Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-28 / 146. szám

142 r.. DÉLMAGYARORSZÁCi Í9li junius 2S ségi ellenzékkel szemben se ő, se utóda nem számíthatott többé az előbbi többség elemeinek munkakész megbízhatóságára sem. Ebből a volt többségből a legnagyobb vereséget szenvedték a klerikális és keresztényszociális elemek, amelyeket vallási szervezetüknél és nemzetközi hajlandóságuknál fogva az általános osztrák államiság és dinasztikus összetartozóság támaszainak lehetett összetömöriteni. A lengyelség tábora egészben, ij^m fogyott meg, de épen az a vezető, része bukott el teljesen, amely idáig, benne az opportunisztikus kormányzati irányzatot fentartani tudta. Weisi^irchnert, a keresztényszociálist és... Gfombinszkit, a lengyelt Bienerth kijóditotta kabinetje lyukassá vált léghajójából, ami bizony nem tartóztatta föl saját gyors lezuhanását. Utódja, azonban csakugyan a levegőben függ. Hogy módjában van tárcákat kinálnia, ugylátszik ez az ő egyetlen bizalma. És mert az általános szavazatjog kijelöltjei közül is bőven van képviselve az örökéhes stréberség, talán sikerülnie is fog máról-holnapra kabinetet alakítania. De hol látja azt a pártot, ahonnét a munka-segitésre készséges kezet nyújtanának feléje? A német nemzetiek, kik előbb a többséghez tartoztak, megszaporodva tértek vissza, de azzal a megrnámorosodott szenvedélylyel is, hogy ezután tekintet nélkül a kormányra, tekintet nélkül az osztrák államra, felsőbbségüket érvényesítsék a szintén fennhéjázóbbá vált csehek ellenében. Hogy a két engesztelhetien nemzet között az egyezkedés hídját megépíthetné, ezt Gautsch legfölebb szivárványos álomképül eregetheti az uj parlament zűrzavara fölé. Amerre csak szétnéz, az osztrák általános szavazatjog majd szakadékos, majd sivatag vidékén, mindenünnen csak sötét földalatti koboldok törnek feléje, kik őt egymástól elragadni törekszenek. Kilátástalan helyzet ez neki is és bárki más osztrák miniszterelnöknek. Az általános szavazatjog Ausztriának nem hozott mást, mint az összes előbb rejtett vulkánikus erőknek robbantó szabaddá tételét. ítélet után, — Intimitások a gyulai tárgyalásról. — (Kiküldött tudósítónktól.) A parasztkirály tragédiájának utolsó fölvonása is véget ért, már megírták a kritikákat is. Ma még beszélnek az esetről, az ebéd utáni kapucinernél talán még holnap is szóba kerül, de holnapután uj szenzációkkal lesz tele a levegő és lassankint megfeledkeznek az emberek az egész históriáról. Egy hétig tartotta izgalomban a gyulai tárgyalás a kedélyeket, egy hétig mindenki a Zsilinszky-fiukró! beszélt és egy hétig találgatták, vájjon minő lesz a tizenkét esküdt verdiktje. A gyulai törvényszéken a király nevében fölmentették a vád aiói Zsilinszky Gábort és Zsilinszky Endrét és a tudósító, aki egy hétig ott élt az izgalmas tárgyalás millieujében, aki ismerte a tárgyalásra fölvonult és attól távolmaradt csabai és gyulai embereket, meggyőződött arról, hogy ott mindenki — ur és paraszt egyformán — a legtermészetesebbnek találta azt, hogy a Zsilinszky-íiukat nem bűnösöknek mondották ki az esküdtek. Ezt az ítéletet várta mindenki és az keltett volna nagy feltűnést, ha másként hangzik az igazságosztás. Talán legjobban a parasztkirály emberei, ezek a most már csöndes, békés parasztok csodálkoztak volna egy marasztaló verdikten. Ezek a vezérüket veszített emberek találták legtermészetesebbnek, hogy az uraknak nem esett bántódásuk. Nem lázongtak, nem békétlenkedtek az ítélet miatt, nem rendezett tüntetést a parasztpárt azon egyszerű oknál fogva, mert nincs és nem is lesz oarasztpárt többé. Nem az eszmékért, a jobblétért való küzdelem teremtette meg és tartotta össze a narasztpártot, hanem Acliim határt nem ismerő terrorizmusa. * Le roi est mort ... de nincs senki, aki az, uj királyt éltetné, pedig tucatszámra pályáznak Áchim örökébe. Le roi est mort ... de nincs és 'nem is lesz utódja. A csabai parasztok gyávák és nem szeretik már a zaklatott életet Követték a parasztkirály!, mert féltek tőle, mert az erőszakos volt velük szemben is. Az urakat csak fenyegette, de a saját embereivel kegyetlenkedett Féltek tőle. mert a példák azt igazolták, hogy mindenki megkeserülte a haragját és ha tehették, kellemetlenkedtek is neki. A csabai evangélikus egyházközség tisztikarának a vá lasztásánál, ahol a szavazás titkos volt, szégyenteljesen bukott meg Áchim listája. Pedig akkor népszerűségének tetőpontján állott a csabai parasztkirály. Valami megkapó, Valami szép mégis volt az életében. Nagyon szerette a fajtáját, mindenképen segíteni akart azon, csak az utat' meg az eszközöket választotta meg rosszul. Erőszakkal, terrorral dolgozott és épen azért nem tudott alkotni semmit. De talán más mód nem is állott a rendelkezésére. Tudatlan tömegeket elvégre nem lehet szalonstilussa! öntudatra ébreszteni. Amig élt, addig azt hitték róla, hogy a vagyona is arányban áll a rangjával. Most, hogy meghalt, az asszonyát nyomor fenyegeti és a csabai parasztok egyforma lustasággal mennek a dolguk után. Az Áchim háza már nincs tele félelemtől lelkesedő gyáva tót parasztokkal, az Áchim asszonyát magára hagyta mindenki a fájdalmával . . . Unalmasan buta volt a verdikt utáni vasárnap. Csönd, nyugalom volt az Áchim városában. Amikor a nagy paraszt még élt, sokkal hangosabb volt Csaba. Akkor az ő portáján gyűltek össze a hivek, akik miatt browningot viselt minden csabai ur. Most csöndes szomorúsággal mentek a templomba a piszeorru tót lányok/az Áchim portáján is csak három-négy lüiséges vezér vigasztalta az özvegyi sorsra jutott aszszonyt. aki néni mindig szerette olyan nagyon az emberét, mint most, a halála után. Válni is akart tőle, mert a csabai követ vele is durván bánt. Amikor Gyulán kihirdették az ítéletet, arról beszéltek, liogy Csabán vérfürdő lesz. Azt mondották, hogy a parasztok legyilkolják az urakat. Szeberényi Zs. Lajos lelkész, akit Áchim megrugdalt, leköpdösött, el is utazott a városból. Pedig fölösleges volt elutaznia. A csabai parasztok nem bántanak — Ezer örömmel. Csak sokat ne várj tőlem ! — Nem fogok lehetetlent követeini. Nekem is van egy esetem. Bizonyos fokig hasonlít a tiedhez. Azaz épen az ellenkezője. Nagyon szerelmes vagyok egy asszonyba s el szeretném venni. — Te? Nevetséges! — Nem annyira, mint gondolod. Meguntam a léha életet s boldog otthon, igazán szerető, becsületes nő szerelméért vágyódom. S igy beleszerettem egy isteni szép. kedves, bájos, aranyos, jószivü, imádandó asszonyba, akinek csak egy baja van: másnak a felesége. — Meg kell csalni azt. a szamarat, ki elvette. Minek nősült meg? — Pardon, nem kalandról van szó, kedves Janim! Aztán az illető férj testi-lelki jóbarátom s ami a fő: az asszony feltétlenül tisztességes. Vágyaimat csak az oltár előtt érhetem el. — Sajnállak, de ez elvégre kizárólag a te dolgod. És — téged is szeret az az asszony? — Sohasem vallotta be nekem, de azt hiszem, hogy igenis, szeret. Azért nagyrabecsüli a férjét s ok nélkül nem akar elválni. — Ez különös. Nagyon különös. Sőt borzasztóan különös! Hát nem igaz? Milyen könnyen segíthetnék rajtad, ha én volnék annak a férjnek a helyében! Haha! — Akkor talán bizony még ránk is adnád az áldásódat is? — De mennyire! Haha! — Látod, ez igazán kedves tőled, Jani. Igazán komolyan beszélsz? — A legkomolyabban! — Akkor kérem az áldásodat. — Minek? — Mert megígérted. Az az asszony Lucy s te vagy az a bizonyos férj . . . — Feri, ne komédiázz, mert torkon ragadlak! — De miért? — Miért? Miért? Hát egyszerűen azért, mert a te cinizmusod igazán felülmúl mindent, amit tőled eddig hallottam! A szemembe mondani, hogy szerelmes vagy a feleségembe, hogy Lucy is szeret s hogy én egyszerűen álljak félre az utatokból! Ez már mégis csak . . . — Nézze meg az ember! Hát nem te akarsz elválni a feleségedtől? Nem mondtad épen, hogy nem fér össze a becsületeddel, tisztességérzeteddel, hogy továbbra is megcsald Lucyt? Vagy talán, mernéd egyszerre visszavonni mindazt, amit az imént mondtál? — Nem vonok vissza semmit sem, de nem vagyok bolond, hogy épen neked engedjem át a helyemet! — Miért épen nekem nem? — Hát te vagy-e a legjobb barátom, vagy sem? — Eddig az voltam. — Nos hát, ezzel minden meg van jliagyarázva. Nem bánnám, akárkihez menne is Lucy, ha egyszer elválnék tőle, de hogy tudva, nyugodtan nézzem, hogy a legjobb barátom elcsábitsa tőlem az asszonyt: soha! — De Jani . . . — Soha! — Elfelejted, hogy . . . — Soha! — Elfelejted, hogy olyan dolgokat vallottál be előttem, amelyek hatalmas fegyvert képeznek a kezemben! Egy szavamba kerül s Lucy válik el tőled! — Ebez a fegyverhez nem fogsz nyúlni. — Miért, ha szabad kérdeznem? — Mert a legjobb barátom vagy s mert nem fogsz visszaélni a bizalmammai. Most pedig vedd tudomásul, hogy nem válok el Lucytól. — Tehát mégis szereted? — Szeretem. Sohasem mondtam, hogy nem szeretem. — Helyes. De egyre figyelmeztetlek: meg egy ballépés s el vagy veszve. — Engem nem lehet megfélemlíteni. Különben sem fogom többé megcsalni Lucyt. — Na, na! — Nyugodt lehetsz. Most, hogy tudom, milyen sors várna erre a szegény asszonyra, nem, nem! O, ezek a jóbarátok!