Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-06 / 178. szám

4 DELMAGYARORSZÁG 1911 augusztus 4 József megbízó levelét. Előadóként Nagy Sándor szerepelt. A bíráló bizottság Kristóffy József mandátumát végleg igazolta. Beteg képviselő. Hajós Ferenc országgyűlési képviselő igen súlyos operáción esett át. Vakbélgyuladása támadt és ezért végeztek rajta műtétet, amely teljes sikerrel járt. A képviselő állapota ma már sokkal jobb. Hogyléte felől pártkülönbség nélkül sokan érdeklődnek s tudakozódott állapotáról a miniszterelnök is. Egy volt honvédönkéntes memoárjai. — A tudálékos altisztek. — (IV.) A katonaélot sok baja, a katonasorsok kegyetlen igazságtalansága ós szomorúsága a tragikum magaslatára emelkedik annál az embernél, akit a kenyórharc minden órdekszála az életösztön elválhatatianságával fűz a polgári élethez ós akinek módjában volt, hogy polgári életét sok szuverenitással rendezze be. Az önkénteseknél összekerült egy csomó ember: persze mind érettségis, sok igazán képzett és sok diplomás. Alig lehetett közöttünk egy-kettő, aki fölött katonaélete előtt a „porkoláb" virgácsa suhogott állandóan és most egy őivezető ur — aki mellesleg a privátéletben kubikos — ugy kiküldhetett bennünket a szobából tizenhétszer, ha a bemenóskor nem „szabályosan" jelentkeztünk, mint a pinty. Ezzel az őrvezetővel, a nevére nem emlékszem, katonáskodásom első napjaiban, a következő esetem volt. Sorba álltunk valamennyien az udvaron. Az őrvezető ur kezében csomó Írással áll előttünk és a maga kubikos akcentusában őrvezetői magasságból beszélve le hozzánk, elmondja véleményét ügyetlenségünkről: hogy még állni" mozogni sem tudunk, intillágéncicínkról: hogy beszélünk a sorban, pedig most katonák vagyunk és igy tovább. Azután sorba maga elé szélit bennünket : kikérdezi tüzetesen a nacionálónkat, közben 5 maga csak betűzve tud olvasni a kezében lévő hivatalos lajstromokból. Engem is kikérdez minden felől. — Mi a foglalkozása? — kérdezi a többi között. — Ujságiró vagyok — felelem. Gyanúsan kezdi betűzni a kezében lévő hivatalos írást, majd megszólal: — Ide az van irva, hogy jogász. (Amikor besoroztak, még nem voltam ujságiró, csak jogász.) — Jogász is vagyok — felelem. Fzt nem tudja megérteni az őrvezető ur és igy fakad ki: — Na né, milyen kapzsi. Ennek nem elég egy mesterség. Müil. r szakaszvezető í rről is elmondok egy jellemző és humoros kis ügyet. Hűvös őszi napon volt, egyik nagyon erős gyakorlatozás után. A harangok ép a levesmarsot húzták. Ebédre egyikünk sem gondolt, örültünk, hogy élünk még és közben az önkéntes-szoba kemény ágyain kissé megpiheniünk. Müller szakaszvezető ur is velünk tartott a pihenésben, ami neki annyival kellemesebb lehetett, mert mint a szobában legmagasabb rangúnak, szabad volt ugy feküdnie, hogy a lábait is föltehette a szalmazsákra. Ősz volt még és ha hűvös is, a tüzelő anyaggal nem túlságosan bőkez sködtek. Mi pedig, kiloholt, fáradt katonák, fáztunk. Még Müller szakaszvezető ur is. Egys erre megszólal: — D * hideg van itt. Csend. Müller szakaszvezető ur ismét megszólal: — A fene egye a pofáikat meg, miért nem fűtenek. I mét csend. És Müller szakaszvezető ur harmadszor is megszólal: — Igy vannak a petróleummal is. Pedig szabályzat szerint minden szobának iegónyenkint hét deka petróleum és tizenkét deka — a mennyiségre igazán nem emlékszem pontosan, de nem is az a fontos — tűzifa derogál napjában. Fáradt, félő moraj szállta meg a szobát: a jó viccre mindenki nevetett. Müller szakaszvezető ur pedig felkönyökölt és csak annyit mondott: — Mi az? Ki nevet, ha én beszélek. Igaza volt. Nem lett volna szabad nevetnünk. Vagy legalábn is derogálni kellet volna. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Művészet Amerikában. - Newyoiki Jevél. — (Saját tudósitónktól.) Nem akarok részletes vagy alapos beszámolót mondani itt Amerika művészetéről. Igaz, hogy nehéz is lenne beszélni valamiről, ami nincs, de a semmit is lehet részletesen körülirni, ha másért nem, hát azért, hogy megokolhassam, hogy miért nincs. De mindezzel nem kivánok most foglalkozni, mert nem a miért-ekről akarok irni. Ebből a szempontból pedig csak külső megnyilatkozásában szemlélhető az amerikai művészetet. El lehet mondani egész bátran, hogy ha találunk is itt kiváló művészeket, rendszeres, öntudatos, művészi életet hiába keresünk. Hiába kutatsz itt, időszaki tárlatot nem találsz. Nincs műcsarnok, nincs verniszázs, nincs sétahangverseny, nincsi nek festmények ós nincsenek szobrok. Az amerikai művész nem dolgozik vásárra, hanem megrendelésre és teljesen megelégszik azzal, ha a megrendelőnek tetszik a kép, szerinte a világnak semmi köze hozzá. Amit pedig vásárra dolgoznak, azt nem viszik művészbörzére, hanem eladják a képkereskedőnek. Nincs divatban, ami Európa minden müveit államában szokásos, hogy a festők és szobrászok évadonként beszámoljanak arról, hogy mit végeztek, hogy nyilvános vizsgát tegyenek fejlődésükről s megmutassák Pistának, Pálnak, avagy Steve-nek, Paul-nak, hogy milyen irányban és mennyit javult, vagy hanyatlott, mióta utoljára találkoztak vele a tárlaton. Mindenki magának dolgozik, közös, egyöntetű működés, határozott művészeti irány természetesen szintén nincs, mert nincs művészi verseny. Kinek milyen összeköttetései vannak és ki milyen „szép képeket" fest, a szerint boldogul, mert Amerika még ott tart, hogy ott nem festmény, nem művészi érték, nem egy müvészlélek fölfogásbeli megnyilvánulása az értékes, hanem szép szobadisz, amit fest vagy farag valaki. És mert a közönség Ízlésére bizzák a müvek értékének megállapítását, amit a művészi versengés, az irányok, fölfogások harca nem finomitott, nem nemesitett. Természetes, hogy ez a megállapítás régi csapáson halad, és nem modern művészi látást, fölfogást hanem csinos, alakra tökéletes kidolgozást keres. Az amerikai társadalmi smokkok „Svindlinek" tartják a hanyagul odavetett, de talán nagyon értékes és hangulatos képet. Ő becsületes munkát, szép rajzot, határozottan megfestett., befejezett, kerekded, egész képet akar a pénzéért, sok színnel és élénk, erős kontu. rozással. Vannak előkelő, nagy képkereskedések, amelyekben azonban nem annyira a művészi törekvések, mint az üzleti elv dominál. Mindamellett nagyon értékes a Metropolitain Art Museum képgyűjteménye. Képviselve van itt a világ minden klasszikus művésze. Rafael, Leonardo de Vinci, Piombo, Velasquez, Tizian, Rubens, Rembrandt, Holbein, Granach, Kaulbach ép ugy, mint a „ma" hires modernistái. Vannak magyar művek is ebben a muzeumban. Igy Munkácsy „Zálogházban" cimü müve ós egy szép, értékes interiőrje. Pettenkoffennak is van egy kis „Falusi lakodalom" cimü müve. A Metropolitain Art Museum-mal szemben levő „Lenox Lybrary"-ban van Munkácsy egyik legszebb remeke, a „Milton levelet diktál a leányának* cimü ós azonkívül számos vázlata ós csendélete. Ugyanitt Bruck Lajosnak is van egy tipikus magyar tárgyú kis vászna. Találkozni még más magyar festők heveivel is Amerikában. Igy véletlenül a Siegel-Cooperféle nagy áruház képcsarnokában Neogrády Antal akvarell modorban megfestett olajfestménye volt száz és száz más tucatkóp között. Eladásra várt, rábiggyesztvén az ár kerekszámban 210 dollár. Nagyon kevesen tudják, hogy magyar festő müvének a reprodukciója az a színpompás, gyönyörű kép, amely majd minden képüzlet kirakatában megtalálható. Még kevesebben tudják, hogy ezt a pipacsos rétet az otthon kedvelt Szinyey-Merse Pál festette. Márk Lajosnak nagyon sok helyen van festménye azóta, amióta itt kiállította müveit. Igy Buffaloban, az előkelő színvonalon álló „Albright-GalIery"-ban láttam egy misztikus, rokokoszerü, cóklavörös arcú „lady" jót. Szinyei-Merse pipacsos rétjének reprodukciója mellett egy másik gyönyörű festmény másolatai is föllellietők. Ennek a cime „Liszt rapszódiája". Magyar tárgyú kép, amely az első pillanatra elárulja eredetét. Az őszhaju zenekirály elmerengve ül zongorájánál, szemei előtt elvonulnak a csárda alakjai: a kackiás csaplárosné, a hetyke, délceg betyár, a füstös cigány, mind valami müvészis, titokzatos háttérből bontakozik ki. A festmény Tahy Antal, New-Yorkban ó!ő magyar festő gyönyörű kompozíciója. Tahy a legtehetségesebb magyar festő Amerikában. Megemlítést érdemel még Polgári Géza ós Jaczik Árpád. Clevelandban ól most Linek Lajos, ismert magyar karrikaturista. A Kohányi-féle „Szabadság" cimü napilap számára rajzol. Kohányinak a választások alkalmából kifejtett korteskedése révén sikerült lefestetni Linekkel Hármon Ohio állami kormányzót. Ezzel az Amerikában élő magyar művészek lisztájának vége is van. A sok szobor majd mind jelentéktelen. Olyanformák, mint azok a szobrok, amelyeket a király ajándékozott Budapestnek. Egyedül Washingtonban vannak szép és igazán monumentális szobormüvek. New-Yorkban egy sincs, kivéve a „Liberty"-szobrot. Ez a szobor óriás francia művész alkotása és Páris városa ajándékozta New-Yorknak. A legszebb szobor lenn® még a Central Park bejárójánál Sherrmann tábornok lovas szobra, ha el nem követték volna vele azt a barbár ízléstelenséget, hogy az egészet bearanyozták. Amerika a technikai alkotások terén mestere lehet Európának, de a művészetekben vaéS nagyon sokat kell tanulnia Európától. Foreigner. * Színházi szezonnyitás. A szegedi szí"' házi iroda jelenti: Bródy Sándornak van k® darabja, melyek annak idején a Nemzeti sz'11' házban megbuktak — pedig Bródy ma is ez a két egyfelvonásosát tarlja a legérD-kese1*. munkájának. Nem is nyugodott bele a haZ8 ítéletbe és felebbezett a német közönségig És a két gyönyörű darab uj életre támadt Ne metországban s a mult szezon legszebb, leg"9. gyobb drámai sikert aratta a külföldön. Br®8/ azonban nem tud megnyugodni ilyen sikerbe0' Neki a hazai felmentés kell — siker alakjáb8'/ A téli szezonban a Vígszínházban lesz a rize a két darabnak. Ázonban Almássy szegedi igazgatónak sikerült a szerzővel n1®?. állapodni, hogy a két darab : A fejedelem Lajos király válik az uj átdolgozásban B1™. előzve a Vígszínházát, Szegedon kerüljön szj^ ro először, mint az uj rezsim megnyitó adása. A darabok rendezésébe a szerző 18