Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-08 / 231. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 10 társaság hajói szoktak járni. Két török torpedóhajó és egy ágyúnaszád ebbe a kikötőbe menekült. Az olasz hajóparancsnok a hajók megadását követelte, de a törökök erről hallani sem akartak. Erre megkezdődött a harc, amelyben az olaszok az Alpagosz török torpedóhajót elsülyesztették. A másik torpedóhajó meggyuladt és elégett. A Sambot Raffaire török ágyúnaszád megadta magát. Az Alpagoszról száz török tengerész a szárazföldre menekült, ahol az albánok lemészárolták őket. fiz abbruzzói herceg üdvözlése. Rómából jelentik: Lajos abbruzzói herceg, a loni tengeren cirkáló torpedóflotta parancsnoka tegnap megkapta a kormány Marconitáviratát, hogy azonnal hagyja abba az operációkat az albán partok mentén s erre a herceg visszatért Tarantóba. A lakosság olyan lelkesedéssel üdvözölte, mint a nemzeti hősöket szokás ünnepelni. Olaszok üldözése. A Stefánia-ügyn'ókség jelenti Szalonikiból: A török hatóságok utasítására kedden mindért olasz üzletet és raktárai bezártak. A nagy Modiano-bankházat is bezárták, amit a lakosság erősen megérez. A török hatóságok itt sokkal szigorúbban járnak el, mint másutt, amit az ifju-török komité befolyásának tulajdonítanak. Az olasz kórházból a törökök az olaszokat, köztük a kórház igazgatóját is eltávolították és idegen orvosokkal helyettesitették. Az irgalmas nővérek nem akarnak törökök alatt szolgálni és elutaztak. Olaszok kiűzése Törökországból. Konstantinápolyból jelentik: Ma jelent meg a kormány hivatalos közleménye a minisztertanácsnak arról a határozatáról, amelylyel elrendelte a megtorló intézkedéseket a török birodalmi területén élő olaszok ellen. Hir szerint a minisztertanács ugy döntött, hogy nemcsak kiutasítja az olaszokat, de vagyonukra is ráteszi kezét és az olasz származású iparcikkeket kiküszöböli Törökországból. A kormány nyilatkozata azzal a fenyegetéssel fog végződni, hogy minden török alattvaló kész utolsó csepp vérét is ontani a birodalom épségéért. Nyilvánvaló, hogy az uj kormány az ifjútörök párt terrorizmusa miatt határozta el magát erre a lépésre, de a megtorló intézkedésekből nem lesz semmi és a hivatalos közleménynek nincs más célja, mint sürgős beavatkozásra kényszeríteni a nagyhatalmakat és Olaszországot megfélemlíteni. Görög-török háború készül. Belgrádból jelentik, hogy a belgrádi görög követ ma este 8 óra 50 perckor megjelent Milovanovics szerb külügyminiszternél és jelentette, hogy tekintettel a görög határon a török és olasz csapatok közt folyó háborús villongásokra, melyek a görög határállomásokat is komolyan veszélyeztetik, szükségesnek látták a görög tartalékosok behivását. Görögország tényleg nemcsak jelentette ezt, de már be is rendelte a tartalékosokat, mert mint Szalonikiból jelentik, a görög tartalékos csapatok nagy tömegekben szállják meg a görög határszéleket. Görögország ezen állítólag védelmi intézkedése erős komplikációra adhat okot, mert most már elkerülhetletinek látszik a görög-török háború, ami egyértelmű a Balkán status-quo-jának megbontásával, illetve egy európai konfliktussal. SZÍNHÁZ,_MŰUESZET Szinházi műsor. Október 8, vasárnap d. u : Cigányszerelem, operett. „ 8, vasárnap este: Az ártatlan Zsuzsi, operett. Páros »/«• „ 9, hétfő Haramiák, tragédia. Páratlan '/•• „ 10, kedd Nebántsvirág, operett, páros 2/,. „ 11, szerda Keresd a szived, vígjáték. Páratlan '/,. „ 12, csütörtök Pillangó kisasszony, opera. Páros 2/s„ 13, péntek Az ezred apja, énekes bohózat. Páratlan a/3. „ 14, szombat Az ezred apja, énekes bohózat. Páros *ji. A berlini színházak bajai. Berlin, október elején. Gombamódra nőnek ki Berlin aszfaltjából a kis és nagy színházak, az opera, és operette, a tragédia és vígjáték, a revue és látványosság kultuszára emelt színpadok, örült tülekedés támad e meggondolás nélkül alapított vállalatok fentartása érdekében. Az egyik nagy zajjal — vagy méla csendben — összeroppan és ime, ahelyett, hogy a szinházi maniakusok megdöbbennének, nyomban keletkezik helyébe másik ... kettő, három, öt . . . Most, hogy Offenbach müvei felszabadultak, mindenfelé Ofíenbach-operettek előadására alapítanak színházakat, 1913-ban pedig a Wagner-operák szabadulnak fel s akkor se szeri, se száma nem lesz a Wagner-szinházaknak. A felületes szemlélő, a szinlapokkal teleragasztott hirdetési oszlopok láttára s még inkább az elegáns közönséggel túlzsúfolt nézőtéren, csodálkozva kérdezheti, hogyan lehet Berlinben szinházi bajokról beszélni? Hiszen ez a legfényesebb üzlet, valóságos aranybánya! S csakugyan nem lehet panasz a berlini közönség érdeklődésére. A berliniek ugy, mint a Berlint látogató idegenek is túltesznek a legtöbb európai nagy város szinházéhségén. A csak némileg tűrhető darab, közepes előadásban is száz meg száz előadást ér meg s a legelőkelőbb társaság ugy megy a színházba, mintha örökösen ünnepelni menne: a férfiak frakkosan, a nők ragyogó estélyi toilettekben. Az „irodalmi" darab publikuma csupa áhítat, csupa „átérzés", „megértés" — a francia boulevard-bohózatok közönsége viszont csupa derültség, jókedv, a ráváró élvezetek előérzetében. Csak épen a direktor jár borongó arccal a színfalak között s a pénztáros vonásai árulnak el titkolt levertséget: Vájjon nem szakad-e már ma, vagy holnap a tető a fejükre. Őket a „táblás ház" nem ejtheti csalódásba, a száz meg száz előadások hazug reklámja mögött rájuk vigyorog a csőd réme. Mert hát Berlinben könnyen megtelik a többé-kevésbé tág nézőtér, amellett a kassza mégis üresen tátonghat. Ezt a Potemkin-állapotot a potyajegyek intézményével érik el a berlini színházak. A „szabad" és „mérsékelt áru" jegyek kendőzésére Berlinben kitalálták az „egyleti jegyek" elnevezését. A berliniek, sőt a helyi szokásokkal némileg ismerős idegenek is, jól tudják, melyik posztó-, vagy divatkereshedésbe, vendéglőbe, vagv kávéházba kell menniök, hogy az „egyleti jegyet kérek" varázsigére valóban potom áron kapja a legelőkelőbb színházakba a legdrágább helyekre szóló jegyeket. A szerencsétlen szinházi vállalkozó, akinek pazar kiállításról kell gondoskodnia, hogy az újdonság „vonzzon" s aki uzsorakamatokra épitette s rendezte be a színházát, mindezen felül minden hónapban a gázsinapon külön érzi a feje fölött lógó Damokleskard veszélyét. Egy a helyzettel ismerős iró kijelentése szerint Berlinben alig van egyetlen színház, mely a rendes bevételeiből,bankszerű" pontossággal képes lenne a hónap elsején kifizetni a gázsikat. Pedig ezek a gázsik évről-évre fokozódnak. A női és férfi „star"-ok követelései — a variéték és a kabarék őrült konkurrenciája következtében — szédítően emelkednek. Mit tegyen az a nyomorult direktor? Fizet, mint a köles, mert máskülönben azt mondja a közönség kedvence: „Morjen" — és egy házzal odébb áll. És gázsit pontosan kell fizetni, máskülönben a bájos művésznő s a mester másnap bekopogtat a rendőrséghez és direktorának ott deponált biztositékából vonatja le a maga követelését. Ezt megtudja a színpadi szövetkezet, s az igazgató koncessziója — perdíi. Mit tesz ilyenkor a szorongatott berlini színigazgató? Két „rossz" közül a kisebbet választja. Kölcsönpénzt vesz föl. Csakhogy a kapitalisták nem tolongnak a kulisszák körül. Jól ismerik a sáfrány illatát! Tudják, hogy az üzlet lanyha és hogy a vizbefuló ember az uzsoraszalmaszál felé is kapkod. Kedvezőbbnek mutatkozik a másik mód: Tiz-husz — vagy még több — előadás jövedelmét előre eladja, ugy mint az eladósodott magyar gazda a lábon álló gabonatermést.' Erre az üzletre akad mindig vállalkozó cég: vagy egy kávés, vagy egy áruház tulajdonos, vagy egy szinházi jegyárus. Ez kifizeti a direktornak a szükséges készpénzt és a jegyeket „mélyen leszállított áron" adja el a beavatott publikumnak. Ez tarthatatlan állapot. Egy színház se dolgozhat sok ideig az ilyen szipolyozó jegyirodáknak. Ezért mennek e^-másután tönkre, no meg a tömegesen keletkező „mozik" veszedelmes konkurrenciája is gyártja a berlini színházak koporsószögeit. * Pillangó kisasszony. Meg volt az első operai előadás az idei szezonban, amely elé várakozással tekintett Szeged zeneileg képzett közönsége. Nos, ez az előadás, hogy őszinték legyünk, reményünket is felülmulta. Az eddig' látott előadások nagy részének sivatagában valóságos oázisként hatott ránk ez az előadás: — öt heti nivótlan esték után végre egy nivós este. Mindazonáltal gáncsolásfélével kezdjük, hogy aztán annál inkább dicsérhessünk. Az igazgatóságnak ugy látszik kedvenc szerzője Puccini, a tavalyi Tosca előadás után az idén ismét a nagy olasz szerző egyik leggyönyörűbb, de egyszersmind egyik legnehezebb müvét választotta előadásra. Puccini művei azonban a leglelkiismeretesebb készülés mellett is óriási próbára teszik a szereplőket. Az a sokszor erőszakos, néha majdnem brutális hangszerelés, a thémáknak az a mozaikszerű változása, általában Puccininek azon különleges sajátossága, hogy a hang effektusokkal, akár csak Bernstein a prózai drámákban, állandóan az idegekben utazik, végtelen nehéz feladatok elé állit ja a szereplőket. Ha már Puccini műveihez ragaszkodott az igazgatóság, talán helyesebb lett volna a. Bohéméletet előadatni, melynek zenéje sokkal könnyebb, közvetlenebb; vagy még inkább Verdi-nek valamely operáját. A vidéki társulatok természetesen nem produkálhatnak olyan operai előadást, mint a speciálisan ezzel a műfajjal foglalkozó társulatok; nem is léphetünk fel azért olyan igényekkel operai társulatunkkal szemben; azonban, hogy a mai előadás még annak a megelégedését is megnyerhette, aki várakozással tekintett eléje, az kétségtelen. Thorma Zsigának úgyszólván ez volt a tulaj donképeni bemutatkozója és ez valóban sikerrel járt. Hangja kellemes, meglepően terjedelmes, a forte jelzésű részeknél szinte túlságos hangpazarlással énekelt. Az egész előadás folyamán alapos készültségről tett tanúságot, különösen az első felvonás fináléjában volt jó. A szinpadon való mozgása azonban határozottan darabos; ezt csiszolnia kell s ez esetben főereje lesz az énekes ensemblenak. Ha. sonló sikerrel szerepelt Nagy Aranka is.