Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-03 / 202. szám

1911 szeptember 3 5 Én Rudolf főherceg fia vagyok! Reám nagy szüksége van. En akarom megmenteni a várost. A mentők a hangos tiltakozás ellenére is bevitték a fiút a szegedi közkórház elmeosztályába. A rendőrök megindították a nyomozást a, szerencsétlen tiu ügyében és a nyomozás során kitudódott, hogy Rudolf főherceg nem más, mint Fürtös László tizenhat éves szegedi inasfiu, akivel többször történtek hasonló esetek. A Boldogasszony-sugárut lakóit a cirkáló rendőrök nyugtatták meg. A konak véres éjszakája. (Saját tudósít ónktól.) A belgrádi Tribunúban most kezdte meg Novakovics a belgrádi királygyilkosságról szóló memoárjainak közését. Épen ezért/ sokszorosan aktuális, hogy a Délmagyar ország munkatársának alkalma volt beszéni egv, a szerb udvari körökhöz igen közel álló személyiséggel, aki teljesen u.i részleteket mondott el a belgrádi királygyilkosságról. Karagyorgyevicsék Svájcban voltak — kezdte — de Belgrádban a Karagyorgyeviespártiak között állandóan volt egy pár egészen bizalmas emberük, akik folyton szították az elégületlenséget. Mindazonáltal Sándor király még csak nem is sejtette, hogy katonái, meg népe komolyan, pláne ilyen komolyan lépjenek fel ellene. — Mint tudja, 1903-ban, junius tizenegyedikének éjjele volt a borzalmas éj. Este tizenegy órakor lopóztak be az összeesküvők. A posztokat, a kapuk elé voltak állítva, megölték. Sándor és Drága hallván a lövéseket, elbújtak. A tisztek ekkor az ő szobájuk elé jöttek. Felszólították őket,' hogy nyissák ki az ajtót, majd — választ nem hallva — betörték. A királyi pár azonban nem volt ott. — Szóval az akkori lapok jelentéseibe tévedés csúszott be. Ugy irták meg ugyanis akkor az esetet, hogy a király nyitottba ki az ajtói . Nem igy törént. Az összeesküvők egy órahoszszáig keresték a királyi párt s mivel nem talállak őket, elmentek s kiadták a parancsot, bogy a tüzérség vonuljon ki és a konakot lövöldözze. Ez a csel be is vált. Sándor a lövöldözést hallva, azt hitte, hogy az ő hivei vonultak ki, előrohant rejtekhelyéből s az ablakot kinyitva, lekiáltott hozzájuk. Ez volt a vesztük, — Az összeesküvők meglátták őket s felrohantak ők is a konakba. Sándor elé terjesztettek egy okiratot, amelyben arra kötelezte volna magát, hogy vagy elválik Drágától, vagy lemond. Sándor már hajlandónak mutatkozott az okmány aláírására, de Drága kikapta kezéből és darabokra tépte. Ebben a pillanatban Mascliin ezredes, Drága nagybátyja elkiáltotta magát: — Tüz! J Leírhatatlanul borzalmasok azok a jelenetek, amelyek most következtek. Harminchárom golyó járta át a királyi pár testét. Különösen borzalmas az, amit a királynéval tettek az állatias emberek. Mikor a lövések után még némi élet volt benne, felvagdalták a szerencsétlen fejedelemasszony hasát, ingét beleáztatták a vérbe s a véres rongydarabot babaalakba kötve, kitartották az ablakba s a katonák felé kiáltottak: — Ez. az a gyerek, akit oly sokszor ígértek nektek Sándor és Drága! —- Majd több darabra vágták Drága testét s kihajigálták az ablakon, ' l — Az irtózatos vérengzés után pár perccel már futárok járták be Belgrád utcáit s kiabálták: — Éljen Karagyorgyevics Péter király! Ebből is láthatni bogy a királygyilkosságnak egyetlen főoka az volt, hogy Péter legyen a király. A nép — igaz — elégületlen volt, de ilyesmire sohasem ragadtatta volna magát senki Szerbiában Péter biztatásai nélkül. BUDAPESTI MOZGÓKÉPER. A kulisszák világából. A szinházi kommünikék egy csomó uj darabról számolnak be. A szinmüiró urak nem dolce fanientc-ztek a vakációban. Mindegyik kész darabbal a hóna alatt kopogtat az igazgatói irodák ajtaján. Minden színház legalább egy .tucat uj darabbal kecsegteti a publikumát. Csupa remekmű; egytől egyik kasszasiker. Csak épen itt is, ott is kell rajtuk valamit igazítani. Mint — még Worthuál is — a divatos ruhákon: it egy kicsit bővíteni, ott némileg kurtitani. Leginkább kurtitani, mert a színpadi irók nagyon is bőre szabják műveiket. Arra való a kék ceruza. A fölösleges párbeszédeket, jelenéseket — olykor még a felvonásokat is — könyörtelenül kihúzzák vele a „szinszerüség" érdekében. Tóth Imre is azt ajánlotta egyik jelesünknek, hogy darabját legalább a felére húzza össze. Az iró berzenkedett: — Épen a legszebb mondásokat, a legpoétikusabb jelenéseket áldozzam föl! Tóth Didi flegmatikusán vonogatta a vállát: — Elismeri Laube Henriket szinházi szakembernek? — Meghajlom előtte. — Nos, Laube igy vigasztalta meg egyik (szinmüiró kollégáját: „Ha útközben minden szép pontnál meg-megállunk, besötétedik, mire fölérünk — már pedig napfénynél akarunk a hegycsúcsra jutni. • Az Operával szemben megnyíltak egy palota első emeleti ablakai. Az egyikből szép szőke aszszóny tekintett ki: Szoyer Ilonka itthon van. Fölszaladtam. A lakásban még naftalin illat terjeng, a szobák majdnem üresek ... a bútor egy része még a keresztúr nyaralói villában van. A rendes kérdések: „Hogy van?" „Mit csinált a nyáron?" És több eféle., — Egy pár napig Lunzon, Alsóausztriában voltam, — referált az Operánk kitűnő művésznője — unokanővéremnél, fíöfel bécsi tenorista nejénél. A vakáció többi részét pedig Kereszturnyaralón töltöttem. Sok vendéget fogadtam; a Népopera tagjai naponkint ellátogattak s szorgalmasan folytak a próbák. — Az ám, Népopera! Hiszen ma van az első próba a Vigadóban és nagyságos asszonyom nincs ott. A művésznő nagyon elkomolyodott, majdnm ünnepélyes hangon mondta: —Kérem, én Szoyer Ilonka vagyok ...ám. kir. Opera, tag ja és Márkus Dezsőnek csak a felesége és nem a — direktortársa. Bárcsak minden szinigazgatóné magáévá tenné ezt a felfogást, * A. Amit napok egyikén, a Vígszínház előadása után, heves jelenet játszódott le a Lipót-köruton Csortos Gyula és egy konflis köztA közismert szinész megszólított egy arra cserkésző konflist: — Szabad? — Isen, — mondta a kicsis és megállította a gebéjét. « ItttüPi —• Nos hát, vigyen a Margitszigetre, mondta Csortos. — Oda nem! — mondta a kocsis. Csettintett az osorával és tovább akar kocogni, de Csoros hevesen rászólt, amiből hangos szóváltás fejlődött ki. A következő pillanatban száz meg száz bámész állta körül akocsisí. ' -". Rendőr is utat tört magának a tömegen keresztül; kivette a noteszét és fölvette , a tényállást. Minbogy pedig ugy Ítélte meg, hogy a súlyos esetet ott az utcán nem lehet elintézni, a rendőrségre akarta kisérni a civódó feleket. Csortos természetesen a legerélyesebben tiltakozott ez ellen. — A konflisnak van száma, — vélekedett a rendőr, őtet felírhatom ... de maga kicsoda? Színészre nincs nagyobb sértés, mint egy ilyen kérdés. Művészünk büszkén kihúzta magát és fagyosan vágta a tudatlan rendőr arcába : — Csortos Gyula vagyok ... a Vigszinház tagja! A rendőrnek ez nem volt elég. — Ézt mindenki mondhatja! Ki tudja, szegény Csortos nem tölti-e az éjszakát a kemény pricscsen, ha véletlenül arra nem vetődik egy ismerőse, aki először önmagát, azután őt igazolta. A szerencsésen végződött kaland részleeit a két jobarát a Club-kávéház terasszán beszélte meg. — Mennyivel szerencsésebbek a tenoristák! kesergett Csortos. — Hogy érted ezt? — kérdezte barátja. — Hát például Caruso hasonló helyzetben ugy igazolja magát, hogy kivágja a magas C-ét, inig én . . . szaladjak az öltözőmbe és vegyem a testőr-uniformist magamra? * Varsányi Irón, a Vigszinház ünnepelt „Tanító nő"-je e nyáron Lovranán fürdőzött. Mindennap ott lubickolt az Adria hűs hullámaiban és olykor szemébe tűnt egy fekete hajú ifjú, aki napról-napra ugyanakkor fürdött egy bizonyos, tisztességes távolban. Nem volt oka, se joga a neheztelésré, mert „fürdőtársa" távolról se vétett az illendőség ellen s épen nem viselkedett tolakodóan, de még az olyan — minden kacérságtól mentes — szép asszonynak is, mint Varsányi Irén, föl kellett tűnni, hogy az a fiatal ember majd elnyeli a szemeivel. Egy hétig nem változott a helyzet, de a nyolcadik napon Varsányi Irén bámulva látta, hogy tengeri bámulója nagyon furcsán viselkedik: követte úszásában a művésznőt és egy literes'palackot, tengervízzel töltött meg. Ez már nagyon is csiklandozta a kíváncsiságát. Kénytelen volt mégkérdezni: — Mondja kérem, mit akar azzal a vízzel? A szerelmes ifjú irult-pirult, ötölt-hatolt, de végre mégis kibökte: — Emlékül viszem haza azt a vizet, amely nagyságodat körülcirógatta. Nem lesz sztrájk. — Megegyezés a bádogos munkások és a munkaadók közölt. — (Saját tudósilónktól.) A szegcdi bádogos- és és szerelő-munkások és a munkaadók között már hetek óta tárgyalások folytak a munkásoknak az a memoranduma ügyében, amelyben azok a munkabérek fölemelését, a munkaidő leszállitását és különféle követelések teljesítését kérték. Néhány nappal ezelőtt még az volt a helyzet, hogy sztrájkba lépnek a munkások, azonban tegnap este sikerült megegyezést, •létrehozni, amely hosszabb időre biztosítja a békéi A munkaadók a hatalmi követelésen kivid részben teljesítették a munkások kérését és a munkások megbízottai elfogadták az engedményeke. Még augusztus negyedikén történt, hogy a bádogos- és szerelő munkások emlékiratot nyújtották be a bádogos- és szerelő munkaadók szövetségének elnökéhez, Schwartz Rudolf törvényhatósági bizottsági taghoz. ; Ebben a memorandumban a kilenc és fél órai •munkaidőnek kilenc órára való leszállítását, az eddigi megegyezés alapján kialkudott minimá lift munkabérnek óránkint harminc fillérre való {fölemelését' kérték olyanformán, hogy a munkabér hatvan fillérig emelkedik, öt évnél hosszabb ideig dölgozó segéd ellenben szabad megegyezésre jüt a munkaadójával.'Azokbak a segédeknék'réé^ére, akikíiék "eddig Jűár meg volt az óránkinti harminc-fillér munka bére,négy fillér Ijavitást bért a memorandum. Kérték a munkások még a bizalmiférfl rendszer fölállítását és azt, hogy munkásokból álló bíróság döntsön a vitás kérdésekben. Meg is indultak a tárgyalások, amelyek nem vezettek mindjárt eredményre. A munkások nem akartak követeléseikből engedni, a munkaadók viszont nem voltak hajlandók teljesíteni valamennyi pontot. Néhány nappal ezelőtt az volt a. helyzet, hogy a munkások sztrájkba lép-