Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-14 / 110. szám

ü .ím jam íMtm SSSSfi 1911 május 14 DELMAGYARCkSZÁTÍ 17 Az epizód. Irta Lakatos László. Azok közül, akik Shakespeare müveit szétszedik és agyonboncolgatják nyelvtani, földrajzi, botanikai, összehasonlító nyelvészeti és egyéb szempontokból, valaki szemére vetette az avoni hattyúnak, hogy drámái egyikében sem állttolt emléket a jó anyának. Ebből mindjárt azt a következtetést is levonták, bogy Shakespeare nem volt jó gyermek és hogy sohasem érezte az igazi anyai szeretet melegét. Ha ez a kétségtelenül eredeti dedukció helyes volna, ugy a modern, magyar irodalomból Ítélve, könnyen arra a konklúzióra juthatnánk, hogy a modern, magyar társadalomban nincsenek kiváló, avagy csak érdekes nőalakok is. A legújabb magyar irodalom színdarabjai, regényei és megszámlálhatatlanul sok novellái ugyanis egyetlen kiemelkedőbb női alakot sem produkáltak, egyetlen olyant sem, amelyik közfogalommá vált, amelyiknek nevéből szállóige lett volna. Balzac megteremtette a harminc éves aszszonyt és Grandét Eugéniát, az ifjabb Dumas halhatatlanná tette Gauthier Margitot, Francillont, a L'Étrangerét, Ibsen glóriája elválaszthatatlan Nórától ós Gabler Heddától, Flauberté a Bovarynétól, az idősbbik Goncourté a Faustin Júliától, sőt még a nőgyűlölő Strindbergé is a Júlia kisasszonylói. Dosztojevszky költői dicsősége hiányos Szonyácska, Tolsztojé Karenina Anna nélkül. Még Wilde Oszkár is, aki pedig egy férfi alakjában, Dorian Grayban nyújtotta a legtökéletesebbjét, megirta Salomét. D'Annunzio a Giocondával, Maeterlinck a Monna Vannával növelte irói dicsőségét. Hauptmann Gerhard a Versunkene Glocke Rautendeleinjóben olyat alkotott, ami méltó társa a német klasszikusok nőalakjainak és Sudermann hervadozó babérjain át is előtünedezik Magda alakja. Egy Cypriennet még azok sem vitathattak el Sardoutól, akik különben nem taksálták túlságosan sokra a hires szinházi faiseurnak mesterkedéseit. Szántszándékkal nem soroltuk fel az ifjú francia, német, angol, orosz, belga, norvég és olasz irodalomnak mindegyik hiressó vált nőalakját. Olyan sokan vannak, hogy már nevük puszta elszámlálása is lefoglalna annyi helyet, amennyi az újságba egy egész cikk számára van fentartva. És szántszándékkal maradtunk csak az ujaknál, az utolsó nyolcvan esztendőnél és nem kértük kölcsön sem Shakespeare Júliáját, se ti Goethe Gretclienjét, nehogy még a múltban is kínos összehasonlításokat kelljen tennünk a külföldi klasszikusok halhatatlan leány- és asszonyalakjai és a magyar klasszikusok híressé vált nőalakjai közt, akik mindössze talán négyen vannak : Arany János Piroskája, Vörösmarty Szép Ilonkája, Katona József Melindája és a Madách Imre Évája. De miután akaratunk ellenére a magyar klasszikusokat is belevontuk a vitába és ráhelyeztük őket az összehasonlítás rostájára, bátran meg lehet, sőt meg kell állapitanunk azt is, hogy híressé vált, halhatatlanná lett nőalakokat még legnagyobb iróink müveiben is hiába keresünk. Hiszen micsoda még a kétségtelenül irodalmi, történelmi hírességgé vált Piroska is a férfi Toldi Miklós mellett. Egy epizód. És ilyen epizódok a nők — még a „Magyar nábob" Mayer Fannyja is az — Jókai csodás müveiben. Jósika Miklós, aki az „Abafi"-ban soha el nem muló nemes rajzát adta annak a magyar lovagnak, amely a mult század derekán élt az emberok fantáziájában, nem tudott halhatatlanná vált nőalakot teremteni és a női szépség, kellem ós báj nem vonulnak át diadalmas vezérlő motívumként sem Eötvös József, sem Kemény Zsigmond súlyos ós inély gondolatvilágán. Mikszáth Kálmán diadalmas humora megáll a vármegyénél, a klubban, a kaszinóban, a választási korteskedésnél. A magyar boudoir (vájjon van-e?) ajtaját ő se nyitotta föl. És nem nyitotta föl sem az ő, ^em a többi nagy magyar iró tolla ama másik női szobák ajtait sem, ahol szomorú, elveszett nők, a társadalom deshéritóei, de mégis csak nők laknak. A magyar irodalom, amely megalkotta Kárpáthy Abellinót, Abafit, Petur bánt, Ádámot, a Karthauzi barátot, a Csiky Gergelynek egyidőben való életet élt színpadi figuráit, a Szigligeti Szökött katonáját, a Tóth Ede Falu rosszát, nagy, élő nőalakot nem komponált. A nő a magyar irodalomban csak epizód. Miért van ez igy? Mi az oka annak, hogy a költészet birodalmában halhatatlanná vált nő sem magyar drámát, sem magyar regényt még nem uralt? Erre a kérdésre talán a legkönnyebb volna kérdéssel felelni. Mi az oka — lehetne a választandó kérdés, — hogy a magyar társadalomban nem volt sem Aspasia, sem Pompadour ; sem madame Steól, sem Ráhel Varnhagen, sem miss Nightingall, sem miss Alice Roosevelt, de még egy Liane de Pougy vagy Cléo de Mérode sem ? Csakhogy az ujabb kérdés nem pozitiv felelet. Ennek a második kérdésnek nyomában ujabb — harmadik — kérdés támad. Az, bogy csakugyan nincs magyar nő, aki — nem férjének rangjával, nevével, fényével, vagyonával — hanem tisztán a maga nőies szeméiyévöl walakivé tudott volna válni, vagy pedig, hogy a magyar férfitársadalom az oka annak, hogy a magyar nő nem tudott érvényesülni. Sem a társadalomban, sem az irodalomban és hogy mindvégig csak epizód maradt. A társadalomban is, az irodalomban is. Szerény véleményünk szerint az utóbbi így Öafcfis szenvedései. Irta Zeisler Anna. Szint látom ajkukon a kérdést, Hogy arcom mért oly halovány, Mert nálam szerencsétlenebb lány, Nem él a föld kerekségén talán. Szenvedéseim száma végtelen — Látom — Önök együtt éreznek velem. Nos hallják kérem : kora hajnalban, Midőn édesen alszik a gyermek mind a hány Nagy sebbel-lobbal jön a szobalány, Lassú léptekkel jő az ágy félé Csendesen, hogy a szoba csak ugy reng belé S fülembe ordítja oly halkan, Hogy az utcára hallszik: „A teremtésit! Maga még mindig alszik?1' Megfordulok, a szemem újra lezárom S as álom folytatását várom, Hogy majd megyek Ő vele a Lidóra . . . „As isten fáj át! nyolcat ütött as óra!11 S csíp egyet rajtam a paplanon át, Hogy majd kivet magából as ágy! Fölkelni! Képzeljék önök e kint, A puha párna oly hívogatón int, Felugrók mégis — a reggelit — azután futok (árkon bokron. Oh jaj! Megégette a kávé a torkom! Végre as utcán! Negyed kilenc, csak lássa Jézus Krisztus! Otthon maradt a táska. Mint az őrült a lépcsőn ugy futok, Vagy tízszer as orromra bukok. Mit áll itt maga, mint egy birka ? Az ágy alatt lesz bizton az irka! A könyvem? Ni, hogy csöpög! Ráborult a tejes köcsög! Kilencet üt az óra! Mit tegyék!? Minden lámpakarónak neki megyék! lyukszemére lépek a járó kelőknek, Szitkozódnak azok meg püffölnék. Az iskolába, azt hiszik, hogy szenvedéseim (végére értem? A tanár a sarokba állított, mert egy órát — (késtem! Hát nem kegyetlenség! . . . elmélázok . . . Mi más volt régen ám! Amikor kis gyermek volt a .. . nagyanyám! Szólott as ifjú: Óh Arabella, én imádom magát! A lány pirulva: Elemér hivja a mamát, A mai ifjúság est nem szereti. Röviden azt mondja: Kati gyere ki! Ella kisasszony! Hát ez megint mi már? — Kiállt, ránt egyszerre a tanár! Kezébe tartja számtan-füzetemet És kivesz belőle egy kiesi levelet, A Pista levelét Ő meglété, Hogy a menydörgős menykö csapjon bélé. Olvassa gúnyosan: „Almaim tündére, Édesem! Miattad van ma ismét négyesem! . . ." Kacag as osztály, én meg pirulok, Sségyenletembe majd a föld alá bújok. Igy agyongyötörve, ahogy haza menék, Pista, as ideál, felém közeiedék Megszólít merészen: „Kedves kicsi baba, Oh mily szerencsés nap, egyedül megy haza! Engedje meg kérem, hogy én elkísérjem." SzÖke fejemet én ingattam szelíden: „Nem lehet as kérem, bár sajnálom nagyon, De a kisérgetés nékem tiltva vagyon, Gondoljon csak kérem, gondoljon anyára !u Mire a szemtelen : Fütyölök reája.'" A Széchenyi-téren szendén, hogy lépdelünk, Egyszerre csak apa jön szembe mivelünk. Rohan Pista jobbra, én meg balra térek, Futok őrült módra, mig haza nem érek . . . Es most itthon vagyok, apa bizton keres, Mindjárt kijár nékem vagy három nyakleves Hölgyeim, Uraim, hát nincsen igazam, Ha oly szerencsétlennek érzem magam. És ráadásul holnap reggel, Midőn édesen alszik a gyermek mind a hány, Nagy sebbel-lobbal jön a szobalány, Lassú léptekkel jön az ágy felé, Csendesen, hogy a szoba csak ugy reng belé. S fülembe ordítja oly halkan, Hogy az utcára hallszik : „A teremtésit! Maga még mindig alszik?"