Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-19 / 214. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 szeptember 19 tartsák meg, az volt a válasz, hogy •esetleg ott fogják tartani, ha más varos nem hívja meg a polgármestereket. A vidéki városok vezetői ma még tehát húzódnak a székesfővárossal való ölelkezéstől, ami a fentebb elmondottakat figyelembe véve, elég érthető dolog. Ismerni kell ezt a régi közmondást: Timeo Danaos et dona ferrentes. Munkáslakásokat! — ilagyuáradon és Szegeden. — {Saját tudósitónktól.) Építsünk munkáslakásokat! Ez óhaj lenne, sőt már jelszó is lenne, még pedig olyan régi óhaj, és olyan régi jelszó, hogy már igazán közhely lett belőle. Pedig nem bolondság, a város legégetőbb szüksége ennek a már nagyon régi keletű frázisnak a megvalósítása. Különböző körülmények adnak most ennek a jelszónak aktualitást. Az elsőt: a nagyon érzett szükséget nem is számítva, előszóiSzeged város tanácsának ez ügyre tett indítványa, a másik az a kezdeményező lépés, melyet az újszegedi kenderfonógyár tett azzal, hogv a saját munkásai számára építtet házakat megfelelő lakásokkai és a harmadik, hogy Nagyváradon ebben az irányban nagyszabású vállalkozás indult meg a város hatósága és magánvállalkozók részéről. Nagyváradon . okos építtető üzletemberek belátták azt, hogy a város a maga erejével, a maga nagyon igénybevett adminisztrációs gépezetével nem képes ily nagyszabású vállalkozásba bocsátkozni, építkezést ellenőrizni, házakat kezelni és at last but no least — nagy tőkét befektetni. Ebben a tekintetben pedig nincs semmi különbség Szeged és Nagyvárad között. Szegeden a városi hatóságnak meg van az ezernyi ügyes-bajos dolga, mint Nagyváradénak. Szeged vezető emberei annyira tul vannak terhelve munkával, tervekkel, hogy igazán nincs érkezésük a munkásház eszméjével tüzetesen foglalkozni, s az egész tervet kezdettől a kivitelig végig simán, akadálytalanul lefolytatni. Ezért nagyon kívánatos lenne, ha Szegeden is akadnának élelmes vállalkozók, akik hajlandók lennének- ennek az ügynek szentelni idejüket és tehetségüket. Lássuk csak közelebbről azt az ajánlatot, melyet jónevü nagyváradi épitész cég tett (Nagyváradnak: nek. Itt vannak ama borzasztó rejtekek, élő temetőinek rabirintusa, ahol vezirek, udvari méltóságok a sötétben imádkozva várták a hóhér megjelenését, vagy megőrültek a kétségbeeséstől és a faiakon hagyták körmeik és koponyájuk véres nyomait. A földszinten van a nagy kerek terem, az úgynevezett vérbörtön, ahol titokban fejezték le az elítélteket és a fejüket egy kútba dobták, amit vérkutnak hivtak. Még látszik a nyilása az egyenetlen padlózat közepén befödve két kőlappal. Alatta volt az úgynevezett sziklabarlang boltozatáról lefiiggő lámpástól viiágitva, ahol kínzásul szijat hasítottak az elitéltek bőréből, forró szurkot öntöttek az ostoroktól tépett sebekbe, dorongokkal törték össze kexét-lábát és a vonaglók rémes ordítása csak gyönge panasz-szóként ért el a torony rabjainak a fülébe. A többi toronyban mindenütt és a falakon keresztül-kasul mennek a sötét folyosók, titkos lépcsők, kis ajtók vaslappal vagy gerendával elzárva, amelyek alatt utolszor hajtották meg fejüket a persák, főhercegek, kormányzók, kamarások, niagasrangu tisztek fiatalságuk és erejük teljességében, amelytől egyszerre megfosztották őket. Fejük már vérrel öntözte a vár falát, mikor a feleségeik ünnepélyesen öltözve várták őket a hárem ragyogó pompája közt. E nedvességtől cseAz ajánlat gerince ez: Nagyvárad közel négyszáz munkáslakáshoz jut 1912 november 1-én anélkül, hogy egy fillér megterheltetést vállalna magára. A vállalkozó cég felépiti a házakat, megalkotja a szükséges utcarendezéseket, átadja a lakásokat tökéletesen készen és garantálja, hogy abszolút minimális béreket szedvén a munkásoktól, a jövedelem teljesen fedezi annak a kölcsönösszegnek a törlesztését, amelyet a munkáslakások fölépítése Céljából a város fölvesz. Itt tehát tényleg minden kockáztatás nélkül jut a város abba helyzetbe, hogy — ugy mondjuk — becsületbeli kötelességét, szociális föladatainak legelsejét: az ipari munkások otthonának létesítését teljesítse. Nagyváradon egyelőre huszonhyolc házban négyszáz lakás építésére tesz ajánlatot az építtető cég. A szükséges telket a város adná s a szükséges tőkét, 1.640,000 koronát 5.23 százalékkal megszerzi az ajánlattevő cég, mely összegnek 50 évi amortizációja, valamint a házak föntartási és kezelési költsége bőségesen megtérül az aránylag csekély lakbérekből is. A lakások és lakásárak a következőkép vannak kontemplálva: 96 lakás egy szoba, konyha, kamra á 120.— = 11,520 korona. 296 lakás egy szoba, koéyha, kamra á 210.— = 62,160 korona. 44 lakás két szoba konyha, kamra á 290.— = 12,760 korona. 40 lakás két szoba, konyha, kamra á 310.— 12,400 korona. =10 üzlethelyiség á 550.— = 5,500 korona. Összesen 104,340 korona. Ebből az évi jövedelemből leszámít a város az épületek fentartásáért, mintegy 05 százalékkal számítva 7,200 koronát, 14 házmesteri lakásért á 210. = 2,940 koronát, kezelési és gondnoksági költségekért 3,500 koronát, biztosítási költségekért 500 koronát. Összesen tehát a vállalkozó cég javára 14,140 koronát. A nyers bevételből ekként maradó 90,200 korona összegből kötelesek a vállalkozók a város közönségének beszolgáltatni 85,772 koronát a fölveendő 1.640,000 korona köcsön 5.23 százalékos törlesztési hányada fejében. Az ezek után fönnmaradó 4,428 koronát pedig biztosítékul visszatartják az esetleges üresen álló lakások bérleti összegének fedezetéül. Látjuk tehát, hogy Nagyvárad városának semmi rizikója nincs, s akik az épitési vállalkozókat ismerik, azok gondolhatják hogy pegő folyosókon, sirbolti lépcsőkön lámpák fényénél éjente katonák és véreskezű hóhérok jártak; hírnökök jöttek a Szerályból, hogy meghozzák a szultántól az utolsó „nem"-et a remény végső csillámától még biztatott elitélteknek. A kimeredt szemű holttesteket, torkukon a rettenetes selyem-kötéllel, itt hordták a csauszok fáradtan, kimerülten a sok küzdelemben, amit e sötét üregekben a kétségbeesettek ellen folytattak. Sztambul túlsó végén, a Szerály-dombon volt a szultáni udvar rettenetes törvényszéke. Itt pedig a halál borzalmad gépezete, hét kőből való vérpaddal, amely a hold fényénél szárazföldről és tengerről kapta eleven áldozatait és napkeltére csak levágott fejeket és holttesteket adott vissza. A tornyok tetejéről, mely alatt az áldozatok vonaglottak, az éjjeli őrök látták a távolban a Szerály kioszkjait, amelyek ki voltak viiágitva a szultáni ünnepélyekre. És most bizonyos örömet érez az ember, hogy ezt az átkos várat csaknem szétrombolva látja, mintha az áldozatok mind föltámadva, körmükkel kaparták és fogaikkal szedték volna szét, hogy megbőszüljék magukat a falakon, ha már nem boszulhatják meg az embereken. sem szoktak a tisztességes haszon reménye nélkül, tisztán közérdekből vállalkozni. Kivánatos lenne és reméljük, hogy Szegeden is akad olyan vállalkozó cég, amelyik hajlandó lesz erre a vállalkozásra. Szegeden ugyan édes-kevés lenne négyszáz lakás, mert itt legalább ezer lakásra lenne szükség, de ugy hisszük, hogv mennél nagyobb számban épitik a munkásházakat, annál jobban kifizetődik a vállalkozás. Szó lehetne még arról, hogy külföldi péN dára ugy tervezzék ezeknek a munkásházaknak a megépítését, hogy azok bizonyos idő múlva a bérlő munkások tulajdonába menjenek át. Erről beszélni azonban ma még korai. Először csak tegyenek ajánlatot, de mennél előbb, mert Szegeden a kislakásokban az-ínség igazán botrányos. Piszkos; dohos pinceodukban laknak az emberek, s olyan árakat fizetnek, hogy azért egészséges, tiszta lakásokat adhat bérbe a város. Hogy mily botrányosak az állapotok, ezt bizonyítja Balogh Károly pénzügyi tanácsosnak a pénzügyi bizottságban tartott beszéde, melyben a lakóknak ezekből a lakásokból hatóságilag való kilakoltaíását ajánlotta! Természetes azonban, hogy az utcára nem lehet senkit kilakoltatni, s előbb szükséges a kilakoltatandók részéré lakásokról gondoskodni. Itt kell, kezdeni a dolgot, — de el kell kezdeni, mert már is késő. A szegedi egyetemért. — Monstre küldöttség a kormánynál. — (Saját tudósitónktól.) Szerdán délben keresi föl Budapesten, a képviselőház kupolacsarnokában Héderváry Károly gróf miniszterelnököt é§ Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert a szegedi egyetem érdekében az a hatalmas monstre küldöttség, amelyben részt vesz a Délvidék minden számottevő tényezője, vezetője. Ez a küldöttség demonstrálni fogja azt az országos érdeket, amelynek célja, hogy Szegeden állítsák fel a harmadik egyetemet. Nap-nap után érkeznek levelek, táviratok Lázár György dr polgármesterhez, amelyekben az ország előkelőségei jelentik be, hogy a küldöttségben résztvesznek. Hétfőn Szabolcska Mihály temesvári lelkész, az országos nevű iró levélben jelentette be, hogy a temesvári Arany János Társaság nevében vesz részt a küldöttségben. Ugyancsak levélben jelentették be részvételüket Hosszú Vazul lugosi görög katolikus püspök, Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő és még mások. Csernoch János dr kalocsai érsekkel személyesen beszélt Lázár György dr polgármester, aki az érseket vasárnap Kalocsán fölkereste és akinek a főpap a legnagyob örömmel igérte meg, hogy ő is megjelenik a küldöttséggel a kormány tagjai előtt és intézkedni fog, hogy a katolikus főpapok közül minél többen támogassák részvétükkel SSeged jogos kívánságát. A szegedi törvényhatóság tagjai közül a polgármester a következőket kérte föl a küldöttségben való megjelenésre: Becsey Károly dr, Barmos György, Bokor Adolf, Bokor Károly, Csáki Vencel, Csányi Sándor, Cserzy Mihály, Csikós Nagy József, Gaá! Kálmán, Holtzer Tivadar, Mutter József, Jászai Géza, Kárpáthy Károly, Kertész Sándor, Kiss Arnold. Kónya János, Koós Elemér, Kószó István dr. Kovács József dr, Kugler Albert, László Kálmán, Lengyel Győző, Lippay György dr, Löw Immánuel, Nyári György, Papp István, Pálffy Dániel, Perjéssy László, Regdon Sándor, Rósa Izsó dr, Sáry János Striegl F. József, Szabó Sándor, Szarvady Lajos, Singer Kornél, Tóth Ferenc, Tóth Péter, Vadász Lajos, Várhelyi József, Vetró Lajos, Weiner Miksa, Wagner Gusztáv. Rajtuk kivül még levelet intézett a polgármester Bereczk Sándor, Thomav József, Sévity Lázár lelkészekhez és Zárkövy Bo-