Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-12 / 234. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 10 nar ói uciucd cinóke sna fontosabb és a munkapártnak szükségesebb- személyiség, mint valaha volt, amennyiben a mai nap fo­lyamán megkezdte tárgyalásait áz ellenzék­kel — a kompromisszumról.. Megkezdte pe­dig a tárgyalásokat Lukács, Tisza, az egész kormány és az egész munkapárt megbízá­sából és igy rajta csüng az ország szeme. El lehet-e a nagy-nagy kérdéséket kompro­misszummal intézni? Andrássy azt mondja, hogy lehet. Nagy emberek is tévedhetnek és tévedésük sokkal súlyosabb horderejű, mint a közönséges embereké. A PESTI HÍRLAP irja: A béketárgyalásoknál épen az ád különös jelentőséget, hogy itt nemcsak az ellenzék obstrukciójáról vagy a kormány állásáról van szó, mert hiszen a parlamenti válságot lénye­gében az a nagy konírpverzia idézte elő most is, amely korona és nemzet között a katonai kérdésekben fennáll. S addig nem is lehet visszaállítani a parlament munkaképességét, amíg a nagy kérdésben, a véderő kérdésében korona és nemzet között nem tudnak egy tisz­tességes kompromisszumot létrehozni. S ha tisztességes a kompromisszum, akkor talán többet használ az országnak, mint a meddő harc. A PESTI NAPLÓ irja: A talaj, amelybe a megegyezés és a béke fehér virágának megvaií elhintették, eléggé termékenynek mutatkozik. Nem tudjuk, ez a néhány enyhe őszi nap, vagy mi más tette, de tény, hogy a megegyezésnek ma már mindkét oldalról mohón jelentkeznek hivei. Az ország demokratikus közvéleményének nem lehet közömbös, hogy milyen lesz a ki­bontakozás, ha ugyan lesz. Nem lehet kö­zömbös, hogy minő képet fog viselni a meg­egyezés és miből ácsolják meg azt a platt­íormot, amelyen kormánypárt és ellnezék találkozkozhatnának. Az ország közvélemé­nyének köze van a kibontakozáshoz. Azt hisszük, ebben a rövid mondatban minden benfoglaltatik. A BUDAPESTI HIRLAP irja: Berzeviczy Albert jobbról és balról minde­nek tudtával és beleegyezésével fog hozzá a kompromsszumos tárgyaláshoz, föl kell tehát tennünk, hogy van valamely mindenektől egy­aránt elfogadható komoly alap, amelyen a kompromisszum létrehozását remélik. Kon­statáljuk végre azt is, hogy minden oldalon óhajtják is a békés kibontakozást —- azzal a különbséggel, hogy a mig egyrészt vannak politikusok, akik azt hangoztatják, hogy par­lamenti normális viszpnyökat csakis kom­promisszum révén lehet teremteni, addig másrészt mások hajlandók az ellenkező vég­letben mozogni s a mai adott helyzetben szin­te lehetetlennek vélik a békés megegyezést az obstruáló pártokkal. ! • 5 íme, néhány lapszémelvény. Természe­tesen kiütközik a lapok álláspontja, poli­tikai hitvallása, de azért mindegyik hang megegyezik abban, hogy a mai parlamenti helyzet tarthatatlan, a mái bénitó állás­pont egyszerűen lehetetlen és általánosan veszedelmes. Már pedig éz az alaphang a fő, ez kívánja a fordulatot. Csak nyereség­ben van a kormány akkor; amikor min­denki tudja, hogy á tarthatatlan helyzetet az ellenzék okozta és nem a kormány. Ta­nulság: hógy a tarthatatlan alapról az elenzéknek kell eltérnie és nem a kormány­nak, amely munkásságot akar, békét kiván és nem harcot, — különösen nem olyan harcot, amilyen hónapok óta dul. És — ezt a kompromiszumos tárgyalá­soknál is figyelembe kell vennie mindenki­nek — az ország is az akarja, amit a kor­mány. Temesniegys orvosok nélkül. — AHaíok és emharak egésassge. — (Saját tudósítónktól.) Az állatgyógyászat­nak van egy ultima ratiója is, mely a legké­nyelmesebb. Ha valamely állatra vonatkozó­lag megállapítják a gyógyíthatatlan betegsé­get, akkor egyszerűen lebunkózzák őket, vagy más módon s eszközökkel szálltják erről a világról a más világra, ha ugyan állatokkal kapcsolatban lehet egyáltalában más világról beszélni. Emberek életét sokkal többre taksálja az orvosi tudomány. Mert embert még akkor sem szabad megölni, ha életbentartásához minden remény elveszett már s ha akár­mennyit szenved is a gyógyíthatatlan beteg. Ha valakin kitört már a viziszony, vagy amint nevezik: veszettség, akkor is meg kell várni, amig a szervezetével végez az iszonyú betegség. Mindenesetre humánus felfogás ez a tu­domány és annak gyakorlói részéről, mert kifejezi, hogy mennyivel többre becsüli az emberéletet az állati életnél, jóllehet sok be­tegnek megváltás volna a halál. Sajnos azonban: csak az emberélet nyom többet a mérlegen és csakis a tudomány mér­legén. Az ember egészsége, az egészen más valami. Az ember egészségének legfőbb őri­zete az állam, vagy a város, vagy a község, szóval: a hatóság kötelessége volna. De hogyan teljesitik a közhatóságok ezt a köte­lességet? S különösen milyen perspektívák tárulnak elénk, ha összehasonlítjuk az álla­tok egészségének legfőbb gondozásával. Hirt adtunk róla, hogy egyetlen várme­gyében (Temesben) nem kevesebb, mint ti­zenkét járási és községi orvosi állás van üre­sedésben, Az orvosi honoráriumok oly kicsi­nyek, az orvosi praxis oly kevéssé fruktifiká­lódik, hogy nem bolond senki kitenni magát az ínségnek és nélkülözésnek. Különösen nincs kedve erre orvosnak, aki erejének, szel­lemi képességéek legjavát áldozta a diplo­maszerzésre Nincs orvos és nincs az ember egészségének gondozója. S ba egyetlen megyében, ha Temesben ennyi orvosi állás betöltetlen, elképzelhető, hogy távolabb eső helyeken, ahol még cseké­lyebb a kultura, milyen mértékben van bi­tangjára hagyva az emberek egészsége. Ezzel szemben az állategészségügy min­denhol jobb állapotban van. Olyan járás nincs, aliol legalább két-három állatorvos nem volna. Aliol a magángyakorlat nem eléggé gyümölcsöző, ott az állam segit, mi­vel hogy az állategészségüy államosítva van s az emberegészségügy nincs államosítva, Ez pedig annak a jele, hogy az állam nagyobb fontosságot tulajdonit az állategészség gon­dozásának. Az egészen civilizálatlan s teljesen tudat­lan pórnép színvonalát foglalja el ezzel az állam. Vannak faluk, amelyekben a család csak akkor hivja az orvost, amikor már küld is a gyóntató papért. De amikor a tehene, vagy sertése beteg, rohan az állatorvoshoz és minden követ megmozdít, hogy az állatot megmentse. És ez a régi magyar szokás is hozzájárni aboz, hogy például olyan megyé­ben, mint Temes, egyidőben tizenkét orvosi állás legyen üresen. Holott betöltve is kevés az orvos ... Szeded az iparáért. — Munkásházakat építenek Újszegeden. — {Saját tudósítónktól.) A város pénzügyi bizottsága szerdán délután ülést tarott. So­kan voltak ott ezen az ülésen, nagy volt a vi­tatkozás, végeredményben azonban a bizott­ság két olyan határozatot hozott, amelyek mindenképen hozzájárulnak a szegedi ipa­fejlődéséhez. Elhatározta nagy többséggel a pénzügyi bizottság, hogy támogatja a Ma­gyar Kender- és Lenipar Részvénytársaság­nak azt a beadványát, amelyben az a gyár fejlesztésére olcsó területet kér a várostól és elhatározta a bizottság azt is, hogy javasolja a közgyűlésnek, adjon a gyárnak munkáshá­zak céljaira ingyen telket. Bizonyos, hogy a pénzügyi bizottságnak nagy többséggel hozott határozatát magáévá teszi a város törvényhatósági bizottsága is. Elvégre mind a két javaslat célja egy: fej­leszteni a szegedi ipart, amely elsősorban a hatóságtól és a várostól várja el joggal a tá­mogatást. A pénzügyi bizottság többsége azon az ál­lásponton volt, hogy mindakét kérést teljesí­teni kell. A gyár, amely olcsóbb telket kért üzemének megnagvobbitására, eddigi műkö­désével beigazolta azt, hogy minden tekin­tetben megérdemli a támogatást. A magyar ipar fejlődése körül nagy érdemeket szerzett magának, hatalmas gyártelepet alkotott Új­szegeden, ahol az emberek százainak ad ke­nyeret és tisztességes megélhetést. Hogy munkásai helyzetének javításáról milyen mértékben kiván gondoskodni, azt igazolja a második kérése, amelynek alapfeltétele az, hogy öt hold területen épit egészséges mun­káslakásokat. Mindezt honorálta is a bizottság, honorálta a város tanácsa is, amely már előzőleg ma­gáévá tette a gyár kérését. Hangzottak el azonban a bizottsági ülésen felszólalások, a melyek megint meggyőztek bennünket arrói, hogy akadnak még emberek Szegeden, akik mindenáron kerékkötői akarnak lenni az ipar fejlődésének. Koszó István dr volt mindenké­pen a kérés teljesítése ellen és többszöri föl­szólalásában a leglehetetlenebb indokokkal ellenezte a tanács javaslatának elfogadását. Állításairól egymásután derült ki, hogy azok­nak alapja téves és a bizottság tagjaira, a mint azt az eredmény megmutatta nem va­lami nagy hatást gyakorolt a bizottsági tag ur fölszólalása. Meg kell állapítani még két dolgot. A gyár nem ingyen kéri a telket és olyan összeget ajánl föl azért, amely a mostani jövedelme-' zőség tőkéjének felel meg. Kétezer koronát. Kétségtelen, hogy ez kedvezményes ár, amint hogy az évtizedek óta működő gyár kedvez­ményt meg is érdemel. Ámde nevetséges do­log, egy milliós vállalatot olyan váddal illetni, mint azt Koszó István dr tette, hogy gseftelni akar a telkekkel. Ami nedig a munkásházak kérdését illeti, hát abban a legkevesebb, amit a város tehet, hogy ingven telket ad a mun­kásházak céljaira. Ez az első lépés Szegeden a munkásházak kérdésének a megoldására és elismerés illeti csak meg a kendergyárat, hogy ő kezdte meg a kérdés megoldását. Balogh Károly tanácsost, aki a kérdés elő­adója volt az ülésen, elismerés és dicséret illeti meg a javaslatáért, ö megértette és mél­tányolta a gyár kérésének a jogosságát és előadásában kellő mértékben jutatta is ezt ki­fejezésre. A bizottság üléséről egyébként ez a tudó­sításunk számol be: A bizottság ülésén Bokor Pál polgármes­terhelyettes elnökölt. Jelen voltak Gerő Árminon, a Magyar Kender- és Lenipar Készvény társaság vezérigazgatóján kivül a következő bizottsági tagok: Balogh Károly pénzügyi tanácsos, Becsey Károly dr., Désy Béla, Holtzer Aladár, Jakabffy Lajos, Kiss Arnold, Koczor János Tanácsos, Koós Ele­mér, Koszó István dr., Landesberg Mór, Ob-

Next

/
Oldalképek
Tartalom