Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-20 / 115. szám

1911 II. évfolyam, 115. szám Szombat, május 20 n rn.jíerflbeli nk, h«. i* lehet n elfér, iratai tZÁM. i DÉLMAGY Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám i—i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— íélévre . . . R 12-— negyedévre. R 6-— egy hónapra R V— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉS! AR VIDÉKEN ? TELEFON-SZAM: egész évre . R 28-— félévre . . . R 14-— | Szerkesztőség 305 c=j Riadóhivatal 836 negyedévre. R 7-— egy hónapra R 2-40 Interurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér j, Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Az állami munkásbizfositás. A képviselőház általán honorálni látszott a kereskedelmi tárca előadójának azt az óhaját, hogy — tekintettel a szakminisztérium ideiglenes vezetésére — a tárca költségvetése kapcsán komoly elvi kérdések vagy intézményProblémák fölvetésétől az országgyűlés ezidő szerint tartózkodjék. Most mégis hosszabb s beható vita indult meg a Házban a munkásbiztosif-ási hivatal tételénél, hogy megmozduljanak a zsilipek s fölszabaduljanak ama sok panasz nyomásától, amik az országos munkásbiztositó-intézmény elten, hogy az 1907. törvénycikk rövid fönnállása óta a közvéleményben fölMmazódtak. A boldogult koalíciónak ez volt a kereskedelmi tárca ügykörében második szerencsétlen alkotása. Amily balul ütöttek ki az államvasutak üzemére Vonatkozó intézkedései s a vasúti szolgálat prakmatikája, épugy nem vált be az a sok remény s üdvös várakozás, amit a szociális törvényhozás terén a hiunkásbiztositás és betegpénztárak országos organizmusával biztosítani vélt. Ez intézmény máris nagy válságba ^ ütött. A kerületi pénztárak kimerültek, a központ óriási deficitekkel küzködik s általános az elégületlenség a szervezet összes érdekeltjei : a befizetésre kötelezett munkások, a jótállással tartozó munkaadók; az intézet alkalmazottjai s a betegek kezelését ellátó orvosok körében. Négyen szólaltak föl a fölemelt államsegély tételénél igen objektíve s az ügyállásról tájékozottan a Ház különböző oldaláról. S valamennyien megegyeznek abban, hogy a törvény elhibázott alkotás, az intézmény egészségtelenül működik s az állapotok, melyek négy év alatt kifejlődtek, hamar oda vezethetnek, hogy a szervezet fölmondja a szolgálatot. Ezt a szociális közjólét, a társadalmi összhangzat s a magasabb államérdek szempontjából egyaránt meg kell akadályozni. A hallottakból vajmi nehezen állapitható meg, hol van a hiba gyökere. Ott-e, amire Pető Sándor akaratlanul célzott, midőn megállapította, hogy a munkáspénztár szolgáltatási kötelezettségeiben európaszerte első helyen állunk, pénzerejében pedig az utolsón, — amiből a csődbejutás veszedelme logice következik. Vagy az-e a főhiba, hogy az intézet anyagi érdekeltje tartozásaikat nem veszik komolyan s a pénztárnak a befizető tagok tömegesen adósok: milliós bátralékokra rug az intézet követelése," de nincs mód behajtani a bírósági kompetenciák zür-zavara s a bírói ítéletek ellentmondásai miatt. Avagy az volna-e a bajok forrása, amiről minden szónok megemlékezett, de eltérő fölfogással, hogy az intézmény centralizáltan szerveztetett s a kerületek önkormányzatát megzsibbasztotta? Nem mélyedünk e kontroverz nézetek vizsgálatába, még kevésbé bírálatukba. A budgettárgyalás nem alkalmas pillanat; lesz hozzá mód úgyis mihamarabb, mikor Lukács László pénzügyminiszter, a kereskedelmi tárca ideiglenes vezetője tettre váltja igéretét, hogy a munkásbiztositási törvény revíziójáról, illetőleg érezhető nagy hiányainak novelláris pótlásáról törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni. Kettőt máris megállapíthatunk. Egyik az, hogy már a boldogult kereskedelmi miniszter: Hieronymi Károly mélyen érezte közvetetlen elődének alkotásában a végzetes hibákat, de a rövididő alatt, mely haláláig rendelkezésére állt, nem volt lehető azokat kori-igálni. A másik, amit konstatálnunk kell, hogy Lukács László e bajok orvoslását máris találkozás egy nyomorult kis hernyóval. Irta Abádi Imre. ,, Enyhe, világos nyári éjszaka. Fáradtan, almosan üldögélünk egy utmenti padon, , messze a ligettől, egy éjjeli kávéház gőzeiében. A fasor irányából egy nőalak °torkál felénk és amint megpillant bennüneh határozottabb lépésekkel közeledik, jjvügodtan megáll a pad előtt valami doboz-, jagy kosárléiét tartva a kezében. Most már j^nij hogy még egészen fiatal, gyermek. .anY; az arca elég kellemes vonású, de egy l?sé sáppadt, olyan bizonytalan szinü, valójunüleg a sok álmatlanságtól; tiz-tizenkét \esnek látszik mindössze, csak a szeme csodálatosan vén, érzéki, valósággal a^pyos, mint egy husz-harmino esztendős ;nyaé. A dobozból kivesz néhány képes yvelezőlapot és kinálja: Tetszik? JT Nem kell. c. gyomban visszateszi, kivesz helyette egy r. j"a kis papirlegyezőt, kinyitja és szemtelem felém legyint. Hát ez ? ^ Nem kell! ,,-sT Vee"gyen — mondja a fejét könyörS«sre fordítva. Nincs rá szükségem. gVfi Uxuxn! — mondja erre durcásan — veUiik ke(lveskedve folytatja: — jó ez, tat mele£ van — most már magát legyezne, mutatva, milyen jó. Nincs melegem, hagyj! — Vee-gyen ! Olyan olcsó, tizenöt krajcár, ez a vörös meg — és benyúl érte a dobozba — husz. Husz krajcár — ismételi halkan; ott tartja mindkét legyezőt kinyitva és szótlanul vár. — Van apád? — Van. — Hát mit csinál az apád, hogy neked ilyesmivel kell éjszakázni? A gyermek felelet helyett nagyot bámul a szokatlan kérdésre. — Mondd csak, mivel foglalkozik az apád? Tán iszik? — Iszik, ha van mit! — De mikor nincs mit, akkor hol van és mit csinál? — Kártyázik. — No de mindig csak nem kártyázik, valamiből csak éltek? * — Hát nyer az apám. — És hányan vagytok? — Két fiútestvérem van. — Nagyok? — Az egyik mán a városba jár. — Minek? — Rikkants, újságot árul. — Hány éves? — Tudom is én . . . — És te hány éves vagy? — Tiz leszek.| — És iskolába nem jártok? — De — feleli gyanús határozatlansággal. — Hazudsz ! — Biz' isten, mindennap. — De ha ilyesmit árulgatsz, nem mehetsz iskolába. — Hisz csak este árulom! — Nézd az órát, tizenkettő lesz mindjárt. Nem alszod el a reggeli nyolcat? — Nem — mondja bizonytalanul, miközben a dobozt odateszi a padra, kiveszi egész tartalmát, hogy lássa, mit adott már el. És én elgondoltam, mennyire kárhozatos ilyen korán kihasználni és önállósítani a gyermeket. Mennyire élhetetlen, nyomorult,, elvetemedett, szivtelen szülők lehetnek azok, akik egy ilyen leánygyermeket már is kenyérkeresetre kényszerítenek. És nem lehetetlen, hogy az apja épen azzal a pénzzel megy kártyázni, amit ez a gyermek visz neki. Tán el is veid, ha pénz nélkül tér haza, ahol egy piszkos pokróc várja a földön az ágy előtt, mert a vacokra idegen emberek járnak. És hogyan is tanulhatna valamit az iskolában, mikor álmos, leragadó szemekkel ül a helyén? Hogyan figyelhetne a tanítójára, mikor puha párnáról álmodik ? És hogyne lopná el a jobbmódu gyermekek uzsonnáját, mikor odahaza pálinkát kap reggelire, meg rossz, hideg ételt? ó, szemérmes, finom leányai a palotáknak, ti nem tudjátok milyen nagyon-nagyon jó dolgotok van. De lássátok, az ilyen kis hitvány bogárnak is megvirrad ám egyszer. Mert ha kiállja a zsengekori megpróbáltatásokat, ha a nélkülözés össze nem töri, el nem hervasztja, akkor csak addig tart a nyomorúsága, mig az öntudat, illetve az önérzet ébredni nem kezd benne hozzátai-tozóival szemben és mig egy napon igy nem szól szüleihez és testvéreihez: — Mit adtatok ti nekem eddig, mit kapok.