Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-04 / 176. szám

1911 augusztus 4 DÉLMAGVARORSZÁG Márton indítványa fölött, hogy Máramarosmegye fölirata ne a kérvényi bizottsághoz utasíttassák. A többség az elnök javaslatát fogadta el. (Olcoliesányi beszéde.) A technika a mai napra ezzel véget ért ós ismét sor került véderő javaslat tárgyalására Első szónok volt Bernáth Béla (Kossuth-párti): Ti takozott Tallián állitása ellen, hogy az ellenzék vészé lyezteti a parlamentárizmust. Ha valaki vesző lyezteti a parlamentárizmust, ugy ezt a kormány teszi. Podmaniczky Endre báró: Az ellenzékről jön az erőszak. (Nagy zaj.) Bernáth Béla szerint a javaslat sérti a nemzeti szellemet ós eltemeti az ország régi katonai vágyait. Hibáztatja az altisztek visszatartását, ami kijátszása a kétévi szolgálatnak Okolicsányi László: Tiltakozik az ellenzék túlzásai ellen és megjegyzi, hogy ha a vádak fele igaz volna, amelyeket a javaslatok ellen fölhoznak, akkor egy magyar ember sem támogathatná azokat. Ne kételkedjünk egymás hazafiságában. Mindenki érzi most is, hogy az országot nem lehet addig a gazdasági ós kulturális téren sem előbbre vinni, mig a katonai kérdést meg nem oldjuk. (Helyeslés a jobboldalon.) Hajós Kálmán: Ez nem vicc! Förster Aurél: Hadd el, ón régebben ismerem őt, mint te. (Derültség.) Okolicsányi László: A koalíció idejében is nyilvánvaló volt, hogy a nemzet és király közt a katonai kérdésben fönnálló ellentétet nem 'ebet másképen áthidalni, csak a kompromiszszummal. Fölkiáltások balról: Ez az, a kompromisszum Ez kell neki! (Nagy zaj minden oldalon.) Okolicsányi László: Sok ily6n kompromisszum, memorandum készült a függetlenségi párt részéről is. (Nagy zaj. Derültség a jobboldalon. Zajos ellentmondás balról.) Rákosi Viktor: Tényeket kérünk, nem célzásokat ! Okolicsányi László: Különben maga a kilences bizottság is ilyen kompromisszumot készített. Ilyen megoldási torv volt az Andrássy Gyula grófé is, mely a koalíció alatt legközelebb jutott a megvalósuláshoz. A kérdés az, vajjon a mostani javaslat van-e olyan jó, mint az Andrássy-fóle. Tisza István gróf . . . Fölkiáltások a baloldalon: Az uj vezér ! — Nincs mit szégyenkeznie miatta! — kiáltják jobbról. (Itt már akkora volt az izgatottság, hogy a legélesebb megjegyzések röpködtek a levegőben. Majd nagy botrány keletkezett, amelyről külön cikkben számolunk be. A szerk.) A viharos jelenetek lezajlása után Okolicsányi László folytatta beszédét. Á hadsereget — mondotta — fejleszteni kell, mert ez az egyetlen hókebiztositók. Ez nem a király kedvéért, hanem az ország érdekében történik. A javaslat tehát magában hordja megokoltságát, minden különös nemzeti kompenzáció nélkül is. Foglalkozik a javaslat pénzügyi következményeivel. Ha túlesünk egyszer ezen a reformon, a kormány nem bujhatik ki többé az alól az erkölcsi kötelezettség alól, liogy az ország gazdasági megerősítéséhez lásson. Fölkiáltások balról : De akkor már nem lesz erre pénz 1 Okolicsányi László: A többség magáévá tette * kilences bizottság programját s erkölcsi obí'gót vállalt e program megvalósítására. Azokan a kérdésekben, melyeket ez a program old meg, mint cimerkérdés, szinten el '.6hot oszlatni a nehézségeket. A magyar nyelv ágainak ujabb érvényesülést nyit a bűnvádi Perrendtartás. A magyar tisztképzés dolga ®?'ntén a legjobb uton van. Foglalkozik az al^ztképzés ós a két éves katonai szolgálat d°lgával. Bizonyítja végül, hogy az Andrássyle terv nemzeti engedmények dolgaban nem í*ent tul a mostani többség programján s a ^vasiatok intencióin, ezért szavazza meg ezeket is. ról nÍ8zteri tanácskozás. Budapest]tQ Jelentik : Csütörtökön délután öt órate 1 Ahnen-Héderváry Károly gróf minisz2ás k e,nöklés<5vel miniszteri tanácskoval VoIt' anielyen Lukács László kivételével ügvTennyÍ miniszter megjelent. Folyó gyekről és az argentínai husbehozatalra m "a.tk°zólag az osztrák kormánynyal való órlv"aPodásról tárgyaltak. Az ülés hét kor ért véget. Verekedés a Házban. — Botrány Okolicsányi körül. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban ma igen nagy izgalom és verekedésig elfajult botrány támadt Okolicsányi László pártonkívüli képviselő fölszólalása miatt. Okolicsányi már napok óta emlegette, hogy fölszólal a véderővitában s hogy a kormány javaslatait védve, leleplezéseket fog tenni a koaliciós kibontakozó" tárgyalások ismertetésével a függetlenségi pártokról. A folyton terrorizáló ellenzék nagy ingerültséggel várta Okolicsányi beszédét, mert sehogyse tudja megbocsátani neki, hogy a kormány táborába állt. ügy az ellenzéki, mint a munkapárt nagy érdeklődéssel várta Okolicsányi fölszólalását. A baloldalon vagy ötven képviselő gúnyos zajjal támadt rá, mikor fölállott, mig a munkapárt élénk figyelemmel várta a fejleményeket. Bent volt a teremben Héderváry gróf miniszterelnök, Zichy János gróf és Hazai Samu miniszter s vagy százhúsz munkapárti képviselő. Okolicsányi a Kossuth-párt szomszédságában beszélt és sokaknak föltűnt, hogy a munkapárti fiatalság kezdettől fogva ott ült körülötte. Mellette, előtte, vagy hátamögött ültek a munkapártból: Nagy Sándor, Farkas Pál, ifjabb Molnár Viktor, Csúza Pál, Hámos Antal báró, Hámosy László, Rakovszky Iván, Pál Alfréd, Montbach Imre, Söpkéz Sándor s mások — ugy látszik azért, hogy támadás esetén védelmezzék. Okolicsányi a gúnyos megjegyzések záporától borítva kezdett beszélni. Justh Gyula a folyosón járkált, mig Okolicsányi beszélt; azt mondotta, hogy nem birja elviselni a jelenet kinosságát. Az Okolicsányi körül ülő munkapárti fiatalság csak egy darabig hallgatta némán az ellenzék gúnyolódását, aztán pedig zajongani, zúgni kezdett s a közbeszólók rendreutasitását követelte. Pozsgay Miklós különösen méltatlankodni és zúgni kezdett. — Köpőcsészét ide! — rikácsolta Pál Alfréd. Borzasztó kiáltozás és tombolás támadt erre a baloldalon. Pozsgay Miklós rákiáltott Pál Alfrédra: — Hozd ide a fejedet mungó! Pál Alfréd: Kiét? Pozsgay : A tiédet! Pál Alfréd : Vezérköpő ! Pozsgay : Majd abba köpök ! — Szemtelen disznóság — kiáltot'ta erre az asztalra csapva s fölugorva Pál Alfréd. A baloldalon dühöngve ugráltak föl a képviselők, az asztalt verték, tele torkukból kiáltoztak, már semmit sem lehetett hallani. Csak látni lehetett, liogy Pozsgay fölugrik, a Kossuth-párti padok között átvergődve, egy-két ugrással Pál Alfréd előtt terem s öklét a magasba emelve, teljes erejével lesújt a hátrálóra. A szörnyű ütést Hámory László fogja föl. Pozsgay dulakodni kezd. Pál Alfréd is ugrani, ütni akar, de jobbról, balról közbevetik magukat, Hámory, Hámos, Csuzy, Huszár az ütéseket fölfogják, az ellenfeleket szétválasztják, lefogják s megakadályoznak egy általános, óriási verekedést. Ndvay Lajos elnök közben felfüggeszti az ülést s lesiet az elnöki emelvényről. Ndvay Lajos elnök az ülés megnyitása után javasolta, hogy ugy Pál Alfrédet, mint Pozsgay Miklóst a mentelmi bizottságnak adja ki a Ház. Igy határoztak. Az ülés fináléja még egy incidens volt, ímennyiben Angyal József háznagy az újságírókat azzal vádolta meg, hogy ők uszitják a képviselőket egymás ellen. Az ujságrók ez ellen erélyesen tiltakoztak és az ügyben nyomban értekezletre gyűltek öszsze. P:ste ujabb értekezletet tartottak, hogy vélt sérelmükért elégtételt szerezzenek. Egy volt honvédönkéntes memoárjai. — Müller, szakasivezető ur. — (III.) Az érdekes és érdektelen tényeknek egész sorozatát tudnám harcba küldeni annak bizonyítására, hogy hivatásos katonák, speciel katonatisztek egy évtizedon át nem izotlenkednek, kellemetlenkednek annyit a katonai éveit leszolgáló legénységnek, mint amennyi keserűséget egy-egy bezupált őrmester, vagy szakaszvezető okoz. Tessék csak azokra az esetekre gondolni, amikor a két esztendejét szolgáló honvéd a rossz bánásmód miatt öngyilkossá lesz. Nem emlékszem olyan esetre, hogy az öngyilkosság oka a hadnagy vagy a százados lett vohra, de olyanra jó néhányra, amikor a szerencsétlen honvédet az „őrmester ur" kergette a halálba. De itt sem akarok általánosítani. Volt dolgom olyan főhadnagygyal, aki — hogy többet ne mondjak — azzal vezette be előadásait az önkéntes iskolában, hogy levizsgázott az — antiszemitáskodásból. Viszont ismertem különösen őrmestert sokat akit nem szédített meg az „ur" titulus, mert talán a polgári életben is ur volt és szakaszvezetőt, aki a kiképzésben való legnagyobb sikert nem a legénység meggyötrésében látta. Az ón szakaszvezetőm, Müller Lajos, mindenképen kiemelkedett az altisztek sorából, azért is sietek a bemutatásával. Sváb ember, akit az önkéntesek kiképzése céljából Lúgosról vezényeltek ide. Teli volt energiával és csak a legritkább esetekben fáradt ki. Lapos arca, szólás szája, amelyet nagy bajusz árnyékolt be, nagy, de alacsony feje nem sejtettek valami különös szellemi képességet. Sokat káromkodott, szitkozódott, de mindig németül. Nemcsak szigorú volt, de durva és erőszakos is, akadt vele kalamitásom elég, annak ellenére, hogy kiképezésem másik szakaszvezető dolga volt. Egy izben a tagozott menet miatt akart volna fölfalni, de ugy látszik, olyan falatnak talált, mint a csontos halat : a nagy mohóságra ráfizethet az ember. Gyönge legény voltam, bizony kezdetben nem jól ment a „tagozott menet*. Egy tizedes vezényelte az egy-kettőt és én, igazán mondom, a legjobb igyekezettel voltam azon, hogy minél előbb megtanuljak tagozottan menni. Nem sikerült, mert eléggé sajátságos és újszerű ez a menetelés, amellett nagyon fárasztó is, különösen az olyan embernek, aki íróasztalhoz szokott; mint én is. Müller a szomszédságomban gyakorlatoztatott néhány embert, de közben elég gyakran felém pislantott. Nem tetszhetett neki az a türelem, amelylyel az én tizedesem a munkámat velem végeztette, rákiabált hát: — Mit vagy olyan mafla ? Te vagy az oka, ha ki kell vele kiabálnod a tüdődet. Vezesd be a pocsolyába, ha nem akarja (tvill nicht) jól csinálni a disznó. A kaszárnya előtt levő tér egyrósze — ahol gyakorlatoztunk — az előző napok esőzéseitől csupa sár és viz volt. Az én tizedesem kénytelen volt engedelmeskedni, mert a szakaszvezető „ur" parincsolt, aki tovább figyelt ránkMegkezdődött a vezénylés: — Egy—kettő. — Egy—kettő. És én mentem tagozottan, kettőzött erővel és figyelemmel. De ugy látszik, még mindig nem eléggé tagozottan. Vagy talán csak a parancs — parancs. Elég az hozzá, hogy a tizedes be akart vezényelni a pocsolyába. Nem mentem. A viz szélén megálltam. És bár a tizedes rendületlen eréllyel mondta : — egy—kettő — ón nem mentem, állva maradtam. Kivörösödve dühösen és ugy rohant felém a szakaszvezető ur, mintha agyon akarna ütni. Én mozdulatlanul, „vigyázz" állásban álltam. Müller szakasz*