Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-16 / 161. szám

14 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 julius 16 a helyzetet és a cigánybandáknak nincs sok okuk a panaszra. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez az időszak a nótaváltozások szezonja; ilyenkor mond le mindenki a régi nótájáról és ilyenkor választ uj nótát az őszszel bekövetkezendő évadra. A szalmaözvegyek, mint a tudományos vizsgálódások kimutatták, egytől-egyig más nóta mellett törik össze a kávéházak tükreit, mint a tavalyi kánikulában. Ez az oka, nagyságos asszonyok, hogy óva intem önöket: ne higyjenek a látogató férj fáradt ábrázatábap, a komoly, apgol szabáhu kabátjokban, de főkép ne higyjenek a sötét, gyászosan fekete mellényekben, amikor a férjek szombat este ugy vonulnak be az állomástól, mint,egy csomó szomorú fekete ejefánt. Hazug a szomorú arcuk és hazug a fekete mellény. Az igapi arcot a szinköri naiva ismeri, a szavahihető, mellény pedig piszkosan fekszik odahaza, a pohárszéken vagy a zongorán. Ha a gyűrött, levetett mellény bpszélni tudna, Szegedről s a nagyvárosokból egyetlen asszony sem menne el a jövő nyártól kezdve s a szalmaözvegység népszerű intézménye mindörökre kimenne a divathői. A lirai költők mámorosan köszöntenék az ilyen nyarat, de a férjek, a szegény férjek simának, mert ah, oly kevés a lirai elem a gálád szalmaözvegyek szivében. Amerikai gyermekek. Az a tapasztalás, hogy a fiatal szülők jobban nevelik gyermekeiket, mint az érettebbek ós komolyabbak, Amerikában a legfényesebb igazolásra talál. A jenki és az amerikai polgárság általában mint nemzet még annyira fiatal, még annyira ifjú erejének teljességében áll ós olyan boldog öntudatlan korát éri, hogy képes a legnagyobb bolondság elkövetésére is ezer mentő körüiményt találni. Ebből azután önként következik a második tétel, hogy sokkal jobban megérti a gyermekek lelki világát, mint a vén Európa józan ós megállapodott emberei, akik évszázados fölfogás és kritika után indulnak ós mindent a régi bölcseség alapján akarnak még a mi napjainkban is keresztül vinni. A jenki imádja a gyermeket. Először, mert igen ritka portéka ós másodszor, mert a gyermek annyival külömb nálánál, hogy ő már amerikai polgárnak született. Hogy két gyermekénél több nincsen ÉszakAmerika polgárának, azt a körülmények magyarázzák meg. Már tudniillik az asszonyok körülményei. Eleinte, még mikor kialakulóban voltak az ottani viszonyok, az asszony igen költséges passzió volt. A fiatal férfi sziv szívesen vállalt el minden terhet és munkát, hogy szépséges fiatal életpárja minél tovább szép ós - ifjú maradhasson ós meg ne viselje az élet szenvedése. Még a gyermekáldás terhével sem akarják a feleséget megkínozni ós csak annyira szaporodik a család, amennyire az érdekek megkívánják. És ebből a körülményből a gyermekek is -kiveszik természetesen a hasznukat. A noue k kiváltságba,- helyzete az EgyesültÁllamokban együtt, iát; azzal,, hogy a fiu-gyerr meknek sincsen egy csöppet sem nagyobb értéke, mint a leánynak. Az újszülötteket a jól .kipróbált angol módszer szerint nevelik föl. A szülők türelme a kicsikékkel szemben hihetetlenül nagy és amerikai embernek megverni a gyermeket, egyszerűen olyan durvaság, amelyre sohasem képes. Fegyalcnet csak a német faj gyakorol még, de a gyerkek okul a példán és nqm engedi meg, hqgy . vele rosszabbul bánjanak el, mint a pajtásával. Szabad államban nincs semmi oka, hogy ezt megtűrje. Német szülők vagy másfajta, bevándorlottak a jenki gyermekek szabadszájpaknak, sőt szemteleneknek tartják, de az angol és jenki mindent < megenged neki, sőt örül, ha a gyermeknek van akarata és nem is akarja megregulázni semmiben Mindent elkövetnek, hogy jó pajtásaik legyenek a gyermekeiknek és ha azok csak egy kissé fölcseperednek, akkor már komoly ember számba veszik őket. Ameddig kicsiny, becézi és ugy bánik vele, mint a csinos, jól fölöltöztetett bábuval. Ez a körülmény hozza azután magával, hogy a kis emberből hamar lesz önálló keresetű ember, még pedig nemcsak az alsóbb nóposztálynál, ahol a szülők rá vannak erre a keresetre utalva, hanem a jómódú családoknál is, ahol néha egy-egy egészen fiatal gyerekember már önálló kereskedő, még pedig a javából. A nyilvános iskolák ép olyan fokozatot tüntetnek föl, mint itt nálupk Európában. Megvannak a gyermekkertjeik, a népiskolájuk, illetve elemi kiképzés, azután a gimnázium, a középiskola és végül az egyetem vagy College. Az egész pedagógiájuk csúcspontja, hogy a gyermek önérzetét és önbecsülését fokozza és emelje. Kifogyhatatlanok a nyilvános dicséretekben ós jutalmazásban,, de a megszégyenítéssel sem fukarkodnak. Iskolai egyesüléseket mindenütt csak támogatnak és nem nyomják el őket. Nyilvános üléseket tartanak, szabad a szó és innen vam hogy egyik-másik fiu már a középiskolában megtanulja a szónoklás mesterségét és kész parlamenti szónok, mire kikerül az iskolából_ Különben rendkivül sokat tanulnak könnv nélkül is és az emlékező-tehetség képzésére az iskoláztatás minden fokán nagyon nagy gondot fordítanak. A vallásoktatás csak a család kezében van, Az iskola egyáltalán nem tanit vallástant ós igy aztán nincs is közöttük felekezeti marakodás már az iskola padjaiban. De annál többet politizálnak már ott. Az amerikai szülő azonban nem bánja. Csak tessék! Soha sem tanulhatja meg elég jókor. A nép oktatására rendkivül nagy gondot fordítanak. Ott a szegény gyermek nemcsak hogy tandíjmentes, de mindent, amire az iskolában szüksége lehet, könyvet, írószert, füzetet, ott megkapja az iskolában. A mult esztendőben Newyork városának költségvetésében 170,671.545 koronával szerepel az iskola. A két nemnek egymással való érintkezése igen fontos és rendkivül érdekes. Ott a boy és girl nem ur és hölgy, csak fiu és leány. Meg" szokták gyermekkoruktól fogva, hogy együtt tanulnak, együtt nőnek fel, és mire az egyetemre érnek, nem udvaroltatnak maguknak a leányok, nem akarnak hódítani az urak, csak jó pajtások akarnak lenni, akik együtt tanulnak és együtt veszekszenek. Ok a mi egyetemi érintkezési formáinkon jóizüen kacagnának, és lebecsülnék érte mind a két nemet. Az Amerikai leány tudja, hogy milyen hangon érintkezzék a pajtásával és a fiu, szégyelnó és pirulna ha őt valaha valaki durvaságon érné. . . A nőt megvédeni ott nem kell. Egyszerűen kidobják azt, akire panasz van, a fiút tudnillik, aki nem közéjük való. És amit nálunk — sajnos — Európában nem igen látunk, hogy boldogan és örömmel gondolnánk vissza az iskolában eltöltött évekre, ott csakugyan tapasztaljuk. Az élet legszebb napjait, legboldogabb éráit ott éli le az ifjúság ós alig akad olyan meglett férfiú, vagy asszony, aki ne örülne, hogy gyermekét iskolába küldheti. Maga látta, milyen szép és jó volt az élet. A? aggleány. (Saját tudósítónktól-) A modern ujlsor alkotása az „aggleány" szó, amely uj fogalmat jelent s nem téveszthető össze a szánakozó mosolyt keltő „vénleány" szó fogalmával. Az aggleány az önnállóságához görcsösen ragaszkodó agglegény — női kiadásban. Gazdasági életünk differenciálódása ,s a számtalan önálló női foglalkozás létesülése előtt, tehát ama modern kor előtt, amelyet a pesszimisták a családi élet meglazitójának, az optimisták pedig az egyéneknek az önállóság felé való törtetése korának hivnak, az aggleány szó, ha néha használták is fogalmat nem jelölt. E szavakkal vezette be egy angol lap hasábjain az aggleányokról irott ismertetését egy német társadalomtudós, aki miután megállapítja hogy az aggleány a vónleánynál sokkal kedvesebb valami, a következőket írja uj névre keresztelt kortársainkról, a ma élő aggleányokról : — Az agglegény hamisítatlan tipusa Angliában, az egyéni függetlenség emez ideális hazájában él. Az angol agglegény az egyéni önállólág mintaképe, nem szorul mások segítségére, nincs terhére embertársainak, szabadon, függetlenül él, okos beosztással használja fel az élet minden percét. Köztudomásu dolog, hogy Angliában annyira függetlenek az aggleányok, hogy még éjszakai korcsmai mulatozásoktól sem riadnak vissza; olyannyira nem, hogy kizárólag az ő kedvükért egész sereg „Teashop" női korcsma létesült az utóbb mult idők során az angol városokban. De nemcsak a „Teashopok"-ban, hanem a rendes vendéglőkben és kávéházakban is találni törzsasztalokat, amelyeknek vendégei kizárólag csak aggleá" nyok. Az önálló, önmagára utalt aggleány egyedül jár-kel mindenfelé, megfordul mindama helyeken, ahova tisztességes ember elmehet s ezért bizony senki sem szólja meg. Rendkivül erdekes volt megfigyelni, amint húsvét vasárnapján, a gyönyörű verőfényes időt fölhasználva, London önálló aggleányai kirándulásokra indultak a vasuti állomásokról. Ifjú s éltesebb hölgyek csoportokba verődve álldogáltak a pályaudvarokon, a beszállásra várva. E hölgyek — csupa aggleányok — minden mozdulatán meglátszott önálló voltuk: kis csomagjaikat kezük. * ben tartották, újságot vásároltak, izgatottság nélkül, nyugodtan szálltak föl a vonatra, foglalták el helyeiket a fülkékben s általában ugy viselkedtek, ahogy meglett, önálló férfiak szoktak viselkedni. A német szociológus az aggleányokról irott értekezését a következőképen fejezte be: — És habár az önálló férfiakhoz, a megnősülni nem akaró agglegényekhez mindenben ha. sonlóaknak találtam megfigyeléseim során az aggleányokat, mégis megnyugtathatom a pszi. hoiógusokat afelől, hogy a legönállóbb aggleányokban is találtam örökasszonyi vonásokat. Az aggleányok ugyanis majdnem kivétel nélkül szenvedélyes regónyolvasók s mindannyian szeretik az édességeket. Mindén vasárnap. Minden vasárnap telve vagyunk nagyot akarással. Tervekkel. A huszonnégy óra minden másodpercét a vivőrök sokat akaró, szépségeket átnyaláboló nagy gesztusával szeretnők átélni. Belerohanunk a vasárnapba, pihenés nélkül, lihegve kergetjük az Életet ós elfáradunk anélkül, hogy az óletszépaégekből csak egy jofc. tányi is egészen a mienk lett volna. Észrevétlen rohan el az ünnep és ránk szalad a dolgos hétfő. Reám is, meg reátok is. Fáradt vagyok, minden hétfőt összetörve robotolok át. Minden hétfőn eszembe jut az elhibázottan átszáguldott vasárnapon. És mégis, ha rám érkezik a dologtalan ünnep, megint céltalan nagy bolyongással dobom magam a zajba, az élet kaoszába és újra, meg újra kincsan virrad rám a dolgos hétfő. Ezerszer csináltam igy és nem tudom, hányszor ismétlem meg. Pedig