Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-11 / 182. szám

2 DELMAQYARORSZÁQ Uflá augusztus 11 rándult meg. A lelkész imádkozott. Gerhauser József dr kiküldött biró fölolvasta az elsőfokú bíróság Ítéletét, a Kúria döntését és őfelsége parancsát. Szalma István megdöbbentő nyugodtsággal állott, egy szót sem szólt, egy jajszót, egy zokszót nem ejtett. — Hóhér teljesítse kötelességét! - hangzott az ügyészi szó. Szalma István egyedül indult az akasztófa felé, a lelkész hangosan imádkozott. A két pribék erősen karonfogta. Bali Mihály gyorsan fölmászott a három méter magas akasztófa háta mögé helyezett létrán. Ekkorra Szalma István föllépett, minden erőszak vagy segítség nélkül a két deszkás zsámolyra. Elielvezkedett, bámulatos nyugodtsággal. A hóhér megkapta a fejet, de a delikvens előre hajolt és megcsókolta a keresztet. Bezdán János lelkész előtt odaszólt Szalmának: — JÓI csókolja meg a feszületet fiam. Az Isten irgalmazzon magának. Bali Mihály nyakába dobta a kötelet, fölemelték, beakasztották a horogba, a zsámolyt kirúgták, Bali a nyakacsigolyáját összeszorította, a fejét megcsavarta, a pribékek pedig a lábain körülhurkolt kötelet erősen húzták hat percig. Teljesítettem a kötelességemet. Hét óra tizenöt perc és harminc másodperckor Bali Mihály a fogliázőrök által bekerített tér közepére ment, ott meghajtotta magát, bal kezével levette a fejéről a pörge kalapot, széles ivben meglóbálta azt és elég hallható hangon azt mondotta: — Tekintetes törvényszék, tisztelettel jelentem, hogy kötelességemet elvégeztem. Berger Mór dr és Gyuritza Sándor törvényszéki orvosok erre odamentek a bitóhoz, fölléptek a zsámolyra, kigombolták az élettelenül csüngő ember kabátját s ingét és először Gyuritza dr tartja szive helvére a hallócső vet. Azután fölváltva minden percben figyelik, hogy dobog-e még a szive. Hét óra húsz perckor még mindig élt Szalma. Bali meg is jegyezte: — Erős természetű ember volt. A kezei már olyan kékek voltak és a bal keze görcsösen szorult össze. Hét óra huszonhárom perckor már nem volt élet Szalma Istvánban. A két orvos ekkor odament a bírósági asztalhoz és Gyuritza dr jelentette: — Királyi ügyész ur a halál bekövetkezett. Leveszik a holttestet a bitófáról. Hét óra ötvenhárom perckor levették a bitófáról a holttestet. A két pribék emelte le a kihűlt tetemet és befektették egy erre a célra készült fakoporsóba, ami azonban inkább ládának, mint koporsónak nézett ki. Fehér vászonnal takarták le és szuronyos börtönőrök kíséretében bevitték a második udvarba. A halott arcán kevés változás állott be. Valamivel fehérlebbllett, mint azelőtt volt. Szájából pedig fehéren bugyogott ki a nyál. Kezén a hurok mély vörös sávot vágott. Kezefeje vörös lila színben játszott, körmei hófehérekké váltak. Nyakán csak egy vékony vörös sáv látszott, a kötél nem is vágott mély nyomokat a nyakba. Fölolvassák a Jegyzőkönyvet. Amikor kivitték a holttestet az udvarból, Hubacsek törvényszéki jegyző fölolvasta a jegyzőkönyvet, amely igy szól: JEGYZŐKÖNYV, fölvétett 1911. augusztus 11-ikén délelőtt nyolc órakor, a szegedi kerületi börtön első számú udvarában gyilkosság és rablás büntette miatt kötél általi halálra büntetésre itélt Szalma István büntetésének végrehajtása tárgyában. A szegedi királyi törvényszék meghívása folytán jelen voltak az ügyészség részére Hubay László dr törvényszéki ügyész, a bíróság részéről Gerhauser József dr királyi törvényszéki biró, Hubacsek Béla jegyzökönyvezető, a közigazgatási hatóság részéről Szalay József ár főkapitány-helyettes, a kerületi börtön igazgatója Müller Mór, Bezdán János katolikus lelkész, Berger Mór dr és Gyuritza Sándor dr törvényszéki orvosok és Bali Mihály magyar királyi állami hóhér. M után a királyi ügyészség képviseletében eljáró királyi alügyész a helyszínen megjelentek megjelenését megállapítja, az elitéltet elővezetik. A megállapítás reggel hét órakor történt. Ezt követőleg a királyi törvényszék kiküldött bírója fölolvasta az esküdtbíróság 3778. számú ítéletének rendelkező részét, a királyi Kúria határozatának a semmisógi panasz elvetésére vonatkozó rendelkezését, valamint a királyi Kúriának a kegyelmi kérvényre hozott legfelsőbb elhatározásról szóló értesítését. Az eljáró királyi alügyész kijelentette, hogy az elítéltet átadja a hóhérnak. A átadás a szegedi királyi kerületi börtön körülzárt udvarán o célra fölállított bitófánál hót óra tlz perckor történt meg. A jelenlevő királyi törvényszéki orvosok Szalma István elitélt halálát hót óra huszonhárom perckor jelentelték. Harminc perc múlva a holttestet leemelték a bitóról. A jegyzőkönyv fölvétele ós aláirása után a megjelentek eltávoztak. A jegyzőkönyvet a hivatalból jelenvoltak aláírták. Imára! Az orvosszakértők hét óra huszonhárom perckor hivatalosan jelentették, hogy a halál bekövetkezett: — Imádkozzunk az elhunyt lelkiüdvösségéért! — mondotta harsány hangon Bezdán János lelkész. — Imához! adta ki a parancsot a börtönőröknek a börtönőrmester. Mindenki levette a fejéről kalapot, a börtönőrök letérdepeltek és imádkozott mindenki. Három percig tartott az ima, majd hallatszott: — Imától! A börtönőrök felálltak, a tömeg pedig rohant megnézni a bitón függő holttestet. Tülekedés a kötélért. Alig vették ie a holttestet a bitóról, már is Bali köré sereglett az udvaron összegyűlt tömeg. — Bali bácsi, hóhér bácsi kötelet adjon. A nagy lárma miatt félbe kellett szakítani a jegyzőkönyv felolvasását: — Ha nem szüntetik be a lármát, kiüríttetem az udvart - hangzott a szigorú parancs. A lárma szünetelt, de azért a tömeg ragaszkodott, hogy kötélhez jusson, egy lépésnyire sem engedték Bálit elmenni. A nagyon apróra összevagdalt kötelet egy és két koronájával árusitolta a hóhér. Kint az utcán, a börtön előtt is óriási tömeg várta a hóhért, kötelet akartak venni. — Jut mindenkinek, várjanak a sorjukra - vigasztalta meg Bali a nyugtalankodókat. Egész a város közepéig üldözték Bálit a kötélért. Bali beszél. Bali Mikály, a hóhér jovális közlékeny ember. Az újságírókkal szivesen ált szóba, még autogrammot is adott az ujságiróknak. A Délmagyarország munkatársának sikerült Balival hosszabb ideig beszélgetni. Bali elmondotta : — Jól viselkedett Szalma, szépen is ment az akasztás. Tegnap este megvigasztaltam, hogy ne féljen, értem én már a mesterségemet. Harminchét embert küldtem már hivatalosan a másvilágra. — Minden akasztásnál más kötelet használ ? — Dehogy. Tizennyolc embert akasztottam már ezzel a kötéllel. Csak azt a kötelet, amivel a delikvens kezét kötöm össze változtatom. Ezt a kötelet megveszi a közönség, mert azt mondják, szerencsét hoz. — Mineen delikvens ilyen nyugodtan viselkedett? — Többnyire. Nem félnek azok már, azután meg én nagyon barátságos vagyok velők szemben. Mintha csak simogatnám őket, úgy csinálom az akasztást. Többet nem mondhatott, mert megrohanta a közönség kötélért. Az utca. Már a kora hajnalban kezdtek szállingózni a kíváncsiak a börtönépület elé. Reggel hat órakor már hatalmas emberáradat gyűlt a Marstéren a Csillagbörtön homlokzata előtt. A tömeg mindinkább szaporodott, ugy hogy reggel hét órakor már mintegy ezernyi néptömeg leste kíváncsi in a halálos Ítélet végrehajtásának körülményeit. Bámész, irigy pillantásokat löveltek a „szerencsés boldog halandók" felé, akiknek részben hivatalos kötelességük, részben jogos érdeklődós folytán módjukban volt belépni a kivégzés színterére. Közben találgatják a kivégzés momentumait, most már tán vége is van. Istenem 1 Istenem! Sóhajtoztak az öreg asszonyok. Eközben a börtön udvarán lejátszódott a rettenetes, szomorú aktus. A jelen volt ujságirók és más hivatalos egyének kezdenek kifelé törekedni. Az utca népe ezek arcáról igyekeznek ellesni a halálos ítélet végrehajtásának hatását. Közben lezajlott az aktus utójátéka is. Megtörtént a kötéldarabkákra való licitáció is, megosztozkodtak a kötélen, elszéledtek a snntérröl valamennyien, el a hivatalos személyek is, kijött a nap hőse, Bali Mihály magyar királyi állami hóhér is. Csak erre várt az utca népe. Megrohanták a nagy embert, kötéldarabkát kértek tőle és mindenkép közelébe férkőztek. Különös érdekességet adott a dolognak az a sajátságos körülmény, hogy a halál ítélet végrehajtásának egész tartama alatt a szomszédos honvéd huszár laktanyában szólt a zene. Szólt amikor elkezdették, és szólt amig befejezték. Ha a halottak érezni tudnának, ugy akkor Szalma István büszke lenne rá, hogy zeneszó mellett ment a másvilágra. Eloszlott végre az utca népe is. A függöny legördült. Finis. Szalma Istvása mesíiyasszcmya. Szalma Istvánnak a rablógyilkosáé előtt tudvalevőleg menyasszonya volt Makón. Egy cselédleány volt a menyasszonya, Kovács Anna. A leány két hónapja Szegedre került, egy bankárnál van alkalmazásban. A Délmagyarország munkatársa fölkereste a leányt, akitől érdekes részleteket tudott meg Szalma Istvánra vonatkozólag. — Nem tagadom, — mondta — zerettem Szalma Istvánt. Én jó legénynek ismertein. Négy évvel ezelőtt ismerkedtem | eg vele Makón. A kútra mentem vízért, mikor hozzám csatlakozott, bemutatkozott és már akkor meg is mondta, liogy feleségű 1 vesz. Azután gyakran találkoztunk. Karácsonykor volt az eljegyzésünk. Aranygyűrűt adott, kérdeztem, honnan szerzett pénzt, mert ő szegény legény volt. Azt mondta, hogy egy barátjától kért kölcsön. Később tudtam meg, amikor már jöttek érte a csendőrök, hogy rablógyilkosságot követett el. Azt mondják, én miattam . . . Én nem mondtam neki, hogy gyilkoljon! — Néhány hónappal ezelőtt meglátogattam a börtönben. Meglepődve végignézett, de nem szólt hozzám egy szót sem. Otthagytam anélkül, hogy beszélgettem volna vele. — Az újságban olvastam, hogy fölakasztják. Elmentem ma regge' a börtön elé, de nem mertem bemenni. Féltem, hogy nem tudom végignézni. Ugy mesélték el, hogy nyugodt volt. Én nagyon sajnálom szegényt . . . A leány hangosan zokogni kez~ dett, arcát a tenyerébe temette.