Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-17 / 213. szám

10 DELMAGYARORSZÁG 1911 szeptember 17 KÖZIGAZGATÁS A köztisztasági fölszerelés. - Csülötökön lesz a versenytárgyalás. ­(Sujút tudósitónktól.) A jövő hét csütör­tökjén, szeptember 21-én délelőtt bontják föl a városházán a köztisztasági felszerelésre be­érkezett ajánlatokat. Már eddig is nagy az érdeklődés a versenytárgyalás eredménye iránt, annál is inkább, mert a szegedi köztisz­taság sorsa függ annak az eredményétől. A kérdésről irott legutóbbi cikkünkben hangsúlyoztak, hogy a bizottságnak nagy megfontolással kell dönteni a fontos kérdés­ben és első sorban azt kell figyelembe venni, hogy jó és használható fölszerelése legyen a városi köztisztasági vállalatnak, inert külön­ben az egész fölszerelés nem ér semmit. Nem szabad azt tekinteni, hogy melyik vállalkozó ajánlata olcsóbb, nem szabad garasoskodni, mert akkor ugy járunk, hogy egy év múlva újra törheti a fejét a számvevőség, hol sze­rezzen fedezetet egy másik fölszerelésre. Megbizható cégre keli bizni a szállítást, első­sorban olyanra, amely már más városoknak szállított köztisztasági fölszerelést. Minden­esetre mértékadó lehet Budapest hasonló fölszerelése, amelynek tekintélyes részét az utóbbi időben szállították és amelyről minden hozzáértő szakember elismerte, hogy kifo­gástalan és kitűnő. Amint értesülünk, a bi­zottságnak, amely Budapestre utazik a gé­pek megtekintése végett, egyébként is alkal­ma lesz megnézni és tanulmányozni a fővá­ros fölszerelését, azokat a modern és min­denki megelégedésére működő gépeket, ame­lyekhez hasonlóval kell ellátnia magát Sze­gednek is. Somogyi Szilveszter dr főkapitány, aki az egész kérdés előadója és aki elnöke a bizott­ságnak, nyilatkozott a dologról. A főkapi­tány, aki nemrég Budapesten járt és ott több cég raktárát tekintette meg, munkatársunk­nak ezeket mondotta: — Öt cégnél is jártam, öt cégnél is meg­néztem azokat a gépeket, amelyekre a sze­gedi köztisztasági vállalatnak szüksége van. Mondhatom, nekem a legjobban tetszettek a Nay és Róna-cég gépei. Ez a cég szállította* Budapest részére is a fölszereléseket és a mint értesülök, ott nagyoh meg voltak a szál­lítással elégedve. Az eredmény itt nálunk persze a versenytárgyalástól függ, annyit azonban kijelenthetek, hogy én az eddig lá­tott gépek közül az emiitett cég mintáit talál­tam a legmegfelelőbbeknek. Ugy értesültünk, hogy a fönn említett cég is részt vesz a pályázaton, amelyre hir sze­rint még két szegedi vállalkozó is ad be aján­latokat. ügyvédi irodáját Feketesas-ytca 15. sz. alatt (Schaffer-örökösök,Csernovics-palotaI.e.) megnyitotta. Telofoíiszám: 1085. nagy választékban csakis fi talál. Ékszer- ér órájává rnijhely* * EGYESÜLETI ÉLET A Ferrer-körből. A szabadgondolkodók Ferrer-köre vasárnap délelőtt 11 órakor a Munkásotthon helyiségében (Mikszátli-utca 22. szám) gyűlést tart, amelyen Rubin László, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesü­letének titkára előadást tart a szabadgondol­kodó törekvésekről. Ilir az egyesületekből. A szegedi Társa' sadalomtudámányi Társaság elhatározta, hogy Hódmezővásárhelyen, az ottani nagy­számú intelligens elem kívánatára megala­kítja a társaság helybeli fiókját. Eddig mint­egy ötvenen jelentkeztek a társadalom vezető elemeiből és kilátás van arra, liogy ez a szám még jelentékenyen szaporodni fog. A Társa­dalomtudományi Társaság központja kilá­tásba helyezte, liogy időnkint legkiválóbb elő­adóit küldi le Hódmezővásárhelyre liogy a tudományos kérdések iránti érdeklődést ez uton is fokozza. Az alakuló közgyűlés az eddigi terv szerint októberben lesz. A szaty­mazi gazdakör vasárnap délután 2 órakor a kör helyiségében rendkívüli közgyűlést tart — Az Alföldi Gazdasági Egyesület szombaton délután válaszmányi ülést tar­tott melyen több fontos ügyet tárgyaltak le. A főgimnázium gyorsiró-kőre. A szegedi állami gimnázium gyorsiróköre 14-ikén tar­totta alakuló gyűlését. Lippay György dr, körvezető tanárelnök buzdító szavai után megejtették a választásokat, melyeknek ered­ménye a következő: Elnök Bach Imre, titkár Nagy László, fő jegyző • Iíersch Ferenc, al­jegyző Müller Dezső, pénztáros Gönczi Zol­tán, könyvtáros Nagy Ákos, ellenőr Grüner Arnold. ügyvédi irodáját 2041 a Kölcsey- és Fekeíesas­utca sarkán levő házba : Sielye2ríe át. : ijxja m.tur - «,B. SL<£- r. .1 fi íj 11 it Színház :: S _ _ b5§ n a Feketesas-utca, uj Wagner-palota, érv. && A „Vass" mozgófénykép szinház a mai ^^ naptél kezdve naponta tartja előadásait ^e^ Vasárnap szeptember 17-én ^J® HIÜSOR: Sj 1. Benina orient, természeti felvétel jjj 2. Nanker csele, humoros jjr 3. Egy háládatos árva, nagy dráma "9® 4. A gárdisták diszfelvonulása, eredeti jl felvétel jür 5. Napernyő alatt, huporos j? 6. Az anya és a halát, igen megható bBT dráma Sír 7. Tontolinó mint vadász, humoros nic 8. Pali mint táviratkézbesitő, humoros MŰSORON KÍVÜLI SZAM : ajV A Nilus menyasszonya, érdekf. dráma bb am Előadások kezdete hétköznap este 7 és 9 órakor, vasárnap délután 2-től este lf-ig. Helyárak s Páholy-ülés 1 kor. L holy 70 V fiU. II. hely 50 fill. III. hely 30 fill. Ka- Vj bbb tonák, diákok ég gyermekek: páholyülés jn®5 V1 50 fill. 1, Jiely ?Q fill. II, hely §0 fill. 5? V III. hely 16 fillér. V ^ Szegedi és fővárosi csapat. Vasár­nap délután érdekes sportélvezetben lesz ré­sze az újszegedi pálván a footballsportért lelkesülő szegedi közönségnek. A Budape'st­Csepeli Atlétikai Klub kitűnő kombinált csa­pata játszik a SzAK uj összeállítású csapatá­val s ez a mérkőzés igy méltán lesz az őszi szezon clouja. A BAK csapatát nem kell di­csérni. Ismeretes az a szegedi közönség előtt. Az idén találkozott már a SzAK és a BAK és akkor az eredmény a legelkeseredettebb küzdelem után 2 : 2 arányban végződött. Az­óta azonban a BAK még sokkal erősebb lett és most a fővárosi lapok egyöntetiileg jelzik, hogy formája tetőpontján áll ez a kiváló csapat és a beavatottak szerint az országos bajnokság első helyezettjének tippelik. Sze­gedre ugyan nem a teljes első csapat jön le, hanem felerésze II. csfipatbeli játékos, de ha tekinetbe vesszük, hogy a tiszta II. csapat­juk 8 : l-re verte a MTK kitűnő II. csapatát, akkor a kombinált csapat nagy klasszisa minden magyarázatot mellőz. Különös érde­kességet kölcsönöz a mecsnek, hogy a SzAK vezetősége a BAK ellen néhány jó formában levő II. csapatbeli játékost állított be a csa­patba. elismerésül annak a jó modornak és fegyelemnek, amelyet néhányan az I. csa­patból még hirből sem ismernek. Ezek a de-, fék fiatal játékosok bizonyára minden ere­jükkel oda fognak hatni, hogy megfeleljenek a beléjük helvezett várakozásnak. A mérkő­zés délután négv órakor fog kezdődni, me­K'et a legkiválóbb magvar szövetségi biró, Fehéry Ákos fog vezetni. A csapatok a kö­vetkező felállításban játszanak: BAK I—II. Rappay Prétyi Knerczer Kincs I. Gerő Halász Ráezkevy Kincs II. Ligeti Bédis Rudas SZAK I—II. Rónai Blum Hapa Ludvig Bartol0 Gömöri Vér Szalai Szűcs Weisz Kiss. A vendégcsapat tagjai délután két órakor érkeznek a budapesti vonattal, amikor is a SzAK vezetősége és tagjai ünnepélyes fogad­tatásban fogják részesíteni a klub budapesti uj képviselőjét: Fehéry Ákost. . PélmafiyaforszJí! apróhirdetései révén biztos siker érhető e! táncintézetében (Tisza-száiló I. e.) a tánctanitás folyó évi október hó 4-én délután 5 órakor fog megkezdődni. . IRATKOZTOK: naponta a Tisza-szálló kistermében dél­előtt ií-12 óráig és a lakásomon (Kigyó­utca 8. szám, I. emelet) egész nap. E kurzusra korlátolt számban vétet­nek fel növendékek, ezért az irat­.'. kozás előre eszközlendő. Külön ESíipatoK. = Oosíüíi éri. GysrmeK-huíius. 2036

Next

/
Oldalképek
Tartalom