Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-15 / 160. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 julius 6 ftEGÖÉL nes virágokat. A tövis megvérezte a kezét, de azért szaggatta a halottak eleven, illatos diszét. — Ez mindaz én lakásomra jön — ordí­totta. — Majd fölkereste a kis lábnyi sirhal­mokat és kézzel ásni kezdett a porhanyós földben. Lassan ment a munka, szerszámot kerített és kiszedte a sirokból a kis gyerme­kek csontjait. — Ez lesz az én lakásom! Munkáját nem fejezhette be, mert a men­tők értesültek a szegény ember katasztrófájá­ról és kihajtottak a helyszínre. Az őrült te­metőőrt beszállították a nagyváradi kór­házba. — Tüzek a fővárosban. Budapestről jelentik: Pénteken este, nyolc óra után nagy megdöbbenést keltett az a fölzndult hirlárma, hogy ég a Máv. Istvántelki főműhelye. Itt tudvalevőleg több millió korona értékű alkat­részek és fölszerelések vannak. A tűzoltók gyorsan megjelentek és két órai nehéz munka után lokalizálták a tüzet, de a kár igy is több ezer korona. A tüz oka ismeretlen ed­dig. — A Hazai Kőolajipar Részvénytársa­ság Gyömrői-ut 140. száma alatt is tüz volt ma. A társaság nagy gyártelepe délután két órakor kigyulladt. Á központi tiizőrség pon­tosan két órakor kapta a jelzést azzal, hogy a gyár tartályai lobot vetettek és nagy a veszedelem. A központi tűzoltóság, a nyol­cadik, kilencedik és tizedik kerület teljes ké­szenléttel vonultak ki a tűzhöz és már útköz­ben az a hir fogadta őket, hogy a tüzet rob­banás okozta, amelynek máris számos áldo­zata van. Kiderült, hogy a gépház teteje égett le nagy lánggal, de komoly veszedelem nem fenyegette a gyárat. A tüzet egy óra alatt lo­kalizálták és a helvszinén már csak a men­tőknek akadt dolguk. A szivattyu-házban a tüz kitörése alkalmával több munkás dolgo­zott. Ezek közül Major János és Oláh János sulvos égési ^ebeket kaptak. A tüz ugy ke­letkezett, hogv az egvik munkás benzint vitt a szivattyu-házba, ahol egy munkás gyer­tyát gyújtott, a benzin fölrobbant és lángba bontotta a tetőzetet. — Ostrom a jégért. Nemyorkból jelen­tik: A rekkentő hőségtől őrjöngő tömeg megrohanta a jégtröszt épületét és jeget kö­vetelt. Egy hivatalnok'a lármás sokaság előtt gunvosan kihirdette: Ha nincs pénz, nincs jég! A dühöngő nép betört az irodába s a jég­tröszt vezetősége rémülten engedte, liogy ingyen adjanak jeget mindenkinek, aki kér. — A tanácsos felesége. Déváról jelentik, hogy a várost véres szenzáció tartja izgalom­ban. Grey Gyula dr ügyvéd, városi tanácsnok felesége tegnap agyonlőtte magát. a fiatal, hnszonegy éves asszony, aki igen előkelő csa­ládból származik, két év előtt ment férjhez és azóta a legboldogabb házaséletet élték. Rög­tön megindultak a találgatások az okot illető­leg és számos verzió került forgalomba. a leg­valószínűbb azonban, hogy a fiatal asszony pil­lanatnyi elmezavarában követte el végzetes tettét. — A szegedi Uránia, színházból. Ma szombaton este bemutatója lesz az Urániá­nak. A nivós műsornak újdonságai között látjuk az osztrák-magyar hadsereget ismer­tető legújabb felvételt, egy gyönyörű olasz vidéket ábrázoló, a helyszinen felvett tájké­pet. A sok tetszést aratott Bandi képek leg­újabb "éldányát, amelyen Serlock Holmessel vetélkedik, valamint a többi remek műsor­számokat. Az Uránia igazgatósága különö­sen felhiv.ia a közönség figvelmét az uj szel­lőztető készülékre, amely lehetővé teszi, hogy az Uránia-szinházban kellemesebb a le­vegő, mint az utcán. — A rab. Nagyváradról jelentik, hogy egy Luka Jakab nevű vizsgálati fogoly, aki husznd­magával két őr felügyelete alatt kerti munkát végzett a város végén bérelt területen, meg­szökött. Az éjszakát valószínűleg a közeli er­dőben töltötte, de reggelre az egész környéken nem akadtak nyomára. Táviratilag rendelték el országos körözését. — Vigszinpad Cabaret. Zsúfolt ház előtt folyt le tegnap a Vigszinpad Cabaréban az elő­adás, amely lévén jutalomjáték, a közönség valósággal ünnepelte a művészeket. Ma estére búcsúzik a juliusi első félhavi műsor és igy ma látható utoljára a világhírű Balalaika tánc­csoport azon nemzeti táncaival. Robins, a 5 Rocking grils, Steidler, Sugár Elza, Kerekes Pelesényi. Ma este adják utoljára a Borsos darab cimü bohózatot, melynek sikeréről vá­rosszerte beszélnek. Sarkadi igazgató és Su­gár Elza főszerepekben. Az előadás pontban ki­lenckor kezdődik. Étkozni azonfian már 8 óra­kor lehet. — Legszebb fórfi-, női- és gyermek ehérnemüek (saját készítésű), úgyszintén legjobb vásznak, chiffonok, asztalnemiiek törülközők, zsebkendők, keztyiik, haris­nyák, legnagyobb választókban gyöngy, bőr és himzett kézitsiskák (ridikülök) legol­csóbb szabott árban Soós Lajos menyasz­szonyi kelengyék áruházában, Oroszlán-u. 14. Iskola-u. 11. Ékszereket nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. VT Ékszer- és órajavitó műhely. KÖZOJTTATÁS. -j- A gyulai gimnázium igazgatója. Gyu­láról jelentik: Néhány lapnak az a hire, hogy Bartos József hittanárt nevezte ki a püspök a gyulai gimnázium igazgatójává, nem felel meg a valóságnak. Bartos továbbra is hittanár ma­rad, neve még csak kombinátióba sem került, igazgatóvá pedig Némethy József magyar-latin nyelvtanárt nevezték ki. -f- Nem kell Zichynek felekezeti egye­tem. Pécsről jelenti tudósítónk : Pécsett már lemondtak a pécsi egytemről. A jezsuiták­nak és klerikálisoknak számítják be az el­következett eseményeket. Tomcsányi je­zsuita páter volt az, aki legjobban katolikus egyetemet szeretett volna Pécsre telepíttetni a püspökkel. Milliókat ajánlottak föl erre a célra s a legújabb klerikális Dreadnought vidáman haladt már a megvalósulás réve felé, mikor hirtelen hajótörést szenvedett Zichy János ellenállásán. Zichy nem akarta a katolikus egyetemet s mint jó forrásból tudjuk, valósággal megdöbbentette a terv. Előkelő állású egyházi ember, ki maga is résztvett a mozgalomban, beszélte el a ne­vezetes eset hisztorikumát: — Az egyetemi ankétek során — mondta a liberális pap — a pécsi vezető embereket is meghívta a kultuszminiszter. Azzal men­tünk Pestre, hogy zsebünkben hozzuk haza a pécsi katolikus egyetemet. A miniszter azonban diplomatikus modorban, de nála szokatlan erélylyel utasította vissza a fele­kezoti egyetem gondolatát. Akkortájt ugyanis erősen agitálnak a debreceni refor­mátus egyetemért. Nehogy a reformátusok vérszemet kapjanak, hát inkább a pécsi katolikus egyetem tervét is megfojtotta a kegyelmes ur. Pedig óriási összeget aján­lottunk föl . . , SPORT f A Szegcdi Atlétikai Klub II. csapata vasárnap Nagykikindán barátságos football. mérkőzést tart az ottani Atlétikai Klub első csapatával. NAK szorgalmas munka után ma ott tart, hogy két évi fönnállása után csapatát az őszszel meginduló délvidéki kerületi baj­nokságra is benevezte. Ennek 'dacára azt hisz­szük, hogy kitűnő második csapatunk vasárnaP is megállja a helyét. A csapatban játszanak: Fejér, Gömöri, Vadász, Grosz, Horváth, Müller, Frankéi, Szremácz, Pohrer, Ágoston, Hapa. Indulás Szöged állomásról délután 2 óra után­— A Szak I. csapata korábban meghívást ka­pott julius 16-ra Kecskemétre, azanban a köz­ben bekövetkezett/ szerencsétlenség folytán ezen meghívásnak később fog csak megfelelni. — Itthon az ujszegedi pályán a Szak követ­kező kombinált csapata játszik az JUjszegedi Torna Klub ellen: Popper—Szabó, Demény— Willin, Mihályka, Back—Grosz, Elek, Kardos, Marci, Sándor. A mérkőzés tróningjegygyei te­kinthető meg. Kezdete 6 órakor. — Julius 23-án a Szegedi Atlétikai Klub igen szép ter­vét valósítja meg, mikor első útjában Hód­mezővásárhelyen tart propaganda-mérkőzést. Az ottani Torna- és Vivóegyesület a legnagyobb készséggel magára vállalta a mérkőzés rende­zését, mely az ottani kitűnő pályán, a Vásár­téren fog lefolyni. Ellenfelek lesznek a Szak első ós második csapata fölcserólt védelemmel, minek folytán két teljesen egyenlő erejű csa­pat fog Vásárhelyen küzdeni. KÖZGAZDASÁG (—) Uj teksztilgyár. A Bácskai Kender- és Lenipar Részvénytársaság ófutaki telepén kötő­szövő-gyárat akar fölállitani. A régi gyárépület­ből létesülne az uj kötőszövőgyár. Már meg is indultak az előmunkálatok. A Bácskai kender és lenipar részvénytársaság ugyanis a szegedi kenderfonó akciója következtében a kedvezőt­len üzleti konjunktúrái miatt fölszámol s egy vállalkozó az ófutaki telepen hajlandó modern kötőszövőgyárat építeni. (—) Egy világraszóló vállalkozás. Lon­doni újság szerint pénzemberek és elektro" technikai cégek egyesültek, hogy Griffiths Electric Cobtractors Limited céggel a világ minden réssében nagy elektromos müveket lé­tesítsenek. A vállalkozásnál több francia és angol cég van érdekelve. (—) Uj iparvállalatok Resicabányán. Resicabánya községben az épités annyira föl­lendült, hogy ez két uj iparvállalat keletkezését vonta maga után. Az egyik vállalat Jepure Já­nos és Társainak gőztéglagyára. A másik válla­lat Gara Aladár mészégető telepe, amely Resica­báuya és környékének másszükségletét van hivatva fedezni. | (—) Nagyvárad építési tervei. Nagyvárad város tervbe vette, hogy a Pavel-utcát a ge­nerális lakon át meghosszabbítja és gyönyörű sugáruttá teszi. A város főmérnöke most tett a tanácsnak jelentést, hogy az érdekelt telek­tulajdonosokkal tárgyalásokat folytatott, de oly magas árakat kérnek, hogy megegyezés lehetetlen. A telkekórt körülbelül 230.000 ko­ronát kérnek, ami 1000 koronának felel meg négyszögölenként. A főmérnök javasolta, hogy a város saját hatáskörében rendezze a kisajá­títást és önhatalmúlag állapítsa mog az árakat. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délma^yarorszég hírlap- és nyomda­vállalat Szegeden, Korona-utca .15, (Bokor-palotr

Next

/
Oldalképek
Tartalom