Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)
1911-06-13 / 134. szám
1911 junius 13 DELMAÖYAR0RS2ÁÖ bával. Ezért kap lakásnak kiadva, a legjobb esetben ezerhatszáz-ezernyolcszáz koronátHa a három utcai szobából boltot csinál, kap egyenkint legalább hót-nyolcszáz, ezer-ezer koronát is s emellett a két udvari szobát és mellékhelyiségeit is kiadhatja lakásnak, tehát a bérjövedelmet könnyen megdupláztathatja. Ez okozza, hogy a mellék utcákban annyira elszaporodtak és még egyre szaporodnak a bolthelyiségek. Ahol pocsolya lesz, ott maguktól megteremnek a békák, — mondja egy német közmondás. Ahol egy üzlethelyiséget csinálnak, azt hamar követi egy boltalapitási gondolat, amely persze nem okvetlenül egységes ós nem mindig szerencsés. S a fölösleges üzlethelyiségek kedvóért lesznek fölösleges üzletek, persze, nem mindig azok, amelyeket az nj helyiségekben alapítanak, hanem, amelyek gyöngék a konkurrenciára. Mit kellene ez ellen tenni ? A cikkeknek rendszerint tanácsot kell adni a bajok ellen, amelyeket fölfedeznek. Most nem tesszük. Annyira természetes, hogy mindenki szivesebben vesz be több házbért, mint kevesebbet s hogy mindenki inkább lesz gazda, mint cseléd, hogy ez ellen prédikálni határozottan meddő. A megfigyelő álláspontját foglaltuk el a csődök mezején, amelyek szaporodása mindenesetre szomorú, de mégse lelenti a piac megrendülését. A karlócai kongresszus. Karlócáról jelentik: Az elhalálozás folytán megüresedett Versec városi mandátum betöltésére a szerb egyházi kongresszus által elrendelt választást ma tartották meg Versecen és egyhangúlag Radivojevics Nikola, Lika Krbáva vármegye nyugalmazott főispánját választották meg szerb radikális programmal. Ausztriában választanak. — Sok klikk, keués mozgalom. — (Saját tudósítónktól.) Kedden van az általános választás Ausztriában. Bécs ós az osztrák tartományok lakossága e napon járul az urna elé. A választási mozgalom azonban nem nagy. Maguk az osztrák lapok is kifejezést adnak afölött való csodálkozásuknak, hogy a lakosságnál nem mutatkozik nagy érdeklődés a választás iránt. Hogy semmi nyoma a választási láznak, azt mutatja az is, hogy az utcák képe például Bécsben teljesen normális. Ha nem volna a tengernyi plakát, senki sem vehetné észre, hogy valami országos esemény van készülőben. Ez főképen onnan van, mert ennél a választásnál nem nagy politikai elvek, hanem személyek és klikkek harcolnak leginkább. Ez pedig a nagy közönséget, a választók millióit nem izgatja. Ötszáztizenhat kerület van Ausztriában. Ezekben a választás elrendelése előtt igy oszlottak meg a pártok : keresztónyszocialis 94, szociáldemokraták 74, német nemzeti szövetség 76, szláv unió 124, lengyel klub 71, rutén klubok 25, két olasz klub 15, románok 5, cionisták 4, pártonkivüliek 12. A választói kerületek beosztása már eleve eldönti, hogy az 516 kerület közül 233 német, 107 cseh, 82 lengyel, 33 ruthén, 19 olasz, 13 horváth és 5 román képviselőt küld a parlamentbe. Ezzel tulajdonképpen a pártok aránya is adva van, mert teljesen kizárt dolog, hogy egy cseh kerületben nőmet képviselőt válasszanak. Vitás csupán az, hogy polgári vagy szociáldemokrata jelölt kapja-e a mandátumot, vagy pedig az agrárius, a szabadelvű, vagy a klerikális frakció kerül-e felül. A parlament képe tehát tulajdonképen előre adva van. Hat millió választó megy kedden az urnák elé. A választási küzdelem azonban csupán Bécsben ós néhány alsó- és felsőausztriai kerületben lesz heves. A csehországi és a galiciai kerületekben még sohasem volt oly lanyha az érdeklődés, mint az idén. Jellemző, hogy Galíciában, ahol különben minden választáskor tucatszámra vannak halottak, ezúttal alig történt valami súlyosabb összeütközés. És ennek nem az az oka, mintha most a csendőrök máskép viselkednének, mint máskor. Egyszerűen az, hogy a lengyel klubhóz tartozó frakciók egymással kompromisszumot kötöttek és igy Galíciában alig van választási harc. Bécsben a keresztényszocialisták néhány kerületben igen súlyos harc előtt állnak. Itt esetleg hozhat a holnapi nap meglepetéseket. A pártvezérek közül néhányat erősen szorongatnak a. liberálisok ós a szociáldemokraták. Ezenfölül Tirolban támadtak erős ellenfeleik — a püspökök pártolta katolikus konzervatívokban. A politikai világ érdeklődése ilyenformán főképen Bécs ós Tirol felé irányul. E két vidéken dől el az eddig leghatalmasabb osztrák párt sorsa. Bécsből jelentik: A tegnapi vasárnap a választási korteskedés legforróbb napja volt. Prágában a nemzeti szociálisták ós a szociáldemokraták összeverekedtek s a dulakodásnak sok sebesültje volt. Laibachban a keresztényszociálisták ós a liberálisok között volt véres összeütközés. Traulenauból érdekes, kacagtató esetről érkezik hir. Az önjelölt Sternberg Adalbert gróf Poliwitzba választói gyűlést hivott össze és a kitűzött időben maga is megjelent. Automobilját nagyon megbámulták, de senki sem vállalkozott rá, hogy a gyűlésen elnököljön. Ekkor fölment a dobogóra a g*óf ós igy szólt: — Miután nem akad elnök, megnyitom é8 bezárom a gyűlést. Aztán ahogy jött, ugyanugy ment is: elrobogott automobilján. végre, mert visszaérünk anélkül, hogy bármit is végeztünk volna. Talán most inkább sikerül. — Én már meggondoltam a dolgot, nem megyek férjhez. — Már megint könnyelmű kijelentéseket leszel, tegnap igent mondtál annak az embernek, amikor megkért. — Tegnap voltam könnyelmű, most jól meggondoltam a dolgot. — Pedig nem azzal a szándékkal jöttem bozzád, hogy lebeszéljelek. El fogok mondani mindent, amire gondoltam az alatt a buszonnégy óra alatt, amióta a leveledet •hegkaptam. Kétségtelen, hogy olyan dolgokat is fogok mondani, amiknek bizony a végső konklúziója az, hogy hozzá ne menj ehhez az emberhez. De nem azzal a szánokkal mondom, hogy elraboljalak attól a Olgári önbiztositástól, amelyet ettől a házasságtól vársz. — Mindent ugy fogok tenni, ahogy te Gondod. . — Amig veled, melletted vagyok. Különíti ezt a legjobb szándékkal mondtad, nem Hetsz róla, ha másmilyen vagy. Tehát nem Oszóllek le arról a házasságról, bármenynyire ellene vagyok ós végzetesnek látom. I 6 szép vagy, gyönyörű szép, bájos és tehetséges, vannak igényeid, szeretsz élni ugy, Ont kevesen és most bele akarsz temetem ennek a falunak korán kelő, korán 6kvő, szintelen, látványosságok, szórakozást ós rázkódtatások nélkül való unalmas {Ondességóbe ? Nézz hátra, látod azokat a US házakat? A te igényeid oly nagyok, játóknak szeretnél ilyeneket a vágyva(%yott ós a házasságtól remélt gyerekedOk. Hogy tudsz majd magad meglakni fthniík? Szépek ezek a kívülről bizalmasaknak látszó házikók, az udvarok, az utcák, az örökös kertekkel, a gyepekkel, de csak két hétre, amig az ember az idegeit megpihenteti. Amikor nézem ezeket a falusi embereket, akik megtudnak lenni a fénynek, a pompának a látása nélkül is, szinház, hangverseny, képtár, sőt majdnam könyvek nélkül, akik nem szegények, sohasem érzik ós értik meg a nagystílű életet és azért nem törtetnek fölfelé, akik keveset keresnek ós abból is vagyonkát gyűjtenek, mindig arra gondolék, hogy ez csak azért lehetséges, mert ezek nem esznek, hanem legelnek. Hiszen itt minden oly kisméretű, itt a mennydörgés is ugy hallatszhatik, mintha kugliznának. Ide akarsz te férjhez menni, ebbe a helyiségbe, te, akinek olyan nagy igényei vannak, aki öntudatlanul is magasra törsz, mert fölfelé hajt a tehetség láza, te, aki a legszebb vagy, a legtehetségesebb. Ezt én mondhatom a legtöbb joggal, mert még sohasem mondtam neked és most is csak azért mondom, hogy érveljek vele. Az erdőnél voltak, amelyből most hirtelen hangos károgással fekete varjaknak hatalmas serege csapott föl. Hangos krákogással. — Dehogy megyek hozzá — volt a leány válasza a madarak jóslására monoton, szürke, érzés nélkül való hangon. És a fiatalember folytatta: — Tudod, mi lesz itt belőled, hiszen falun direkt embertenyésztósre szoktak berendezkedni. Legfőbb kötelességed lesz, hogy a férjedet minden évben pontosan egy egészséges gyermekkel ajándékozol meg. A leány összeborzadt, alighanem az undortól, pedig nagyon szerette a gyermeket. — Szinte látlak már öt óv múlva, Meghíztál az unalomtól és a lustaságtól. Járszkelsz a falusi házatok udvarán alsószoknyában, piszkos kötőben, kukoricát szórsz a csirkéknek, megtömöd a libákat, tisztába teszed a gyerekedet. Ismét fekete varjak hatalmas serege károgott a fejük fölött. — Ami engem illet — folytatta a fiatalember — az én szubjektiv momentumaimat, hát bizony nem tagadom fiam, fájt a dolog nagyon. Én szerettelek ós te vagy most is az ón életemnek legkedvesebb gyönyörűsége. De egyet nem tudtam megérteni. Te szerettél, szeretned kellett, hiszen azt a legkótségbevonhatatlanabb bizonyítékát adtad ennek, aminél különbet és bizonyosabbat egy nő nem adhat. Megőrjített az azon való gondolkodás, hogy hogy mehetsz máshoz férjhez, amikor engem szeretsz. Az Igaz, a polgári morál nem kiván föltétlenül szerelmet a házassághoz, de én az ilyen házasságot becstelenségnek tartom, mig becsületes mindon viszony, ha azt szerelem szentesiti. Azután azt se tudtam megérteni, hogy te, aki teljesen bizalmas együttlétben velem voltál először az életedben, aki nekem adtad magadat, aki csak egy héttel ez előtt is a karjaim között szunyadtál el, hogy tudod egy hónap múlva, hat hót múlva ugyanezt megtenni egy másik férfival, aki a férjed, akinek a törvény és a társadalmi morál akkor már mindenre jogot ád, de te nem szereted. A leány összeborzadt. Az erdőből fekete hollók serege szállt föl. — Hát megtudnád tenni? A fekete hollók serege tovább szállt és nem károgott. A kocsi már megkerülte az erdőt ós indult visszafelé. A csendes alkony pirosas szinnel festette meg a levegőt, amelynek hullámzása lágyabb, csendesebb lett, Az egész