Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-06 / 152. szám

1913 julius 6. DÉLM AGYARORSZÁG 3 lmntnnl. A minorita rend mm vajarni gazdag szerzet. Tizénhat házunk, tiz plébániánk és egy f'-gimuiiziurnunk van Szí lágy som Ivón, Kilencven áldozó pap végzi az egyházi lunkciókat. Továbbra is árrá fogunk törekedni, liogy csekély erőnk­höz képest minél eredményesebben teljesít­hessük hivatásunkat, amelytől mindannyian átvagyunk hatva, A reformokra vonatkozólag az a szerény véleményem; hogy minden egész­séges újításnak a rendhői magából kel kifej­lődnie. En a magam részéről arra fogok töre­kedni, ho y rendünket minél szorosabban össze­kapcsoljam a társadalommal. Kz az uj rendfőnök nyilatkozata. Keveset mondott, de ebben benne van a programja. Megválasztásával megdőltek a szentszék be­folyásáról szóló híradások. Lakatos Ottó dr főikért bennünket, liogy cáfoljuk meg SoUaz Viktor elmaradásával kap­csolatba. hozott híreket, Sottaz Viktor beteg és csakis ennek tudható be távolmaradása, A minoritáknak két aj gimnáziuma van ala­kulóban. A tárgyalások'már előrehaladott stá­diumban vannak. A rend tagjai tanítanak még a kézdivásárhelyi, miskolci, aradi, lugosi, pan­csovai gimnáziumokban. Csütörtökön röggel választják meg a ház­főnököt. A házfőnököt rendszerint a rendfőnök óhajtása szerint választják meg. Ezzel be is fejeződik a minoriták szegedi nagygyűlése. Lakatos Ottó dr rendfőnök pénteken délután utazik vissza Aradra. A képviselőház ülése. -;- Megszauaiták a költségvetési javasla'ot. —• (Saját tudósilónktól.) A képviselőház ma megszavazta a költségvetési törvényjavas­latot. A szavazás előtt fölszólalt Héderváry Károly gróf miniszterelnök is és részletesen válaszolt azappropriáeiós vita szónokainak beszédeire. A miniszterelnök beszéde általá­nos figyelmet keltett, inert felölelte az összes sürgős és fontos kérdéseket s bevilágított tejesén a helyzetbe, a megvalósítandó prog­ramba. Csak 1 természetes, hogy beszéde után megszavazták a költségvetést. A mai ülésről-ez a tudósitás szól: A inni ülés féltizenegy órakor kezdődött. Elnök: Nabós Ferenc. Rátértek az appropriáció záróbeszédeire. (Jih nen beszéde.) túhiicn-Hédcrváry Károly miniszterelnök hangsúlyozza, liogy a. nemzet, döntésével már megmutatta azt az utat, amelyen a kor­mánynak lialdnia kell. A nemzet ezt a dön­tést minden kényszer nélkül hozta meg. Tel­jesen bízik abban, liogy a banktörvény Ausz­triában is törvénnyé válik. Hogy minálunk hamarább elfogadták, ez'nem lehet hátrá­nyos, sőt még jobb, mintha elkéstünk volna, Azt hiszi, hogy a véderőreforinok tárgyalá­sába is egész nyugodtan heíemehetünk. A nemzettel leszünk jót, ha a véderőt fej­lesztjük ós a monarchiát a többi nagyhatal­makkal egyensúlyija hozzuk. Mikor kor­mányra léptünk, már akkor nyíltan kimond­tuk, hogy a nagy terheket igénylő véderő* relnnnot meg akarjuk valósítani, megmond­ták ezt február !9-én a nemzeti munkapárt alakulásánál, hangoztattuk a választások oh'H.t és azt is kimondtuk, liogy más kérdé­sektől nem tesszük függővé, mert ezen kér­dés További rendezetlensége nagyon meg­hoszulhatná magát, (Ugy van!) Nyugodtan vállaljuk továbbra is a kormányzást* mert a nemzet nyugodt és bizalommal látja, hogy kormányzásunk alatt a nemzet fejlődik és anyagilag gyarapodik, amely anyagi gyara­podás minden fegyveres erőnél jobban bizto­sija a nemzet súlyát. (A választó jog.) A választó jog kérdése szerinte a véderőre­i'ormmal semmiféle kapcsolatban nincs, de mert fölszólították, liogy a kormány állás­pontját e tekintetben ismertesse, nem tér "ki előle. ;A reform szükségességét mindenki el­isjperi. Két, kérdést (ehet fölvetni, hogy mi­kor csináljuk meg és inikép. Hogy n mikép­ről még nem nyilatkozott, annak oka, hogy a kérdést igen komolynak tartja. Általános jelszavak után nem indul. (Nagy éljenzés és taps a munkapárton.) Megbocsátó atlan liiin volna, ha a népszámlálás adatainak is­merete nélkül alkotnák meg a reformot. Nem kapcsolja a véderőt a választói joggal egybe, csak azt óhajtja, hogyha majd a Vá­lasztói törvényjavaslatot beterjeszti, annak törvényerőre emelkedését ne akadályozzák meg. Batthyány Tivadar határozati javasla­tának azt a részét, mely a népszámlálási ada­tok sürgős földolgozását rendeli, elfogadja, a többi határozati javaslatokat nem. (Zajos helyeslés és éljenzés a munkapárton.) A választás nemcsak nemleges verdikt volt a koalíció eltávolítását iletőleg, hanem igen­leges is abban az irányban, hogy a nemzet kí­vánja a véderőreform meg valósításéit. (Zajos ellenni ondásokj Nem áll az, liogy a szabad­elviipárt a bukás után elbujt. Künn az or­szágban teljesítette föladatát, a Házban pe­dig az alkotmánypárt képviselte a 67-es el­veket. Deésyjiek.áz a panasza, liogy a politi­kai helyzet megőrli az államférfiakat, nem­csak magyar panasz. Ez mindenütt így van. Mi. vártunk négy esztendeig, most várja­nak önök, mig bennünket elsöpör a nemzet. Nyugodt lélekkel oszlatnám föl a Házat ós hívnám föl a nemzetet Ítéletre a párt szem­pontjából. Azonban azt hiszem, liogy ez olyan komoly dolog, ainelylyel játszani nem lehet és az a körülmény, hogy a nemzet egy kis része a mostani választást, mint a nem­zeti akarat megnyilvánulását nem hajlandó elismerni, ilyen rövid idő alatt nem tenne indokolttá egy uj választást, Elnök: A vita véget ért, következik a sza­vazás. (Elfogadták.) A Ház nagy többsége általánosságban el­fogadja az appropriációról szóló javaslatot, valamint Batthyány Tivadar gróf határo­zati javaslatát; ellenben elvetette a többi ha­tározati javaslatokat. Szünet után a Ház vita nélkül részletei­ben is megszavazta az appropriáeióról szóló törvén yja vasia to t. (Mezőgazdasági tervek.) Heltek Ferenc előadó az uj vicinális vasutak­ról szóló miniszteri jelentések tudomásulvé­telét ajánlja. A Ház a jelentéseket tudomá­sul veszi. Beöthy László előadó ismerteti és elfoga­dásra ajánlja a földhitelintézetek országos szövetségéről szóló törvényjavaslatot, mely­nek a parcellázás és telepítés megkönnyítése a célja. Ttáth Endre bejelenti, hogy a Justh-párt megszavazza a javaslatot. Baross János a Kössuth-párt nevében örömmel fogadja el a javaslatot, Elismeri, hogy a kormány k ja­vaslattal hasznos dolgot cselekedett és kí­vánja, liogy a javaslat mielőbb törvényerőre emelkedjék. Az ülés vége két órakor. A honvédségi javaslatot elfogadták. Budapestről jelentik, hogy a vóderőbizott­ság ma délután tárgyalta a honvédségi javas­latot és azt Solymossy Ödön báró, Kelemen Bála és Hazai Samu miniszter fölszólalása után elfogadta. Itt emiitjük meg, hogy a véderőjavaslatok tárgyalása, illetve a keresz­tülvitel ellen a Justh-párt és a Kossuth­párt hevesen agitál. A munkapórt győzelme Hunyacinicyyé­ben. Déváról jelentik: Tegnap tartotta Hunyad­megye rendkjvüli közgyűlését, melynek egye­düli tárgya az alispánhelyettes megválasztása volt. Az alispánt ugyanis felfüggesztették és addig, mig ügyo elintézést nem nyer, helyet­tesítéséről kell gondoskodni. Egy esti lap hír­adása nyomán az egész országban elterjedt a hir, hogy alispánhelyettesnek Vlád Aurél drt, a román nemzetiségi párt egyik vezéremberét választották meg. Ez a hir valótlannak bizo­nyult. Alispánhelyettes óriási többséggel Csulay Lajos a vármegye főjegyzője lett yiád pedig mindössze néhány szavazatot kapott. A gyűlés izgalmas lefolyású volt, msrt az ellenzék ok­vetetlenkedett és mindenáron bele próbált kötni az elnöklő főispánba. A képviselőház munkája. A képviselő­ház ma Héderváry Károly gróf miniszterel­nök érdekes beszéde után megszavazta az appropriációs javaslatot, azután hamarosan elfogadott tizenkét vicinális vasútról szóló jelentést. Nagyobb vita kerekedett az agrár­bankról szóló javaslatnál, ugy hogy a tár­gyalást be sem fejezhették. Holnap tehát egy érdemleges ülés lesz, de alkalmasint egy-két órán belül elvégzi a Ház a szünet előtti időre kitűzött munkáját. Pénteken ínég formális ülés lesz s azután a jövő szer­dáig szünete lesz a képviselőháznak. Montenegró mozgásit. A Neue Freié Presse Cetinjéből táviratot kapott, liögy Nikita király tegnap magához kérette a diplo­máciai kar doyenjét, Squitti báró olasz köve­tet, továbbá ArchenóV orosz követet és tu­datta velük, hogy Montenegrót Törökország viselkedése mozgósításra kényszeríti. En­nek folytán szerdán mozgósítani fogja a podgoricai hadtestet, diesel báró osztrák­magyar követ tegnap és tegnapelőtt liosz­szabb konferenciát tartott a királlyal és ma egészségi okokból elhagyta Cettinjét. V^ltóhamisitó tanár. — Szegedről Amerikába. — (Sajót tudósítónktól.) A szegedi ügyészségi a napokban váltóhamisítás miatt vádat emelt egy volt szegcdi tanár ellen, akiről itt tartóz­kodása idején is sokat beszéltek már. A pro­fesszor ür váltót hamisított több kollégája, ue­vére, de már nem éri utol a törvény sújtó ke­ze, mert hónapokkal ezelőtt az újvilágba v,ir. toriázott. Akiről ebben a cikkben szó van, az a tanár a szegedi felső kereskedelmi iskolában taní­tott. Sokat olvasott, nagyműveltségű, nagy koncepciójú ember volt, aki előzőleg a köz­igazgatási pályán működött. Szolgabíró volt Békésmegyében s a felső kereskedími iskoíák átszervezése idején került jogtanárnak a sze­gedi felső kereskedelmi iskolába. Kellemes modoráért, tudásáért rövid idő alatt meg­szerették és a tanár ur csakhamar szívesen látott tagja volt a társaságoknak. Mindenütt ott volt, sokszor reggelig is. ő mulattatta a bohém társaságokat. Természetesen ez az élet sok pénzbe került. A professzor, aki pedig tanári fizetésén kívül irodalmi munkásságával is szép keresetre tett. szórt, jövedelméből nem tudott megélni és nyakra-főre adósságokat csinált. Minden is­merősét megpumpolta, növendékei hozzátar­tozóitól is kölcsönöket vett föl, de azért állan­dóan pillanatnyi pénzzavarban szenvedett. Az iskolai év vége felé több váltót helye­zett el szegedi pénzintézetekben. A váltókat szívesen számítolták le, mert azokon tanár­társai és más megfelelő kezesek szerepelték. A tanár innen Miskolera került, lejáratkor azonban pontosan beküldötte az uj váltókat. Hónapokkal ezelőtt azután eltűnt Miskolc­ról is, ahol szintén liasonló életmódot folytar­tott. Amerikába utazott, ahonnan azonban semmi hir nem jött felőle. Nemrég megint lejártak a váltók és a pénzintézetek mint­hogy a tanárt nem találták, kénytelenek vol­tak a váltókat a kezeseknél megovatoltatiii, Legnagyobb meglepetésre a kezesek azt a ki­jelentést tették, hogy ők semmiféle váltót nem írtak alá és a váltókon levő aláírások hamisak. A váltók a törvényszékhez kerültek, hol qz ügyészség hivatalból vádat emelt a tanár, el­leii, akinek á vizsgálóbíró el s rendelte a kö­rözését. • • Folytatása aligha lesz az ügynek, inert • a váltóbamisitó tanár előreláthatta* nnn .tér 'egyben? aj? yJfiS)(a yégi ba/^'ialtá

Next

/
Oldalképek
Tartalom