Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-24 / 192. szám

ügtlsztus m ! Mzám alapján !tle«: űvatálban. Ijévélliöll aan víilaszdliitik, KJ lilékéivé váö. lUtálváhynya! la miiét )iöveg könnyen elfér, reaz a kiadóhivatal -uíca ia. szám. ptéggél! lap. II. évfolyam, 192. szám 1911, csütörtök, augusztus 24 Jóskák í lapofl ,t petéivel együtt a Cimexlii-nel eazitjük. A Cimexintcsak az élő polos3 a peték is nyom* pusztulnak. A Cinem piszkít, foltot, nem hagy. Moly gyedüli biztos szer. llérért r, indeniitt ó. Főrakti r: Meák Temesváry József, izertárak és Vajda rougeriájában Sze.öchorer gyógyszeiártfa. k becatt mStialeii cszer és dísztárgy'; „Pontos időhöz' t ékszer- és órásán vásárolunk. Ark ingyen és bére. Scheiner Sara® Szeged, Kárász i. sz. — árulók és a® íkSzönséy íijjyel' i! Iiaedeckerek < minden részérS' •on. Nagy választó* li olvasmányokban tivüli leszállítót' n. If j. Arvay SA»' köny vkeros kodéséSzeged, Kárász-u. itések tvérek i fonógyárában I. szám alatt Inek. :—: ipróhirdetése er érhető e LTAN pálos ía-utca 1. szakmába nint: háló-, és szalonket. :: Itségvetéaszolflál. =•= miiekre, érték, Szeoeű. Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ? a Korona-utca 15. szám | Budapesti szerkesztőség is kiadóhivatal IV., éra Városháí-utca 3. szám c=i REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre . K 6'— egy hónapra R 2'— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉKEN egész évre . R 281— félévre . . . K 14-— negyedévre. R 7'— egy hónapra K 2*40 Esti lap ára 2 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 836 Interurbán 305. Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12. Álarcos bál. Midőn Justh a népgyűlésen a maga szocialistáinak az „osztályuralom"-ról beszélt: lehetetlen voltát át nem érezni a helyzet teljes humorát. Justh Gyula a szociológusok terminalógiájával! Bizony álarcos bál ez, nem komoly férfiak komoly politikai harca. íme, most tehát már Justh szerint is „osztályuralom" van Magyarországon. Eddig nem volt. Mikor a megsértett mágnásgőg szembeszállott a szabadelvüpártal s felszította ellene a szenvedélyeket: akkor nem volt oszályuralom. Mikor Justh segített megbukatnai Kristóffy.t —- aki hiszen a „népjogokat" hozta! — akkor sem volt itt osztályuralom. És akkor sem, mikor a koalícióban Andrássy uralkodott. Akkor pedig, mikor Justh Gyula lett a házelnök: akkor teljes lett a demokrácia. Valóban, ha elméleti emberek, szociológusok s másféle szobatudósok dobálódznak e szóval, meg lehet érteni. Ugy hozzászoktak ehez a zsargonhoz, hogy ők már másként szólni sem tudnának. A sok tudományos műszótól csak amúgy zug a fejük. De hogy most — ad maiorem glóriám Democratiae — most egyszerre Justh Gyula kezdjen szociologizálni, — ez már tisztelet, becsület egyébként neki, valóban humorisztikus gondolat. És most legyen' szabad megkérdeznünk: hosszas kispályája alatt mit tett ö ez ellen az osztályuralom ellen, .amely ellen most dorolnak Amerikába a megélni nem tudók, amióta a Justh-párt hatalmi törekvéseivel megbukott? És ha volt azelőtt is „osztályuralom": kérdjük és újra kérdjük, miért nem tett semmit ellene? Avagy talán a magyar vezényszó rontotta volna le az osztályuralmat, vagy az ezrednyelv talán? Vagy — a Justhpárt panaceája — az önálló bank szüntette volna meg? Mikor kormányon volt az ő pártja, minden egyébre gondolt, csak a nép érdekeire nem. Tulköltöttek, hogy a kielégített magánérdek hallgattassa el azok szavát, kik száannyira menydörög? Avagy csak azóta vánmon kérik elveiket. Formulát kerestek a bankkérdésben. És egy formuláért áldoztak fel fontos gazdasági érdekeket. Amikor pedig lehetősége nyilt, hogy a fúzió által egy egységes reformpárt alakuljon, Andrássy és Apponyi vezérsége alatt: Justh a tehetség és tudás vezérsége ellen frontot csinált s harcba vitte ellenük a maga érvényesülni vágyó csapatának — osztályérdekét. A tattersali népgyűlésen Justh az „osztályuralomról beszélt. Uj elvtársai kedvéért nyelvüket eltanulta s azzal a meggondolatlansággal, mely minden lépését jellemzi, oly szót kapott fel, amelynek sem a jelentőségét, sem bordereiét, ugy látszik át nem látja. - De ha a szocialisták állítása igaz s osztályuralom van itt és osztályparlament, akkor Justh Mi jogon veszi ki abból pártját és magát? Nem tagja-e ennek a parlamentnek, nem volt-e részese ennek a hatalomnak, sőt — vagyona által — n©m került-e még a vezető társadalmi osztályba is? Mi jogon ismétli ő a „kitagadottak" jelszavait? És ha ez ellen az „osztályparlament" ellen lehet — és bizony joggal van is bőven — kifogás: van-e csak egy is, amely ma első sorban nem a Justh-párt miatt sújtaná? Azt mondják, hogy ez az „osztályparlament" nem törődik a kultura és a gazdasági élet ügyeivel és azt, hogy hidegen hagyja a nép nyomora. Igaz. De miért igaz? Azért, mert van egy zajos, kulturátlan, gazdasági kérdésekben is csak jelszavak után induló frakció, amely nem hagyja dolgozni. Azt mondják ne féltsük mi a szociáldemokratáktól a parlament színvonalát, mert annak már nincs mit veszítenie. De ki tette ilyenné ezt a magyar parlamentet, mint az örökké zajongó, padot verdeső, tintatartókat dobáló Justh-frakció. A jelszavak, a frázisok, a tülekedések, afférek és szcénák parlamentje ez immár évek óta; azzá tették ép azok az elemek, amelynek vezére most osztályuralomról beszél. Azzal vádolják a szocialisták ezt a parlamentet, hogy nincs benne érzék semmi nagy szociális reform iránt, hogy érzéktelen a kor nagy kérdéseivel szemben és hogy elfelejti, hogy a huszadik században vagyunk. Ám legyen ugy. De hallgassa meg egyszer valaki Justh Gyulát, olvassa el a bankAz eltévedt levél. Irta Knobloch Jolánka. Tisztelendő Uram! Rettenetes lelki tusát vivők önmagammal s midőn e sorokat papírra vetem, számoltam mindennel, az életemmel is. Hogy kérésemet megértse Tisztelendő Uram, engedje, meg, hogy elmondhassam az én életem szomorú történetét: 14—15 éves lehettem, mikor a sors összehozott egy fiatálemberrel, akinél jobbat, drágábbat sohasem ismertem. Még csak mondhatni, gyerek volt — 22 éves. Megszerettük egymást, mint két gyerek, nem szerelemmel, de inkább szeretettel, gyermeki lelkünk egész ragaszkodásával. testvéries melegével. Igy volt az egy évig; akkor őt elhelyezték hivatalából s el kellett mennie. Sirtunk mind a ketten az elválásnál, de ő megígérte, hogy visszajön érettem. El is jött egy íél óv múlva — mely időig mi leveleztünk. Szomorú, könnyes szemmel mondta, hogy eljött'értem, de szívbajos, szívgörcse van s nem volna lelke tönkretenni az én életemet azzal, hogy engem magahoz kössön. Azt hitte ugyanis, hogy én mar akkor nem tudnám szeretni; de én még csak akkor szerettem meg igazán, mikor az elvesztésétol remegtem. Sirva borultam a keblére s kertem, logv szeressen továbbra is, tegyen magáévá. Csak akkor ébredt fel bennem a szerelmes nő, a párját féltő vad. Ezt a nagy ragaszkodást látva, ő is sirva fakadt s megfogadta, hogy örökre szeretni fog s magáévá tesz. Gyerek eszünkkel nem is tekintettük ezt komoly akadálynak, de mikor a szüleim meghallották, tudni- se akartak a házasságról többé; elmondták az orvosnak, aki egyenesen megtiltotta ezt a házasságot. Megint el kellett válnunk s most már örökre. Megfogadtam neki, hogy máshoz nem megyek férjhez soha. Le nem írhatom azt a fájdalmat, amit éreztünk a sors kegyetlen csapása miatt. Mint egy kivert kutya bolyongott ő naphoszszat a házunk körül, éjjeli zenét adott minden éjjel; az ablakomra borult s ugy zokogott. Én i(lég bent a szobában sirtarn éjet, napot. Elment... Egynéhány levelet még váltottunk, aztán azt is elhagytuk; hogy könnyebben legyen a feledés. Azóta én is csak felejtek... Hogy senki ne tudjon a szenvedésemről, vig voltam, kacagtam, mulattam s rögeszmémmé vált: minden férfit elbolonditani. Sikerült is részben, de mikor láttam, hogy valaki komolyan kezd szeretni, kiábrándítottam én magam. Végre most menyasszony lettem. A vőlegényemben fölfedeztem hasonló lelkű tulajdonságokat, amilyen bennem is volt: a zenekedvelés, a virágok iránti szeretet, a költészet iránti rajongás stb. stb. neki ígértem tehát a kezemet. Hogy azonban mégis csak a régi volt előttem, azt mondani sem kell. Sokáig hirt sem hallottam róla, egyszer azonban levél érkezett s azt irja benne, hogy meg akar válni az élettől, el is búcsúzott levelében tőlem. Mint irja, szivén lőtte magát s nekem nem volt szabad sirnom, nem küldhettem egy szál virágot se a sirjára. Vig s látszólag könnyelmű voltam, beszéltek is rólam eleget, de nem bántam. Testem, lelkem tiszta s fehér maradt; hü voltam hozzá mindig s hogy nem is sejtették a harcot lelkemben, annak örültem; ezt akartam. De most már tovább nem birom, most már vezekelnem kell a látszólagos jókedvért, az emberek szemében, ha könnyelmű voltam, ezért bűnhődnöm kell Kérdem Tisztelendő Atyámat, mit kell tennem, hogy lelkemben a megrendült egyensúlyt helyrehozhassam1?!... Mit tegyek, Tisztelendő Uram? Szenvedésem végtelen! Esedezem egy jó szó vigaszért. II. Igy hangzott a levél tartalma, mit borítékba téve a pai-ochiára küldött az irója, egy busz éves virágzó szépségű, szomorú tekintetű leány. A levél azonban nem a főtisztelendő ur kezeihez jutott, — mert ő nyaralni ment idült reumáját reperálandó, — hanem az őt helyettesítő Chrisosthom páterhez, ki kellő komolysággal, mit sem sejtve bontotta föl a levelet, gondolva, hogy valami boldog szülőkhöz ke-