Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-15 / 185. szám

jt— A Kritika a szegedi daiosversesigröi Valóságos „Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és képben" az a benyomás, mely a tegnapelőtt lezajlott dalverseny után lelkemben megmaradt. „Osztráknak" nevezem ugyanis — hogy hü maradjak hasonlatomhoz— azokat az impreszsziókat, melyeket, idegenszerű voltuknál fogva, inkább szerettem volna nem is szerezni; „magyarnak" pedig a kedveseket, a szépeket, a tiineinényszerüen hangulatosakat. Tehát először is „írásban". A partitúrákat ériem, melyek a dalversenyen előadásra kerültek. Hát bizony — sajnos — bár a magyar dal diadalát lettek volna hivatva jelenteni, éppenséggel, még pedig nagyobbrészt, a szerzeményeknek ugy dallamosságát, mint összhangositását illetve, nélkülözték az igazi magyar jelleget. Valamint az atillába és mentébe bujtatott Bach-huszárt, vagy a megye letörésére küldött királyi biztost nem tartom magyarnak, viszont annál inkább a német tollú, de valósággal izzó magyarszeretetii Lenant, Körnert, Geibelt, avagy Bemet és a szintén cselekedetben egészen a martiromságig magyar Leiningent és Pöltenberget: ugy vagyok a magyar dallal is. Hiába irják Petőfi, Pósa vagy Szabolcsba a legszebb verseket, ha a zeneszerző kiforgatja őket nemzeti nótás mivoltjukból, hogy a modernség látszatát keltse, hogy orgiákat üljön az agyontaposott diasonia felett, hogy a bovitett kvart szólamvezetós perverzitásától megittasodva, valósággal kitombolja magát — idegen földön, — mert hiszen ezzel már régen odahagyta a délibábos magyar rónaságot, a keresetlen, egyszerű, de annál nemesebb magyar dalos talajt. Aki érdeklődik: tanulmányozza az egypár évtized előtti magyar kórusokat. A pest-budai dalárda kiadványai között találhat még — és hogy ne essünk sovinizmusunkkal kétségbe — manapság is talán nem divatos, nem bartókbélaságban leledző szerzőt, aki tud még magyar népdalt nemesen összhangositani. Akárhányan nem óhajtják tudomásul venni, hogy az igazi 1 magyar népdal karakterisztikuma az a rokonság, melylyel (helyes összhangositásban) a régi hangnemekkel bir, s erre az őseredeti, színtiszta forrásra váló visszavezetése, bár még kísérleti stádiumban, de máris több helyütt megindult. Meg yaztán jól vigyázzunk: ne téveszszük össze a négyszólamú tételt az instrumental-zenével. Ott talán már minden meg van engedve. Hozzászoktunk már Puccinihez s liozzá fogunk szokni Strauss Richárdhoz is. Hanem a kényes egyszerűségű, igazi szép magyar népdalt a maga nemes marad iságával, ne modernizáljuk! Ne forgassuk ki jellegéből, különösen most, mikor a szép magyar népdal már nem „nép"dal, már nein az egyszerű, analfabéta köznép legényének s aratás közt daloló lányának, hanem egyes, még mindig létező zseniális „hegedős" (mint például Fráter Lóránd) ajakán fakad. Lévén manapság már a gramofonok lelketölő gépuralma az „ujjé a ligetben"-ekkel s már megkezdődött a folyamat a kozmopolitizmus karjaiba vetni köznépünknek eddigi szűzi érintetlenség!) nemzeti dalvilágát is! Ennyit az „Írásbeli" részről és tisztelet meg köszönet a kivételeknek. Következik a külső, a hangulat, az igazi „kép", a dalok és a közönség tanulmányozása. Van még ideálizmus, van még lelkesedés! A lart pour lart még nem szállt sirba. Szép volt a vasárnap délutáni színházi hangulat, a férfikórusok erőteljes viharzugásával, hol meg lágy csengésével... a közönség spontán lelkesedésével — és este is az ujszegedi liget vén fáin szunnyadozó madarak is talán álmukban visszacsicseregték a sok nótát, de itt is disszonancia vegyült az utolsó akkordok közé, a dij-kiosztás alkalmával. Kívánatos volna, ha idővel a versenyek oly magas nivóra emelkednének, hogy ily bántó D£LMAGYAR0RS2ÁG Í9Ü augusztus ifi szellemi kakofoniák ne fordulnának elő, mint két évvel ezelőtt a lugosin és a tegnapelőtti versenyen kisebbített szegedi kiadásban, hiszen a higgadtság és valamely magaválasztott erkölcsi fórum Ítéletében való megnyugvást az intelligencia fokmérője. De hagyjuk el a Rembrandt tónusokat ós a sötét düsseldorfi színeket. Vagy talán arra voltak ezek jók, hogy minél világosabban ragyogjanak az előcsillámló szinfoltok a versenyen tapasztalt örvendetes jelenségekben, melyekből felénk sugárzik a jövőben, a haladásban, a dalárdák nemzeti irányú fejlődésében ,való bizakodás. Vannak, akik azt mondják, hogy a nem külsőképen is sújtó erővel biró fegyelmezési), hanem csak a „szívesség" bázisára alapított dalegyletek, mint oldott kévék fognak idővel széthullani a korszellem nyomása alatt... Lehet, hogy ezeknek a pesszimistáknak van igazuk. Hanem reméljük inkább, — a magyarok Istenébe)) — liogy ez nem fog bekövetkezni, különösen akkor, ha nem engedjük magát a magyar dalt nemzeti jellegéből kivetkőztetni. Nemzeti alapon fog akkor állni a dalárdák intézménye és ez megóvja majd az enyészet nyifkos levegőjétől. A jubiláns polgári dalárdának szívből Süvánjuk, hogy ennek az ünnepségnek emléke most már sziklaszilárdan tömörítse a magyar dal nemes kultusza jegyében. A Sternberg—Károlyi-párbaj. — Mindkét tél megsebesült. — (Saját tudósítónktól.) Károlyi József gróf és a Sternberg Adalbert közt fölmerülő affért vasárnap délután fegyverrel intézték el. Az ellenfelek kardpárbajt vivtak, melyben mindketten megsebesültek; Károlyi gróf súlyosabban. Vasárnap este találkoztak a két ellenfél segédei, Sternberg gróf részéről Lichtenstein Alfréd herceg és Prónay huszárkapitány, Károlyi gróf képviseletében HadikBarkóczy Endre gróf és Rohonczy Lőrinc, a bécsi Jockey-klubban. Hosszabb és heves tárgyalás után elhatározták a segédek, hogy az ügyet kardpárbajjal intézik el. A feltételek súlyosak voltak: nehéz lovassági kardok, minden bandázs nélkül, végkimerülésig. A párbaj helyét nem határozhatták meg, mert a bécsi rendőrség ébersége lehetetlenné tett minden kombinációt, amely a párbaj megtartási helyét valamelyik ottani lovassági kaszárnyában célozta. Vasárnap délelőtt jöttek össze újból a segédek és elhatározták, hogy a párbajt Pozsonyban tartják meg. A segédek ezért még a délelőtt folyamán automobilon Pozsonyba utaztak és a párbaj céljaira egy pozsonyi külvárosi szálló nagytermét bérelték ki. Délután öt órakor indultak el a felek automobilon Pozsonyba. Kerülő utakon kellett hajtaniok, mert attól tartottak, hogy a határrendőrök megsejtvén céljukat, meg fogják akadályozni őket, hogy a határon átkeljenek. Csak jóval hat óra után érkeztek meg Pozsonyba. Már hét óra volt, amikor a felek összecsaptak. Az első összecsapás rendkívül heves volt. Az ifjú Károlyi gróf támadott és éles vágást intézett ellenfelére. A kard megsebezte Sternberg gróf fejét, majd pedig lesiklott és az osztrák gróf mellén széles sebet ütött. Az orvosok odasiettek, de nein találták komolyaknak a sérüléseket, amire a párbajt folytatták. A' második összecsapásnál Sternberg gróf volt a támadó. Nagy lendületű vágást mért ellenfelére. A kard Károlyi gróf jobbfülét érte és azt erősen megvágta. Az orvosok ekkor megállapították a harcképtelenséget és a vezetősegéd a párbajt beszüntette. A párbajsegédek az ügy elintézéséről a következő jelentést adták ki: Sternberg Adalbert gróf és Károlyi József gróf között a lovagias ügy augusztus 13-án Pozsonyban kardpárbajjal nyert elintézést. Mindkét fél megsebesült. A párbaj Károlyi József gróf harcképtelensége folytán lett befejezve. Párbaj után a felek külön-külön segédekkel és orvosokkal visszautaztak Bécsbe, béke nélkül, ádáz gyűlölettel. 1911 au; Koszíka Emil. ® üzelmeit b(51. De non teréről is, világrészbe él, ahol tea — Egy főiörzsoruos tragédiája. — (Saját tudósítónktól.) Mozgalmas, érdekes élet ért véget tragikus módon : Koszttá Emil dr főlörzsorvos, a budapesti előkelő társadalom egyik áltídáno ;an ismert alakja föbelőtle inagát és azonnal mogha't. Koszlka Emii ncvo akkor lett közismertté, amikor egy kaszinói tag hamis kártyázását leleplezte. Azóta, ahol megfordult, szerették, tisztelték a mindig jókedvű orvost, aki igazi világfi volt, gyönyörű szép embo. . Ez a jókedvű ember hétfőn reggel,' 58 éves korában, Kaplony-utca 7. szám alatti lakásán agyonlőtte magát. Három hónap óta az orvosok megállapították, hogy Kosztka Emil arcrákban szí nved. A baj folyton nagyobbodott és az utóbbi időben műtétet is végeztek Kosztkán. A nyugalmazott főtörzsorvost nagyon bántotta a baj, amely elcsúfította és nem engedte, hogy emberek közé menjen. Annyira elkeserítette ez, hogy életunttá lett. Vasárnap este lefeküdt, de ugy látszik, az éjjel ismét fölkelhetett és levelekot irt. Egész csomó levelet hagyott Íróasztalán, rokonainak, barátainak címére. Egy nyitott levelet is hagyott orvosának, Párdány Emil dr-nak, ebben ezt irja: „Ha életben maradnék, ne vigyelek kórházba, ha meghalnék ne boncoljatok". Reggel, néhány perccel hét óra előtt becsukta az ablakokat, röviddel később a szomszéd revolverdörrenóst hallott és szólt Kosztka inasának, aki nem hallotta a lövés zaját. Az inas besietett a lakásba ós dolgozószobájában az íróasztal előtt, karosszékben ülve, vóreS fejjel találta. Browning revolverrel lőtte magát halántékon, a golyó átfúrta a fejét és a falban akadt nu'í' A golyó azonnal megölte. Az öngyilkossá lett Kosztka Emil dr-na!í egyik legnevezetesebb szereplése az volt, am1' kor Babó Emil dr, a volt szegedi 48-as kép viselő' hamis játékát leleplezte az Ország3 Kaszinóban, 1896-ban, kiállítás idejében történt ez a nevezetes affér, amely nomcsak az el" kelő társaságokban keltett kinos feltűnést, l'a' nem az egész országban. Nemrégiben lett akk"1 Babó Emil dr, a rokonszenves és gazdag fiat"! szegedi fiskális, Szeged város országgyü'69 képviselője. Gazdagsága ós rokonszenves i*1" dora révén bejutott az Országos Kaszinójából akkor rendkivül nagy kártyapartik folyj" Babó Emil nyert napokon, hetoken kére®1 tül. Ez a kiváló szerencso azonban feltö" *í)lt Kosztka Emil dr-nak, aki rendes pirrtnere v _ Babó Emilnok és az őtesszomü ember ész'"' vette, hogy a sokak által irigyelt fiatal hű'!4 atya hamisan kártyázik. Amikor azután meg bizonyosodottt erről, elhatározta, hogy l®'8^ lezi Babó Emilt. .j Egy szép nyári éjszakán megint együtt ^ a rendes társaság az Országos Kaszinó kárO . szobájában. Nagyban folyt már a játék ós '"'^j Emil, aki nagy összegei nyert már, uj I'11., . . .. . . . . .. iÍIl' i a Irigy; tuá az eset, m szerencsés cigányzenét, Fólkettő kávéház elő már ahogy konflis. A lett volna sárga szalm kalap alatt piszo masai menetnek! i a lábait oor; gavallér. A kávéiul: fr, aki szen ami néhány háztél tizem A gavallé nagyot kurji ságos kabar — Viszik Majd bra' vitán kapas gesztussal h mas szalmah A konflis Pedig kiabál — Rendőr A rendőr gyönyörűen Utcában járt — A konfl eltűntek. Telefonszül Néhány áll Portozást a ; a telefonhoz — Halló, h — Itt a b( — Kérem kávéházba. •— Azonnal Percig tessék A íendör i öeák FerencOtt megállt "üsat nem ta esak a felsc Syér vílágoss; Nem ide •"agát a rend (1nek is, meg fttte. Sarkon ára. A szenzáció °n megjátszi pt. Lehet, ho Usa, de et kártyát rendelt cinkostárságnál, a szolg' .j Alig hozta bo a szolga a kártyát, Babó ^ a kezébe vette. Ebben a pillanatban az°® utC;-in ^ .^j kikapta a kártyát a kezéből Kosztka EH" I Miért ne s rákiáltott: I _ Npm ,oh - Emil, le csalsz! tt» _ Aliárt ? A loleplezott hamiskártyás romegve J _ jfqrjmh.i ^A Ma reggel i