Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-06 / 178. szám

8 DELMAGYARORSZÁG 1911 augusztus 6 páratlanul átváltozó művésznő, Miss Fregolia. Hatalmas művészi kivitelű plakátok jelzik már a város utcáin a nevezetes nő érkezését és a közönség fokozott érdeklődéssel néz a vendég­szereplés elé. Miss Fregolia most Budapestről jön Szegedre. Amerikai körútjáról, ahol taps és babér fogadta, először jött Magyarországba. Budapesten kivül Szegeden, Aradon ós Temes­várott játszik. Miss Fregolia másfél órán át működik a színpadon. Egyedül játszik operát, operettet, vígjátékot és drámát. Huszpercen­kint ötvenszer változik. Miss Fregolia vendég­játéka alatt a katonazenekar hangversenyez a Vigszinpad kabaréban, Fregolia mellett termé, szetesen föllép az egész augusztusi ensemb.e. Fregolia 7-ikén, 8-án kedden és 9-én szerdán játszik. Jegyek már válthatók Vetőnél. — Az Uránia-színház uj műsoráról megint az elragadtatás hangján kell megemlékeznünk. A művészies program egynémely száma való­ságosan elbűvölő. Az orosz nemzeti táncok gyö­nyörködtetően látványosak, a Mozgófénykép új­ság a legújabb aktuális fölvételeivel mesésen adja vissza a világeseményeket mindentájról; a többi humoros és drámai kép egyaránt érde­kes és nagy sikert arattak. Ma vasárnap dél­után két órától esti tizenegyig folytatólagosan ismétlik meg ezt az uj műsort. — Városunk impozáns palotájában, a Kárász-utca 14. szám alatt megnyílt a Moskovits anatómiai cipőgyár fiókja, mely a legmodernebb kényelemmel és a legpaza­rabb kiállítással van berendezve, a hölgyek részére külön tükrözött próbafülkékkel. A cég általánosan elismert szolidsága garancia arra, hogy a közönség a legnagyobb bizalom­mal keresse fel és támogassa vásárlásainál a hazai gyár gyártmányait, melyeket 10.—, 13.—, 17.—- és 22.— korona egységes szabott árak mellett árusitanak. — Pöstyén titka, nem titok többé, mivel immár mindenki tudja, hogy Pöstyén-fürdő bámulatos fejlődését nemcsak csodás hatású rádiumos iszapjának köszönheti, hanem an­nak az óriási választéknak is, mely ezen a fürdőhelyen lehetővé teszi, hogy mindenki viszonyaihoz mérten használhassa a kúrát. Módfelett fontos körülmény ez, mert a leg­több fürdőhely költségeit csak a módos közönség birja el, mig Pöstyén-fürdőn a leg­nagyobb fényűzés mellett a legszerényebb igónyüekről is van gondoskodás. — A vakbél, mint tudjuk, teljesen felesleges testrésze az e.mbernek, mégis számtalan esetben komoly, sokszor halálos (megbetegedésnek az okozója. Az oly gya­kori vakbélgyulladást, melyet többnyire csak életveszélyes operációval lehet gyógyítani, a belekben való torlódás idézi elő. Mi sem természetesebb, mint hogy e ve­szedelmes betegség elkerülésére minden em­bernek gondoskodni kell arról, hogy ily tor­lódások a belekben elő ne forduljanak. Ez a legbiztosabban a természetes Ferenc József ­keserüviz rendszeres használata által érhető el. Ez az évtizedek óta kipróbált, biztos és enye hatású páratlan hashajtó megakadá­lyozza a torlódást a belekben és a legmaka­csabb székrekedést is biztosan megszünteti. Ezért kevés gyógyvíz küldetik oly távol vidékre és örvend oly közkedveltségnek, mint a már harmincöt év óta használatban levő Ferenc József-keserűvíz,'miről a négy világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A valódi Ferenc József-keserüvizből mint rendszeres adag egy boros pohárral, reggel éhgyomorra véve elégséges. Kapható a jobb füszerüzletekben és az összes gyógyszer­tárakban. TŐZSDE. Budapesti gabonatőzsde. A határidőpiacon eleinte drá­Í fább külföldi jegyzés következtében szilárd, később a borús dőjárás folytán lanyha volt az üziet. Fölmondás : 102.000 mm. augusztusi tengeri. Egy órakor a következők voltak a záróá ­folyamok: Buza áprilisra Jktóberro Buza ol Rozs áprilisra Rozs októberre Tengeri májusra Tengeri augusztusra Zab októberre 11.15­10.98­•11.10 •10.94 8.96— 8.97 7.33- 7.34 7.49— 7.50 8.01— 8.02 A budapesti értéktőzsde. Augusztus 5. Szilárd meg nyitás után elgyengült az elötőzsde iránya, mert a kedvezőtlen külzolitikai hirek eladásokra ösztönözték a spekulációt. Az árnivó az egész vonalon csökkent, a zárlat kedvtelen volt. A készárupiacon változatlanul szilárd árak voltak napirenden. Kötöttek: Magyar hitel 841.25—842.— Osztrák hitel 660.50 .— O. m. államv. 747.50 .— Jelzálogbank 493.75—494.25 Leszámitolóbank 576. 576.25 Rimamurányi 695.­Közuti villamos 799.50­Városi villamos 425.50­Hazai bank 313.—­Magyar bank 747.50.­-595.59 -800.50 -427.50 -744.50 Viktória Pannónia Weitzcr Beocsini Salgótarjáni Alt. kőszén Újlaki Ganz vasöntő Magyar villáin. Atlantika 777. 777.77 888.78—777.— 699.66- 677.77 920—924 680—683 799—803 666.76—666.66 4320—4325 777.77—778 88 888.88—887.88 Délbon a szilárdság a javult berlini jelentés nyomán ujabb tápot nyert. A délelőtti árveszteség javarésze megtérült, a zár­lat barátságos volt. Kötöttek: osztrák hitel S59.50 .— Magyar hitel 843.25—842.72 Jelzálogbank 493.60—494.— Leszámitolóbank 576.25 .— Rimamurányi 695. 695.25 Közúti villamos 801. 811.— Városi villamos 999.99—999.88 Hazai bank 669.66—666.55 Magyar bank 555.77—144.55 Keresk. bank 999.99—999.99 Beocsini 699.99—999.99 Aszfalt 222.25-555.55 Salgótarjáni 222.99—999.99 Ganz vasöntő 667.66—667.77 Adria 999.99—999.99 Atlantika 999.90—998.99 Dijbiztositás: Osztrák hitelrészvényből holnapra 3—4 kor., nyolc napra 6—8 kor., augusztus végére 12—11 korona. A bécsi börze. A mai előtőzsdén a kötések a következők: Osztrák liitel Magyar hitel Anglo-bank Bankverein Unio-bank Liinderbank 222.22—333.33 333.33—111.22 111.11—111.11 111.19—999.44 444.44—553.34 333.33—338.88 Osztr. államv. Déli vasút Rimaniurányi Alpesi Márka készp. Ultimórn 777.66—777.66 111.tl—111.14 999.88—990.69 555.52—222.22 111.11—111.44 111.98—111.88 TÖRVÉNYKEZÉS Háború a Csávossy családban. (iSaját tudósítónktól.) A sokszoros milliomos, idősebb Csávossy Gyula báró gondnoksági ügyét szombaton tárgyalta a nagykikindai törvény­szók. Az agg báró nagy vagyona rt, amely körülbelül 15 millióra rug, hadakozik a család, Csávossynak kilenc gyermeke. Két táborban vannak a testvérek, akik közül heten a dús­gazdag főúr első feleségétől valók, a két leg. fiatalabb testvér pedig Csávossy bárónak a a második, báró Spiegelfeld Jozefinnel kötött házasságból származik. Az utóbbiakat apjuk nagy anyagi kedvezósekben részesítette, ameny­nyiben már halála előtt ajándékozott nekik 4000 hold földet, a boblai birtokát. Ezt látva, a többi testvérek fölléptek atyjuk ellen s azt állítva, hogy idősebb Csávossy Gyula báró elmebajos, a gondnokság alá helyezését kérték. E hó elején, amint ismeretes, el is helyezték három elmeorvos véleménye alapján a bárót egy budapesti gyógyintézetben, a Niedermann­féle szanatóriumban, ahonnan azonban csak hamar kibocsátották. Szakértőket hallgatott meg ugyanis a bíróság, a pestvidéki törvény szók s mert ennek a hites elmeorvosai kijelen tették, hogy nem feltétlenül szükséges a kü. lönben beteg főurat zárt intézetben tartani kiengedték. De a gondnoksági eljárás nem ma­radt abba, mert a törvényszéki orvosszakértők azt is megállapították, hogy az agg báró kép­telen ügyeinek önálló vitelére. Az előzmények után tűzték ki a mai tár­gyalást, amelyen a felek képviseletében öt fővárosi ügyvéd jelent ma meg a nagykikin­dai törvényszék előtt. A biróság előtt id. Csá­vossy Gyula bárót leller Miksa dr, a fiatal pap Csávossy Elemér bárót Eonta Károly dr, báró Rajacsich Györgynét Szivák Imre dr, he­lyettesekónt Balazs Pál dr, a kérvényezőket pedig — kik a gondnokságot kérték — Polónyi Dezső budapesti ügyvédek képviselik. A szom­bati tárgyaláson — amelyet Krasznay dr biró vezetett — bemutatták a Csávossy báró két évvel ezelőtt készített végrendeletét. Kitűnik ebből, hogy a báró körülbelül 10.000 holdnyi birtokából második feleségének s két legfiata­•abb gyermekének körülbelül 4000 holdat jut­tatott többi részét, továbbá budapesti vámház­köruti házát és egy másik házrészét fölosz­totta első házasságából származó hét gye'­meke közt. Eszerint, mig a második házasság­ból két gyermeknek máris jutott 2000—200Ö hold föld, a többieknek fejenkint ezer hold sem jut. Amit a többi hét testvér azért is sé­relmesnek tart, mert az a nagy vagyon, amely ma atyjuké, az ő elhalt anyjuk vagyonából szaporodott föl milliókra. Ellenben Csávossy bárónak a második felesége, Spiegelfeld bárónő semmit sem hozott a házhoz. Maga a gondnokság kérdése csak pár nap múlva dől el, mert az Ítéletet a törvényszék­nek egy majdan összeülő háromtagú birói ta­nácsa fogja meghozni. § Lopás a fürdőhelyen. A fürdőtulajdonos felelőssége kérdésében igen érdekes álláspontra helyezkedett egy a közelmúlt napokban hozott határozatában a királyi Kúria. Egy balatoni fürdőben egy fürdővendég az ottani szokásnak megfelelőleg pénzét és értékeit a pénztárnál alkalmazott fiókba helyezte el, amelynek letótjegyét magához vette és kabátjának zsebében helyezte el. A levetkőzéshez azonban olyan kabint adtak neki, amely még zárral sem volt ellátva. Ezt a körülményt valaki föl­használta arra, hogy a nyitott kabinból a ka­bát zsebéből a letétjegyet ellopta ós ezzel8 letétjegygyei a pénztárnál az ott elhelyezet' pénzt ós értéket ellopta. A fürdővendég ezen az alapon kártérítést igényelvén a fürdőtulai' donostól, a királyi Kúria arra az álláspont® helyezkedett, hogy a fürdőtulajdonos felelős ugyan azokért a károkért, amelyek a fürd"' vendéget abból az okból érték, mert ruhái' egy nyitott kabinban volt kénytelen elhelyez®, de a közönséges gondossághoz tartozván hogy a fürdővendég a letétjegyet magával vigye a fürdőbe, ezt a körülményt tartotta a kiege' szitő tárgyaláson megállapitandónak, hogy 6 letétjegy olyan természetű volt-e, amelyet ' fürdővendég a fürdés közben magánál hord­hatott. § Lázi.ó lelkész. Szatmárnémetiből jelentik­Zsiros János nantuai görög katliolikus lelké® a falu határában a cséplésnél dolgozó magy® és sváb ajkú munkások ellen lázi tó beszéd® mondott és őket jövevényeknek nevezte. A 'a' zitó lelkészt az ügyészségnél följelentették* mely vizsgálatot indított ellene. § A szegedi törvényszék és a Lloyd lasztoit bírósága. A Jogtudományi Közlöd utolsó számában érdekes esetet tárgyal, a®e" tárgyánál fogva jogászköröltön kivül is jog05 érdeklődésre tarthat igényt. A szegedi tervé"? szék és a szegedi Lloyd-társulat választ®4 bíróságának összeütközéséről van szó, am01­onnan származott, hogy a szegedi törvénys® vonakodik a Lloyd-társulat választott bíróá­gának hatósági jellegét ' elismerni, ami mi" a Lloyd az igazságügyminiszterhez panas® fordult. Az igazságügyminiszter e panasz tán leirt a szegedi királyi Ítélőtábla elnöké® és ebben a leiratában a törvényszék határo®' tával ellentétes álláspontját vitatja. Az ig® ságügyminiszternek ezen eljárását teszi a J® tudományi Közlöny cikke birálat tárgyává, cikk szerzője Weisz Gyula dr szegedi ügy® NYILTTÉR. E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget s a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Nagyjövedelmű kockázat nélküli vállalathoz 30 — 40,000 1®' rónával társ kerestetik. A vállalat szókhely6 fel' Szeged. Személyes közreműködés nem tétlenül szükséges. Ajánlatokat „Angol" Je ige alatt továbbit a lap kiadóhivatala­1V11 augi Nemé Fogmüte Készít mindet ós aranyban, lak részletfiz ÉS NEWY Ma már tel, "ül berendezi kerthelyiségél fényképel "lüsorral. A i fémdráma: Elzárt a Travertinai k kes vadászat, dráma. — S Matróz-kikép újdonság! El Hideg b Számos lát kerel és hoz: kedvez Összei MT 1 ezele Árjegya Aagí Irsai Mic kuplék. ftürthy Ró kabaret-dal Röder Mi dalénekesi Sarki uj Lai francia o Ijtenzáció vi 3 nap reeyek ír A

Next

/
Oldalképek
Tartalom