Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-17 / 112. szám

<twb a uyt:"^' whk . jm^wm • mm i iiiiéi \m * i—p 1911 II. évfolyam, 112. szám Szerda, május 17 DÉLMAGYARORSZÁG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ? ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: «==j Korona-utca 15. szám e=j | íflésI évre . R 24._ Sélévre . . . R 12Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. K 6— egy hónapra K 2Városház-utca 3. szám <—-i i Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— íélévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 305 a Kiadóhivatal 83fr Interurbán 835 , | Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12* A honvédelmi tárca. A budgettárgyalás kezd gyorsabb ütemben leperegni. A honvédelmi költségvetés vitája alig pár nap alatt, véget ért. Pedig érdekes és magvas volt ez a rövid diskusszió. Részt vett benne csaknem valamennyi párt s csupa hozzáértő, avatott emberüket küldték a sorompó elé. A beszédeket komoly szakszerűség, higgadt objektivitás és tömör ökonómia jellemezte általán. Igy tudták a tárca széles ügykörét átkarolni, a szétágazó fontos kérdések egész tömegét megmozgatni. A szakminiszter összefoglaló reflekszióival aztán az ügy érdemileg be lett fejezve. Az első tételt a nagy többség elfogadta ; a többi tételnél nem volt vita, nem is kellett szavazással dönteni róluk. Vajha ez a stil és módszer állandósulna nálunk a költségvetés detail tárgyalásainál. Ily módon kellőleg gyakorolhatja a Ház az ő budgetjogát, élhet a dolgok lényegébe vágó birálat és ellenőrzés jogával, anélkül, hogy szertelenül fogyasztaná a törvényhozó munkához nélkülözhetetlen drága időt. Ezúttal minden tényező lojálisán közreműködött, hogy a kívánatos eredmény létre jöhessen. Résztvett ez öszszehangzó koncertben a Ház/ horvátszlavon csoportja és s kellemes feltűnést keltett, hogy megbizott szónoka, Brankovics Ödön dicséretre méltó tapintattal fölujitotta — évek óta ugyszólva először — az unionista képviselők régi gyakorlatát : pár horvát szót mondott beköszöntőül, hogy a horvát nyelv használásának jogi kontinuitását elvileg jelezze, de aztán magyarul beszélt zengzetes, tiszta kiejtéssel és kifogástalan parlamentáris modorban. Fejtegetései sokban eltérnek a magyar fölfogástól, de ildomosságra való őszinte törekvése föltétlen elismerést érdemel. Az ülés homlokterét Hazai Samu honvédelmi miniszter pragmatikus eszmemenettel az egész vitát felölelő nagy beszéde foglalta el. Nyomatékosan emelte ki, hogy fölszólalása nem akar programbeszéd lenni. Nem is lehetett szándékában ilyet mondani most, röviddel a védőerő reformjáról szóló javaslatok benyújtása előtt, mintegy anticipálva az akkor lezajlandó vitákat. De egyes vezéreszmék és intenciók, amik e reform alkalmával érvényesülhetnek, mégis kisugároztak a miniszter felszólalásából s a Házra mély hatást gyakoroltak, a pártoknál osztatlan tetszéssel fogadtattak. Hazai Samu minden szavából a modern katona beszél, az uj idők embere, ki a hadsereget nem tekinti öncélú intézménynek, hanem összeforr az benne az államcélokkal s a polgárság emberi, gazdasági és etikai érdekeivel. Két idea észrevehetőleg dominál bennükr hogy jellemezze ez államférfi katonai politikáját és a seregadminisztrációban való reformtörekvéseit: egyik a humanizmus, mellyel a vétadó viselésének terhén enyhíteni akar, másik az a törekvés, mellyel a hadsereg alkalmazottjait polgáriasitni és szocializálni szándékozik. A katonaság szellemi és erkölcsi színvonalának emelése céljából sok érdemes eszmét pendített meg a miniszter, amiket nevelő szellemben a hadseregnél máris létesítettek s tovább fejlesztenek. Ilyen az analfabéta-iskolák intézménye, hogy ne legyen katona, ki irni-olvasni-számolni nem tud; ilyen az altiszti kaszinók szervezete, mely önképzés és társas szellem szempontjából egyaránt fontos; ilyen az ifjúság nevelése a hadköteles kor előtt, hogy a hadsereg általán jó matériát kapjon és az egyévi önkénteseknél az értelmi vizsga ügyének racionális rendezése, hogy a katonai etikumba ütköző visszaéléseknek eleje vétessék. Közjogi vonatkozású politikai nyilatkozatokat a honvédelmi miniszter ezúttal nem igen tett. Csak a közöshadsereg szelleme ellen fölhangzott ellenzéki kifogásokat helyesbítette s nyomatékkal emelte ki, hogy a honvédség törvényeink szerint kiegészítő rész& Árnyék a falun. Irta Lőrinczy György. Vége van már annak, hogy az történik Pálfalván, amit Szőke István, Kispatkó Dániel, meg Csókoly Mihály akar. Igaz, hogy a tornyát akkor bádogozták újra, mikor Szőke István volt a kurátor s akkor építették az iskolát is, a közös csikólegelő meg a Czókoly Mihály biróskodása idejéből való, de az mind régen volt. Most, bezzeg, nem akarta a tagositást sem Szőke István, sem Kispatkó Dániel, sem Czókoly Mihály, még is meglett; pedig, hogy mire való, voltakép egyetlen ember sem tudja az egész Pálfalván. Azaz, hogy annál jobban tudja Nagy Gergely, aki a mestere volt. Hiszen az ő furfangos eszejárása elég volna két prókátornak is, noha annak idején utbiztosnak sem igen vált be. Mikor ugyanis a téns várhegyén a nagy rendezkedés volt, hajói emlékszem, hetvenkettőben, Nagy Gergelyt is, mint aféle szerszavas, kékbeli nemes kortest megtették utibiztosnak. Ahogy az első hónap elmúlt, Nagy Gergely aztán beállított a főszolgabiróhoz, hogy a fizetését fölemelje. Stemplis, diósgyőri papirosra irta a nyugtatót, harminchárom forint harminchárom krajcárról osztrákértékben cifra manuPropriával kanyarintotta alája a nevét, ezenképen : tekintetes Nagy Gergely s. k. utibiztos. A főszolgabíró vörös lett a méregtől, mint az érett paprika. — Megbolondult kend, Nagy Gergely? — förmedt rá az utibiztosra. — Köszönöm kérdését, nem hálistennek, tekintetes uram. Miért tetszik kérdezni? — Mert hát az áldóját kendnek, ha kend tekintetes, hát én akkor mi vagyok. Ezt mondta a főszolgabíró, de tett még hozzá egyéb egyetmást is. Többek közt, hogy Nagy Gergely uramnak kitelt a becsülete. Elmehet hosszú vakációra és vissza meg ne is igyekezzék többet. Igy esett ki Nagy Gergely a tekintetességből, meg a megyei hivatalból, mikor még rá sem ért belemelegedni. De azért a falu eleje ő most is. Mindig a várost járja; fiskálisokkal, boltosokkal, céhbeliekkel egyformán jó barátságban áll s a takarékban, megyeházán, adóhivatalban mindennapos. Hát ő taposta ki a tagositást is, nem hiába jár szünetlen a városi urak nyakán. Különben hasznát is látja bizonyosan. Vége felé járt a tél, mikor a tagositó deputáció Pálfalvára megérkezett. Annyi hintót talán soha sem láttak Pálfalván egyszerre, 1 pedig a végrehajtó, licitáció, komiszárius sem ritka vendég, de az mindegyik külön jár, egyenkint, noha baj nélkül igenigen ritkák. A községházára hajtatott valamennyi ós oda dobálták össze a falut is. Odasereglett minden számottevő ember, Szőke István,. Kispatkó Dániel, Czókoly Mihály, meg a tiszteletes ur, a tanitó, meg nótárius. Tisztesség nem esik szólván, itt bizony még ez mind csekély ember a többivel együtt ahoz képest, hogy a deputációval a vicispán, az. inzsellér, a fiskális, sőt maga a főszolgabíró is ott volt. Csupa nagy, hatalmas megyei potentát, de hiszen annyi paksamóta íráshoz, amennyit idecipeltek, kell is, aki eligazodjék rajta. Szép, ékes beszéddel magyarázták el„ azt meg kell adni, hogy milyen istenáldása legyen az a tagosítás. Hogy mindenkinek egy darabban legyen a földje annyi, amenynyit valósággal megér. Csakhogy ember legyen, aki ezt az ötödfélezer holdas határt ugy elosztja, hogy senkinek se legyen kára belőle. Szőke István legalább is kótelkedően rázogatta a fejét, bár az inzsellér ugyancsak nyugtatgatta. — Sohse fájjon amiatt kigyelmednek a feje, Szőke István uram ! Szőke István erre nagyot sóhajtott. — Már hiszen, instálom, én arról nem tehetek. Csakhogy az apám is, a nagyapám is szint azon a barázdán igazította az ekeszarvát, hát hozzá nő az ember, akár csak. a lelke kötné oda,