Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-03 / 126. szám

1911 junius 3 domása sincs. Beavatott körökben ezt csak választási manővernek tartják és a kérdést ugy látják megoldva, hogy ez nem egyéb, mint irányadó jelszó. A Politikai Értesítő jól informált oldalról azt jelenti, hogy Wekerle Sándor mandátum vállalása alaptalan koholmány, mert Wekerle ezidö szerint nem szándékozik a politikában részt venni. Az igazi liberálizmus. (Saját tudósítónktól.) Kis pártja ólén ma Andrássy Gyula grófnak oly helyzete van a parlamenben, amelyet az angol „splendid isolation"-nak nevez. E „fényes elszigeteltség" bizonyára nem esik nehezére oly előkelő szellemnek, mint az övé, annál kevésbé, mert ezt a helyzetet a maga jószántából választotta. Tegnapi beszéde azonban egy pillanatra kiragadta Andrássy Gyula grófot elszigetelt politikai helyzetéből s [a többség rokonszenvét, sőt éljeneit és tapsait szerezte meg a számára. Beszédének hatását a jelenlegi többségre két szóval érthetővé tesszük: a beszéd liberális volt izében, tehát állami szellemtől áthatott. Akik beszédétől politikai Ínyencségük kielégítését várták: Tisza István liberálizmusának a tullicitálását, a vele valamikor egy párton lévő közoktatási miniszter beszédének szétszedését, stb., stb.: azok bizony megcsalódtak benne. Ez a beszéd előnyösen különbözött például a bankkérdésben tartott éles beszédétől, mert nem pártérdek és párttaktika sugalta, hanem a nemzet érdéke, amelynek ezer bajt és veszedelmet zúdítana a nyakába a felekezeti gyűlölködés elterjedése. Andrássy gróf félti az országot, — nem a különböző érdekek harcától, hanem e harcok elfajulásától. Félti az országot attól a nagy szerencsétlenségtől, hogy a parlamentben a pártok merő érdekképviseletekké sülyedjenek, amelyek az egyetemes nemzet például végigmegy a boulevardon. De tudod, a kis fiuknak is adnék belőlük, ahelyett, hogy igy kiáltanék rájuk, mint ahogy most szokás: — Nem mész mindjárt haza, te kis semmirekellő! — Mond csak Tricot, nem furcsa, hogy senki se jön érettünk? Hátha sohase jönnének értünk? — Nem félek tőle. Biztosan eltévesztették az órát. Nálunk nincs fali óra. — Milyen nagy ez a szoba igy este. És Rose fölment az igazgatónőhöz s azt mondta: mindjárt jövök. És még sincs itt! — Egészen egyedül vagyunk. — Milyen sötét az a zug! Nem látod, mintha mozogna ott valami? Nem félsz, Tricot? — Oh, nem. És te, André, te sem félsz? — Oh, nem Igen, ez az, szoruljunk összébb egy kissé. És mondd csak, Tricot, meg fogod engedni, hogy megcsókoljalak, dacára, hogy nagykorodban sok pénzed lesz? — Igen, mindig azt fogom akarni, hogy megcsókolj s én is csókolni foglak mindig, mint most. De mikor te nagy leszel s Mariét elviszed a falusi házba, talán ő ott félni fog egyedül? m — Egy nagy kutyát fogok venni neki. Tricot! — André! Hallottad, milyet reccsent valami? Igen. Hát ne beszéljünk többet... Szorítsd az arcodat az arcomhoz ... Hiszen mi ketten még egész kicsinyek vagyunk ... . DELMAGYARORSZAG érdekei helyett a maguk kizárólagos osztályérdekek szolgálják. Valóban elszomorító, hogy a magyar közélet egész arculata hogy kezd megváltozni. Agrárizmus, merkantilizmus, ultramontánok és szabadgondolkodók: ilyen táborokra kezd szakadozni a társadalom. E táborok éles csatakiáltásától hangos a magyar közélet; zászlóik kitűzve, seregük szervezve, veszekedésük zaja majd fölveti a képviselőházat. Itt szabadkőmivesek ós a kongregációk hívei; ott katolikusok ós protestánsok, meg zsidók. Ez nem mehet igy tovább. Nagy és egységes népeknél mindez esak a hanyatlásnak és elfajulásnak tünete; a mi hazánkban nemzeti katasztrófa. Andrássy 'Gyula gróffal együtt ezért emeli fel szavát a magyar közélet e dekadens iránya ellen minden politikus, aki nem elfogult és nem rövidlátó. Andrássy gróf nagy idők tiszta ós hámi" sitatlan liberálizmusának a hangján szólott, azaz kikelt mindennemű szélsőség ellen. A valódi liberálizmus, amelynek a volt szabadelvű párt harminc esztendeig a hü sáfára volt, mintha egy körnek a közepén állana, oly egyforma távol áll minden túlzástól. Teljes szabadságot akar, tehát ellensége minden zsarnokságnak. Annak is, amely a vallásos érzésből felekezeti kérdést csinál, amely szabadgondolkodás cime alatt erőszakoskodik a vallásos érzésen, az emberek hitén. Ez a liberálizmus az ultramontánokat és az istentagadókat ugyanazon zsákba varrná, mert mind a két túlzástól egyképen félti az állam biztonságát s a társadalom egységét. Ez a liberálizmus nem állit máglyát sem a hitetlenek, sem a hivők számára. A vallásosságot megbecsüli, mint nemesitőjét a léleknek s vigasztaló angyalát a tömegeknek. Ám a vallásos érzést a felekezetisóggel össze nem téveszti. A vallásosság gyertya, mely a sötét szobában világit; jól szabályozott tüz, amely éltet és melegit. A felekezetiség könnyelmű játék a tűzzel, amelyből — egy kis vigyázatlansággal, vagy erősebb szól kerekedésével — pusztító tűzvész kerekedhetik. Nincs szomorúbb látvány egy felekezeti gyűlölség által rongyokra tépett társadalomnál, a szemforgatók'ós istentagadók nyilt tusája által megmételyezett országnál. — Andrássy gróf beszédének javarésze ezzel a témával foglalkozott. Szinte a történetirónak madártávlatából mindenesetre a leszűrő történelmi tanulságok magas régiójából vizsgálta e kérdést. Erélyes „megállj"-t kiáltott az egymásra rontó szélsőségeknek. Régi, nemes hagyományokra hivatkozott. Széchenyinek, Kossuthnak, Deáknak példájára, akik homlokegyenest ellenkező politikai utakon jártak. S e három lángelme, bár útjaik egymástól messzire eltértek és más-más célokat követtek: egy dologban egyetértett. Széchenyi, Kossuth, Deák Ferenc egyformán megvoltak győződve, hogy Magyarországot nem lehet és nem, szabad máskép kormányozni, csak a a legteljesebb liberálizmus legnemesebb hagyományaival. „Amiben ez a három nagy magyar egyetértett, — mondta egy szerencsés ötlettel Andrássy Gyula, — abban bátran megnyugodhatik az egész nemzet," Amint meg is nyugszik, 3 Garros repülése. — Elbeszéli egy francia hírlapíró. — (Saiát tudósítónktól.) Rómából jelentik, hogy Beawnont után másodiknak Garros ért célhoz Rómában tegnap délután 5 óra 14 perckor. De ez nem azt jelenti, hogy elesett a díjtól, mert repülése bámulatos gyors volt és a versenyszabályok az időt számítják a páris— róma—t.urini versenyen. Még nem lehetetlen, hogy Garros viszi el a dijat Beaumont elöl. Közvetlenül utána ért Rómába Vidard. Imponáló volt Garros repülése, mert az elemek is összeesküdtek ellene. Szerdán a pisarómai utrészleten szerencsétlenség érte s lezuhant repülőgépével Ceccina és Dastegnietta között. Aeroplánja pozdorjává tört s csodával határos, hogy ő maga ép bőrrel menekült. Kénytelen voR visszatérni Pisába és ott várta be, mig utána küldték uj gépét. Ezzel tette meg aztán pompás repülését. Nizzában fogadott francia honfitársaival,több hirlapiróval, hogy versenyt fog repülni a nízza—római gyorsvonattal. Erről az őrülten szédületes hajszáról a következőket beszéli el egy francia hirlapiró: — Tizenkettedmagammal, csupa párisi laptudósitóval ültünk gyorsvonatra s az volt a megállapodás, hogy Garros térelőnyt ad nekünk, csak félórával azután száll föl, miután mi a gyorsvonaton már elindultunk. Igy is történt. A nizza—római gyorsvonat alig áll meg valahol Génuáig. Ugy számitottunk, hogy Garros legföljebb, ha Róma környékén érhet utói bennünket, ha ugyan baja nem esik gépének. Képzelhető ámulatunk, mikor néhány perccel Génua előtt feltűnt szédítő magasságban, mint valami kisebb madár, Garros aeroplánja. Jó távcsöveink voltak s tisztán láthattuk, milyen nyílsebesen repül a génuai kikötő felé. Igazán lólegzetfojtva figyeltük Garros repülését. Tizennégy hadihajó állott a génuai öböl torkolata előtt, egyik a másiktól tizenöt kilométer távolságban, egyrészt azért, hogy az utat jelöljék, de főleg, hogy segítségére legyenek a versenyzőknek, ha valamelyikük a tengerbe zuhan. — Most a hosszú alagútba rohant gyorsvonatunk. A percek örökkévalóságnak tűntek előttünk. Alig vártuk, hogy napvilágra jussunk s ismét láthassuk Garrost. Mikkor kiértünk az alagútból, ő már messze járt. Távcsöveinkkel egy icipici pontot láttunk az égbolton, a Portoflno Culm mögött, sűrű fellegek között. Garros volt. Aztán magasabbra emelkedett a felhők fölé s eltűnt szemünk elől. Az útirányt biztosan vette a hadihajók felé. — Megint eltelt jó negyedóra. A nap kisütött és a felhők közül egyszerre előtűnt a nagy madár. Most jóval a gyorsvonat előtt szállott, de ugy látszott, hogy a magas régiókban hatalmas széláramlatok vannak, mert lejebb ereszkedett s a gyorsvonat elhagyta. Feszült izgatottsággal lestük, hogy utólér-e bennünket. Már-már letettünk a reményről ós aggódni kezdtünk, amikor elénk került, sőt jóval megelőzött. Igy törtónt ez, épen tízszer. Hol elhagyta a gyorsvonat, hol ő repült a vonat előtt. Mi pedig, akik kényelmesen terjeszkedtünk az étkezőkocsi kényelmes karosszókeiben, arra gondoltunk, hogy milyen hős ö, aki ott a fellegek között, megdermedve a keserves hidegtől, küzd a francia név dicsőségóért. — Megérkeztünk Rómába. Az aeroklub automobiljai száguldva vittek bennünket a pariolii versenytérre. Útközben észrevettük a temérdek nép feszült várakozásán, hogy Garros még nem érkezett meg. De alig szállottunk ki automobiljainkból, gyönyörű ivben a versenytér felé kanyarodott Garros. Hogy milyen lelkes volt a fogadtatás, arról már beszámoltunk hazaküldött táviratainkban, (forrós mégis meg