Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)
1911-10-19 / 240. szám
f 19 15 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 19 Szép és érzelmes beszédekkel ne akarjon a főváros fátyolt rakni az építkezési katasztrófákra. Tessék vizsgálatot indítani és büntetni. Tessék legalább a jövőre gondoskodni. Ámbár talán az volna az egyetlen biztos mód, ha az építkezéseket ellenőrző közegek is kötelesek volnának állandóan ott tartózkodni a munkások között. A maguk élete kedveért vigyáznának akkor a munkások életére is. És nem építenének többé embervérret. Mert fölfiáboritó az, hogy amikor olyan városban, mint Szeged, egymásután építhetik a háromemeletes palotákat embervér nélkül, — addig az ország legelső városában, hol még az építkezésben is vezetni kellene, hát Budapesten ne tudjanak megépíteni négy-öt emeletes házat, csak embervérrel! Kibővítik az Arpád-Otthont. — Ingyenterüietet kérnek a várostól. — (Saját 'tudósítónktól,) Az ujszegedi Árpád Otthont, ahol züllött gyermekeket nevelnek hasznos tagjaivá a társadalomnak, ki akarják bővíteni. Az Otthon intenzivebben akarja tanítani a kertészetet és ezért nagyobb kertészeti telepre van szüksége. Az Országos Gyermekvédő Liga, amely az Árpád Otthon fenntartásáról gondoskodik, most beadványban arra kéri a tanácsot, hogy az Otthon részére fönntartott területből a kertgazdaság céljaira öt holdat engedjen át, a Liga gondoskodik majd arról, hogy a kertészet a szükséges növényállományt megkapja és intenzivebben tanítsák a szőlőművelést is. A beadvány, amelylyel legközelebb foglalkozik a tanács, igy hangáik': Tekintetes Tanács! Intézeteinkben a javitó nevelés egyik legfontosabb eszköze a múnkáoktatás. A munkaoktatás és ezzel kapcsolatban az egyes foglalkozási ágakban a tehetőség szerint való teljes kiképzés nemcsak azért fontos, mret az intézeteinkből kikerülő növendékek megélhetését biztosítja, hanem azért is, mert a javitó nevelői tevékenység egyedül és kizárólag csak akkor érhet célt, ha sikerült növendékeinek a munka szeretetét és megbecsülését teljes mértékben fölébresztenünk. Ezek a megfontolások indítottak arra, hogy Árpád-Otthonunkban a munkaoktatást, különösen a kertészeti muriicáitatást, az eddiginél szélesebb alapokra fekessük. Ecélbói elsőbben is a kertészeti üzemek kibővítését vettük tervbe és intézkedtünk, hogy a kertészet céljaira megfelelő üvegházak és melegágyak építtessenek. Gondoskodni fogunk, hogy a kertészet a szükséges riövényállamánynyal is elláttassék, a szőlőin ívelés is intenzivebbé tétessék, különösen pedig, hogy az intézetben a szakszerű bolgárkertészet minél előbb meghonosittassék. Intézkedni ofgunk abban az irányban is, hogy a mezőgazdasági és ezzel kapcsolatban a gazdasági háziipari munkáltatás is kellően fejleszt essék s habár anyagi viszony ank a legnagyobb takarékosságra intének is, tervszerű beruházásokkal oda fogunk hatni, hogy Árpád-Otthonunkban a munkaszakoktatás magas nívóra emeltessék. Figyelemmel azonban arra, hogy ezidőszerint — az intézet munkaerejével arányban nem álló — igen kis földterület áll rendelkezésünkre s igy a tervbe vett fejlesztés csak abban az esetbe volna megvalósítható, ha a kertgazdaság területe legalább is öt holddal kibővittetnék. Mély tisztelettel azt a kérelmet terjesztjük a tekintees anács elé, mélóztassék az Árpád Otthon céljaira föntartott terüleből további öt holdat már a jövő évben átengedni és erről bennünket mielőbb értesíteni. Ebbeli kérelmünket megismételve maradtunk Budapest, 1911 október 14. Teljes tisztelettel Országos Gyermekvédő Liga. A kereskedelemügyi tárca. A hivatalos lap holnapi, csütörtöki száma a következő királyi leiratokat közli:. Kedves Lukács! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt. a magyar kereskedelemügyi minisztériumom ideiglenes vezetése alól, teljes elismerésem kifejezése mellett fölmentem. Kelt Bécsben, 1911. október 19. /. Ferenc József s. k. Khuen-Héderváry Károly gróf s. k. Kedves Beöthy! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére önt magyar kereskedelemügyi miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1911. október hó 19-én. I. Ferenc József s. k. Khuen-Héderváry Károly gróf s. k. dacára a középkor babonás és csodás dolgai. Ilyen és ehez hasonló, jelenségek persze arra szolgálnak, hogy az a pessimismus, mely az egész irodalmat-jelenleg átjárja és még kétségbe ejtheti az emberiséget a haladás lehetőségére vagy a világot egy nagy bolond háznak kellene minősíteni, amelynek javítására kár bármily fáradtságot fordítani. És mégis a fejlődés és haladás a történelemben oly megdönthetetlen tény, mint a természetben 'is, legyen bár koronként sokszor megakadályozva és mellőzve. Senki sem tagadhatja, hogy a mi mostani csendre és nyugalomra hajlandó időnk és levegőnk mindenféle csirákkal és bacillusokkal van telítve és szórva, melyeknek csak egy melegebb napsugárra volna szükségük, hogy a napvilágra jussanak. Ugy a filozófiában, mint a vallásban, a tudományban vagy a technikában, a politikai mint a szociális, a szellemi és a fizikai életben nagy átalakulások és váttozások kerülnek elő, amelyet pillanatnyilag-egy reménytelen időszak még lekötve tart, de erőszakkal még kitör, mihelyt ezen erőhatalom előre beláthatatlan események és felfordulások által legyőzetik. A világtörténelem kereke folyton forog. Ami ma fent van, az holnap lent lesz és megfordítva. Talán a mostani század képes lesz a nagy egyenetlenséget megszüntetni és a nagy intellektuális, morális, politikai és szociális haladást létrehozni. Ez fogja tehát egy épület koronáját képezni, melyhez a 18-ik század az alapkövét tette le és a 19-ik század az épület anyagát teremtette elő, amig a huszadik század a felépítést maga végzi és fejezi be. Ilyen körülmények között tehát érdemes is és szabad e század elején, amelyben élünk az elmúlt század azon idejére visszapillantani, amelyet a tudomány, a politika és az irodalom szolgáltatott ki és onnan következtetéseket levonni az uj századra. Ha a 19-ik század nagy tudományos munkáját bizonyos tekintetben a 18-ik század által kifejtett munkásságára is alapítja, ugy a következő század méltó hivatása és feladata legyen az eddig még nem sikerült és még szükséges kiengesztelését a tudomány és vallás a gondolkodás és a lét, a fej és a sziv, az ideál és való közt létrehozni és ezzel a szenvedő emberiség nagy tömegének végre az észnek és kedélynek, a szellemi és anyagi jólétnek egyensúlyát megszerezni, melyre oly nagyon szüksége van és mely után olyan régen sovárkodík. A budapesti házomlások, — Khne(i miniszterelnök a visszaélésekről. _ (Saját tudósítónktól.) Most, hogy az egész főváros a keddi súlyos katasztrófának hatása alatt ál! s mindenki megrémülve beszél arról, hogy milyen olcsó náluk az emberélet és az ember vér, elérkezettnek tartja a miniszterelnök is az időt, hogy a gálád és vétkes felületességnek vége vettessék. Kellett, hogy megint halálsikoltások hasítsák a levegőt és vér mossa megint az épitkézési állványokat. Kellett, hogy családok váljanak nyomorultakká, emberek hörögjenek a romok alatt, vérezzenek el ott; hogya port, a füstöt a halálraváltak leheljék be. Most már a kormány mindenre kiható figyelme fogja megszüntetni a lehetetlen, veszedelmes helyzetet s radikális intézkedéseket delmes helyzetet. Eddig csak egyéneket büntettek meg, akiket a vizsgálatok bűnösöknek mondottak. A rendszert nem is igyekeztek változtatni. Khen-fíéderváry miniszterelnök ma olyan kijelentést tett, hogy a mai helyzetet meg ke!': változtatni s minden szokásos felületességnek véget kell vetni. Khuen miniszterelnök nyilatkozata igy hangzik: — A minisztertanács után kaptam a megdöbbentő szerencsétlenség hirét. Azonnal intézkedtem, hogy a legrövidebb idő alatt minden részletre kiterjedő pontos jelentést tegyenek. Tudni akarom, kiket terhel a felelősség? Csak amire hamarosan visszaemlékszem, egymásután négy ilyen elszomorító és mélyen felháborító eset volt. Hogy itt voltaképen kit terhel a felelősség, azt természetesen ezután tudjuk meg. De az bizonyos, hogy meg fogjuk találni az alkalmas módot, hogy azok a tényezők, amelyeknek körébe ez tartozik, minden felületességnek véget vessenek, A katasztrófáról az alábbi ujabb híreket közöljük: (A sebesültek.) A keddi állványösszeomlás után tiz ember került a Rókus-kórházba. Ezek közül három életveszélyes sérüléseket szenvedett és aligha fog felgyógyulni, de míndezideig változatlan az állapotuk, heten súlyosan sérültek. A három életveszélyesen sérültet a kórházban a vizsgálóbíró eskü alatt kihallgatta. Gerhardt József 37 éves napszámos és Zubor János 50 éves napszámos, a habarcskeverésnél dolgoztak. Mindketten elmondják, hogy a pince még nem volt beboltozva, a vastraverzekre deszkákat fektettek és ezeken állt az állvány, de azonkívül a habarcskészitéshez szükséges körülbelül husz kocsi homok is itt feküdt és valószinü, hogy ezt az óriási súlyt a deszkák nem birták ki. A harmadik életveszélyesen sérült, Virág Sándor 29 éves napszámos, a habarcsfelvonónál dolgozott és leesett a pincébe. Egyebet nem tud. (A kihallgatások.) Kihllgatták a fővárosi főkapitányságon a munkások közül ezeket: Apró Gábor 68 éves, Barna Károly 29 éves, Kolompár János 53 éves, Topp Ignác 42 éves. Magyar Károly 24 éves és Barna István 29 éves napszámosokat. Mindezek az összeomlás előzményeiről és az esetleges okokról felvilágosítást adni nem tudnak. Trieb József 45 éves segédpailér az ötödik emeleten volt, a Rákóczi-téri oldalon, amikor az összeomlás történt. Valószinünek tartja, hogy az állvány a habarcsfelhuzógép terhét, illetve munkáját nem birta ki és az állvány ezért omlott össze. (Uj halottak.) A szerencsétlenek közül, akiket még a tegnapi napon a Rókus-kórházba szállítottak a mai délelőtt folyamán meghaltak: NémeT~ Anna és Szép István.