Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-11 / 233. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 10 erre vonatkozólag a következő érdekes kijelentést tette: — Már ismerem a pártok között felmerült ellentéteket, melyek a tartománygyülés megalakulására is hatással voltak, mert a pártok nem tudtak megegyezni a jelöltek kérdésében. Feltétlenül szükséges volna, — és ez az é nleghőbb kívánságom — hogy Bosznia és Herczegovina mindjobban fejlődjön. Ezért szükséges, hogy a pártok a lehető leghamarább megegyezzenek egymással, pozitív munkába kezdjenek, nehogy a tartománygyülés is ugyanabba a betegségbe essék, mint amilyenben, sajnos, más hasonló testületek szenvednek. A királynak e szokatlan kijelentéseire az elnökség megígérte, hogy mindent megtesz a tartománygyülés eredményes munkássága érdekében. Szeged uj kőzkorháza. — Nem ad a támogatást a kormány, — (Saját tudósdónktól.i Az ötszáz ágyasra tervez<"'!i hatalmas közkórház építése elé nem várt akadály gördült. A belügyminiszter ma érkezett leiratában megtagadta azt az egymillió korona hozzájárulást, amelyet a város közgyűlése a kormánytól kért. Ez a miniszteri határozat most már lényegesen változtat a helyzeten és ha a városnak nem sikerül elhatározása megváltoztatására birni a kormányt, akkor nem marad más hátra, mint redukálni a kórház terveit és az intézetet a tervezetnél kisebb keretben föiépiteni. Eredetileg, amint azt többször megírtuk kétmillió koronát irányoztak elő a közkórház épitésére. A közgyűlés ugy vélte fedezni a költségeket, hogy egy milliót adna a város^, egy milliót pedig hozzájárulás képen kérnének az államtól. Közben, amikor elkészültek a készlettervek és kitűnt, hogy négy millió korona kell a kórházra. A város még mindig hajlnadó volt három millió koronát adni és csak egy milliót kért a kormánytól. Ezt a kérést azonban nem teljesitik. Erről szól az a leirat, amelyet alább egész terjedelmében közlünk. A leirat a terveket és a költségvetést egyébként jóváhagyja és kijelenti azt is, hogy amennyiben a város a saját pénzéből nem tudná föiépiteni a mostani tervek szerint a kórházat, redukáltassa a terveket. Ezzel szemben Korb Flóris műegyetemi tanár, aki a kórházat tervezte, azt mondja, hogy lehetetlen redukálni a terveket akkor, ha a kórházra az egyetemnek lesz szüksége. A miniszter leirata, amelyet Némethy dr államtitkár irt alá, igy hangzik: A közkórház tervei és költségvetése a közegézsségügyi tanács véleménye alapján megfelelők. Bár a részlettervek és költségvetés is fölterjesztettek, azok műszaki szempontból való fölül vizsgálata iránt ezúttal nem intézkedhetem, mert azon tárgyalás során, a melyet a létesítési költségek egy részének állami hozzájárulás által való födözése iránt a pénzügyminiszterrel indítottam, ahoz a nevezett miniszter hozzájárulását kinyernem nem sikerült. Ennek folytán a város közönségének azon kérelmét, hogy egy millió korona kölcsönnek a létesítendő közkórház ápolási dijainak terhére való fölvételét engedélyezzem, nem teljesíthetem. Ily körülmények között az emiitett tervek műszaki fölül vizsgálata s ennek alapián az épités engedélyezése és a költségek jóváhagyása iránt határozatom csak az esetben váj lik majd időszerűvé, ha a város közönsége a még íödözetlenül álló építési költség előteremtésére is megfelelő módot talál. A közkórház keretében tervezett fertőző beteg-pavillonok a maguk összességében tulajdonképen a város fertőző vagy járványkórházát alkotják, mely intézmény hevenyfertőző betegségek ellen \a!ó védekezés céljaira szolgálván, létesítési költségeinek fedezése nem foglalható össze a közkórház építési költségeivel. Bár nincs kifogásom az ellen, hogy a városi fertőző vagy járványkórház a közkórházzal területi és kezelési kapcsolatban legyen s ez az építési tervek egységes volta miatt kivnatos is, a fönnálló törvény értelmében mégis azon kell lennem, hogy a fertőző vagy járványkórház gazdaságilag, a költségek viselése szempontjából teljesen különálló intézményként kezeltessék. Ennélfogva a fertőző betegpavillonok létesítési költségei a közkórházi építési költségbad ugy érteni, mint ahogy azt kimondották. Ez a határozat finom gyöngédség és kedves tapintat a mult iránt. A többi törvényhatóságnak joga van elfelejteni, hogy beugrott a nemzeti ellenállásba, hogy obstrukciót pártolt, ajtókat pecsételt és adót tagadott meg; joga van belátnia, hogy az eredmények, amelyeket az „ellenállásnak" köszönhettek, nem érték meg és nem igazolták a vármegyék harcát. Azonban Pestmegye, amely a nemzeti ellenállás vezére, az ajtópecsételésekben előljáró volt. Pest vármegye, ugy látszik, azt érzi, hogy nagyot ugornék, ha most az obstrukcióval minden közösséget megszüntetne. És ebben a gyöngédségben nem jut eszébe, hogy milyen különbség van az akkor és a mai ügyek között; elfelejti, ami azóta történt; nem vet számot azzal, hogy a nemzet legutolsó ítélete ép annak a csalódásnak volt a kifejezése, amely az országot az obstrukció következményeiben érte. Pest vármegye megnyilatkozott. Azt hittük, hogy dacosan szinte a friniára ütve, büszkén teszi majd ezt. Nem igy történt. A vármegyeháza körül is nyüzsög az élet, a munkára hivó sürgés, az emberek feltörekvése, a megállás nélküli haladás, szóval minden, ami a tétlenség, a parlamenti lentéte. A vármegye határozata sem a fővárost, sem az ország többségét meg nem bábjáték, az obstrukció kerékkötésének elváltoztatja, meg nem ingatja. Kimondta a maga gusztusát, mely kacérkodik az obstrukcióval. Joga volt hozzá. A bosnyák parlament vezetői a királynál. Bécsből jelentik, hogy az általános kihallgatások során a király tegnap audiencián fogadta a bosnyák tartománygyülés elnökségét: Sola elnököt, Mandics és Basagics alelnököket. A kihallgatáson szóba került az a bonyodalmas helyzet is, amely a tartománygyülés munkaképességét most veszélyezteti. Tudvalevő ugyanis, hogy a boszniai többségi pártok összevesztek és az országos kormánynak most nincs többsége. A király össze még egy vagy kettő volt életben és ezek is meghaltak, amikor seregem elindult. Ez a vád egészen alaptalan. — És a kétezer török lemészárlása Jafftában? — Tévedés. Háromezren voltak. De jogosan jártam el. Foglyaim voltak. Körülzártam őket. Tudtam, hogy Jafftába^ /vannak, elküldtem hozzájuk egy kapitányomat a fehér zászlóval és azzal a fölszőlitással, hogy hagyják el a várost, mielőtt bevettem, mert különben kénytelen leszek kivégeztetni őket. És ők megölték a hírvivőmet, levágták a fejét és dárdára tűzték. A várost ostrommal bevettem, őket pedig kivégeztettem. Jogosan cselekedtem. Róbert Willson és Sydney Smith, akik engem megvádoltak, csak igy jártak volna el. Különben sem volt elegendő eleség a franciák és a törökök részére. Vagy az egyiknek, vagy a másiknak a fűbe kellett harapni. És nem haboztam. — Tudja felséged, hogy egy bolond dolgot beszélnek önről Angliában? — Mi az? —De haragudni fog. ; — Azt beszélik, hogy Egyptomban egyszer elaludt és amikor fölébredt, az egyik mamelukját valami írásával találta a kezében. Felséged pisztolyt ragadott és leterítette. — Nem igaz. Soha sem tettem ilyent. Az én kezem ép oly tiszta ettől a vértől, akár az öné. Külnnben is az bolond beszéd. A mamelukom sohse feküdt velem egy szobában. Mindig külön szobája volt. E szavak után Napoleon végigmérte a szobát nagy lépésekkel és ugy hallgatott. Azután megint Franciaország ügyeire terelte a beszélgetést. Azt mondta, hogy XVIII. Lajos jó ember, túlságosan jó a franciáknak és hogy ő is túlságosan jó volt, mert emberei sorra megcsalták. Az angol azután ismét egyenes kérdésekkel fordult a császárhoz: — Szerette önt Mária Lujza császárné? — A szegény asszony, de mennyire szeretett! —Milyen a római király? Szép fiu? — Istenemre, nagyon keveset láttam. Mindig a háborúban voltam. Alig tudok róla valamit. — Igazán mondta felséged az orosz cárról, hogy az állat, anélkül, hogy tudna róla; ellenben a porosz király olyan állat, aki annak is tudja magát? — Nem igaz. Az orosz cár jóravaló ember, de a porosz király a legnagvobb barom, akit életemben láttam. E?v félóráig nézegetett és folvton az uniformisomról és a gombjaimról beszélt, ugy hogy a végén kénytelen voltam azt mondani neki: ezt talán jobb volna, ha a szabómtól kérdezné. — Igaz az, hogy tanácskozás közben szokása volt a székeket, sőt saját trónját is egy zsebkéssel faragcsálni? — Nevetséges beszéd. Mit gondol, nem volt nekem más dolgom ilyenkor, mint .efféle játszadozás? Napoleon melegen érdeklődött Páris iránt és mikor hallotta, hogy a sast és neve kezdőbetűjét eltávolították a középületekről, ezt mondta: — Kicsinyesség. Talán jobb lett volna, ha az N. betűt sohse tettem volna a középületekre. Az angol most egy kényes kérdéssel hozakodott elő. — Igaz az, hogy felséged idegen pénzintézeteknél helyezett el nagy tőkéket? Napoleont nagyon bántotta ez a kérdés és élénken vágott vissza. — Soha! Hogy hihette ezt? Mindent megtettem, hogy tönkretegyem az önök bankjait. Talleyrand képes volt az ilyesmire, de én soha. A beszélgetés véget ért. Napoleon biztosította vendégét, hogy szívesen elcsevegne vele, mert idegen ember neki mindig nagy szórakozás. Broughton lord aki a beszélgetést közli, megjegyzi, hogy nincs oka rá, hogy M. barátja szavahihetőségében kételkedjék.