Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-10 / 232. szám

1911 II. évfolyarr, 232, szám Kedd, október 10 fiüiponfi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, iíorona-utca 15. szám Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t= Városház-utca 3. szám =-> ELŐFÍZETESl AR SZEüEDEiN egész évre . R 24-— íálévre . . . R 12'negyedévre . K 6'— egy hónapra R 2Egye3 szám ára 10 fillér. ELÍ FIZETÉSI AR VIDÉREN|: egész évre R 28-— léiévre . . . R negyedévre , R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fiiiér. 14'2.40 TELEFON-SZAfl: Szerkesztőseg 305 c__ a adóhivatal 3 & interurbán 305 Budapesti szerkesztősig icleton-száma 12 8- 12 Nemzeti kulíurmunka. Mialatt az ellenzék obstrukcióval tartóztatja fel az országyülést hazánk ügyeinek ellátásában: a minisztériumok annál serényebbül dolgoznak. Mit végeztek tavasz óta a nyáron át, megítélhető lesz néhány nap múlva a jövő évi költségelőirányzatból, mefyet Lukács László pénzügyminiszter fog a képviselőház elé terjeszteni, s a kormányzatnak ugy az ekzekutiva, mint a kodifikáció területén részint folyamatban lévő, részint a befejezéshez közeledő alkotásaiból. Ezúttal a kultuszminisztérium méltatására nyilik alkalom, midőn a magyar kultura vezető-hatósága három fontos akciót egyidejűleg indit meg a publicitás szeme előtt. Országosan szervezi a patronázs ügyet, gondoskodik kiegészitő tanfolyamról az erre utalt lateinerelem számára s az egész tanfelügyelői kar bevonásával konferenciát tartott népoktatási intézményeink intenzív fejlesztése érdekében. A közérdeklődés homlokterét főleg az utóbbi mozgalom foglalja el, melynek jelentőségét az is fokozza, hogy megindítója és vezetője, személyes közreműködéssel, maga a kultuszminiszter: Zichy János gróf volt. Nagyjelentőségű beszéde, melylyel a tárgyalásokat bevezette, politikai suiylyal is bir, mert nemcsak irányt adott a szakértekezletre egybehívott tanácskozó testületnek, hanem a miniszter államférfiul felfogásába, szándékaiba és koncepciójába is mélyebb bepillantást enged kultúrpolitikánk egyik legfontosabb ágazatában: a népoktatás területén. Feladatául tűzte ki, hogy azokat a korszakos törvényeket, melyeket előde az elemi iskolák világában alkotott, ne csak tökéletesen végrehajtsa, hanem a szükséghez képest törvényhozásilag uj intézkedésekkel kiegészítse, vagy továbbfejlessze. E célból hét kérdőpontra nézve kérte ki a tanfelügyelői kar tagjainak véleményét, de fentartotta maga számára, hogy az értekezlet matériáját saját felfogása szerint és politikai felelősségéhez képest fogja értékesíteni és érvényre emelni. Ez a beszéd miniszteri programm, s az a szellem hatja át, mely a tavaszi expozéban a képviselőházat valósággal inspirációba hozta. Amiket Zichy János gróf akkor csak nagy általánosságban jelzett, azoknak most konkrét formát adott, gyakorlati téren törekszik erős kézzel megvalósításukra s teljes precizió jellemzi szavait az első vonatkozásokban, amikre akkor csupán finom reflexióval mutatott s ezért némelyek félremagyarázták. Mostani kijelentései ép oly pragmatikusak, amily plasztikusak, senki sem értheti többé félre s az egész közvélemény érezni fogja azoknak mindenkire szükségkép megnyugtató hatását. Kultúrpolitikájában a verbum regens a magyar nemzeti kultura. Ezt akarja a lehető legmagasabb íokrá, széles alapon, messze menő eszközökkel s kellő mélységgel. kifejleszteni. Ehéz rendezi be egész oktatásügyünket, ehéz szervezi népoktatási intézményeinket, anélkül azonban, hogy ez által ellentétbe vagy összeütközésbe jutna az országban élő fajok és felekezetek sajátlagos kulturtörekvéseivel. Összhangzatot, ejgyütthátó munkát óhajt köztük létrehozni, a magyar műveltség vezetése, égisze alatt. Az egységes munka érdekében kívánatosnak tartaná ugyan- a miniszter, hogy népoktatási intézményeink egy kézbe, egységes vezetés alá kerüljenek. De ezt, a mi egyértelmű volna az elérni oktatás államosításával, mert csak* az állam keze birna mindeneket egyesiieni, különleges viszonyaink közt ez idő szerint nem látja keresztülvihetőnek. Azért ahoz a expedienshez nyul, mely rendszert létesít a különböző iskoiafentaríók közt, biztosítja nekik az államerkölcsi s anyagi támogatását, hogy annál szigorúbbra fogja fölöttük az állami felügyeletet a nemzeti kultura javára követelhető szolgáltatások érdekében. Dicsőség. Irta Henry Duvernois. A nagy színésznő szobalán3^a belépett az öltöző szobába és diszkréten lesütve a szemét kérdezte: — Hozhatom a reggelit? — Hozhatja. Hallod, Petit-Nami, már fölkelhetnél, — nevetett a színésznő és jól megrázta a pamlagon alvó fekete bajuszos urat. — Hallod, nem szégyelled magad, már a reggelit jelentik és.te még mindig alszol. Nézd, én már készen vagyok. Nos?! Petit-Nami kidörzsölte szeméből az álmot és lustán ásított: — Mi az, kedvesem? — Az, hogy egy premiére utáni napon jobban érdeklődhetnél és igazán korábban fölkelhetnél. Már itt a kávé és én még egy kritikát sem láttam. — És ... és ... végre is csak érdekel. — Ugyan, hagyd el. Oly mindegy az, amit ők beszélnek. Te vagy az utolérhetetlen, a legnagyobb tragika. Ezt már egyszer elhitted nekik, ők elhitték maguknak és ezen nem lehet változtatni... Amig beszélt, gyorsan öltözött. Mikorra a szobalány kinyitotta az ebédlőajtót, már kijött a zuhany alól. — Améli, — érdeklődött újra a nagy Lídia Grandchamps, — nincs nálad egyetlen lap sem? — De igen. Itt van egy. Hallgassa csak mit ir. „Lídia Grandchamps, a kiváló tragika, ma remekelt a ruháival. Csodálatos szép volt a ruhája. Mihez is lehetne hasonlítani ennek a ruhának a szabásmódját? Olyan volt ez a ruha,"mint a lepel, amellyel letakarnak egy gyönyörű síremléket. így nem látszik a szomorú szimbólum, csak a ragyogó takaró. Gyönyörű szép volt az a ruha. Egy egész dicsőséges temetőt feledtetett velünk." — Ah, elég, Ameli, elég! Mit szólsz ehez, barátom? Ezek meg vannak őrülve; ezek föl vannak bérelve ellenem. Ezek már nem tudnak rólam egyebet mondani, csak annyit, hogy jó a szabóm. És hogy mondja ezt! Hallatlan ... Nos, készen vagy? Valaki csöngetett. Ameli kisietett és visszajött egy névjeggyel. — Gyorsan, gyorsan. Itt van az öreg. Ez azért jött ilyen korán a nyakamra, hogy gratuláljon nekem. Nos, még mindig nem vagy készen?... — Tudod, Lidia, ez az öreg — — Jó, jó ... Majd ezt máskor mondd el. Most csak menj. A mellékajtó felé tuszkolta, a másikon pedig beengedte Amélie a bankárt. — Jó napot, Nounou, — kiáltott eléje vidáman Lidia, milyen csinos vagy ma. Menjünk csak át a szalonba, mert hallom, hogy már jön az ujságiró a fotográfussal, aki tegnap bejelentette magát... Ah, milyen rettenetesen kínoznak engem ezek az emberek. Tetszettem neked tegnap? — Olyan voltál, mint a görög istennők. Klasszikus voltál, — ömledezett a kövér, lecsüngő tokáju széptevő, aki egészen olyan volt, amilyeneknek a színpadon karrikirozzák a bankárokat. — Jól van. Idd ki addig a teát, láthatod, hogy vártalak a reggelivel, mindjárt kettőre készültem, mig én lerázom a nyakamról ezeket itt künn. Egy kicsit drámaivá tette az arcát és bágyadtan, lelógó kezekkel, hosszú, selyem uszályát maga után húzva, belépett az újságírókhoz. — Isten hozta magukat. Már a reggeli álmomat is megzavarják, maguk kegyetlen emberek. — Ez a dicsőség átka, asszonyom. — Jól van, tudom.'Láttam, miket firkálnak rólam. Ah, magák, rossz emberek. Jó lesz a kép a zongora előtt? Mit gondolnak? Csak ne csináljanak nekem méteres szájat. Nem is szeretem ezekét a rögtönzött fölvételeket. Eszébe jutott, hogy ha boszankodik, haragos lesz az arca a kebon. Ö pedig azt akarta, hogy bizonyos merengő lágyság ömöljön el az arcán. Megütött tehát néhány billentyűt és a távolba révedezett:.. Jó lesz igy? A ruha jól van? A redÖk klasszikusak? A felvétel megtörtént, Lidia asszony viszszasietett NotirtöuHöz. Néhány nap mtrtyífa nagy Lídiánál komor arccal jelent a'bankárok gyöngye. Lidia, akinek elvei és módjai voltak, ugy tett,