Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-04 / 127. szám

1911 junius 4 BELMÁGYAR0RS2AÖ 3 Kristóffy a parlamentben. (Saját tudósítónktól.) A békéscsabai választás a meggyilkolt Áchim L. András mandátumának örökösévé Kristóffy Józsefet tette meg, aki 85 szótöbbséget kapott Ursziny János dr ügyvéddel, a függetlenségi párt jelöltjével szemben. Kristóffy József tehát újra bevonul a parlamentbe és a politikai életbe, ahol utoljára, mint a Fejérváry-kormány belügyminisztere szerepelt. Akár mint fogják föl akkori helyzetét és szerepét, mostani elhatározása és mandátum-vállalása nincs összefüggésben azzal. Kristóffy most mint az általános, titkos választójog képviselője és harcosa lépett föl s mint ilyen megy a képviselőházba. — 0 maga is kissé időelőttinek vélte ezt a lépést s csak a csabai parasztpárt híveinek bizalma indította arra, hogy mégis szakítson a visszavonultsággal s a küzdőtérre lépjen. Abban a parlamentben, amelynek egyik hivatása a kor követeléseinek és a nemzet érdekeinek megfelelő választójog megteremtése, bizonyára helye van az általános és titkos választójog ekszponált harcosának, annak, aki az utóbbi mozgalmak során egészen egybekapcsolódott a radikális választóreform érdekében folyó küzdelmekkel. Az általános ós titkos választójognek vannak most is hivei a képviselőházban, több párt keretén belül, még pedig őszinte ós következetes hivei. De amig ezek valamely pártprogram alapján állanak, Kristóffy személye ős politikai hivatása ma egyesegyedül az általános és titkos választójog követelését jelenti. Ő, aki belügyminiszter korában elsőnek vetette föl ezt a kérdést, mint a magyar politika válságainak orvosszerét, uj alakulásoknak fundamentumát, aki törvényjavaslatot is Készíttetett erről a kérdésről, bizonyára nem jogcim nélkül megy a parlament soraiba, amely ennek a kérdésnek ennyi emberi komiszságról. Minden szó elevenbe vágott és ugy égette, mint az ostorcsapás. Hirtelen valami dacos elkeseredés vett erőt rajta, fölugrott s ugy ahogy volt, leszállott az ágyról, az asztalhoz lépett, megfogta az előre odakészített tollat s erélyes nagy betűkkel aláirta a nevét. Akkor megnézte az irást ós megvetően látta, milyen szabályosan van kiállítva s két tanú is aláirta már. — Ha kell, megesküdnének rá, hogy a szemük előtt vettem föl a pénzt, — gondolta magában. Nem volt többé olyan gazság, amit föl ne tett volna róluk. — Mondja kurátor ur, — szólt csípősen, miközben visszabujt az ágyba. — Nagyon jókor kelt föl maga, ha már ilyen szépen megcsinálta a számadást! — Nem most csináltam én azt, — mondta a kurátor elmosolyodva. — Hát? —- Hát még a mult héten, mielőtt elmentem volna a tiszteletes úrért. — Ugy! Hát azért volt olyan nagy az egyetértés, — mondta a pap — azért választottak meg engem olyan simán! Nagyon örülök neki; hát kinézték belőlem, hogy engem szépen ki lehet zsarolni. — Zsarolni? — pattant fői a kurátor s °lyan konok lett, mint egy rabló. — Miket fog itt ránk a tiszteletes ur? Hát mik vaffyunk mink? Ez a köszönet? Az ember tárgyalását rövidebb, vagy hosszabb vita után napirendre fogja venni. Ennek az elismerésnek, természetesen nem jelent egyet az álláspontnak elfogadásával, amelyet Kristóffy a választójog tekintetében elfoglal s amely tagadhatatlanul a szélső álláspontot jelenti. De az egészséges reformok születésének egyik titka az, hogy a nyilt és becsületes ellentétek szabadon mórkőzzenek egymással. S e tekintetben mindenesetre több rokonszenvet érdemel Kristóffy, amint a függetlenségi pártok, akik a múltban s talán a jelenben is, taktikából, nópszeriisógszerző eszközül használják a választójog kérdését. A régi függetlenségi párt a hatalom kedvéért egy pillanat alatt hűtlenné lett ahoz s ha vájjon a mai Justhpárt arra a tudatra jutna, hogy az elvesztett hivek visszaédesgetésóre, a párt harci nimbuszának helyreállítására egyéb eszköz van: nem hagyná-e ott a szövetséget, amelyet a választójog érdekében, de a maga előnyére ós hasznára kötött? Őszinte hivek és őszinte ellenségek: a komoly parlamenti harc ezeket kívánja meg. Kristóffy személye e tekintetben nem hagy fönn kétséget. Az általános választójog programja nála nem rokonszenv-vadászás, hanem egyedüli politikai cél. S ha azok, akik a radikális választójogért küzdenek, az ő személyét tartották legalkalmasabbnak, hogy az általános választójog ekszponensekónt a parlamentbe jusson és ott misszióját megkezdje: ez ellen, elfogulatlanul, senkinek szava nem lehet. A radikális választójog hivei kétségtelenül azt remélik, hogy a csabai választás sorsa siettetni fogja a választóreform parlamenti tárgyalását. Ha ez a remény nem is valósul meg — hiszen a választójogról szóló törvényjavaslat benyújtása nem azért késett, mintha arra vártak volna, hogy valaki azt erélyesen követelje, — a magyar parlament ezzel a választással uj szint nyert. A parasztpárti Áchim helyébe a választójogos Kristóffy József került be, egyelőre egymagában alkotván a radikális pártot, (ha nem is viseli ezt a nevet) amelyet azonban az idők előbb vagy utóbb úgyis megteremtettek volna. L A Lpót. Kulinyi Zsigmond és Löw Imánuel dr „Szegedi zsidók története" című munkájából közöljük az itt következő részt a nagy ember, Löw Lipót születésének 100. évfordulóján. A választás megtörténte s kedvező eldőlte után, Löw ezernyotcszázötven szeptember huszonötödikén élőszóval nyilatkozván az elfogadás iránt, nagy érdeklődéssel, általános örömmel várták s nagy előkészületeket tettek fogadására. A [beköszöntőt — mely később meg is jelent — roppant gyülekezet előtt december tizedikén tartotta. Az ünnepély a kortársak emlékezetében élénken él. Első szavával meghódította a sziveket ós a fogadtatás szivélyessége előhírnöke volt azon szivélyes és bizalmas viszonynak, mely csekély kivételekkel közte és a község közt mindvégig fennállott. Azon békés nyugalom, melyet apróbb: részint iskolai, részint községi ügyekkel járó csekélyebb háboritásoktól eltekintve, Szegeden élvezett s melynek lelkipásztora ós irodalmi tevékenységének legszebb gyümölcseit köszönjük, őt Szegedhez mindvégig kötve kötve tárták. Minél tovább tartott itt működése, annál inkább összeforrott községével és a község tisztelete ós szeretete, mely családias ragaszkodás jellegével birt, kivált családjában előfordult események alkalmával, szinte tüntetőleg nyilatkozott. Iparkodtak neki anyagilag oly állást biztosítani, minő csak a község helyzetéből telt. Azon alkalmakkal, midőn Lerabergbe ós Brünnbe hivták, a község a maga részéről is hozott áldozatot, nehogy a megélhetés miatt kónytelenitessék a fényes meghívásoknak eleget tenni. Szegedi hivatalos működése kiterjedt a főrabbisági hivatal teendőire, az irodai, anyakönyvvezetői és egyéb teendők, a kultusz ós pappá tesz valakit, osztán mindjárt az első napon ilyen szépen fizetnek ki? A pap megijedt. Ez az ember meg arra is kész, hogy agyon verje . . . Nagy elkeseredés vett erőt a szivén. Az emberi hitványságnak valami rettenetes utálata áradt el rajta. — Ah, — szólalt meg s reszketett minden porcikája. — Mit érzékenykedik itt kurátur ur, mikor csak annyit akartam mondani, hogy ha nem igy adják tudtomra ezt a dolgot, akkor ón magam, magamtól igen szívesen megvendégeltem volna a falut, hiszen nem képzelik azt maguk, mennyire szeretem a népet s mi mindenre vagyok kész érte. Munkára, fáradságra, mindenre, amiből azt hiszem, hogy valami haszna lehet belőle a közönségnek ... El is vagyok tökélve rá, hogy most kezdem meg az igazi tanulást, amire eddig nem volt időm . . . Mit ér, ha akármilyen jól tanultam is meg a leckémet, ha nem tudtam megismerni az életet s nem tudom, hogy az emberekkel szemben hogy kell viselni magamat? Hanem megkezdem rögtön, egy napot sem hanyagolok el. Holnap megyek a szomszéd falu papjához s minden papot végig járok a környéken, tanulmányozni akarom, hogy kell pap lenni. Amit ők megfigyeltek ós megtanultak az életből, azt én az ő szájukból szeretném megtanulni . . . Elhallgatott ; ez a hirtelen jött gondolat igen megtetszett neki, de azt is meggondolta, hogy nem okos dolog erről a paraszt előtt beszélni, A kurátor gőgösen szólott: — No, jobb lesz, ha elébb a faluban jár sorba tiszteletes ur. Ráér a papokkal diskurálni, de ha máshoz megy legelőször, nem az ón feleségemhez, az igen a szivire esik az asszonynak ... Ezzel összehajtogatta az irást, nagy tempósan betette a belső zsebébe, azzal odanyújtotta a kezét a pap elé: — Isten megáldja, tiszteletes uram. Csak nem kell busulni, mindennek megvan a maga sora. Ej, de meg fog örülni a feleségem, ha megmondom neki, hogy már ma délután eljön hozzánk a tiszteletes ur. — Elmegyek, el, kurátor uram — mondta a pap s engedte, hogy a parasztmarok jól megszorítsa a kezet, amely nem volt hozzá szokva ilyen kemé.iy fogásokhoz. Aztán mikor a paraszt hátat forditott s kiment, ő meg befordult a falúak s megpróbálta azt hitetni el magával, hogy nem is igaz ez az egész csúnya história, csak agyrém. A feje zúgott, a szeme kimeredt, a teste össze volt törve s egyszerre csak arra gondolt, hogy újévig nem lesz egy krajcárja sem, csak néha egy-egy forint stóla, meg majd ha megjön, az a pár száz korona kongrua... — No, szép lobogó szövétnek lett ón belőlem! — gondolta el keserű gunynyal. Hát délután megyünk vitelni a kurátorné aszszonyhoz!...