Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-13 / 184. szám

Az uj francia leányok. — Egy angol nő megfigyelései. — Volt egyszer egy francia leány, aki egy angol regényt végigolvasva ezzel a kiáltássá! csapta össze a könyvet: — Milyen szerencsések az angol leányok, hogy maguk választhatnak férjet! Ez a mese a 19-ik századból ered. A mai francia leány nagyon önállótlan volna, ha nem épen ugy választaná meg a férjét, mint az angol leány. Már az elemi iskolában és a nevelőintézetben is azt hirdeti minden tanitó, hogy kötelesség a tekintélyre adni és minden elavult tradiciót a sutba dobni. Ebből természetszerűleg következik, irja a üail Chronicle-benSmitt asszony, hogy az ilyen leány élete legnagyobb válságaiban is a nevelésével homlokegyenest ellenkező elvek után fog indulni. A dolog nem olyan természetű, hogy a leányok, az anya és apa ellen fel fognak lázadni. A francia jellem nem változott, ámbár benne volt az a sajátosság, hogy a leánygyermekek a jövendőbelijük megválasztásánál a szülők kívánságát is meg szokták szívlelni. De a szülők, akik gyermekeiket állami iskolákba küldik, az idővel együtt szintén megváltóztak és nem is tesznek már kísérletet arra nézve, hogy tekintélyükkel ilyen esetekben visszaéljenek. De más tekintetben is változott ma már a francia leány helyzete. Régebben háro ut állott előtte: férjhez megy, vagy kolostorba vonul, vagy remeteéletet folytat mint aggszüz. Ma már ebben a tekintetben is változás állott be. Mindenekelőtt a francia kormány a francia szerzetesrendek legnagyobb részét feloszlatta, másodsorban a modern családapák már nem húznak annyira a klerikalizmushoz s igy épen oly kevéssé engedik apáca-kolostorba a leányukat, mint akármelyik angol protestáns apa. Azután még száz és száz ut nyilik meg a leány előtt praktikus életpályára. Minden tanítói hivatásnak megfelelhet ma már a leány, kezdve a népiskolától az egyetemig. Van már szépszámban női orvos, női kémikus, kereskedő, művész, iró, hírlapíró. Sőt a női ügyvéd sem ritka jelenség már. Mindegyik leány, akiben megvan a képesség, manapság épen ugy mehet arra a Pályára, amelyen férfitestvére van. Igy tehát Franciaország és Anglia között már nem olyan nagy a különbség. Mégis változatlan marad a francia leányban a női jellem és a férfi allűröket nem vette magára, •Pert valójában csak mind családanya érzi Piagát legboldogabbnak a francia nő. Ennek P helyzetnek következménye, hogy a francia Pö még házassága után is folytatja hivatását, bizonyára nem könnyű feladat, hogy háziasszonyi kötelességét és hivatásának feladatát egyidőben betöltse. De a francia nők anynyira szorgalmasok, hogy mindkét hivatásuknak kiváló eredménnyel megfelelnek. — Az isten szerelmére, hogy lehetséges ez? — kérdezte egy izben francia barátnőjétől egy fiatal angol nő. — Nagyon egyszerű, — válaszolta a francia nő. Nekünk francia nőknek nagyon ügyes a kezünk. Mindamellett franciaországban a nők választói jogának kérdése nagyon kis keretben mozog. Ez onnan ered, hogy a francia nők mindenkor kissé idegenkedtek a korszakot alkotó ujitásoktól. Egyszer egy francia irónő ezt irta egyik angol kolleganőjének: — Mi franciák mindig angliát tartjuk szem előtt. Ha ti egyszer kivívtátok a választói jogot, akkor bizonyára nálunk is keresztül fog menni. Jritermezzo. Gyümölcsös ősz — Te vérző koszorús, Én hódolója vagyok a gyümölcsnek, Szeretem a virágok táncait, De az érett ggümölcs mély szava bölcsebb. Ő már a cél, a szin, a hervadás. Nyarak alusznak benne s cukrok ize S remény, öröm, valóvá semmisítve 0 már a vég, az állomás, a nász. Én szeretem az égő fiatalt, De várva-várom a bus diadalt, Az utolsó-halálost, szomorút, Mely lelkemet te hozzád igazítja Tedd, vérző ősz nehéz fájdalmaimra Az életemre komoly koszorúd. Kosztolányi Dezső. fm 71 fe&ete Qérfa. Krisztus sírjáról Egy rózsa töve Fekete fáju Hárfa leve; Zöld inda szála Húrt kötött rája. Jaj mi bübájjal, Éroszi niézü, jézusi vágygyal Sirt a rózsdfa hárfa! Dalát hallgattam Májusi éjen, Szerelmem ébredt Fájdalmas kéjben; Ott életemnek Vágyai keltek. Jaj mi bübájjal, Jézusi mézü, éroszi vágygyal Sirt a rózsafa hárfa! Rierbaum Ottó. 13 Tévedés. Irta Henriette Sauret. Az okos, egyenes! el kii, józan gondolkozású és szép Catherina még huszonnégy éves korában is habozott a férjhezmenetellel. Pedig kérőkben ugyancsak nem volt hiánya. De midőn már-már kis kezét beléfektette egy feléje nyúló férfikézbe, mindig visszatartotta egy gondolat: .— Ha még sem ez az, akit szeretnem kellí Ám egy napon, midőn Chosir Marc kérte hitveséül, beleegyezett. Érezte-e, hogy ez az igazi, vagy le akarta küzdeni esztelen habozását . . . Egybekeltek. S Catherine boldog volt. Olaszországi utazásuk olyan volt, mint egy gyönyörű álom. Júliusban tértek vissza s letelepedtek normandiai tengerparti, bájos, virágos kis villájukban. Itt csak ugy repült az idő. Catherine napról-napra kieszelt valamit pompás kis fészkük ékesitésére s a kettősben való életet mind könnyebbnek és természetesebbnek találta. Kétségei végleg tovaszálltak. Marc kétszer hetenkint bement Parisba. Ilyenkor Catherine szomorúnak találta az; egyedüllétet és vágyva várta vissza férjét. A lelke csupa béke és nyugalom volt s e nyugalmat derűssé, boldogabbá tette egy kezdődő anyaság érzése. Egy reggel Marc igy szólt feleségéhez; — íme, egy levél az öcsémtől. Pénteken Párisban lesz. Ha akarod, elhozom ide. Chosier Serge egy argentínai kutatást vezetett s öt év után most tért vissza Franciaországba. Marc mindig csodálattal és elragadtatással beszélt öcscse kalandos, bátor tetteiről. Szombat este megérkeztek. Catherine a terraszon várta őket. Serge megcsókolta a kezét s az ebédlőben a jobbján foglalt helyet. S Catherine nem érezte az életet. Mintha meghalt volna s csak most ébredne uj éleires. Serge-re tekintett s ime, mintha egy fátyolt téptek volna ketté szemei előtt. A két hónapig tartó igézet tovatűnt s érezte, hogy egy rettenetes dráma veszi kezdetét. Serge szép, érdekes ember volt. Éj sötét szemű, sötét bőrű. A hangja meleg, lágy csengésű ... S mikor Catherine ez arcot látta, e hangot hallotta, tudta, hogy öntudatlanul egész életén át ezt a képet hordozta szivében . . . Ez az igazi! A sorsa, a végzete! Marcof, mintha eddig nem is látta volna. Ki ez az. idegen? E banális arqu, szőke férfi? A vihar minden eddigi érzést kitörölt lelkéből Akit szeretnie kell, akit szeretni tud, egyedül Serge! Annyira érezte, hogy egymásnak lettek teremtve, hogy biztosan tudta, hogy Serge is szereti őt. A férfi is elkábulva csodálta Catherine szépségét. Erről a büszke, nemes arcélről, ezekről az aranyos hajfürtökről álmodott ŐE Nyugodtan, könnyedén beszélgettek hármasban és senki sem sejthette, hogy két lélek most végzetes erővel közeledik egymáshoz.