Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)
1911-06-11 / 132. szám
1911 junius ü ÜÉLMAÜYAROIÍÜZÁÜ 9 —• A megfertőzött utca. Megírtuk, hogy a ragadós száj- ós körömfájás, amely hetek óta pusztítja a szegedi állatállományt, az emberek közt is föllépett. A Reményutcában több ember szenved már ebben a rettenetes bajban. A veszedelmet fokozza, hogy az emberek nem mernek orvoshoz fordulni, nem tesznek jelentést a hatóságnak, mert attól félnek, hogy betegeiket kórházba szállitják, a házaikat pedig zár alá helyezik. A száj- és körömfájás a legragályosabb betegség, amely pár nap alatt ezreket ós ezreket megfertőztethet. Ennek dacára a Remény-utcában szabadon járnakkelnek a betegek, akik már külsőleg is elrettentő látványt nyújtanak. A szájuk be van dagadva s a fekete daganat elrettentően uagy. A legsürgősebb hatósági intézkedésre van szükség, mert kiszámíthatatlan veszeszedólem fenyegeti a város egész lakosságát. Somogyi Szilveszter dr főkapitány rendőröket ós mentőket küldött ki a Remény-utcába, akik sorba járják a házakat s minden gyanús beteget beszállítanak a járványkórházba, a betegek hozzátartozóit pedig elkülönítik. — A Vig színpadon vasárnap uj slágermiisor kezdődik. Az igazgatóság ezúttal olyan műsort állított össze, amelyhez hasonlóban még nem volt része a szegedieknek. Sarkadi Vilmos, a kitűnő igazgató, a szegediek kedvence uj slágermüsorral lép föl. Az igazgatóságnak sikerült vendégszereplésre megnyerni Giga Ferrát, a világhírű viziós szorpentintáncosnőt. Rajta kivül feltűnést fog kelteni a The 3 Bousson, az utólérlietetlen variete parodista trio. Szinrekerül a Hdremó'r cimü kacagtató bohózat és az összes tagok uj kuplókkal szerepelnek. Vasárnap délelőtt ingyen tombola lesz, amelyen Kerekes Jenő hangversenyez. — Riadalom Algyőn. A kolerától való félelem átvonul már az országon. Szombaton a Szegeddel szomszédos Algyőn tört ki a koleraviadalom, Ugyanis Algyőn pénteken koleragyanus körülmények közt meghalt egy gyermek. A fiu csütörtökön lett roszszul, hányt, görcsei voltak s a teste megfeketedett. Holttestét fölboncolták s belső részeit vizsgálat végett íölküldték a budapesti országos vegyvizsgáló intézetnek. Úgyszólván bizonyos, hogy nem koleraesettel állunk szemben. A hatóság egyik tagja ezt a fölvilágosítást adta: — Épenséggel nem tartom valószinünek, hogy kolerás megbetedésről volna szó. A gyermek beleiben éretlen gyümölcsöt találtunk. A Hálált .csak gyomor mérgezés okozhatta, mivel azonban ennek a betegségnek a tüneteit a kolera tüneteitől alig lehet megkülönböztetni, kénytelenek voltunk a miniszteri utasítás szerint vegyvizsgálatot kérni. — Uj iparosok Szegeden. Májusban ipareögedólyt váltottak; Alföldi gőzíiirész és őrlőmalom részvénytársaság Hattyassor 31, Lábdi Ákos gőzmalom Szentmihálylelek 66, Wiuter Adolf szatócs Pásztor-utca 17, Felsőittebei gőzhirósz és hengermalom réssvónytársuság áruforgalmi iroda Károlyi-utca 6, Sár Sándor irógépkereskedés Tisza Lajos-körut 54, Bittera Aladár szatócs Vedres-utca 3, Weiszberger Parcel -fakereskedö Petőfi Sándor-sugárut 19, Roffman Lipót könyvnyomda Feketesas-utca 20, Öeutsch Artúr fényképész Kállay Albert-utca 1, Csányi Erzsébet kenyérsütő Párisi-körut 21, ^agler László rézöntő Szentmihály-utca 4, Serák István késes Kelemen-utca 4, Gyarmati Mihálynó férfiszabó Rudolf-tér 5, Csűri Ferenc brás Tábtr-utca 2, Kelemen Mátyás cukrász haudon-utca 10, Molnár Boi bála nőiszabó Bokorhtca 13 Benedek Ferenc hentes Szentistvántér 1 Tombácz Andrásnó vendéglő Vásárhelyisugárut 43, Szegedi népbank zálogintézete Méreihtca 6, Vámosi István vendéglő Vörösmartyatca 5, Radó Ignác kávéház Kigyó-utca 2, ktumpf ós Gombos építész Lechner-tér 5. — A szegedi ipari szövetkezet mulatsága. A szegedi cipő-, csizma- és papucsgyárszövetkezet dalosköre junius tizenhetedikén, szombaton dalestélylyel összekötött táncvigalmat rendez Perjéssy László kamarai titkár védnöksége mellett a Kopasz-(Gedó)-féle nyári kerthelyisógben. A szövetkezeti daloskör ez első nyilvános estélye alkalmul fog szolgálni a szegedi iparos szövetkezetek szereplőinek arra, hogy a szövetkezeti eszme szegedi fényes eredményeit ünnepeljék. A rendezőség élén Thuróczy Mihály dr főügyész, a dalárda elnöke áll, tiszteletbeli elnökök a helyi ipari szövetkezetek elnökei: Becsey Károly dr, Szabó Gyula, Bőzsó János, Scháffer Márton, Vékes Bertalan, Körmondy Mátyás. A helyi ipari szövetkezetek testvári szeretettel karolják föl az ország egyetlen szövetkezeti daloskörónek nemes igyekezetét s igy az estély igen sikeresnek Ígérkezik. A dalárdát Raffner Dezső karnagy fogja vezetni. — A hivatalos lapból. Az igazságügyminiszter Kalmár Szilveszter szegedi királyi járásbirósági joggyakornokot a nagyváradi királyi törvényszékhez helyezte át. — Az épülő Szeged. Ujabban a mórnöksóg7 hez a következő építkezési engedélyek iránt1 kérvényeket adták be az elmúlt héten: Zámbó Károly Pultz altábornagy-utca 7. szám emeletes, Szalma Mihály Zákány-utca 49. magas földszintes, Kopasz Ferenc Bihari-uta 43. földszintes, Ménes Mihály Hunyadi-tér 23. magas földszintes, Joanovits Lajos Petőfi Sándor-sugárut 51. emeletes, Engelsman Mór Petőfi Sándorsugárut 36. kétemeletes, Nagyiván Vince Mórautca 24. magas földszintes, Balogh Mihály Faragó-utca 10. emeletes, özvegy Reiner Jánosné Boldogasszony-sugárut 18. kétemeletes, Zombori Ferenc Róka-utca 20. emeletes, Forbáth Leó dr Dugonics-tér 11. háromemeletes, özvegy Hergovits Lajosné Párisi-körut 15. kétemeletes, Juhász János Petőfi Sándor-sugárut 36. emeletes, Szabó Sándor Bécsi-kőrut 6. szám emeletes. — Rablógyilkosság Temesvórott. Temesvárról jelentik: Vakmerő rablógyiikosság történt szombaton délben, a város forgalmas utcáján. Löwinger Ferenc zálogháztulajdonos, amikor az üzletét bezárta, alig ért haza, egy rendőr jelent meg a lakásán azzal, hogy jöjjön azonnal: nyitva az üzlete. Löwinger emlékezett, hogy az ajtót jól bezárta s gyorsan megjelent a zálogházában. Alig ért be a terembe, hirtelen revolverből két lövést tett az ismeretlen elzárkózott merénylő, majd éles késsel a torkát elmetszette s az üzletet kirabolva, megszökött. Hegedütokba csomagolta be a gyémántokat, értékes aranynemüeket, melyeket ugy szerzett meg, hogy a megölt zálogházas zsebeiből a Wertheim-szekrény kulcsát magához vette s elmenekült. A vakmerő rablógyilkosságot az eddigi nyomozás szerint Balázs István huszonnyolc-harminc évesnek látszó ember követte el, aki Browningrevolvert ^vásárolt szombaton délelőtt s a zálogház körül ólálkodott. A gyilkosságról az ország városainak rendőrségét, igy a szegedit is táviratban értesítették. — Köszönetnyilvánítás. A Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület junius negyedikén rendezett népünnepélye, létesítendő napközi otthona javára, a legszebb erkölcsi ós anyagi sikerrel záródott. Ezt a kiváló eredményt azoknak köszönheti egyesületünk, akik bennünket ez alkalommal is lelkesedéssel támogattak nemes céljaink megvalósítására irányuló törekvéseinkben. Kellemes kötelességet teljesítek azért, amidőn egyesületünk nevében a nyilvánosság előtt is hálás köszönetet mondok. Lázár György dr polgármester urnák s a t. szegedi sajtónak szives erkölcsi támogatásukért, továbbá Aigner Nándornó, Bodola Béláné, Bauer Zoltánná, Csonka Elemórné, Czeke Aladúrnóí Diószeghy Lászlónó, Dobay Gyuláné, Fluck. Dezsőné, Farkas őrnagyáé, Faragó Jenőnó, Gárgyán Imréné, Gróf Arpádné,'Hauser R. Sándornó, Horváth Lajosné, Halász Miklósné, Koszé Istvánná, Lipthay Györgyné, Meskó Antalné, Máté Gyuláné, Nagy Aladárná, Pisztor Egonnő, Polgár Sándorné, Rohr Jakabné, Simkó Elemórné, Sirsich Györgyné, Temesváry Józsefné, Vószits Lajosné, ÁVorzikowszky Károlyné és Zombory Jenőné úrasszonyoknak — s a Kray nővérek, Szarvady nővérek, Maiina Irén, Gönczy Mariska, Farkas Irén, Rohr Gizi, Kertész Mariska, Tóth Ilonka, Szmollény Ilonka, Török Piti, Gémes Rózsi, Kopasz Ili, Kristóf Mariska, Sey Margit, Farkas Erzsébet, Kovalik Mariska, Jung nővérek, Koszó Baby, Kopasz nővérek, Kónya Etus, Nátly Ilonka, Ramadanszky Dida, Répás nővérek, Rónay Mariska, Sándor Ilonka, Szilágyi Ili, Nyilasi Mariska, Tóth Ágnes, Tóth Juliska, Andrásovits Irma, Ocskó Irénke, Kopasz Gizike, Richter nővérek, Kálló Fanny, Kálló Mariska, Privinszky Viktória, Erdélyi Erzsébet, Vér Mariska és Roziják Stefánia urleányoknak a rendezésben való, fáradtságot nem ismerő közreműködésükért; nemkülönben a következő úrasszonyoknak ós uraknak szives adományaikért: Pallavicini Sándor őrgróf ur 200, Back Bernátné urnő 50, a szegedi katolikus kör 25, Lázár György dr, Reöck Iván, Hutter József, Wolf Gyula urak s Kugler Albertné úrasszony 10—10, özvegy Pálfy Sándornó úrasszony 5, Lobmayer Istvánná úrasszony 3, Tóth Józsefné úrasszony 2'60, Fibijg Gyuláné s Máté Gyuláné úrasszonyok s a Kray nővérek 2—2, Maiina Irén, Erdélyi Mariska, Lipthay Györgyné, Polgár Sándornó, Sirsich Györgyné, Halász Miklósné, Somogyi Szilveszterné, Csonka Elemérné s Nagy Aladárnó úrasszonyok, illetve urleányok 1—1 koronával voltak szivesek a jótékony célhoz járulni; a szerencsekerékhez adakoztak a következő úrasszonyok, urleányok, urak és cégek, még pedig: Bartha F'erencnó 7, Perjéssy Lászlónó 5, Lázár Györgyné 2, Aczél Gózáné 1, Itiegler Pide József gyáros 15, Scháffer Ida 1, Soós Lajosné 5, Vajda Béláné 7, özvegy Vajdáné Lewinszky Sarolta 8, Rohr Gizike 4, Áigner Nándornó 6, Vajda Sándornó 1, Lichtenegger Gyuláné 2, Orkonyi Edénó 1, Veres Mihálynó 4, Kotányi János 20, Juránovits Gyuláné 1, ifjabb Juránovits P'erencnó 1, Babos Elek 4, Szalay Lajosné 3, Juhász Istvánnó 10, Schupicza Ottóné 6, Schultheisz Emiiné 1, Ujszegedi kendergyár 18, Zsolnay Miklós 20, Kerner Lajosné 7, Kerner Kornélia 4, özvegy Horváth Józsofnó 1, Piukovics Ödönné 3, Bogyós Ottóné 2, Kelemen Béláné 5, Kertész Lajosné 12, Kopasz Antalné 3, Tóth Aurélnó 2, ifjabb Fury Konrádnó 3, Kiss Gyuláné 2, Vószits Lajosné 5, Csernovits Agonorné 2, Gyuritza Sándorné 3, Czirker József 2, Arany Károly 2, Palescó öttomárné 1, Szikiay Fetencuó 3, Haas Fülöp és fiai 2, Rosner Sándornó 8, Sátor Pál 2, Eisner Ignác 10, Eisonstádter Róbert 10, Danner Jánosné 3, özvegy Koczor Rezsőné 7, Meskó Antalné 3, Várnay Lipót 11, Priskin Józsefné 1, Ujházy Juliska 1, Rósa Izsóné 1, Polláfc Lajosné 2, . Nagy Endrénó 4, Szarvady Lajosné 20, Félegyházi Pálné 4, F'luck PVrencné 2, Schiilinger Mórnó 2, Weiner Miksa 2, Moutalion József (Szabadka) 1, Diószeghy Lászlónó 5, Littke József 20, Kohn M. és Társa 6, Patzauer Miksa 14, Hauser R. Sándorné 6, Schwarcz és Buchhalter 11, Mosonyi Anna 1, Fisóhor Izsó 2, Zombory Jenőnó 2, Linóleum Ipar 8, Schöflin Ottóné 2, Jankay Anna 3, Vas Károly 9, Richter Józsefné 2, Lengyel Istvánná 1,v Lengyel Jozefa 1, özvegy Holtzer Jakabné 4, Káldor és Társa 1, Osztrovszky Vilma 1, Lakatos Mihálynó 1, Hevessy Klá'-ika 1, Szvetkó Fülöpné 2, Tóth Nándorné 2, Barabás Lajosné 10, Kontraszty Edénó 1, Wagner Gusztávnó 10, Valentenyi Ágostonná 5, Szokolovszky Gyuláné 8, Temesváry Józsefné 12, Horváth Jánosné 2, Simon Ákosné 1, Engiander József 1, Lindenfeld Bertalan 7, Beukő Jánosné 6, Sándor Vincéné 1, Polgár Lászlónó 6, Szeless Ilona 1, Gróf Árpádné 1, Bölcsházy Pálné 1, Gál Testvérek Utódai 1, Szeged-Délvidéki Általános Fogyasztási Szövetkezet 50, Gidófalvy Béláné 5, Fonyó Soma 1, Sándor PVsrencnó 2, Back Bernáthné 25, Brauswetter János 1, Pisztor Egonné 1, Nagy Gyuláné 1, Lomle M. Utóda 1 nyereménytárgyat; a cukrászdához járultak :