Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-24 / 118. szám

1911 május 24 DELMAGYARORSZAG 9 gedi tornászokat, kiket Kálmán Géza torna­tanár hívott meg a főgimnáziumi ifjúság torna­ünnepén való részvételre. — Halálra szurkált legény. Horgosról Jelentik : A pusztamérgesi határban borzalma­san összeszurkálva, eszméletlenül találták He­gyest István legényt. A szerencsétlen fiatal­emberben már alig volt élet s igy kihallgatni sem lehetett. Hegyesi előzőleg a Volford-féle csárdában mulatott s több legénynyel össze­veszett. A csendőrség ezek közt keresi most a gyilkost. Magay Lajos vizsgálóbíró a helyszí­nére utazott. — Orfeum-megnyitó. Kedden este nyitot­ták meg a szegedi László-féle kávéházban az orfeum-előadások sorozatát. Budapestről jött el egyik kitti nő orfoumtársulat és olyan elő­adást produkált, amely a legkényesebb izlésiieket is meglepte. Csupa derű kísérője minden egyes számnak, ugy, hogy a bemu­tató előadás kitűnő szezón bevezetésének látszik. — Szublimát és revolvergolyó. Nagy­szombatból jelentik, hogy a közeli Bucsányban tegnapelőtt délután öngyilkos lett a báró Spingler-féle uradalom huszonkét éves gazda­tisztje, Klein-Kis .Jenő. A fiatalember szübíi­mát-pasztillát nyelt, azután Browning-revolver­rel a fejébe lőtt. ICocsira tették és a nagy­szombati vármegyei kórházba vitték. Délután öt órakor érkezett a kórházba s este fóltiz órakor meghalt, anélkül, hogy eszméletét visz­szanyerte volna. Tegnap délután el is temet­ték a nagyszombati zsidó hitközség költségén. Szobájában nyitott levelet hagyott hátra, mely­ben azt írja, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt megy a halálba. Ezzel szemben vannak verziók, amelyek amerikai párbajról számolnak be. Nyitrai jelentés szerint a fiatalember, aki a mult héten lett tartalékos hadnagy, ame­rikai párbaj miatt lett volna öngyilkos. Kato­nai éve alatt állítólag összeveszett egy önkén­tes társával és amerikai párbajban állapodtak meg. Kis húzta a fekete golyót és a megálla­podás ugy szólt, hogy a hadnagyi kinevezése­kor kell megölnie magát. Az életunt fiatal­ember igen jó családból való, édesapja Kolon­ban (Nyitra mellett) földbirtokos. — A szegedi rendőrség krónikája. Kasza Hona munkásleány hétfőn délután az ujsze­gedi kendergyár szövőtermében pajkosságból meglökte Kónya Ilona barátnőjót. A fiatal leány oly szerencsétlenül vágódott a szövőgép­hez, hogy agyrázkódást szenvedett. Súlyos sérülésével a kórházba szállították. — Dobó mtván munkás a Winkler-féle gőzfűrészgyárban szerencsétlenül járt. A gép elkapta jobb karját 8 a kezefejét összezúzta. Beszállították a kór­házba, ahol megoperálták. Tombola a Kossuth-kávéházban. Szer­dán este a Koísuth-kávéház kerthelyisógében m°zgófényképelőadás ós tombola fogja szóra­koztatni a közönséget. Igen sok szép, értékes tárgy kerül kisorsolásra. A Kossuth-kávéhaz ezen újítások révén Szeged egyik legkelleme­B0hb szórakozóhelyo lesz. " 7 Kuliniyi Shnon. A jónevü ós. kitűnő sze­gedi diszltö és kárpitos mester, aki a Vacuum­Pormontesitő vállalatnak is a tulajdonosa, oly ,,agy közkedveltségnek örvend, hogy közérdek patára adni a közönségnek, hogy Kulinyi öimon vállalata Korona-utca 1. szám alatt van. lelefon: 816. 77 Asta Nielsen az Éjjeli pillangóban oly óriási sikert aratott tegnap este a szegedi ynia-szinházban aminőt még Szegeden egy a adás sem ért el. A tulzsuffolt ház oly fölke­léssel fogadta ezen remek alakítást amely hmiltnul minden dicséretet. Tekintettel a rend­kívüli érdeklődésre az Éjjeli pillangó előadását mogismótli az Uránia ma szerdán és holnap csütörtökön este. A műsor többi darabja is ma­gas színvonalú képek. — Legszebb Sérii-, női- és gyermek­fehér neműek (saját készítésű), úgyszintén legjobb vásznak, chiffonok, asztalnemüek, törülközők, zsebkendők, keztyttk, haris­nyák, legnagyobb választékban gyöngy, bőr és hímzett kézitáskák (ridikülök) legol­csóbb szabott árban Soós Lajos menyasz­szonyi kelengyék áruházában, Oroszlán-u. 14., Iskola-u. 11. Sátor Pál divatháza Szeged, Kárász-utca felhivja a t. hölgyközönség szives ======= figyelmét a ========= bluz és pongyola különlegességi osztályára, amelybe ===== az idei legújabb párisi =7= batiszt-bluzok a legizlésesebb kivitelben kerülnek eladásra, a vevőközönséget meglepő áss árakban. TŐZSDE Knrinpeati gabonatőzsde. A haláridőpiacon eleinte a vetésről érkező Jd aeni elégítő jelentések folytán kisssé szilárdabb, később azonban, tekintettel a derültebb időjárásra, lanyhább volt az irány. Föb­mondás ezer mm. zab. Fólkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: buza májusra. 12.08—12 09, buza októberre 11.26—11.27. rozs októberre 9.32—9.33, tengeri májusra C.49—6.41, tengeri juliusra 6.54—6.56, zab októberre 7.69—7.70. A készáru vásáron 5 fillérrel csökkent ár mellett 11.000 mm. volt a buza forgalom. A rozs 10 fillérrel drágább, a többi cikk változatlan. Budapesti értéktőzsde. Május 23. A mai elplőzsde iránya javult, ment a király egészségi álla­potáról jobb jelentés érkezett. A forgalom azonban, tekintettel az ultimóhalasztás közelségére, igen szük mederben, ,folyt. A nemzejközj értékek valamivel javultak; ós tartottan zárultak. A, helyi piacon a köz­úti vasutrészvényt és a magyar bankrészvényt a tegnapinál kissé drágább áron vásárolták. A.készáru­piac forgalma igen csekély volt. Az árnivó meglehe­tősen változatlan. — Kötöttek: Osztrák hitelrészvény 640.25—640. Magyar hitelrószvény 810 59—8Í1.50. Osztrák és magyar államvasút részvény 749.75—750. Itimamurányi vasmű részvény 669.5.0.—670.50. Közúti yasut 755 50.—753.50. Városi villamos részvény 398— 397.50. Hazai bank 301—301.50. Magyar bank 741— 739. Salgótarjáuj 652=656. Magyar villamossági 468. Ganz-féle vasöntö 3960—3978. Magyar gázizzó­fény 800. Általános légszesz 1444. A déli tőzsde tartott volt, bár. a berlini jelentés szilárd volt, A nemzetközi piac értékei kissé javultak és szilárdan sárultak. A helyi piacon a közúti vasut­rés^vény keresett yfllt-. A. készárupiac értékei közül a magyar villamossági részvény említendő föl tetemes áremelkedésénél fogva. A járadékpiacon renyhe. A valuta és ércváltó gyönge. A zárlat kedvező, de csöndes. — Kötöttek: Osztrák hitelrószvény 641 75— 640.75. Magyar hitel 811.75—812.50. Osztrák és magyar államvasut 75050—750. Jelzálogbank 475 —474 50. Leszámitolé-bank 560.50—560. liimamuránvi 670—670.50 Közúti vasút 759.50—755 50. Városi villamos vasut-részvénv 398.25=308.75^ Hazai bank 303—802.25. Magyar bank 740—738.75. 4 százalékos koronajáradék 91.30—91.50. Hazai sorsjegy 112. Agrárbank 513. Cukoripar 2525. Salgótarjáni 656— 658. Gummi-gyár 510. Gázizzófény 800—795. Dijbiztositás: Osztrák hitelrészvőnyből holnapra 3—4 korona, nyolc napra 6—8 korona, junius hónap végére 14—16 korona, osztrák és magyar államvasut­rószvényből junius hónap végére 16—18 korona. Bécsi börze. A mai előtőzsdén a kötések a következők voltak : Osztrák hitelrószvény 641.50. Magyar hitelrószvény 811.50. Anglo-bank 323.—. Banh­verein 540.75, Unió-bank 611.50. Landerbank 529.—. Osztrák-magyar államvasut 750.75. Déli vasút 108.75. Rimamurányi vasmli 669.—, Alpesi bányarészvény 807.50. Török sorsjegy 250 50. Osztrák aranyjáradék —.— Márka készpénzért 117.36. Ultiméra 117.40. Orosz járadék 104 05. Skoda 595.—. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Dólmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomda­vállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) BUDAPESTI UTMUTATO Mit játszanak ma a színházakban: Nemzeti Színház: A bagáacli vőlegény. Kez­dete fél nyolc órakor. Magyar Királyi Operaház : Rózsalovag. Kez­dete fél nyolc órakor. Vígszínház : Der Gra fon Luxenburg. Kez­dete fól nyolc órakor. Magyar Színház: Janika, Hamvazó szerda. Kezdete íéínyoíc órakor. Király Színház: Loiti ezredesei. Kezdete fól nyolc órakor. Fővárosi Nyári Színház: A testőr. Kezdete fól nyolc órakor. Fővárosi Városligeti Színház: Bernát. Kez­dete fél nyolc órakor. Uránia Szinliáz: Fürdők országa. Kezdote este fól nyolc órakor. ll­féé-él!i 31 mm no-22. sí Minden este pont 8'/, órakor: világvárosi miisor MIMI MARLOUI a hires kabaré-díva rövid vendégjátéka. tiifi 4 Mm Höliys Huneysuchle Compoov Acrobatie Ladies. komikus sportjelenet. Haleys Juveniles husz angol csöpség. 4.6. Hoíer Solti Herrnin ijasi cirkusz Lóbl és Ikra; Tavasz a hivatalban bohózatok. Uj tréfák, kuplék és a többi elsőrangú attrakció. Vasárnap, május 7-én délután 2>/» órakor mérsé­kelt helyáru nagy családi előadás MIMI MARIA!W és az összes attrakciók felléptével. Kovács-kávéház, Andrássy-ut (Oktogon-tér) szegediek találkozóhelye. Szimplon-kávéház (üzletvezető Haiclu József) József-körut 8. Bedé-kávéház, József-körut 56. István-király szállá, Podmanitzky-utca. Ké­nyelmes szobák. Mérsékelt árak. Kittner Miliály éttermei Erzsébet-körűt 13. Reményi Mihály, Magyar királyi zeneakadé­miai hangszerkészítő, Király-utca 58, Dr. Fabinyi, volt kórházi orvos, Kákóczi-ut 8. gyökeresen gyógyítja a nemi betegségeket. Szénási és Kardos r.-t. részletfizetésre is szállít zsebórákat, fegyvereket, hangszereket stb. VI. Andrássy-ut 1. T HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT csak junius hó 15-ig. Kész férfi- és gyermekruhákban • - W i Széchenyi-tér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom