Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)
1911-10-07 / 230. szám
10 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 1 —Mi irtózatos van ebben? . . . Áldozatok nélkül ez már nem történhetik meg; aztán ez az áldozat egész véletlenül esett meg. — Konstajew hirtelen fagyos gyűlöletet érzett a társa iránt. — Oly nyugodtan mondja ezt hogy . . . hogy az ember önkéntelen azt kérdi, milyen szerepet játszik önnél a mindnyájunk jólétéért való küzdelem? — Hogyan? — kérdezte a köppenyes ember jeges hidegséggel és fölényesen hátravetette fejét, mintha közelebbről akarná magának megnézni Kontsajewet. — Hogyan? — szólt Kontsajew mindnkább nekiingerülve. Ellenállhatalan vágyat érzett, hogy valakin kitöltse marcangoló érzését, m'éiy görcsös remegéssel gyötörte bensőjét, Kiáltva tört ki: — ön, bár szükségtelen, meg akarja ölni az egyik embert a másik miatt . . . Ha szabad kérdenem, miéit nem megfordítva? — tette hozzá Sápadtan, halkan, bizonytalan nézéssel és megijedve a saját szavaitól. — Közjólétről egyelőre nincs is szó — felelt a köppenyes ember ép oly hidegen, mint előbb — hanem a harcról, amely az embereket neveli. Általában nem a lét a fontos, hanem az egyének értéke. Ebből a szempontból pedig mit jelent ez a rendőr? Ne vitatkozzunk tovább! A bizottság rendeletét kell közölnöm önnel; munkához kell látnia — szólt nyomatékosan. — Térjen magához! Várnak reánk. -— Tudom már! — mondta boszusan és tiszteletlenül. IX. A part visszamaradt és közte meg a fehér bárka közt, mely hófehér habokra szelte a zöld hullámokat, mind szélesebb lapon himbálta magát a tenger. A hangok zsibongása folyton halkabb lett, elhalt a távolban. Még látni lehetett a tömeg mozgását, de az arcok már nem voltak felismerhetők. A bosszú part, a város és a bulvárok zöldje egyetlen tarka napfényes foltban olvadt egybe. Kontsajew levette sipkáját és megtörölte izzadó homlokát; halántéka alatt mohón lüktetett izzó vére. Felnézett az égre és bámulvava nézte a kéklő, szabad és roppant boltozatát, mely épen oly nyugodt és sejtelmes volt, mint mindig. Még füleibe hangzott a zavaros lárma és felindult arcok bukkantak föl látásában; emellett valójában köröskörül csendbe némult minden. Csak az átlátszó zöld viz zizegett halkan és a bárka falait nyaldosta, mig a nap fénylett és melegitett és az ég szelíden kéklett. A város már messzire tiint, most látszott csak meg, mily parányi pont a tenger, az ég és a zöldelő föld között. A páncélos sötéten és titokzatos mozdulatlanságban emelkedett ki a tengerből és a meleg levegőben, az általános sugárzásban és a körötte folyvást felfutó és hányódó nagy hullámok közt nyomasztóan hatott. A hajó nőtt, növekedett és végül kéményei, árbocai, páncélfalai, kötelei és láncai szürke tömegével elzárta a kilátást a tengerre. A bárka szuszogón és mint egy gonosz kis állat, feltúrva a vizet, közeledett az óriás vasfalhoz hasonló, hatalmas acélszörny felé. Kontsajew a köppenyes ember mögött, aki majomi ügyességgel és biztossággal kúszott előre, a kötélhágcsóra lépett. Egy csomó matróz, fehér blúzban és kék gallérral, melyet a szél meg-meglengetett, nézett le rájuk és körükben Kontsajew először láthatta szemtől szembe azt az embert, akinek neve ott függött mindenki ajkán és remegő várakozással és boldog elragadtatással járt száji'ól-szájra. (Folytatjuk.) Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- ós nyomdaváilalat Nyomtatta a Délmagyarország hírlap- és nyomda vállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota LONDONI NABY ARUHAZ KÁHOLVI UTCA 4. SZÁM. II (FE KETE SAS-ÉPÜLET.) '1 Feltűnően leszállított árak mellett árusítunk férfi-, nőiés gyermek-cipőket, férfi és női divat-cikkeket. A vizgyógymód edz és gyógyít idegesség, agy- ós szivbántmalak, álmatlanság, emésztési zavarok, köszvény, csuz stb. sikerrel kezelhetők a Wagner-fürdő külön férfi és női gyógyosztályában. Ki:-: próbált kezelő és kezelőnő. :-: Gőzkád- és zuhany-fürdőnket is a nagyérdemű közönség figyelmébe ajánljuk. A. TISZA LAJOS-KÖRUT 57. SZÁM. ===== TELEFON 10—67. === Rendez kereskedői fizetésképtelenségeket és fizetési halasztásokat. Eljár vendéglői és kávéházi üzletek adás-vételénél és azokat financirozza. — Óvadékokat ad főpincéreknek és vállalkozóknak. — Leszámítol könyvköveíeléseket Financiroz ipari vállalatokat és elvállalja azok künnlevő követeléseinek behajtását. 1091 s' EDU CD. 1 ¥7 üm 1 17 kalap és urij-f h-f hl ms ez* divat üzlete KLAUZÁL-TÉR 6. SZÁM. ::: Legmodernebb őszi ::: kalap újdonságok ós uri-divat cikkeknek legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrása.; Ingyen kapható! Papírhulladék csomagoláshoz és fűtéshez ingyen kapható a J ingyen kapható! ennrss Mindenféle marha-, jlth- és sertésbeleket szállít nagy:: ban és kicsinybefii a :: Szeged, Rossuth Lajos-sugárut 97—99. Postai rendelések rögtön eszközöltetnek. 2035 Telefon 709. sz. nmmumt^mmmmmmn I Finom szövetek| I | szövetmaradókok, legmodernebb double-, costüm- és kabát-kelmék őszi és téli idényre legolcsóbb árban beszerezhetők KLEIN MÁRTON, SZEGED Oroszlán-u. Politzer-palota. 2029 8 1 I I á Óra éS ékszerüzletemet ISIpÉJl mm? imm cCMfl LíS <& ViPiv k Aj Klauzál-tér 2. szám alá (Wagner-céggel szembe) helyeztem át GYŐRI BELÁ : órás és ékszerész.: 2123 FARKAS ISTVÁN, képesített kőmives-mester elvállal minden a szakmájába vágó másodfokú építkezéseket, javításokat, toldásokat és mindennemű átalakításokat. Tervezéssel költségvetéssel együtt. Pontos ős lelkiismeretes munka. Jutányos árak. 2079 Liszt-utca 6. szám alatt. Harisnyát kötött szövött árut I Wigner Andor Kelemen-utca 7. == 2063 - ti... 1 % >.