Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)
1911-10-25 / 245. szám
DELM AQ Y ARQRSZAQ 1911 október 25 melyek, a választójog közeli benyújtására és Ietárgvalására vonatkoznának. — Legfelsőbb elüsmerés. A szegedi háziezred két derék tisztjét legfelsőbb kitüntetés érte. A király Nováky Árpád és Szávits Miklós 46. gyálogezredbeli főhadnagyoknak kitűnő csapatszolgálatukért legfelsőbb megelégedését fejezte ki. — Alelnöki választás. A Magyar Dohányárusok Országos Szövetsége közgyűlésén Back József szegedi dobánynagyárust alelnökévé választotta. — Ai első Dreadnought építője. 'Londonból jelentik: Sir Philipp Waíís tengernagy, az angol hadihajógyárak igazgatója nyugdíjba ment. Wattsé a dicsőség, hogy ő építette az első Dreadnoughtot 1904-ben. Utóda Sir Smith lett s egyben megkapta a tengernagyi rangot. Köztudornásu Sir Smithről, hogv kötélverő mesterségen kezdte. Atyja is köteles volt Porstmouthban, fia is erre a mesterségre adta magát, aztán haditengerész lett s az arzenálokban dolgozott. Korán felismerték tehetségét s Smith volt az, aki a hadihajók páncélzatát tökéletesítette. 1873-ban letette a haditengerészeti tiszi vizsgát, s fényes pályát futott meg, mig most admiralis lett. — Liszt és a nők. Amikor Liszt Ferenc édesapja a halálos ágyán feküdt, még egyszer odahivatta az akkor 16 éves fiát és igy szólt hozzá: Fiam, mindig óvakodjál a nőktől, mert az asszonvok az ember életének a megrontói. Liszt Ferenc meglepetten hallgatta a haldokló tanácsát, melyet tizenhat éves korában még meg sem értett. Az arisztokratikus hajlamú íiu nemsokára azután szivesm látott vendége lett a legelőkelőbb társaságoknak és bizonv nem tudott ellentállni a szirének csábításainak. — Egy asszony — igy szólnak ezek az 1842-ből való feljegyzések — nyilvános hangversenyteremben letérdelt Liszt előtt és a lábait csókolta. Egy másik asszony teáscsészéjéből töltötte meg parfümös flaconját s százan és százan keztyüikre Liszt arcképét préseitették, sokan az eszméletüket is elvesztették az iránta tanúsított nagy vágyakozásban. Amikor esténként hazatért, a hálószobája rendszerint teli volt nőkkel. A legtöbben pedig sulvt helyeztek rá, hogy a világ szeme előtt mint a mester szeretői szerepeljenek. Igen gyakran megesett, hogy nők férfiruhába öltözve kisérték Lisztet művészi körútján. D'Agoult grófnőt Liszt még akkor is meg tudta hódítani, amikor már öreg ember volt, Lapruaréde Adélé grófnő, akiért pedig ezren is versengtek, Lisztet a szó szoros értelmében pompás kastélyába szöktette. Leghíresebb kalandja Sayn-Wittgenstein Karolina hercegnővel volt. Ez az asszony nemcsak szépségével, de ragyogó elmésségével hódította meg Liszt Ferencet. Néhány év múlva Meyendorff Olga bárónő, született Qorcsakov hercegnő hódította meg Lisztet, akinek egyébként tanitvánva volt. Ekkor Liszt már aggastyán volt, a bárónőnek pedig egy felnőtt fia . . . — Újonc-felülvizsgálat, A szeeredi állandó állandó vegyes felülvizsgálóbizottság október 26-án délelőtt 9 órakor a belvárosi Iskola-utcai régi gimnázium épületben levő sorozó helyiségben fog működni. — Sztrájkolok harca. Varsóból jelenlik: A szervezett péksegédek sztrájkba léptek, mert a mesterek nem akarták a béreket javítani. A keresztény péksegédek azonban nem csatlakoztak a bénnozgalomhoz. Tegnap a sztrájkolok megtámadták a nem szervezett keresztény péksegédeket, akik épen gyűlést tartottak a sztrájk ellen. Véres verekedés keletkezett, három péksegédet megöltek és egy legénvt halálosan megsebesítettek. A véroni.'snak a rendőrség vetett véget. — Az automobil-kiállítás. Berlinből jelenjelentik: A Daimler-féle automobilgyár a kiállítás rendezőségénél és a törvényszéken feljelentést tett a lyoni Labuyer automobilgyár ellen, hogy egyik szabadalmazott motoralkatrészét eltulajdonította és kiállított automobilján már felszerelte. Hétfőn törvényszéki végrehajtók mentek ki a kiállításra és a panaszos cég munkásainak segítségével nagy társzekérre raktározták el s elvitték a kiállítás területéről a Labuyer-automobilt. Hasztalan volt a lyoni cég tiltakozása, a végrehajtók felmutatták a törvényszék végzését s elszállították a gépet. Nagy közönség nézte az automobil zár alá helyezését. A Labuyer cég tiltakozott a lefoglalás ellen a francia nagykövetnél. — Két koporsó után. A Brösszeli-körnt családi drámájának két áldozatát, Jung Mihályt és feleségét hétfőn 'boncolák ;föl a szegedi közkórházban. Kedden délután már el is temették a szerencsétlen házaspárt. Jung Mihályt és feleségét nem egy sírkertbe temették, mert vallásuk különböző. A megölt asszonyt a református temetőbe hantolták el, a gyilkost pedig a római katholikus temetőbe kisérték a kíváncsiak százai. A két hátramaradt árva: Jung Boriska és Jung Gyurika egyelőre Balogh Lidia nevű nagynénj üknél tartózkodnak. A két árváról a hatóságnak nem kell gondoskodnia, mert az elhalt asszony szülei veszik őket magukhoz. — A Ncwyork nagykávéház. Hódit a moziipar. Szebbnél-szebb képek kerülnek már a vászonra. Drága művészek és még drágább művésznők versenyeznek a diadalért. A moziipar már művészet lett. Szegeden a moziipar remeikéi a INewyork (kávéházban kerülnek naponként előadásra. A legujjabb műsor direkt a művészet jegyében folyt le. John Milton történelmi dráma, a drámairodalom és színjátszás remeke. Fratto Della ugyanaz. A humoros képek valósággal lázba ejtik a közönséget. Az előadásról nem irni, hanem látni kell. — Kulinyi Simon szegedi jóbirü kárpitos diszes és tartós munkáit ajánljuk az őszi idény beálltával a közönség figyelmébe. Modern, stilusos berendezések, szolid árak. Nyolcvan szoba. Központi fűtés. Miilden szobában vízvezeték! | § Mérsékelt árak. Tulajdonos • Dávid Sándor vasúti vendéglős. 1070 jMWMWMÍWK1 Somán Mihály és Fin szőnyeg és ágynemű áruházát az eddigi összes cikkekben még dúsabban felszereive a Kárászutcában levő (volt Sátor-féle helyiség) Wagner-palotába helyezte át. Különlegességek perzsa, smyrna és indiai szőnyegekben. ••• A Kiss - utcában levő helyiségem azonnal kiadó. 1029 Szeged város közgyűlése. (Saját tudósilónktól,) Szerdán kezdődik Szeged város októberi közgyűlésének a tárgyalása, melynek legfőbb, pontja az 1912. évi költségvetés tárgyalása. Ezenkívül még sok igen fontos tárgy van főivé ve a közgyűlés tárgysorozatába. jo-r a köztisztasági vállalat házi kezelésbe vétele, érdekes indítványok és mternellációk. A közgyűlés programjából kiemeljük a következőket: Szmollény Nándor törvényhatósági bizottsági tag indítványa, hogy a Bocskai-, Vidra-, Madách- és Szilágyi-utcákat még az idén rendezzék. A tanács pártoló javaslatban terjeszti az indítványt a közgyűlés elé. A Tisza Lajos-köruti villamosvonal forgalmának megindítására Kovács József dr. indítványozza a villamoshálózat kibővítését, mert tudomása szerint a közúti villamos részvénytársaság már elérte a szerződésben kikötött forgalmat. A társaság mérlegét most vizsgálja át a mérnökség. Ha kitűnik, hogy a társaság elérte a kikötött forgalmat, akkor megkezdik az intézkedéseket a Tisza Lajos-köruti vonal kiépítése iránt. Az újszeged-temetői vonalon még az idén megindul a forgalom. Ez már kötelessége a társaságnak s a tanács figyelmeztette is erre a kötelességére. A közúti villamos részvénytársaság iparvágányt akar létesíteni a dohánygyárhoz s erre köztérhasználati engedélyt kér. A tanács javasolja a közgyűlésnek, liogy a szokásos föltételek mellett adja meg az engedélyt. i * * A tanítók lakásbére iránt Dobay Gyula dr. interpellál. Azt kérdezi, liogy ezt az ügyet mikor intézik el. A tanács azt válaszolja, hogy a tanítók fizetésének rendezése egy évvel ezelőtt már megtörtént, de a határozatot a miniszter még nem hagyta jóvá. A jóváhagyásig a tanács nem foglalkozhatik a tanítók illetményeinek kérdésével. Nem foglalkozhatik az ügy gyei azért sem, mert az elemi iskolákat minden valószínűség szerint államosítani fogják. Az ujszegedi kendergyár lietedfélhold telket kért a várostól, mert üzemét ki akarja bővíteni. A tanács javasolja, hogy az átengedendő területért a gyár négyszögölenként 1 korona 50 fillért fizessen. Mivel munkásliázak építésére is kér ingyen földet, a tanács véleménye szerint ugyancsak 1 korona 50 fillérért a műnkásházak építésére kért területet is át kell engedni. A gyár azonban adjon, vissza öt holdat a 30 holdas bérletből. Elmegyógyintézetek létesítése iránt Fehérmegye fölterjesztést tett a belügyminiszterhez s a fölterjesztés pártolására kérte a törvényhatóságokat. Fehérmegye kérelmét Szeged is pártolja, oly föltétellel, ha Szegeden is létesítenek egy elmegyógyintézetet. A városi zeneiskola tervei elkészültek s rajtuk megfelelő módosításokat tettek. A tanács javasolja a közgyűlésnek, liogy a tervüket fogadja el a kivitel alapjául, hogy az építkezést a tavaszszal meg lehessen kezdeni. A köztisztasági vállalat házi kezelésbe vétele iránt megtették az előkészületeket. Árlejtés utján beszerzik a szükséges szerelvényeket-, amelyek elhelyezésére, valamint az istállókra egyelőre ideiglenes telket bérelnek. A tanács javasolja az előzetes intézkedések jóváhagyását. szalon kőszén és koksz legjobb beszerzési forrása r. JÜTKOYICS GÉZA FA- ÉS SZÉNTELEPE KOSSUTH LAJOS-SUGÁRUT 41. SZÁM Telefon 686.(a rókusi templommal szemben)] Telelőn 686