Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-21 / 140. szám

2 CÉLMAGYARORS ZAS : : r 1911 junius 21 ségeire apellálnák, a magyar társada­lom mostani evolúcióját sokszor fogják még megjelölni a békéscsabaihoz ha­sonló esetek. Gyulán azt beszélik, hogy a helyzet /kedvező a Zsilinszky fiukra. Az eset­leges felmentő ítélet azonban csak en­nek a kút embernek adja meg az ab­szoluciót, Áchim Andrásnak már meg­adta más, de nem szabad megadni azoknak, akik a közélet egy-egy eksz­ponált helyén megfeledkeznek hivatá­suk méltóságáról, kötelességeik telje­sítésének erkölcsi törvényeiről és azok­ról a kötelékekről, amelyek testvér­ként kapcsolnak össze kivétel nélkül minden magyar honpolgárt. A szociális küzdelemnek sokszor célt tévesztett, mindig kétélű fegyvert hasz­nált harcosa volt Áchim András, régi jogok, dicsőségek és kiváltságok szen­vedélyes védelmezői a Zsiünszkyek. Áchim ebbe a csatába belevonszolta az öreg Zsilinszky tiszteletreméltó alakját, amikor a fiuk apjuk védelmére keltek, olyan kötelességet teljesítettek, amely kedves és .szent mindannyiunk előtt. Mi tehát ezeket az embereket fölment­jük annak ellenére, hogy közéleti har­caikkal nem értünk egyet mindenben. Még egyet. Az a tárgyalás, amely­nek keretében e „gyilkosság" ügyét tisz­tázni kívánják, <nem mindenben elégili ki azokat az igényeket, amelyeket az eifiber a bűnvádi perrendtartás rendel­kezései következtében támaszt. Azt hisszük, hogy az ügyész elfogult volt, amikor a legsúlyosabb bűntett, gyil­kosság miatt emelt vádat a Zsilinszky fiuk ellen. Különös és meglepő, hogy az esküdtszéki tárgyalást vezető elnök sem tudott az elfogulatlanságnak arra a magaslatára emelkedni, amely nem számol előítéletekkel és a vádlottak kihallgatását abban a mederben ve­zeti, amely távol van minden inkvizi­torius jellegtől és ezzel eleget tesz a bűnvádi perrendtartás alapszellemének. Ugy mondják, hogy az elnöknek eme, udvariasabb megrendelőivel, hogy a jövőben is biztosithassa magának! A szabó boldogan átvette az utalványt és a földig hajolva rebegte: — Köszönöm a figyelmeztetését, báró ur és ha megengedi,- visszatértekor bemutatom uj szövetmintáimat. A báró büszkén elfordult tőle és rá sem •hallgatott. — Gyorsan Gilbot! Vigyék le a bőröndö­met, maga pedig kocsis, hajtson minél gyor­-sabban a központi pályaudvarhoz! Egy szóval, a boldog Sarn ott állott abank korlátjánál és mosolyogva jelentette: — Kérem ezt a csekket beváltani! — Azonal uram, — válaszolta a pénztár­nok. Átvette az utalványt, megszemlélte az aláirást és lapozott egy nagy, vaskos köny­vet. Rövid idő múlva visszatért a korláthoz: — Sajnálom, uram, nem fizethetjük ki az összeget! Sam azt hitte, hogy rögtön összeesik ijed­iében. — Hát nincs itt de la Roche Mallassie bá­rónak számlája? — Hogy ne volna; azonban csak 1400 frankot deponált a báró ur. A szabó tenyereivel törülgette a homloká­ról a veritékcsöppeket. a sokak előtt feltűnt szigorúságára szükség volt azért, nehogy ugy tűnjék föl, hogy a tárgyalás irányításában klikkek működnek közre. Leszögeztük ezt az általánosan hangoztatott indo­kolást anélkül, hogy el fogadnók, mert nem hisszük, hogy a törvényszéki épü­let falain kivül hullámzó áramlatok becsaphatnak az igazságszolgáltatás szentélyébe. Az elnöknek ebben az el­járásában mi egyszerű jogi tévedést látunk, "amely — azt hisszük — za­varta a tárgyalás ideális menetét, de nem lesz döntő hatása arra az Ítéletre, amelynek célja semmiesetre sem lehet, hogy aktuális társadalmi politikát szol­gáljon, hanem az, hogy ha bűnös még valaki élő ebben az ügyben, elvegye büntetését. Az angol koronázás. (Saját tudósítónktól.) Néhány nap és V. György a koronázás ténye által is az lesz, ami a valóságban már egy esztendő óta: Hit­valló Edvárd utóda, Anglia és az Egyesült királyság uralkodója, a Hit védője és tulaj­donosa még sok egyéb C1111116 K, melyek mind abba az egybe futnak össze, hogy az angol király. A címek és méltóságok e tömegének átruházása ragyogó ünnepséggel megy végbe és erre már betek óta folynak a készülődések s tovabaíadásáról egymást érUv a bő tudó­sítások. Kontinentális szemmel nézve azon­ban kissé furcsán festenek ezek az előkészüle­tek. A buzgó gyakorolás, melyet a szereplés­re hivatottak az ünnepély zavartalan lefo­lyása érdekében végeznek, mintha valame­lyest devalválná az ünnep rangját, hogy azt ne mondjuk: a misztieumát. Mert hiszen bi­zonyos, liogy a koronázás sókkal körülmé­nyesebb cerimóniával jár, semhogy csak ugy rögtönözni lehetne, de mégis nem csorbitja-e az aktus méltóságát, hogy ily alaposan és ennyire nyiltan próbálgatják? Stendhal hí­res regényének, a Rouge et Noir-nak egyik legérdekesebb jelenete, amikor a püs­pök, mielőtt a templomba bevonulna, tükör előtt gyakorolja magát az áldásosztásban. Mert még ezt is tanulni kell; hogyne kellene tehát betanulni azt a sok lépést, megliajlást, fordulást s mi mást, amit a koronázási szer­tartás követel! Csakhogy a püspök egyedül — Nem baj megelégszem én. 1400 frankkal is, csak szíveskedjék átadni. — Lehetetlen! A szabályzatok értelmében pontosan csak akkora összeget fizethetünk ki, amilyenről a csekk kiállíttatott . Ha a csekk, bár 5 centimes-al több, mint amilyen a kiállító elkönyvelt számlája, akkor az utal­ványt nem válthatjuk be. A szabó összeszedte minden erejét, hogy gyenge lábain meg ne inogjon és dühösen ordította: — Megcsalt, a gazember! És igaza volt. A nemes báró egy érték­telen csekkel megszabadult kellemetlen hite­lezőjétől ... Sam lehorgasztott fővel érkezett haza la­kására és siránkozva panaszolta balesetét a feleségének. Szomorú alázatossággal várta madame Sam keserű szemrehányásait, meu az éles nyelvű asszonyság pénzügyekben nem érti a tréfát. Ez ewszer azonban, kivé­telesen, nyugodtan hallgatta férje panaszait, minden félbeszakítás nélkül és csak a végén kezdte: — Mennyivel kevesebb a báró számlája a bankban? — 98 frank és 65 centimes-al. — Milyen jó, hogy mi asszonyok nem ve­szítjük el mindjárt az eszünket, ugy, mint ti gyáva férfiak. tartás követel! Csakhogy a üspök égyebül volt a tükrével, Londonban pedig , nap nap után mindenek szeme láttára ismétlik a pró­bát. A vestminsteri apátság küszöbén az ér­sek minden reggel elébe járul egy statisztáló emberpárnak, aki a királyt és a királynét játsza;-megalakul a menet, melyben az urak esernyőkkel é.4 sétapálcákkal helyetesitik a kardokat, a hölgyek peckes léptekkel jelzik, hogy a királyné uszályát viszik és mikor odaérnek az oltár elé, az érsek a királyt játszó alakra mutatva, a statisztákból össze­• állított tömeg hangos rivalgása között kérdi meg mégegyszer a „né"-től, liogy elfogadja-e uralkodóának? Ez a nagykomolyan végig­próbált játék nem csökkenti-e magának a ko ronáizásüak a komolyságát? Nem olybá tü­uik-e fel, mintha a koronázás előzetes s meg­ismételt paródia lenne? És nem érthető-e, ha azt a gondolatot kelti, liogy Angliában­egyszersmind a legprofanizálóbban is? Nos, hagyjuk meg a kontinentális Ízlésnek a csekélyke elégtételt, hogy igy van; de hall­gassuk meg azt is, amivel egy angol ember elhallgattathatná a gúnyolódást. Ki fog tűnni, hogy a nevetőknek még sincs egészen igazuk és hogy az angol koronázás és pedig éppen furcsalásra kinálkoáó készülődések révén olyasvalamit szimbolizál, amiben sok­kal több az elismerni való példaadás, mint a kiélcélni való komikum. Angliáról sokszor elmondták, — igy kez­dődik nz igazolás — liogy a Világ legkonzer­vatívabb országa; de ne felejtsük el, hogy. egyszersmind a legradikálisabb is. Nincs nemzet, piely — épületeinek formájától a kincstári kancellár gyapjuzsákjáig — any­hyira ragaszkodna a múlthoz, mint az angol, de — Földnélküli Jánosról George Lloydig ' egész története bízónyitja— nincs olyan se, mely bátrabban és -haladóbban tudna újítani, mint szintén az angol. Angliában volt leg­elői)!) olyan parlament.?-niely az ország jöve­delmeinek hovaforditását- számon kérte és a 'terhek kiszabását magának - 'biztosította; az angőTember volt legelőbb polgár, olyan, aki 'szabad öiupagával ós- niégtárüadliatatlan a személyében: minden ország között Anglia volt az első, mely. szembe mért szállani a pápával és a. reformáció Angliában ünne­pelte az első diadalát, Angliában volt először nem n&gy ár egy királynak a feje' az ország alkotmányának megóvásáért; Angliában al­kották meg az első. szegényügyi törvényt és — liogy egy ugrással a mához jiísfeunk, An­liában már megcsinálták amivel Franciaor­szág csak most készül megpróbálkozni és amit másutt még mindéhütt a jövőnek tar­— Nem értelek, Clodie! — mondta Nyug­talankodva a szabó. • — Majd megérted később! „ Ugyanazon az estén, — épen mikor már a bankot bezárni készültek, — madame Sam Dec megjelent a korlátnál. — Tisztelt uram, — igy szólt a pénztár­nokhoz — én de la Rochre Malassie báró házvezetőneje vagyok és arra kérném a !.áró ur revében, szíveskedjék ezt a száz írankot a báró ut javára irni. — Várjon, kérem egy pillanatig, nyugtat­ványt adunk'az összegről! A következő nap reggelén, a szabó ismét megjelent csekkjével a banknál, amikor is a „teljes 'összeget hiány nélkül kifizették neki. Mikor a báró nyaralásából visszatért, való­színűleg nem örvendett az előre nem sej­tett megoldásnak, noha madame Sam Dec nagylelkűen megajándékozta az 1 frank és 35 centimes többlettel, mely a bankban ínég a báró számláján maradt. A leckéből azonban megtanulta,' hogy a csalás nem marad mindig büntetlenül, hogy időnkint illenék a szabószámláját is kielégí­teni és hogy igaza van a közmondásnak, mely azt tartja: „Aki másnak vermet ás, íiiaga esik bele ..."

Next

/
Oldalképek
Tartalom