e, szeretnek talán? Föltámadunk — de előbb meghalunk. Meghalunk. Olyan egyszerű igy, olyan megnyugtató, olyan bizonyos, hogy — nem hihetünk benne, nem nézhetjük csak igy — hanem sirunk a sirokra rogyva és filozo­fálunk a sötétségbe kapaszkodva és fantá­ziánkat a koporsókon túlra küldjük és hív­juk a halottakat, hogy velük együtt remél­jünk és föltámasztjuk az élőket, a holtakat és... Igen. És meghalunk. És végül: ki is tartozik a középosztályba? Az ötven forintos kishivatalnok, vagy az az egyetemi tandíj akinek az évül jövedelme ötvenezer korona? Ki a „középpolgár": a gyáros, vagy a hivatalnoka, a kereskedő, vagy a kereskedelmi alkalmazott? Az érdekek olyan sokszerüek, olyan egy­másba fűződők, hogy az egyetlen társadalmi osztdlylyá való szervezkedés lehetetlen. A középosztály voltaképen nem is osztály és ezért bukott meg az osziálylyá szervezésé­riek minden kísérlete is. A müncheni kon­gresszus pedig, ha más eredményt nem is tudott elérni, egy tanulsággal mindenesetre szolgált: szemléltető alapon bizonyította be, hogy a „középosztály' a nagy gazdasági harcot egy táborban nem vr-hatja meg. És hogy az egész középosztályt átfogó tábort még a született adminisztrátorok, a néme­tek sem tudták megcsinálni. A tejhamisitók ellen. — Porondra a máregkeverökkel! — (Saját tudósitónktól.) Megszívlelésre méltó indítványt nyújtott be a tanácshoz Franki Antal felsővárosi gyógyszerész, a törvény­hatóság egyik agilis és rokonszenves tagja. Az indítvány a tejhamisitás megnehezítését célozza és abban Franki Antal arra kéri a ta­nácsot, hogy a tejhamisitásért elitéltek ne­veit, a bírságolás nagyságát közöljék a la­pokkal, hogy igy a közönség tisztában le­gyen azzal: kiktől kell óvalkodni. Az inditvány, amelyet minden hizonynyal magáévá tesz a tanács, igy hangzik: A tejnek vizsel való hamisítása oly nagy mérveket ölt és a hamisítást olyan nagy vak­merőséggel űzik, hogy szükséges, miszerint a hamisítás meggátlására a hatóság a legna­gyobb szigorral járjon el. A lelkiismeretlen hamisítók, amig egyrészről különféle ürü­gyek alatt a fogyasztó közönséget a tej árá­nak emelésével kiuzsorázzák, addig másrész­ről a leggaládabb módon törnek a közönség egészsége ellen, meghamisítván a tejet lefö­lözéssel, vagy bőséges vízmennyiséggel. Persze a hamisítóknál fő a haszon. Itt nem veszik tekintetbe, liogy a közönség a drága pénzért jó árut kíván, nem akarják tudni, liogy az élelmiszerek között milyen elsőrendű fontossággal bír épen a tej, de lel­kiismeretüket sem furdalja az, hogy rossz tejjel árasztják el a város közönségét, be­teggé teszik a fejlődő gyermekeket, megmér­gezik a súlyos betegeket, akiknek a tej ké­pezi egyedüli táplálékukat. , A hatósági orvosok igazolhatják, liogy ma már olyan vakmerően űzik a hamisítást Sze­geden, hogy volt tej, amelynek csak egyhar­madrésze volt tej, kétharmadrésze pedig viz. Elismerem, hogy a piaci ellenőrzés a ható­ság részéről lelkiismeretesen történik, de a bírságolás mai módja nem eléggé szigorú és nem elegendő a hamisítás meggátlására. Ma a leleplezett hamisító a kirótt pénzbírságot egyszerűen lefizeti, de az elkövetett vissza­éléseket titokban maradnak, mert más nem tud azokról, mint az ügyben ítélkező hatósági közeg. Javaslatom tehát erre vonatkozólag az, liogy a tekintetes tanács olyan határozatot hozzon, hogy a jövőben mindazokat az élel­miszerhamisitókat, akiket a lelkiismeretlen üzérkedésnél rajtakapnak, ne csak a szoká­sos pénzbirsággal büntessék, hanem minden egyes esetet hozzanak nyilvánosságra, még pedig olyan módon, hogy a hírlapok közöl­jék a kihágást elkövető nevét, lakását és a kirótt bírságot. Igy legalább a közönség ia tudomást szerez arról, kiktől kell óvakodni a tejvásárlásnál. Azt hiszem tekintetes tanács, hogy ez a módszer, ha nem is fogja teljesen meggátol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom