Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-05 / 102. szám

1911 május 5 DELMAGYARORSZAG csak szaA csütörtöki közgyűlésen hárman szóltak a kérdéshez: Kormányos Benő dr, Wimmer Fülöp és Kovács József dr. Rajtuk kivül még többen voltak föliratkozva, de ezek beszédjüket pénteken mondják el. Wimmer Fülöp támogatta a tanács javaslatát és különösen azzal érvelt, hogy a téglagyárak nem tudják ellátni Szegedet elég téglával és ezért szükség van a gyárra. A többi fölszólalók a pénzügyi bizottság véleményén voltak és Kormányos Benő dr azzal támogatta érveit, hogy a szegedi téglagyárak hajlandók tiz óvre elvállalni a város szükségleteinek a szállítását a tanács által megállapítandó áron. A tárgyalásnak arról a részéről, amelyen a téglagyár ügyét tárgyalták, alábbi tudósításunk számol be: Balogh Károly tanácsos ismerteti a tanács javaslatát a városi téglagyár ügyében. A Délmaüyarország a kérdésnek a pénzügyi bizottság által való tárgyalása idején részletesen ismertette a tanács álláspontját. A tanácsos számadatokkal kimutatja, hogy az utóbbi időben a téglabehozatal megkétszereződött a nagy építkezések folytán. Ennek következtében szükség van az uj téglagyárra és ezért a tanács javasolja a városi téglagyár fölállítását, még pedig részvénytársasági alapon ugy, hogy ötszázhuszonhatezer koronás részvénytőkét állapítanának meg. Ennek a tőkének hatvan százalékát a város jegyezné. Ilyen értelmű javaslatot terjeszt be ós kéri annak elfogadását. Kormányos Benő dr ellenzi a tanács javaslatának az elfogadását. A pénzügyi bizottság, amely komolyan tárgyalta ezt a kérdést, leszavazta a tanács javaslatát. Most nem hivatkozott a tanács a bizottságra, amelyre pedig mindig hivatkozni szokott. Nem szabad a városnak a téglagyárat fölállítani annál is inkább, mert hiszen a helybeli téglagyárak hajlandók tiz évre ellátni a várost téglával, olyan árért, amilyent a tanács megállapit. Itt arról van szó, hogy a helybeli adófizető polgárokat tönkretogyók. Ezt nem szabad megtenni a városnak. Ez a javaslat nagyon szerencsétlen. Kéri a közgyűlést, utasitsa vissza a javaslatot. Névszerinti szavazást nyújtó ivet ad át a polgármesternek és megjegyzi, hogy azért kéri a névszerinti szavazást, hogy megtudják, kit terhelne a gyár létesítése esetén az anyagi felelősség. Somlyódy István dr kéri az elnököt, hogy a névszerinti szavazásnál szólitsa föl az érdekelteket a szavazástól való tartózkodásra. Wimmer Fülöp elsőrendű szükségletnek tartja a téglagyár fölállítását. Fejleszteni kell az ipart és a fejlesztésben elől kell járni a városnak. Óriási építkezések vannak folyamatban, tehát szükség van a téglagyárra. A városi téglagyár nem lenne konkurrense a többi gyárnak, mert azok nem tudják ellátni a téglaszükségletet. Nagy mennyiségben hozzák be Szegedre a téglát, ami azt igazolja, hogy nem felesleges a gyár. A téglagyárra nem fizetne rá a város, hanem azon haszon volna. A téglagyárak most horribilis árat kérnek a tégláért, a város rendes áron tudná azt a közönség rendelkezésére bocsájtani. Nem szabad akadályokat gördíteni a terv elé, hanem ki kell mondani, hogy minél előbb fölállítja a város a gyárat. Kovács József dr nem javasolja a téglagyár fölállítását. Elsősorban nem tartja reálisnak a számításokat és azt tartja, hogy nagyon kockázatos dolog volna a téglagyárba ilyen sok közpénzt befektetni. Elnök az előrehaladott időre való tekintettel a tárgyalás folytatását péntek délutánra halasztotta. A franciák Fezben. Párisból jelentik: Április 26-áról keltezve jött az első jelentés Fezből, Marokkó fővárosából, hogy Bremond őrnagy csapata bevonult a városba. Fez elfoglalása jelentős fordulat a marokkói harcokban. Nehéz küzdelem, a fölkelő törzsekkel vivott kemény harcok után április huszonhatodikán este vonult be a francia katonaság a fővárosba. Egész a város faláig harcolnia kellett és az elindulás óta harminc halottja van. Ennek dacára a csapatok teljes rendben, fölszereléssel érkeztek meg és diadalmasan vonultak be a városba. A föllázadt törzsek azonban még nincsenek legyőzve. Muley Hafid szultán testvére, Muley Zin szultánná kiáltatta ki magát. Mekinezből érkezett jelentések megerősítik azokat a hireket, hogy a lázadók néhány városrészt kifosztottak és több zsidót megöltek. Muley Hafid hadvezére, a magzen négyezer főnyi rendes és háromezer főnyi rendkívüli csapat fölött rendelkezik. A képviselőház ülése. — Csöndes vita a földmlvelésről. — (Saját tudósitónktól.) A földmivelésügyi költségvetés vitájában ma három beszédet mondtak; a munkapártról Pirkner János, az ellenzékről Papp Elek és Beck Lajos szólalt föl. A földmivelés körül hangzott el minden szó: a hibákra, a hiányokra igyekeztek rámutatni. Általában a beszédekből kiérzett, hogy biznak a fölszólalók Serényi Béla gróf reformterveiben. A mai ülésen Kabos Ferenc majd Návay Lajos elnökölt. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után következett a földmivelésügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása. (Elhanyagolt állattenyésztés.) Pirkner János (munkapárti): Magyarországon különösen fontos a földmivelésügy kérdése. Nem akar elébevágni a miniszter programjának és tisztán a maga egyéni fölfogását mondja el. Az állattenyésztés meglehetősen el van hanyagolva. Pedig az állattenyésztés az éltető eleme a mezőgazdaságnak. Az államháztartás egyensúlyban való tartása szorosan összefügg az őstermeléssel. Az elmúlt időkben Magyarország és Ausztria nagyjában fedezték szükségleteiket. A mult évben Ausztria már a külföldről volt kénytelen nagymennyiségű hust behozni. Ez azt bizonyítja, hogy elő kell segíteni a több-termelést. A kormány földmivelésügyi büdzséjében csak ugy találhatunk megnyugvást, ha a sorok közé beillesztünk kétmilliót az állattenyésztés fejlesztésére. A kormány takarékossága ezen a téren sok millió veszteséget jelent az országnak. Vannak tételek az államháztartásban, amelyeknél nem szabad takarékoskodni. Kéri a minisztert, hogy pótolja azokat a hiányokat, melyeket az állattenyésztés fejlesztése körül tapasztalunk. A tejtermelés sem halad előre az utóbbi évek kedvezőtlen takarmánytermelése folytán. Ez ellen is tenni kellene valamit. Elfogadja a költségvetést. kis poharakból egyszerre fölhajtották a komisz szilvóriumot s az egyik nagy hangon parancsolta meg a pincérnek : — Még egyszer mind a négyet. ! A pincér nevetett rajtuk s mig odavolt, átnéztek a szomszéd asztalhoz. Az egyik a sörös üvegeket bámulta és próbálta megszámolni, hány van, de összezavarodott és újra kezdte. Megint nem sikerült, mert az üvegek ugy álltak, hogy kettőről nem tudta, számolta-e, vagy sem s a harmadik próbánál meg elfelejtette, hogyan akarta megjegyezni elébb a kettőt. Kővágó meg a szomszédjai még mindig az otthonról beszéltek, még mindig nem láttak semmit és senkit, csak egymást, akiknek itt kell szomorkodniok a nagy, idegen városban; —amikor az egyik véletlenül odatekintett és meglökte Kővágót: — Nézd, az számolja az üvegeket. Kővágó épen hallgatott és a gondolatai otthon jártak, amikor még kaszálni járt az apja rétjére s ez a megzavarás egyszerre földühösitette. Most már itt volt, most már fölébredt és mérgesen, haragosan kiáltotta át a másik asztalhoz: — Talán sok az magának, mi? Az ember csökönyösen számolgatta az üvegeket s az első pillanatban nem vette észre, hogy neki szól a kérdés, de azután indulatosan fölpattant és odakiáltotta: — Sok, ha akarja ... Í A hang olyan kihivó, olyan vakmerő volt, hogy Kővágó fölállt. A többiek némán, de haragos tekintetekkel keltek föl utána s az egyik, egy hegyesre kipödört bajuszu fiatal legény át is szólt, elfojtott hangon: — Ezt megkeserülöd, gazember! Kővágó a zsebébe nyúlt a bicskájáért, de a szomszéd asztalnál is fölállott mind a négy ember és a kezük már nekik is ott volt a zsebükben, görcsösen, dacosan szorongatva a bicskát. így álltak szembe egymással, egymásnak merően a szeme közé nézve s mindnyájan azt az egy hangot várták, amelyre egymásra rohannak. A kávéházban nagy lárma volt, zavaros hangok kavarogtak a levegőben s a cigány egy valceren nyekergett, amelyet épen akkor fejezett be a nagybőgő iszonyú bugásával. Egy hangot vártak valamennyien, csak egy sziszszenést, vagy egy mozdulatot, csak egy fejrezdités és mámoros, vad erővel vetik rá magukat egymásra. A cigányok, a szegény parasztcigányok épen akkor kaptak valamelyik jókedvű társaságtól egy-egy pohár sört s a primás jókedvűen kapta föl hegedűjét a cimbalomról s az éles, szilaj hang egyszerre belecsapott a mormoló lármába: — Tul a Tiszán faragnak az ácsok... Ujjongó ordítás hangzott el az egyik asztaltól s a cigány vihogva húzta az alföldi nótát. Paraszt volt, magyar volt s a sok keserves valcer, a nyafogó dalok után, amelyeket kínlódva is csak rosszul tudott megtanulni, most végre a maga kedvére is húzta. Akárcsak disznótoron lettek volna, parasztosan játszottak, ahogy az apjuktól tanulták, meg a csökönyös parasztemberektől, akik csak ugy hallgatták meg őket, ha az ő kedvük szerint tanulták meg a nótát. Kővágó hátratántorodott egy lépést ós elsápadt. A többiek önkéntelenül eleresztették az ujjaik közül a bicskát s a primás felé néztek, aki topogva, táncolgatva, hajlongálva húzta, mintha nemcsak a kezével, hanem a fejével, a két lábával, az egész testével játszott volna. Kővágó kivette a kezét a zsebéből ós csöndesen, szomorúan mondta: — Hát miért akartok ti bennünket bántani ? Azok szelíden álltak már ott, a székekbe fogózkodva s az egyik, akinek már őszes szálak is fehérlettek hegyesre kipödört bajuszában, szelíden, csudálkozva felelte: — Mi nem akartunk benneteket bántani . . . A nóta egyre hangosabban, egyre gyorsabban, egyre pattogóbban áradt szét a kávéházban s az emberek ott álltak egymással szemben, a nyakuk közé húzott fejjel és zavarodottan bámultak le a földre. Kővágó leült és átintett amazoknak: — Talán átülnétek hozzánk . . . Senki sem lepődött meg ezen s mintha a legtermészetesebb lett volna, rögtön összetették a két asztalt. — Ti is az Alföldről jöttetek? — kérdezte Kővágó az egyiket. — Onnan. Elrendezkedtek a kettős asztal mellett s a fehérbajuszú végigmérte az üvegeket — Sört isztok? — Azt. — Inkább pálinkát igyunk —• mondta. — Mi is sört ittunk, amikor idejöttünk. De már régebben vagyunk itt ós a pálinka jobb. Erősebb. Aztán pálinkát ittak, sokáig.