Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-15 / 211. szám

2 ÜÉLMAÜYARORSZAÜ 1911 szeptember 15 sokon nyert munkapárti mandátumok szavazatarányait kimutató statisztikát. íme: Egyhangúlag 58 kerület 2000-nél nagyobb többség 2 99 1500-nál <99 5 99 1000-nél >3 99 18 99 900-n ál 99 99 4 99 800-nál H 99 10 99 700-nál 99 93 10 99 600-nál M 93 15 99 500-náI V 99 12 99 400-n ál lOO ,iól H 99 20 'lA 99 juu-nai 200-nál 93 93 93 99 AU 26 99 >9 150-nél »• 99 13 99 100-nál 99 93 14 99 50-nél 99 n 12 99 50-nél kisebb 19 99 Ez a statisztika világosan beszél és számbeli illusztrációja annak, amit az előbbiekben kifejtettünk, hogy: a munkapártnak nem volt szüksége erőszakra. Hisz kétségtelen, hogy a választásokat jobbról is, balról is lehet befolyásolni s ezzel a lehetőséggel minden oldalon élnek is. Az ilyen befolyásolás érhet el is némi többletet, de olyan; túlnyomó, lenyűgöző többséget, aminőt a munkapárti mandátumok szavazati arányai szemben az ellenzékkel mutatnak, semmiféle mesterséges eszközzel létrehozni nem lehet: az csak természetes utón jöhet létre. Hisz a munkapárti mandátumok négyötödrésze olyan nagy többséget kapott a választóktól, amilyent sem erőszakkal, sem vesztegetéssel elérni nem lehet és nem is szükséges. Mert aki épen csak ilyen eszközökre alapítja sikerét, annak nem kell ezrekre menő szavazattal győznie; annak elég, ha megszerez annyi többséget, amennyi épen kell a győzelemhez. A munkapártiak azonban nem igy cselekedtek. Épen ellenkezőleg, demonstrálni akarván, a tnaguk győzelmének spontán voltát és erköfósi jelentőségét, egész sor kerületben még akkor is leszavaztatták a pártjukbeli választókat, amiszereitnes verseket írtak- Az asszonyok elkezdtek öltözködni ugy, mintha a férjeiknek tízszer akkora jövedelmük lenne, mint amekkora van. A gyermekek a játszótereken ugy ordítoztak, hogy a harmadik utcába is elhallatszott. Sok ember fiakker-maniába esett s ai iné boldogabb, mennél gyorsabban tnegv a km: Számtisztek virágzápvümölcsfa-ágakkal kezükben tértek Vissza délután kirándulásaikról. • • ; ' " Es mindenben és mindenütt, amiben és ahol a bolondság a iegk i.sebb mértékben is megnyilatkozó! i kis Meíisztóként. ott állott a Tavasz. Ott vök a zöld zsalus ablak alatt és sóhajtozott a sóhajtozókkal s epedt az epedőkkel. Kalandra készen mászott fel a kötélhágcsón s másutt az ébredő szerelem sejtelmes tisztaságával adta át az első rózsát. Szöktetett autón és lovon, majd mély hódolattal cipelte a máma kabátját s adta a komoly szándékú udvarlót. Mulatóhelyeken öreg, kivénül" bácsikat kalauzolt és leitatta őket. Alig hervadt el az ibolya s pusztult el a gyöngyvirág, Tavasz kezdett beleunni ebbe az életbe. Megunta a sok embert s szeretni kezdte a magányt. Az erdőkbe kezdett járni s naphosszat ott bolyongott. Az erdő már teljes lombdiszében állott és a rétek cs szántók gyönyörűen virultak. Egy alkonyatkor, mikor a Tavasz az erdő szélén sétált, szemben a völgy másik oldalán, az erdőszéien egy nőalakot látott állani. Messze volt, csak élénkszinü ruháját látta. Feléje ment, alig ért olyan távolságba. kor az ellenjelölt már visszalépett, vagy a választás sorsa már egyébként dőlt el javukra. És még egyet tett a munkapárt. Mintegy száz tkerületben nem állított jelöltet az ellenzékkel szemben. Ezekben a kerületekben az ellenzéki pártok egymást marták, egymás ellen agyarkodtak olyan dühvel és módszerrel, aminőt a munkapárt az ellenzékkel szemben egyetlen kerületben sem alkalmazott. Csak emlékezzünk a Justh-párt harcmodorára a Kossuth-párti jelöltekkel szemben, vagy a Kossuth-párt vezéreinek íkortesbeszédeikben a Justh-pártról mondott elitélő nyilatkozataira, s végül a néppártnak mindkettő ellen való agitációjára. Hogy e köztudomásu tények és okok ellenére az ellenzék mégis a diadalmas többséget próbálja megvádolni rendkívüli eszközök alkalmazásával, az természetes, ha nem is jogos jelensége a politikai életnek. Hisz oly kisebbséget még nem látott a világ, amely beismerte volna, hogy kudarcának maga az oka s hogy neki a nemzet Ítélete szerint is nincs igaza. A választások kifogásolása is elmaradhatatlan tünete a népképviseleti parlamentárizmusnak, s mindig megvolt nemcsak nálunk, de mindenütt a világon. Csakhogy ennek a dolognak is két vége van. Amennyi vád hangzik a kormányhatalom befolyása ellen, ugyanannyi hangzik és ép oly joggal a néptömegek, s legtöbbször nem is a választótömegek terrorizmusa ellen. Az például megállapított történeti igazság, hogy a Tisza-féle választások sorsát 1905-ben a demagógia és a tömegterror döntötte el. Ezek után az óbstrukció ez alaptalan ürügyével szemben nem kellene több bizonyság. Mégis az óbstrukció táborát ismerve, tisztában van mindenki azzal, hogy adaliogv jobban megnézhette volna, a nőalak eltűnt. Másnap is látta s akkor is eltűnt. Érdekelni kezdte, harmadnap már átkutatta az egész erdőt, de nem talált még a nyomára sem. Elkedvetlenedve indult kifelé az erdőből, mikor a sűrűségből egv tüzes szempár forró tekintetét érezi. Oda rohant, de mire odaért már eltiint, pedig semmi kétség sem lehet, ő volt. Negyed-, ötödnap is kereste s mindig ott és akkor pillantotta meg, amikor és ahol legkevésbé várta. De mindig eltűnt nyomtalanul. Végül egy forró, meleg délután, amikor már az erdőben is tikkasztó meleg volt, Tavasz fürge elszántsággal űzőbe vette a rejtélyes asszonyt. Majd itt, majd ott tünt fel a fák között csillogó halványkék fátyolruhája s Tavasz, mintha bolondját járná, szaladgált öszsze-vissza utána. Végre az erdő ritkul, egy nyiresbe érnek, az asszonv megáll. Tavasz várja, hogy hova tűnik, közeledik hozzá, de az nem mozdul, megdobban a szive, szűre megijed attól, hogy el fogja érni. A nő megfordul és mosolvog reá. Arca barna-piros, szeme sötét és ragyogó, ajaka duzzadt s haja kékes csiilámu fekete. Vénuszi alak; napsütötte barna karját feléje tárja. Igy állott szembe, a vékony fehér nvirfák között, melyeknek apró levelei reszkettek az alkonyi légben: — Nyár asszony az ifjú Tavaszszal. Tavasz fejét vesztve rohant az ölelö karokba s egy hosszú csókban tapadt össze a két ajak. Mikor vége volt a csóknak. Nyár asszony vigyázva fektette le a fűre Tavaszt, mert a Tavasz meghalt. A Nyár csókja fojtotta meg. tok és érvek előtt ők meg nem hajolnak. D«e ez nem is iontos. A fő, hogy az országban mindenki ugy itélje meg az ellenzéki erkölcstelen manővereket, ahogy illő és találó. A beteg vatikáni politika. — X. Pius után Rampolla. (Saját tudósítónktól.) A római katolikus egyház belső életében hetek óta különös izgalom észlelhető. Különösen Olaszországban mutatkozik türelmetlenség, mert hisz nyilt titok, hogy X. Piusz pápa annyira súlyos beteg, liogy egyházi ügyekben semmi tekintetben nem szerepel. Már az uj pápa személyét keresik tehát, olyanét, aki teljesen uj felfogást, uj korszakot hoz. Az egyik római világlap rendkívül érdekes sorokban jellemzi most a Vatikán politikáját. A sorokból kiérezhető, hogy beteg ez a politika, olyan, hogy sok aggodalomra ad okot, hacsak változás nem jön hamarosan. Az uj. pápa személyét is kombinációba hozza ? cikkiró, felsorolja azokat az esélyeket, amelyek előállottak és elkövetkeznek. A cikkből itt közöljük az érdekesebb részleteket: — Az olyan alkalom, aminő X. Pius legutóbbi súlyos betegsége, csak megerősiteni látszott azt a körülményt, bogy nem csak a pápa egészsége rendült meg, de a vatikáni politika is beteg. Soha ennyi káros intézkedés, visszás helyzet és különböző államokkal való heves konfliktus, a hivők nagy számával szemben tanúsított brüszk és betű szerint vett bánásmód nem történt, mint különösen az utóbbi időkben. Ma tisztán látjuk, hogy X. Pius egy kedves, öreg plébános; a vallásért, katoliciz musért rajongó férfin, ellenben hijjávai minden nagyszabású, hogy ugy mondjam, világraszóló koncepciónak. Ez a tudat 1903 óta csak fejlődött és megerősödött, ma pedig minden komoly egyházpolitikus előtt tisztáa áll, bogy ma igen sokan vannak a Vatikánban épen ezért, kik komolyan óhajtják XIII, Leó szellemében és az uj időkhöz megfelelőbben alkalmazkodó restaurációt. Ma Rampollát tekintik e nagy koncepció hivatott és elkerülhetetlen megvalósítójának. Miért állítom ezt? Nemcsak a fönt említett érvek alapján, de azért is, mert a jövő konklave ezen érvek révén szuggerálva va» arra, hogy olyan egyéniséget állítson oda a Vatikán fejének, akinek egyénisége is biztositéka a nagystil megvalósításának. X. Piusról nem tudtak egyebet annak idején, minthogy végtelenül jámbor pap. Az aszkéta Rampolláról sokkal többet tudnak! Mindének fölött tudják azt, hogy ő XIII. Leó jobbkeze volt. Ö sziciliai, teliát dél-latin, de a diplomáciában rideg, számitó és óvatos. A spanyol Merry del Val minden egyéb tulajdonságokkal rendelkezik, csak azzal nem, ami ama magas helyen kívánatos volna és talán ehelyütt ez egyetlen szóban volna öszszefogl alható: óvatosság. Rampolla Mariano del Tindaro most egy svájci nyaraló-helyen üdül még s ha visszatér, nem fogja találni a szokásos intrikákat, amelyek ily nevezetes egyéniség távolléte alatt konzekvensen ki szoktak sarjadni! „A Vatikán főpapja" túlnyomó részt barátokra fog találni, kiknek száma épen a távolléte alatt megszaporodott. Szeretetreméltó modorával s mély bölcseségével magukhoz tudta bilincselni ellenfeleit is, ha vannak ellenfelei a Vatikánban vagy másutt, olyanok, kik személyi érdekeiket vélik érintve látni Rampolla előnyomulása által. Azon ellenfeleket értem, kiket vele szemben legszélsőbbeknek tartottak, vagyis a nagy-németeket is, kikkel szemben Rampolla barátainak sikerült eloszlatni a tulélénk szinekkel festett agyrémeket. Volt idő, amikor Rómának három ellenpápája is volt, de hárman együtt sem voltak