Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)
1911-07-07 / 153. szám
BKLMAQYADÖRSZÁG 1911 julius? 19 kai szempontból fölfogni. Remény is van arra, liogy az ellenzéken is eltűnnek a disszonáns hangok és az ellenzék, amely az obstrukcióval sikert ugy sem tud elérni, nem fogja késleltetni az üdvös javaslatok megvalósítását. Uigan a másvilágra. - Saját tudósitóiikíül. A magyar embernek van egy jó szokása. Iszik, ba fázik, mert. az itóka melegít, nyáron se tesz egyebet, mert a bornál jobb hűsítőt nem ismer. Ha szomorú, hát sírva vigad, ha pedig jó kedve van, liát édes istenem, akkor csak szabad inni. Bába Pál gajgonyai főldmivest tözsgyökeres magyar ember létére t.áre a kánikulai nagy forróságban hütőzés közben érte a szerencsétlen uiság, amit a gajgonyai sürgönyhordó kézbesített. Bába Pál remegő kezekkel szakította fel a sürgönyt és hatalmas könnyek csillogtak meg a szemében, mikor olvasta: jgej Nénéd Katalin meghalt. Jöjj azonnal. Temetés holnap. Marssá. Bába Pált nagyon leverte a szomorú hír, elkeseredve dobta magát a feledés karjai közé. Síró hangon kurjantotta: — Korcsmárosné! Két lityit abból a bufelejtőből! Hozták a bufelejtőt, Bába meg felejtett egész reggelig, mikor is indulni kellet már a szegedi temetésre. A íegjobbkor érkezett, a pap már énekefto a cirkum-dederumot. Bába hallotta ezt és ájtatosan énekelte a •pappal a cirkum-dederum dallamára,hogy: — Ilallod-c te körösi lány, körösi lány. A nóta végén annyira elérzékenyedett, hogy kivette a bicskáját, hadonászni kezdett vele és megígérte, hogy megöli magát. Előbb azonban rágyújtott egy. másik gyászIndulóra. — Ej, haj igyunk rája, ugy is elny.el a föld, szája — Nem birta tovább, könnyezni kezdett, kinyitotta a zsebkése másik pengéjét is, leült a földre és harakiri mozdulatokkal jelezte szörnyű nagy bánatát. A rendőröknek nem tetszett a különös gyászszertartás. Felelősségre vonták Bába Pált. Bába mikor meglátta a rendőrt, ordítani kezdett. — Nekem is meg kell halnom. Fektessenek le a hideg földbe. Agyonszúrom magam. A rendőrök elcipelték Bábát a temetésről. Bevitték, a szuteréqbe, honnan még most is hallik a panaszos temetési nóta: — Egy sem élek én soká . . . A kabaré színpadán. - Saját tudósítónktól. A szegedi Vigszinpad deszkáin pjsténkint egy csinos hölgy táncok Formás lábán halványpiros, trikó feszül meg és a színpadi csillárok fényözöne teleragyogja a testét. A karmester megüti a zongora billentyűit és a hölgy finoman, diszkréten táncot lejt, ritmuspsan himbálja a testét. Bravó. Tetszik a produkció. Mosolyra torzul az arcunk összecsapjuk tenyerünket. A hölgy bájosan integeti, a karmester újra megüti a billentyüke.t. Ujvu kezdődik a produkció. Megint taps és bájos integetés és összeszalad a bársonyfüggöny. Vége. Egy pillanatra elhalványulnak a esi Bárok. Következik a második szám. A harmadik. A negyedik. És a karmester, szegény, üti a billentyűket. Elfelejtjük a produkciót, elteletjük a tapsot. Sorra nézzük öt meztelen lábszára bájos kis angol baba kedvesen csicsergő szonbretteket, bukfencező akrobatákat, lisztes arcú komikusokat és tapsolunk. Közben rágyújtunk egy cigarettre, egy pohár sörbabot is lehörpintünk és vége. Minden mindegy. Tizenkét óra. Az utolsó számot is megtapsoltuk, mehetünk. Álmosan elballagunk, ki erre, ki ara. És fütyüvészünk. Régi dalt vagy uj kupiét. Mindegy. A kapufán felpattan a zár, újra megforgatjuk a kulcsot és lefekszünk. Nyár van. Kinyitjuk az ablakot. Szobánkba ömlik a fürösztő éjjeli levegő. Beburkolózunk a paplanba. Elalszunk. Jóéjszakát. A kabaréban ínég ébren vannak. A festett arcú, szines eleganciája lányok a fehér abrosza asztalok mellé ülnek és vacsoráznak. Most kezdődik az ő életük. Vidám fiatalemberek vagy nekirugaszkodott szalmák telepednek melléjük és szórakoznak. Beszélgetnek, nevetgélnek, isznak. Az orrukból, mint valami láva ömlik ki a princesz; szász fiistje. A karmester lecsukta a zongorát ós füstös képű cigánylegények rángatják a vonót a „hegedű" búrjain: kacagnak, mulatnak. Megvirrad. Széjjelszélednek álmosan, kimerülten és bódultan bedobják testüket egy kemény hotelágyba, Már a kávéház lerraszán szürcsöljük pikkolónkat, amikor újra találkozunk velük. Bólogatunk, pá, szervusz. A viszontlátásra a kabaiéban. Nem is gondoljuk, hogy a festett arén, vidám hölgyek között, akik a riváldán esténkint kuplékat dúdolnak. Olyan is akad, akinek súlyos tragédia nyomja a lelkét. Némelyik csipkés leányszobából röppent a deszkákra, vagy a nyomorúság dörzsölte arcára a „bün mázát." Az a kis fekete szemű, halványpiros trikóin táncosnő, aki a kabaré-szinpadon minden este öt percig mulattatta a publikumot, okleveles tanítónő. Egész ifjúságát áldozta a nyomorult papírért, beletemetkezett a hetükbe és a számokba, hogy majdan egy fehér falu vityillóbnn maszatos kis gyerekekkel megértesse az ábécé titkait. Kevesehbet evett, de tandijat fizetett. Tanítónő akart lenni. Az állam elnyelte a tandiját, megemésztette az ifjúság energiáját ós végül ellökte magától. A nő, szegény, oklevéllel a kezében, éhezett. Választhatott a menekülés módjai közül. Leugrani az emeletről. Nem. Eltemotkezni a folyó árkában. Nem. Méreggel karcoltatni halálra a beleket. Nem, nem, nem. Egy pillanatra meghódította az élet illata és levegőért kapkodott. Élni akart. Táncolni tudott szegény. Hát táncolásból fog megélni. Itt vagy ott. Ahol lehet. Mindegy.. És most itt táncol a Vigszinpad deszkáin. Mosolyt erőltet az arcára ós táncol és mi tapsolunk. Ma és holnap. És holnapután. Amíg a táncos tanítónő meg nem unja. Amig a formás test szét nem porlad a halványpiros trikóban. Hw4«*é«eket UWw » kiaáéhiraial, Koronán Ü A D. M. K. E. iskolája. - Saját tudósítónktól. Iskolaárverés készülődik Szabadkán. A D. M. K. E. felső nőipari iskoláját alighanem ellicitálják és a legtöbbet igérő megkapja az iskolapadokat, a műszereket, a tantervet, sőt talán azt a művészi szellemet is, mely az iskolát átlongte. Meg lehet jósolni, hogy sok vevő nem igen akad azon az árverésen, amelyen egy iskolát licitálnak el. Mert hiszen az állatkertben tigrist nyerni sorsjegyen nem olyan veszedelmes, mint Szabadkán iskolát venni. Mit csinálhat a szegény polgárember egy iskolával. A padokat, asztalokat még csak el lehet használni valamire, de azok a padok, a bútorok, a tantervek, meg még a levegő is kötelez valamire. Az az iskola, amely most dobra kerül, a művészi érzéket akarta Szabadkán fejleszteni. Nagyon érdekes praktikus módon. Urilányokat tanított meg festeni, rajzolni, bőrmunkákat készíteni, ruhát varrni, iparművészeti dolgokkal bíbelődni. A lányok számára ez inkább kellem.es időtöltés volt, de lassanként önkéntelenül is. megértették és megszerették a művészetet, jövend! otthonukba már művészi érzéket ós művészi öntudatot vittek volna be. Nos hit, mit csináljon az iskolának ezzel a törekvésével a netaláni árverési vevő? Már akkor csakugyan jobb tigrist nyerni az állatkerti sorsjátókon, mint iskolát venni Szabadkán. A válságba jutott szakiskola vezetősége a városi tanács nemtörődömségét okolja a bekövetkezett romlás miatt. Világos azonban, hogy a I). M. K. E. szakiskolájának a válságát nem leliot egyes-egyedül a tanácsnak és a hatóságnak bűnéül fölróni. Ez a szakiskola, amely céljában, berendezkedésében, szervezetében teljesen modern volt, korán jött és rossz helyre jött. Szabadka nem termett arra, hogy a szellemi baladás terén első legyen. Újítások láza nem fogja el e, város nyugodt, lassú, kényelmes népét. A gazdálkodás, az ipar, a kereskedelem, a kultura, az újság, a közigazgatás mind mind régi, agyontaposott utakon halad. Még egy bolt, egy kereskedés sem jöhet ide, ahol mást, vagy másképen árulnak, mint ahogy évek óta megszoktuk. A kávéház, — mert más a zsánere, mint az ősi korcsmának, alig boldogul, — a korcsmák gazdagodnak. Sőt a mozi, amely más városokban aranybánya, az sem virágzik Szabadkán. Nem kell és nem való ide semmi ujitás. Aki merész és aki a jövőbe lát, aki a haladásra számit és egy nagy város kulturéhsógére épit, tragédiahőssé válik Szabadkán. Ebben rejlik a I>. M. K. E. iskolájának a tragikuma is. TAVlRATOK. Amerikai párbaj áldozata. Budapest, jnlius 7. Somogyi István orvostanhallgató mellbelőtte magát. Levelet hagyott hátra, amelyben azt írja, hogy tettének oka amerikai párbaj. A fővárosi rendőrség erélyesen nyomoz az ügyben. A tékozló fin. Buda/test, julius 7. Ismert alakja veit Budapest éjjeli világának Divsay Viktor báró. Mindenütt megfordult és két kézzel szórta a pénzt. Édesapja kérésére most gondnokság alá helyezték. A provízió miatt. Budapest, julius 7. Dimant Lipót marhabizományos egy üzletkötésért háromszáz korona proriziót fizetett Schwartz nevű ügynökének. Sclnvartz keveselte a províziót, többet követelt, majd mikor Dimant nem akart fizetni, bottal rohant arra és súlyosan megsebesítette. Dimantot mentők szállították a lakására. Schwartzot letartóztatták. NAPI mm. Gyerekek nyara. — Saját tudósítónktól.— Keserves, ósdi módon egyforma a magyar gyerekek nyara. Nem a kiválasztott keveseket értjük, de a túlságosan nagyobb részt, a véznákat, sápadtakat, szomorúakat, a kövi gyerekeket. Mert talán se kuiiur, se kezdetleges államokban nem annyira elhanyagolt a gyerekek élete, mint amilyen nálunk, a speciálisan magyar vidéken. Oiiási megerőltetéssel, szerencsével, vagy tragikusan estek most át a vizsgákon, amelyekről mindenki tudja és hirdeti, hogy kezdetleges, kinzó, nem életre való. S a nehéz napok után jönnek a tikkasztó, egészségtelen, gyermekleikeket agyon ölő napok. Vájjon ki tagadja, hogy hónapokig — amig az iskolakapuk újra meg nem nyílnak, — a gyerekeknek nem juttatunk olyan életmódot, hogy lelkük fejlődjék, testük erősödjék! Ki nem tudja, hogy a gyermekek ezreit Szegeden épen ugy, mint Tápén vagy Makón s a határszélen, minden gondozás nélkül, minden szülői vagy egyéb nevelés nélkül tűrjük meg a ház körül s a forró, szennyes utcákon! Ijesztően szaporodnak a kövi gyerekek. Seregedtől zajognak, vagy állatias levert szemekkel bámészkodnak a világba, mintha a szomorúság s a nyomorúság élő, rosszul sikerült kis szobrai volnának.lla végigtekintünk például Szegeden, hát látjuk, hogy a gyerekek nemcsak a házakban, az udvarokon nem találnak megfelelő, egészséges környezetet, de nem találnak az utcákon, a sétáló és játszóhelyeken sem. Az udvarok sennyesek, rosszul kövezettek, kicsik, egészségtelenek. Az utcák rossz kövezésüek. porosak, szürke aszfaltosak, külvárosban bűzös árkuak és — mindenütt, mindig — veszedelmesen porosak. Játszótér pedig egyetlen egy sincs Szegeden! Sétatereink közmondásba illően elhanyagoltak, fátlanok, íorróak, alkalmatlanok. Tornázószerek, játszásra való ter*k, hűs, egészséges helyek hiányzanak. Gyermek fürdőhelyek si ncsanek kellő számmal s ha a gyermek ösztönszerűleg üdíteni akarja kis testét, vagy a kubikos, piszkos vizű gödrökbe fulad, vagy a szabad Tiszába, hova lopózva jutott. Bármint feszegetjük ezt a rendkívül fontos kérdést, látjuk, hogy az állapotok nem is ázsiaiak. Hanem speciálisan magyar, szegedi állapotok. Külföldön évezredekkel közelebb vannak már e kérdésben a kultúrához. Külföldön fölismerték e kérdés kolosszális fontosságát, KttlfökJőu ugy megbecsülik a gyermekekel, amint nálunk gyönyörű mesékben felejtjük el é\ pemi nék keinl napo? den I szám sal a Magy veziii Sz< mern alább részié gyere hát r terek junk, testiü Ismer vagy ről je gyűlés roncsé szanal inegvi Yázso és azé hoz S2 — A A vár gedi n ben 1 házfőn lyébon [ — Jt Amiko viselő! I jyen, Khuen minisz szünet ban a merült azt pr ülés cs — b terelni ezt ne gyok. •• — C mi bal | — L nisztei I — c — N legyen — A babona meg p; így hogy ! legyen. t — P harca. tebb h ten a között rek rns e-lienté Fül, ír mintho, kergess guktarl mesteri azok te terek í öntetüe ra. A tovább — A Marosv meghal ^sztenc kort é elmúlt korába; kitől be •Igy k H»k és <Je ért hátra. ]